I'm lovin it

Annyira jó dolog tanítani valakit. Aki éppen hozzám fordult éppen olyan tudásért, ami nekem megvan.. Annyira jó dolog lelkesedést látni a tanítvány arcán. Olyankor eszembe jut, hogy mennyi melót feccoltam a felkészülésbe, a tananyag összeállításába, a tanterv kigondolásába.. És arra gondolok, hogy hát igen. Megérte.

Tényleg ismersz?

Figyelmeztetek mindenkit, aki msn-kapcsolatban (is) van velem, hogy amit msn-en csinálok, mondok vagy bármily módon közlök, az nem én vagyok, abban az értelemben, hogy én sokkal, de sokkal több vagyok annál.
Ugyanez igaz a blogomra is. Anno azzal a szándékkal indítottam, hogy soha nem akarom letörölni, ehhez mérten nincs benne semmi leírva, amit nem vállalnék bármikor, bárki előtt. Lehet, hogy kicsit feszengenék, mert elég nyíltan írok benne magamról és a gondolataimról, de semmit nem tagadnék le belőle. Az más tészta, hogy közben változom, és esetleg változik a véleményem, hozzáállásom is néhány témában, de az nem változik, hogy akkor és ott, amikor írtam, igaz volt.
Amiről nem nyilatkozhatok nagy nyilvánosság előtt őszintén, arról nem hazugságot írok, hanem nem írom le. Így minden, ami a blogban van, a mindenkori igazságot tükrözi. De nem a teljes igazságot.
Egy dologra azért lehet következtetni a blogomból (msn- vagy chatbeszélgetésből NEM): hogy hogyan gondolkozom, mi az a rendszer, ami alapján strukturálom a belső világomat. De ez annyira kevés ahhoz képest, hogy mi egy ember, mi Az Ember...

Mindezt azért írtam le, hogy senki ne akarjon megítélni az msn-beszélgetéseink vagy a blogom alapján. Msn-en van, amiről nem vagyok hajlandó beszélgetni, mert nem msn-téma. Valószínűleg nem csak a paranoia mondatja velem, hogy az msn (és az e-mail) még véletlenül sem privát dolog, nyilván rögzítik a beszélgetéseket, és ha kell, bele is tudnak nézni az archívumba. Nem tudom kik, valszeg akik ezt így kitalálták. Jobb esetben nem az ismerőseink.
Ezenkívül az msn egy korlátozott kommunikációs tér. Nagyon korlátozott. Megtanultuk középiskolában nyelvtan órán, hogy a szavak a kommunikációnak mindössze 3-7%-át teszik ki. Az msn inkább 3%, mert még a hangomat, a modulációt sem hallani... Azt se tudod, komolyan gondoltam-e, amit írtam, bazmeg! Nézz már magadba!
A blogom pedig nem napló. Nem a lelki szemetesládám. Igen, a safety valve biztonsági szelepet jelent, amin "kieresztem a gőzt", de ez nem érzelmi, hanem gondolati gőz. Szükségem van arra, hogy publikáljak valahol, mindegy, hogy hol, és kiknek, de kell egy ilyen felület. Azért, hogy a gondolataim, amiket sokszor értékesnek tartok, ne menjenek "kárba", és esetleg másoknak is segíthessenek, vagy másokat is megihlessenek. Nem arról van szó, hogy nincs kinek panaszkodjak, ezért a blogban nyafogok. Van, aki erre használja a blogot, én nem. Remélem, nem is tűnik úgy. Persze, van, hogy bekerül egy-két kifakadás, de igyekszem ezeket rövidre fogni (nem is nagyon lehet őket kifejteni, mert megszegném a blog alapelveit vele), és ritkítani.
(Majd valamikor írok egy teljes listát (lista, nyamm) a blogom szerkesztési elveiről.)

Összefoglalásul tehát: aki a blogbejegyzéseim, az msn-megnyilvánulásaim/meg-nem-nyilvánulásaim miatt megítél, rajtuk megsértődik, általuk próbál megismerni a személyes beszélgetés helyett, vagy azt hiszi, akár csak sejtheti is ezek alapján, ki vagy mi vagyok én... nos, azt csak sajnálni tudom.

