Pszichológiai lexikon, bölcsesség, Vízöntő-korszak

Kind of elegem van a világból. Most valahogy. Mer.. a Szilveszter (vagy szilveszter?) miatt. Még csokira sem vágyom és édességre sem, még Irish Cream Tea-re sem, és ez már valami. Meg látom msn-en a sok szar szöveget, amit azért nyomatnak az emberek, hogy mások lássák őket.. Egyiknek szar az új éve és úgy néz ki, az egész élete is, mások politikai sz*rságokat írnak ki, megint mások idegesítő *grafikai* megoldásokkal villognak, hogy nekem jól belekáprázzon a szemem.. Wáh.
Azért vagyok fent msn-en, mert hátha feljön Ő (Aki a keresztségben a Gitár nevet kapta), és elküldi a képeimet, amiket én csináltam, de az ő gépére lettek áttöltve. Egy komplett videóm van arról, ahogy előadja a Száll egy pofon a szélben-t, akkordkísérettel.. Hujjuj. Imádom.
Még ha néha úgy tűnik, ez nem teljesen viszonzott ilyen mértékben. Néha így érzem. Hmm. Anyway. Van idő, ez még kialakulhat. Így szokott lenni.
Vagy van olyan kapcsolat is, hogy először beleszeret egymásba két ember, de igazán fülig, és aztán jönnek össze? Biztos van.. Nekem ilyen élményem nem volt még.

Tehát elegem van a világból. És nem úgy néz ki, hogy Gitár nagyon ráérne (ez de morbidul hangzik), úgyhogy lelépek msn-ről, nem akarok máshogy érintkezni senkivel, csak max. blogon keresztül.
Olvasni kéne, de sosem bírom rávenni magam. Azért egy pár sor a Pszichológiai lexikonból:
”Homoszexualitás: nemi eltévelyedés, inverzió.
Viszonylag gyakori jelenség, mivel feltehetően a felnőtt lakosság 3-5%-át érinti. 1972-ben az Egyesült Államokban 4 millióra becsülték a mindkét nembéli homoszexuálisok számát. Mind a férfiaknál, mind a nőknél a nemi eltévelyedés tudattalan komplexusokra vezethető vissza. Adler szerint a kisebbrendűségi érzés játszana ebben szerepet (a kudarctól való félelem arra készteti az egyént, hogy a saját neműek között keressen magának partnert). A fiúknál gyakran a helytelen nevelés következménye: az anyjához túlságosan kötődő férfi azonosul vele, és úgy viselkedik, ahogyan akarná, hogy az anyja viselkedjen vele. Freud számára, aki a homoszexualitás kialakulásában a narcizmus jelentőségét és a kasztrációs szorongást emelte ki, a homoszexuális feltételezhetően egy magával azonos partnert keres. A nőnél a homoszexualitás valamely régi csalódás következménye, ami a nemiség tudatos tanulásával függ össze: „A női homoszexuális abban tűnik ki, hogy olyat ad, ami neki nincs, vagyis elfogadja a női kasztrációs kihívást, képzeletében hímvesszőt tulajdonít magának.” (A. Hesnard)”

Erre azt tudom mondani, hogy: hát, bazmeg. Szerintem meg nem. Ez a szöveg elég zavaros és igazából hablatyolásnak tűnik, vagy inkább feltételezéseknek.
Kicsit skatulyázós dolog ez a pszichológia. Jó lesz vigyázni vele (bár attól nem félek, hogy túlságosan megváltoztatná a gondolkozásomat, annyira, hogy mondjuk ezt gondoljam a homoszexualitásról).


