Friday, March 20, 2009

Felhívás

Aki megszerzi nekem és eljuttatja hozzám bármilyen úton-módon a Grey's anatomy című sorozat első három évadját német szinkronnal, annak
a) egy évig ingyen és bérmentve megírom az összes angol leckéjét
b) egy évig minden hónapban sütök neki egy általa kiválasztott fajta tortát
c) ..vagy valami hasonló kaliberű, általa választott dolgot csinálok. Nyilván kulturált kereteken belül.

Hónapok óta próbálom letölteni, megvenni, megrendelni, találni egy magyar kiadású dvd-t, amin német szinkron is választható, és nagy szükségem lenne valami hangzóanyagra németül, ami segít a szövegértésben, átjön belőle néhány fordulat, esetleg szókincs stb. És a Grace klinikát kifejezetten szeretem, létezik németül, láttam az összes részt angolul (ezért akkor sem vesztem el a fonalat, ha hirtelen nem értek valamit), és mindenekelőtt: leköt. Ott tart a gép előtt, ellenben a nyelvvizsgafelkészítő-anyagokkal, amik unalmasak és nyomik és a hétköznapi életben használhatatlanok.

Szóval, ezért lennék nagyon hálás, ha valaki tudna ebben segíteni, mert úgy látszik, én túl nyomi vagyok hozzá.

Kis segítség: a német cím szintén Grey's anatomy, az évad pedig Staffel németül.

Igen, kedves ismerőseim, akik olvassátok ezt a blogot, ez nektek szól. :)

Sunday, March 08, 2009

Kurvajó

A következő könyvrészlet bővelkedik a vulgáris, illetve szexuális töltetű kifejezésekben, így aki ezekre nem kíváncsi, vagy még nincs 18 éves, ne olvasson tovább.

"Egyszer, éppen a szobámban hallgatom a német esőt és kezdek tisztulni az anyagtól, amikor anyám felhív. Beszélgetésünk közben hirtelen valami megmozdul az agyamban. Felteszem neki azt a kérdést, ami annyira hétköznapi, hogy nem jut eszembe hamarabb, hogy anyámtól megkérdezzem. Most, hogy pörgeti az agyam a fű, foglalkoztatni kezd a legapróbb részlet is.
-
Hogy vagy? – ezt kérdezem tőle és ez nem a hogy-vagy-köszjól-és-te-klisé. Kíváncsi vagyok, hogy anyám, az ember, aki nem ismer, aki el sem tudja képzelni, hogy ki lehetek, hogy érzi magát. Erre elmeséli, hogy szarul. Hallgatom és életemben először tudatosul bennem, hogy meghallom, amit mond. Végre nem azt hiszem, amit én, hanem amit egy másik hisz magáról.
Azt mondja, úgy érzi, ennyi év után
kötelessége kitartania a választott élete mellett. Igaz, hogy a sorsa nem valami vidám, alig ismer valakit és egy nagy házba zárva él, de legalább, mi, a gyerekei, úgy tűnik, jól érezzük magunkat. A fontos, hogy kitartson és igen – csicsergi kedvesen anyám –, némiképp azt hiszem, szeretem a férjemet, bármilyen buta, agresszív és gyenge is gyakran. Talán én is tehetek róla, hogy ilyen lett, mert néha úgy idegesítem apróságokkal. Talán már túl öreg vagyok, túl buta, hogy megváltozzam?
Nem is tudom. Huh.
Az első házasságom – apátokkal – reménytelen volt. Igaz, ő jó apa volt. Talán emlékszel rá, mennyit játszott veletek. De aztán, mást nem tudott. Nem volt képes pénzt keresni és végül már nem tudott senkivel sem beszélgetni, mert rajtam kívül más már nem hallgatta meg, ha magyarázott. Nem volt értelme,
valóságalapja annak, amit mondott, érted? Én szerettem és ezért hittem neki. Mindig álmodott valamiről! Valami nagy üzletről, valami nagy találmányról!
Nézd csak, a végére már veletek sem tudott beszélni. Azt hiszem, nem is volt normális. Talán ezért is tűnt el és nem jelentkezik már, több mint tíz éve.
A mostani férjem sem rosszabb apa. Ő sem tud beszélni veletek, de legalább nem kótyavetyéli el a vagyonát. Talán nem vagyok a legszerencsésebb ember ezen a Földön. Néha azt hiszem, hogy az egyetlen boldog ember, akit ismerek, te vagy.

Lerakom a telefont, mert sírnom kell.
Megértem, hogy anyám, nem az anyám, hanem egy olyan ember, aki meg van győződve róla, hogy normális. Olyan ember, aki azt hiszi, hogy az a sorsa, amit kiszabott rá az élet és nemcsak nem tud, de már nem is akar menekülni.
Hirtelen látom a boldogtalan embereket. Asszonyokat, akik szomorúan ballagnak férjük nyomaiban. Lánykákat, akiket valójában senki nem hallgat meg. Hallgatni kezdem ezeket az embereket, hogy miről beszélnek. Megértem és elfogadom, hogy valóban azok, akiknek hiszik magukat.
Hirtelen látom, hogy a férfi, légből kapott szabályok alapján alkotott rendszer rabszolgája. Ahhoz, hogy meg tudja állapítani, kicsoda ő, össze kell hasonlítania magát valakivel. A módszert logikának nevezi.
Bruce Willis jó csávó. Hozzá képest én csak lószar vagyok, ez egyenlő: én Lószar vagyok.
Én vagyok Bruce Willis. Mindenki máshoz képest király vagyok, ez egyenlő: én vagyok a Király!
Na, ez a nőnél teljesen másképp működik. Ő ugyanis, saját logikával rendelkezik.
Aha, ez a kis kurva Sharon Stone világsztár és ezért azt hiszi magáról, hogy ő a Gyönyörű. Viszont én tudom, hogy én vagyok a gyönyörű, egyenlő: én vagyok a Gyönyörű!
Olyan szép dolog hirtelen csupa gyönyörű lány között sétálni, anélkül, hogy kényszeresen össze kellene hasonítanom őket egymással! Hiszen megszépíti magát, figyel a ruhájára, csinos és tiszta és addig nem hajlandó kilépni a fürdőszobából, amíg meg nem győződött róla, hogy most már gyönyörű! Ki vagy te, férfi, hogy a villamoson eldöntsd: ühüm, ühüm, nem rossz bőr ez, bár lehetne egy kicsit nagyobb a melle?