Ui. A leírtak nem egy konkrét személynek szólnak, a bejegyzés nem egy beszélgetés folytatása, csak általános figyelmeztetés mindenkinek, akivel nem csak személyesen érintkezem. Senki ne bántódjon meg miatta. Már csak azért se, mert pont ez a mondanivalója.
Ui2. A leírtak azt sem jelentik, hogy engem senki nem ismerhet meg soha, én ilyen csodalény vagyok, mindenkitől távoli, elérhetetlen.. Nem. Pont ellenkezőleg. Minden vágyam az, hogy megismerjenek, és én megismerhessek másokat. Csak könyörgöm, ne kényszeríts arra, hogy ezt msn-en tegyem.. A blog jó kiindulópont, de nem elég. Beszélgess velem igazából is! Én az embereket látni, hallani akarom, megfogni a kezüket, érezni a szagukat, ott lenni velük, együtt..
A steril, kiherélt kommunikáció, az msn, az sms vagy a chat sokkal egyszerűbb, sokkal könnyebb. És pont ezért értéktelenebb. A lényeg marad ki belőle. Én pedig nem vagyok hajlandó az életemet érdemtelen, méltatlan dolgokra fecsérelni. (De.)

Új világ

Azt hiszem, "beindult a gépezet". Csomó új dolog történik velem viszonylag hirtelen, és ez jó. Ilyen már régen volt.

Egyetem. Hát, egyetemista lettem. Egyelőre nem tudatosult bennem, hogy alighanem pszichológus leszek, legalábbis annak tanulok. A tantárgyaim egy részét ismerem már, és a központi dilemmám jelenleg az, hogy inkább kreditet akarok, amiért ösztöndíj és diploma jár, vagy inkább szabadidőt, amiben akár dolgozni is tudok, ha akarok, viszont nem muszáj. Kérdéses, hogy biztosan akarok-e Közgazdaságtan alapjait tanulni, amikor nagyon érdekel és 4 kredites tárgy - viszont ez lenne az egyetlen órám szerdánként. A csütörtököm közepe visszavonhatatlanul lyukas, anatómia gyakorlatot idén nem fogok tanulni. Ellenben helyette úszni fogok járni egyetemi keretek között, ami kompenzálja, hogy nem jutok el edzésre a késői órák miatt..
Hát igen. Fura, hogy kevesebb órám van, mint középsuliban, mégis kétszer annyi idő megy a el a sulira. Olyan ez, mint egy nagy, de rosszul beosztott lakás. Végül sehogysem lehet benne elférni...
Amellett viszont emberek között vagyok. A tendencia, hogy vagy fiúkkal, vagy felsőbbévesekkel barátkozom, folytatódni látszik, pedig előbb-utóbb meg kéne tanulnom kezelni a lány-lány barátságokat is.. Mindegy, úgysem lehet az ilyesmit erőltetni. Kivárásra játszom, és arra, hogy úgyis minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Az emberanyag jó, szóval van arra némi esély, hogy találkozzak olyan lányokkal is az évek során, akiket magamhoz közelinek vagy hasonlónak érzek.
Amellett látom azt a hatalmas előnyét az egyetemnek, hogy keretet ad a történeteknek. Itt már felnőtt emberek találkoznak - mert van hol találkozniuk. Van ürügy kapcsolatot teremteni, és nem egyértelműen a társasághiány. Máshol, később, ahogy látom, másképp lesz. Mondjuk hasonló kategória még a munkahely, de azt már jóval kötöttebbnek látom, kisebb lehetőséggel. Ha meg nincs munkahely, akkor rengeteg ismerkedési lehetőség megszűnik. Ha egy utcán "csak úgy" megszólítok valakit, majdnem biztos, hogy társat/szexpartnert/barátot keresek. Van egy ilyen nyomás a dolgon, egy stressz, ami nem feltétlenül tesz jót a kapcsolatnak. Ellenben iskolai környezetben elbeszélgethetek valakivel csak azért is, mert egy szakon vagyunk, egymás mellett ültünk vagy simán unatkozunk.. És lehet, hogy ez sem szól másról, mint ismerkedésről, de nem olyan görcsös. Ha a kommunikáció megszakad, nem jelent egyértelmű kudarcot, mert úgyis találkozunk még, bőven sokat, és még később is kialakulhat valami.
Bevallom, nagyon hiányzott, hogy ilyen szervezett keretek között találkozhassak emberekkel. Az utóbbi két hét (a hétvégét kivéve) enyhe, de folyamatos szenvedés volt. Valahogy.. nem voltam jól érzelmileg. Nem volt itthon senki, nem találkoztam senkivel, vagy ha igen, sem úgy, ahogy nekem jól esett volna. Megváltás, hogy elkezdődött a suli.
A pszichológus srácok pedig jó arcok.