Előfordul, hogy azt gondolom, Magyarország elmaradott ország. Mostanában egyre inkább abban hiszek: Magyarország mentsvár. Szerencsére nincs elég közel a nyugathoz ahhoz, hogy minden új keletű baromság pillanatok alatt átérjen ide – ezek többnyire pár évet késnek. Így mi, magyarok valamelyest megfigyelhetjük, milyen hatásokkal jár az „új trend”. Más tészta, hogy ettől még (nem tudom, ki, talán a politikusok döntenek így) rendszerint minden erőnkkel azon vagyunk, hogy kövessük a nyugatot (amit, hál’ Istennek, sosem fogunk utolérni), mindegy, milyen káros hatásokkal van ez akár az emberekre, akár az egész országra. Ez a tömeg, és a tömeg vezetőinek hozzáállása.
Mégis nagy szerencse, ha már eljutnak ide, legalább késnek az újabb és újabb junk-dolgok. Eleget késnek, hogy az egyének (a tömeg az más, ugye) elgondolkozhassanak, a hatásokat látva, akarják-e ezt. Nekem sokszor úgy tűnik, a magyarok – nem akarják felvenni a tempót. Amit diktálnak nekik. Megint más ügy, hogy nem mindig van választás.
De én akkoris akkoris akkoris k fontosnak tartom, hogy nem vagyunk elég mobilisak, rugalmasak, erősek és fejlettek ahhoz, hogy lehetséges legyen, és egyáltalán érdemes legyen minket össze-vissza irányítani. (Személy szerint) nem érzem azt, hogy nem csinálhatok tulajdonképpen azt, amit akarok. Van még, aki szintén így van ezzel. A legolvasottabb (ő olvas a legtöbbet, ha-ha) magyar blogger (azért sem írom ide a nevét) erre az élő bizonyíték. Ő azt mondja, nincs Rendszer. Ez csak valamiféle kényszerképzete némelyeknek. Szabadság van, és – szerinte – túlzott szabadság. Azt hiszem, erre akarja különböző megmozdulásaival felhívni a figyelmet. Hogy nem csak mi, „tisztességes emberek” tehetünk meg bármit, de velünk is megtehetnek bármit, pont azért, mert az a bizonyos Rendszer olyan összekuszálódott, annyira nem egységes, önellentmondó, széthúzó, hogy már tulajdonképpen nincs is. Tényleg lehet hidakra mászni és csúnya dolgokat művelni a tartószerkezettel, tényleg lehet azzal védekezni, ha csoportosan megvertél valakit, hogy rasszista megjegyzéseket tett rád, és tényleg k*rvára nem hatékonyak a rendőrök/polgárőrök/metró-biztonságiak, mert nincs úgy összerakva az egész, hogy egymást segíteni tudják, nincs mögöttük nagyjából semmi, csak amit odavisznek vagy odaképzelnek.

És azt hiszem, hogy bár most írtam a szabadságról meg a Rendszerről, azért ezek megférnének egymás mellett. Lehetne összefogott Államunk, ami működik is, szép meg jó meg minden, megtesz, amit lehet, a hátrányos (de nem csak a hátrányos helyzetűekért), és mégis biztosítaná a választás lehetőségét. Nem hiszem el, hogy ilyen nem lehet.

Éljünk dnd-s kifejezésekkel. Az intelligencia nevű tulajdonság kifejezi a képességet, amellyel logikusan, összefüggésekben, ok-okozati viszonyokban képes gondolkozni a tulajdonos. Azt is, hogy menyire hatékonyan tud „rájönni” dolgokra tapasztalatai alapján. Mennyire ért meg elméleteket, mennyire és hogyan tudja őket befogadni, milyenek a képességei a tanulásra vonatkozóan.
A bölcsesség nevű tulajdonság inkább a belső bizonyosságot jeleníti meg. Amit az ember tud, de nem azért, mert tanulta vagy megértette, nem azért, mert felismerte, hogy igen, ez így van ezért és ezért, hanem egyszerűen csak tudja. Hiszi, tudja, bizonyos benne és hiába magyaráznak neki mást észérvekkel, ha az ellenkezik a >>bölcsességgel<<, akkor nem fogadja el. Talán a hit-re, a „hívésre” való képességet is megtestesíti a bölcsesség. Nekem úgy tűnik, az intelligencia, ha igazán magas fokú, egy idő után eljut ugyanoda, ahová a bölcsesség már régen megérkezett. Hmm. De fura, ez meg most kicsit egybevág a tudományos-misztikus „ellentéttel”. ^^’’ Mindezt azért írtam le, mármint a szembeállítást, mert bennem egyfajta bölcsesség működik bizonyos dolgokra vonatkozóan. Ilyen dnd-s bölcsesség. Nem mindenben, de néhány dologban egyszerűen hiába magyarázkodok önmagamnak, nem tudom magam logikusan meggyőzni valamiről – és mégis tudom, hogy igaz. Nagy ajándék a hit. Asszem ^^ Például: hiszek abban, hogy lehetséges egységes, átfogó Rendszer, és mellette szabadság. Tudom, hogy ha most nem is létezik, akkor létezett, vagy létezni fog ilyen. Messzire megy, de.. azt hiszem, én nem fogok ilyen rendszerben élni. És az elkövetkező 60-70 generáció sem. Most még hébe-hóba van, 20-30-100 év múlva szerintem nem lesz egységes vezetés sehol. Szóval.. ilyen értelemben, ahogy a Rendszert értem. Talán az erősebbeknek kell még párszáz év az összeomláshoz. Vízöntő korszak van, a legeleje, először mindennek káoszba kell merülnie, aztán majd minden kialakul. Az egyének teremtenek saját maguknak rendszereket. Egyén-alapú társadalom, hejj. Milyen lehet az? És most milyen van? De tényleg. Dunno. 2000 év múlva meg (ha még megleszünk, bár meggyőződésem, hogy igen) welcome, Bak korszak! :)