Nyelvek. Egy beszélgetés kapcsán hirtelen felerősödött bennem, hogy mennyire szeretnék már évek óta (kb. 8-9 éve, amikor is apám egy hónapot kint volt) eljutni Indiába.
Az a baj az utazásos terveimmel, hogy rengeteg helyre szeretnék eljutni, de sehova sem egy hétre. Úgy érzem, hogy egy hely igazi megismeréséhez-megértéséhez-átérzéséhez, illik egy évet, de legalább pár hónapot ott tölteni. Nálam ez a vágy olyan erős, hogy ahová tényleg el akarok jutni, annak az országnak a nyelvére is kíváncsi vagyok, és hajlandó lennék heteket tölteni azzal, hogy megtanulom legalább alapszinten.
Sajnos nincs elég életem minden egyes országban, ami érdekel, éveket élni. Ezért kiválasztottam azt, ami most nagyon fontos:

India elsőszámú hivatalos nyelve a hindi (a második az angol, de az már megvan), nem latin betűs nyelv, és nagyon kevés helyen oktatják Magyarországon. De én szemfüles voltam és az ég is ezt akarta, így két helyet is találtam, ahol hindiül tanulhatnék, ebből az egyik ingyenes. A Magyar Indiai Nagykövetség ugyanis ingyenes hindi nyelvtanfolyamot indít kezdőknek (is) csütörtökön 7-től. És írtam egy tanárnak is, egyelőre 3 fős a csoport velem együtt, így kérnek 1200,-Ft/60 percet, de ha többen lennénk, ennél is alacsonyabb lenne az ár, ami szerintem durván jóóó.
Tehát: hindiül fogok tanulni, azzal a nemtitkolt céllal, hogy az indiai szőnyegárusoknak tudjam emlegetni a drága anyukáját, amikor ötszörös árat mondanak - így hirtelen minden olcsóbb lesz. Nem, nem a szőnyegek miatt akarok Indiába eljutni. Hanem.. hanem nem is tudom.
Ez valami családi dolog. Fura. Mennyi ideig állt abból az életem, hogy mindent direkt másképp csináltam, mint ahogy apám tanácsolta, a magam útját akartam járni, semmiben nem őt utánozni vagy tőle függeni.. Aztán mikor elértem az alázat és belátás kellő szintjét, és elég jó viszonyba kerültem apámmal, ez az ellenállás-dolog jelentőségét vesztette. Hirtelen nem volt minek ellenállni. Előtte persze sokat kellett bizonygatnom az ellenállás létezését, hogy apámban is tudatosuljon - talán ez volt az egész lényege? Mindegy. A lényeg, hogy India valahogy "apám útja". Nem tudom, miért akarok oda eljutni, tehát gyanús, hogy ezért.
Hogy teljesen őszinte legyek és kerek legyen a kép, azért elmondom, hogy vannak financiális megfontolásaim is a hindi nyelvtanulással kapcsolatban. Mindig is akartam ugyanis valami egzotikus nyelven beszélni. A nyári utazásunkig ez a nyelv az újgörög volt, de mióta megjöttem, nem vonzódom hozzá. Mégsem. Az arab érdekel még, de az arab országok nem biztos, hogy jó választás egy nőnek. Gondolkoztam a japán nyelven is, de a japánmániás néhány ismerősöm rég elvette a kedvemet attól, hogy a ju jitsu vezényszavaknál többet akarjak japánul beszélni. (Így történt ez a rajzolással is. Persze mindez csak irónia - nyilvánvalóan nem azért nem csinálom, amit nem csinálok, mert mások elvették tőle a kedvemet.) Akkor már inkább a hindi és India. Végül is évek óta vágyom oda.
Azért kellett egy egzotikus nyelv a "repertoárba", mert angolul - mindenki tud. Fontos is, hogy tudjon, de ez inkább olyan "beugrókérdés"-féle az élet nevű nagy vizsgán.. A kettes szint. Ennél csak többel érdemes indulni. Ha pedig valaha véletlenül oda kerülnék, hogy nincs miből megélnem, és nem akarok kulimunkát végezni, szívesen foglalkoznék fordítással. Tolmácsolással kevésbé, de annak nem is alkalmaznának - a fordításhoz viszont tudok kellően jól fogalmazni, van némi irodalmi- és nyelvérzékem, helyesírásom, okos és értelmes vagyok, és viszonylag maximalista. Tehát ideális fordító. És ha hindi fordítót keresne valaki, nem szarozna azzal, hogy nincs 10 éves szaktolmácsi tapasztalatom.. Legalább ismerem a nyelvet, és az se nagyon gyakori Magyarországon.
Ennyit az anyagi megfontolásról.
És újdonság is van az egészben: még soha nem volt olyan, hogy én akartam egy nyelvet megtanulni. Mindig csak nekem akarták valamelyiket megtanítani. Kíváncsi vagyok, tényleg hatékonyabb vagyok-e így..
Ha mát a nyelveknél tartunk, úgy néz ki, angolul fogok korrepetálni. Több dolog miatt is jó ez: nem fogom elfelejteni a nyelvet, amit gyakorlatilag csak külföldiek útbaigazítására használok, lesz némi tanítási tapasztalatom, és pénzem is, bár az asszem elhanyagolható. (Valamiből motort is kell venni előbb-utóbb, vagy legalább jogsit.. Azt mondjuk inkább nem venni kell, hanem megcsinálni.)

Tervek. Hát igen, csomó dolgot akarok csinálni. Abból okulva, hogy mi mindent terveztem mostanára késznek (jogsi, motorral egyetemre-járás, színötös érettségi, általam szervezett osztálybulik és sok egyéb "színes ceruza"), nem vágyom nagyon nagy dolgokra. Pontosabban de, de nem véges határidőn belül. Azt hiszem, belátásra és türelemre tanított engem az élet. Tanít. Folyamatosan. Szóval vannak terveim, de inkább "hagyom őket megtörténni", nem erőlködöm rajtuk.
Tervbe van véve pl. a jogsi, továbbra is. A motort egyre messzibbnek, de nem elérhetetlennek látom. Szeretnék valamikor egy nyelvvizsgát németből (de annyira nem szeretem.. na ezt tényleg csak akkor, ha magától megtörténik :), és képességet arra, hogy hindiül írjak-olvassak-beszéljek, ha kell.
Szeretnék tanulni társastáncolni valamikor valakivel, meg latin táncolni is. Ha nem muszáj, nem akarok lemondani a jitsuról sem, főleg a táborok, az evezések és a csapat miatt. Meg hát sportolni muszáj valamit egy városi embernek.. A rendszeres mozgás kiegyensúlyozó és tisztító hatású, minden értelemben. Az evezésről meg annyit, hogy ott esetleg valami túravezetői tanfolyam befigyelhetne, hogy nyaranta debil belgákat csónakáztathassak a Dunán és a Dráván 40 fokban, mentőmellényben. És mert az evezés az Élet.
Ami eddig nem volt: elkezdett érdekelni a klasszikus gitár (Csilla annyira szép dalokat játszott nekem...). Ha már művészet, maradok spontán és kiszámíthatatlan, festek mandalát, pólót és falat, rajzolok grafittal és zsírkrétával, néha eljárok inni és táncolni ("kínomban rángani" by K.M.) a ZP-be és az egyetemi bulikba, a BME VIK-esekkel együtt lehetőleg.
Megint más, de érdekel pl. a masszőrködés. Bár, csak a papír miatt, hogy hivatalosan csinálhassam. Nem mondom, hogy nem tudnak újat mondani, de én nagyképű vagyok és tökéletes, szóval így is kurva jó vagyok masszírozásból... Anatómiát meg amúgy is tanulok. (Meg magatartásgenetikát. Lol.)
És hát az egyetem. Maradok stréber, a második sorban, 16xA4-es oldalas grafomán jegyzetekkel előadásonként, amiket csak én tudok elolvasni, de én nagyon. Jó ez így. Nem ciki elöl ülni, pláne, ha nem vagyok egyedül. Ennek érdekében szándékozom elmenni a karibulikra, ott felszínesen ismerkedni, majd ezen ismertségeket kibővíteni akkor, amikor halljuk is egymást. Apropó, kéne szervezni beszélgetős összeröffenéseket is. (Már megint szervezkedek, mindig csak az akció.. lesz belőle valami? I'll never give up.) Azok hiányoztak a gólyatáborból is nekem úgy igazán, meg egy nyomorult tábortűz. Mindig csak a diszkó és a "kínunkban rángás", ami néha kell, néha meg teher. Whatever. Vannak dolgok, amik nem lesznek jobbak, ha sokat beszélünk róluk. Remélem, erre emlékezni fogok akkor is, mikor praktizálni kezdek.
Az amúgy fura, hogy mindezek a tervek eddig is "bennem voltak", csak elég mélyen. És középsuliban sokkal kevésbé tűntek közelinek, mint most. Mondjuk az utolsó félév már nem is suli volt, csak tanulás. Azelőtt meg lógás orrba-szájba. Mennyit lógtam én, istenem.. És mindig megúsztam! És nagyon jókat aludtam reggelente, és aztán mégis fölvettek az ELTE-re 141 ponttal.. Valahogy így kéne csinálni most is. Lógni, amikor csak lehet, egyébként meg hajtani teljes erőbedobással, mikor annak van itt az ideje. Igen, ez a helyes kifejezés: mindent a maga idejében.
Mondjuk megnehezíti a lógást, hogy az egyetemi tárgyaim nagyrészt érdekelnek, ellentétben az elektronikával, az elektrotechnikával, a műszaki rajzzal és a pneumatikával (bár az utóbbi kettővel kellemesen elpepecseltem, mikor véletlen benentem órára, meg a forrasztgatás is békés meló volt négy órán keresztül, mikor az ember nem vágyott beszélgetésre).
Btw. miért van az, hogy a legkeményebb, legfárasztóbb előadásokkal kapcsolatban érzem úgy, hogy érdemes időt fektetni beléjük? És ezek pont csak a pszichológia határterületei. Anatómia, élettan, genetika.. Közben meg a filozófia ezerszer jobban érdekel, csak komolytalan az előadó. Egyelőre nem lehet sejteni, hogy melyik tárgyak lesznek a "tölteléktárgyak", és melyek az igazán fontosak. Remélem, az utóbbiak kapcsolódni fognak némiképpen a választott szakterületemhez is.

Hmm. Amikor érettségiztem, arról írtam sokat. Most egyetemista vagyok (ez is eljött... még a végén férjhez is megyek egyszer), és arról írok sokat.. hát, így van ez, kedveseim.

Fsck

De kibaszottul utálom, ha kihagynak valamiből, és azt is csak véletlenül tudom meg, hogy kihagytak belőle.

Potenciálgát

Szeretem a mechanikus/automatikus dolgokat. A listákat, mindenféle programszerűen futó algoritmust.. Legalábbis megírni, eltervezni. Tervezgetni is szeretek. És néha megvalósítani is, csak ahhoz mindig át kell lépnem legalább egy alap potenciálgátat.

Érdekes dolog a potenciálgát. Magát a fogalmat elsősorban az elektronfizikában használják, a jelentését megpróbálom megfogalmazni saját szavakkal, hátha nem értettem teljesen félre.

Egy elektron energiája definíció szerint kétfajta energiából tevődik össze: a helyzeti (poteciális) és a mozgási energiából. Minden elektron a saját helyzeti energiájának megfelelő helyen tartózkodik, ahhoz pedig, hogy magasabb energiájú helyre jusson, ezt a magasabb energiaszintet az elektron mozgási energiájának el kell érnie. Ami azért nem egyszerű, mert külső beavatkozás nélkül az elektron helyzeti és mozgási energiájának szorzata állandó. Pluszenergia pl. melegítéssel juttatható a kölcsönhatásba.
A potenciálgát az az energiaszint, amit át kell lépnie az elektron mozgási energiájának ahhoz, hogy "magasabb szintre" kerülhessen.

A köznyelvben (egyáltalán létezik ez a szó köznyelvben? vagy csak az ismerőseim és én használjuk?) nem egészen így, de hasonló jelentésben fordul elő a kifejezés. Az én értelmezésemben olyan "küszöböt" jelent, amit egy elvégzendő feladat fontosságának/érdekességének át kell lépnie ahhoz, hogy a feladatot tényleg elvégezzem.
Az eredeti jelentéssel konkrétan kapcsolatban álló fogalmakkal nem, de egy másik, fizikai törvényekhez hasonló felépítésű analógiával meg tudom mutatni, hogyan is képzelem én a potenciálgát működését kicsi életünkben.

Elképzelésem és tapasztalatom szerint a köznyelvi értelemben vett potenciálgát hat részből áll, ebből egy állandó, kettő a körülményektől függően, három pedig random módon változik. Mindegyik rész megfeleltethető az analógia egyik elemének, mindjárt le is írom, hogyan, de előbb erről a hat részről pár szót:

Az állandó, változatlan összetevő tulajdonképpen "anyagállandó", alkattól, személyiségtől függ. Én úgy hívom, hogy "alap potenciálgát". Minél magasabb ez, az ember annál passzívabb. Ha szám lenne, így írnám le: nemnegatív tényező, amelyet nagyban meghatároz az, hogy nagyobb-e egynél.
Ha valakinek ez az "értéke" nagyobb nullánál, de kisebb egynél, ő inkább megcsinál dolgokat, mint nem. Aktív típus. Nekiáll új dolgokat tanulni, szívesen mozog, dolgozik, kreatív, talán az extrovertáltságot is idevehetjük. Minél kisebb ez a szám, annál igazabbak a fentiek az illetőre.
Egyértelmű, hogy az én alap potenciálgát-értékem nagyobb egynél. Én ugyanis inkább nem csinálok meg dolgokat, mint igen. Nem vagyok nagyon passzív, de ha nem muszáj, magamtól nem "mozdulok meg". (Ezt egyébként kifejezetten rossz tulajdonságnak tartom, és remélem, sikerül változtatnom rajta előbb-utóbb.)

A két változó összetevő a külső, illetve a belső körülményeket írja le. Külső körülmény alatt például azt értem, hogy a feladat elvégzésére milyen lehetőségeim vannak, vannak-e hozzá partnereim, hol vagyok éppen, mennyi időm van, milyen eszközök adottak, mennyire van minden a seggem alá tolva.. Ez a "hardver"-rész. A szoftver-rész az, ami nem a világtól, hanem inkább tőlem függ. Milyen a hangulatom, a külső körülmények milyen hatással vannak az akaraterőmre, mennyire fontos az életem szempontjából az, hogy a feladat el legyen végezve, mennyire vágyom a feladat produktumára, mennyire szeretem az adott típusú munkát, melyik lábammal keltem..

A három fő összetevőn kívül figyelembe kell venni az "ezt-dobta-a-gép" isteni, "ma-csúnya-vagyok" emberi, és a "sacc-per-kábé" általános randomtényezőket.
Az "ezt-dobta-a-gép" tulajdonképpen ugyanaz, mint a deux ex machina a görög színjátszásban. Isteni beavatkozás, olyasmi, ami elrendeltetett. Sors, ha úgy tetszik.
A "ma-csúnya-vagyok" minden olyan eseményben szerepel, amiben emberek vesznek részt. Mindenki találkozott már vele: belenéz a tükörbe, és látja, hogy pattanás nőtt az orrán, emiatt aztán megvágja magát a borotvával/szemébe nyúl a szempillaspirállal, elcsúszik a szappanon és lábát töri, az orvos persze nem veszi fel a telefont, a főnök pedig kirúgja, mert túl sokat hiányzik.
Nos, igen.. Van ilyen. Ezt senki nem láthatja előre. Persze, az igazsághoz hozzátartozik, hogy néha mindennek az ellenkezője is megtörténik. A kedves párunk egyszercsak virággal/új csipketangával állít be, a madarak csiripelnek, az utcán egy hajléktalan hegedűjátéka kedves emlékeket ébreszt, oda is adjuk neki minden aprónkat, amiért aztán nem tudunk jegyet venni a metróban, de az ellenőr ránkmosolyog és továbbenged; a főnök fizetésemelést ad, és megdicsér, amiért ennyit gürcöltünk, majd kijelenti, hogy este vállalati buli lesz pezsgővel, kaviárral. Hazafelé menet a buszmegállóban megáll előttünk egy taxi, és a taxis megkérdezi, merre megyünk, majd nem fogad el pénzt a fuvarért. Mikor hazaérünk, azt látjuk, hogy a párunk kitakarított az egész lakásban és aztán éjjel órákig kényeztet.. Ezekért a napokért érdemes élni.
A "sacc-per-kábé" tényező a világ következetlenségét/következetességét jelenti. Létezését bizonyítja az ismert idézet: ember tervez, isten végez.
(A három randomtényezőt egyébként mások egyszerűen véletlennek hívják, de én a véletlenben nem hiszek, így más neveket adtam neki.)

A felhasznált fogalmak a következőképpen vannak jelölve: összes potenciálgát (P), alap potenciálgát (A), külső körülmények (k), belső körülmények (b), randomtényezők (R_edg, R_mcsv, R_s/k).
Mint írtam, egy, a fizikai törvényekhez hasonló összefüggéssel le tudom írni, hogy mindezen tényezők hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Nos, éppen így:
Látható, hogy a potenciálgát mértéke egyenesen arányos az ember alapvető ellenállásával/tehetetlenségével, és fordítottan azzal, hogy a külső illetve belső folyamatok mennyire segítik a feladat elvégzését. A randomtényezőknek az eredőjét vesszük figyelembe, de hogy ezt az eredőt hogyan kell, és egyáltalán ki lehet-e számolni, azt senki nem tudja.
Sem a külső, sem a belső körülmények értéke nem lehet nulla: ha ember van, vannak érzelmei, gondolatai és állapota, ezenkívül egy ember sem létezhet szigetként, hanem csakis a világgal valamilyen kapcsolatban, a világhoz képest - így külső körülmények is mindig vannak. A többi érték lehet nulla, bár nem túl valószínű, hogy ilyesmi előfordul.
Csak a random számok lehetnek negatívak. Egyáltalán, a random számok lehetnek irracionálisak vagy komplex számok is, sőt, az sem biztos, hogy számok, mert hogyan is lehetne pl. Isten akaratát számokban kifejezni..?

Egy dolog biztos. Azért, hogy megírtam ezt a postot, csak és kizárólag a R_mcsv-tényező a felelős.

Válságlista

Hihetetlenül nyomaszt ez az időjárás, és hogy...
... kezdek internetfüggővé válni
... káosz van a szobámban napok óta, és nem bírok felülkerekedni rajta
... semmit nem fejezek be, amit elkezdtem
... nem lesz meg a 30 kreditem ebben a félévben
... nem fogok beférni minden kurzusra, amit bejelöltem
... minden pénz kifolyik a kezeim közül, és nem biztos, hogy jó lenne rögtön első félévben elkezdeni dolgozni - de most halogassam tovább??
... az egyetemen nincs meg a csapat, ami nekem kell az elégedettséghez
... apám nehogy túlterhelje magát, amennyit dolgozik
... öcsémmel valahogy végre testvéri, de legalább jó viszonyba kéne kerülni
... a barátaim furcsán viselkednek, és ez nem nekem, hanem nekik rossz.

Viszont szerencsére...
... ma már befejeztem egy-két dolgot, amit tegnap elkezdtem, és talán még ma rend lesz a szobámban
... az órarendem elég laza ahhoz, hogy a szerdán és a pénteken se kelljen bejárnom, így
... heti négy szabadnapom van
... két nagyon jófej és szimpatikus ember már biztosan van a csoporttársaim között
... apám nagyon jól bírja a strapát
... tegnap megvolt az első edzésem, és csütörtöktől lehet, hogy az öcsém is járni fog
... a barátaimat szeretem, és ők is engem, azt hiszem.

Az nem vigasztal, hogy másoknak sokkal nagyobb problémái vannak az enyémeknél, az viszont igen, hogy én magam is kimásztam már ennél sokkal nagyobb érzelmi hullámvölgyből. Amellett egyszer fent, másszor lent. Most nyilván a felfelé ívelő szakasz következik.

Új dolgot tanultam az élettől: minden jó, ha jó a vége.

Üzenőfal X

Köszönöm.