Más lettem. Korábban, szó nélkül megdugtam a nőt, aztán annyi volt, most beszélgetni kezdek velük. (Igaz, amióta megkaptam nagyanyai örökségemet, nem is járok háromezer forintos prostikhoz már.)
Hamarosan néhány örömtanyában olyan törzsvendég leszek, akinek az ölébe másznak a lányok, akinek szívesen hoznak teát, amíg rágyújt egy jointra és akinek az ágyban boldogan gyónják meg, ami bántja őket.
Én a kurvák fölé hajolok és bedugom az ujjamat a vaginájukba. A síkosító anyagtól úgy tűnik, mintha felizgultak volna és attól nedvesedtek volna be. De a kurvák sosem nedvesednek be. Egy frissen mosdott kurva pinájához jó érzés hozzábújni és szagolni finom szappan illatát. Ha egy kicsit borostás, az csak olyan, mintha egy férfiarchoz bújnék oda, mondjuk a sajátomhoz. Ilyenkor lesz teljes a kép: a női pina és én benne, ahogy hallgatom őt.
Hamarosan egyszerre két lányt viszek el. Hagyom őket hancúrozni egymással, aztán egyszer csak megragadom az egyiket a mellénél fogva és a másik felé húzom.
- Na, kiscica! Szép kis borotvált pinádat fektesd ide a barátnőd feje mellé és terpeszd szét a lábad!
A másik csak oldalra fordítja a fejét és belenéz barátnője széttárt ölébe.
- Dugd bele a nyelved! – mondom neki.
- Az még ötezer forint. – feleli a kurva.
- Akkor, majd beledugom én! He, he, he.
Nyalni kezdem a forró nyílást. Jobb kezemmel megkeresem a mellettem fekvő kurva pináját, beledugom ujjamat és hopp! – érzem, hogy abba a nedvbe simul bele, ami csak akkor folyik elő egy nőből, ha kívánja, hogy megdugják.
Abbahagyom a nyalást és felegyenesedek. Térdepelek a huzaton és annak az arcát kutatom, akinek kis puncijából folyik elő a lé és azt gondolom: szép kis kurva vagy te, mondhatom, hogy felizgulsz! Ezért fizetlek, te szajha?

(Aztán egyszer csak, egyik napról a másikra, megtanulok csajozni. Professzionálisan látok munkához. A nők szeretik hallani, hogy az ember saját sofőrrel jár. Először is szerzek hát egy olyan taxist, aki már régóta járja a várost, elkérem a telefonszámát és ezentúl őt hívom, ha csajozni indulok. Nem árt, ha az ember a harc előtt, komolyabban felméri ellensége erősségeit és gyengéit, hogy aztán bölcsen alkalmazkodva hozzájuk, megfelelő irányba terelje a csata kimenetelét.
A nők, ha egyedül vannak, szeretnének újra nem egyedül lenni. Aki mást állít, az a) szerelmes valakibe, b) éppen valaki máson gondolkozik, de mindjárt szerelmes belé, c) hazudik.
Ezért bármikor bátran állíthatjuk:
"Kismadár, tudom, hogy csak rám vársz."
A nő ekkor kíváncsi lesz, hogy vajon miért van ez így.
Nyilvánvaló, hogy nem az igazságot akarja hallani, hiszen arról ő eleve többet tud, mint mi. Legjobb, ha megfogjuk a kezüket, megsimogatjuk ujjaikat és meghatjuk valamivel:
"Azért, mert szükséged van valakire, aki nem csak állandóan
tudja, hogy gyönyörű vagy, hanem ezt nyíltan be is vállalja és naponta elmondja neked."
Láthatjuk, hogy a nőt egyszerűen saját logikájának csapdájába csaljuk. Ott támadjuk, ahol a legkevésbé számít rá. A büszkeségénél. Odáig pedig a könnyen sebezhető, védtelen kis női szíven keresztül törünk be.
"Szeretném látni, hogy tetszel magadnak. Azt akarom, hogy a kedvemért legyél mindig gyönyörű!"
A kismadár azonban igen praktikus lélek és nem elégszik meg holmi röpke pillanattal, mert leginkább állandóan szálldosni szeretne a magasban. Valószínű, hogy szíve szerint, nem feküdne le egy olyan pasival, aki csak meg akarja dugni. Ezért az igazi férfi, soha nem vall színt saját érzéseit illetően, hanem az ellenség eszével gondolkozik és úgy tesz, mintha olvasná gondolatait. A nő ezoterikus lény, ősidők óta bevált módszer, égi jeleket olvasni és jövendőt mondani neki. A fontos, hogy mindezt halálos komolysággal és biztonsággal tegyük, mert egy eldadogott jóslat, igen valószínűtlen, hogy bekövetkezik.
"Milyen jegyben születtél? Ühüm, akkor tudom: a múltkori kapcsolatod megviselt, de ez most más lesz, mert én igazi férfi vagyok". Ez kitűnő frázis, hiszen biztos, hogy minden nőt megvisel, ha hosszabb-rövidebb ideig kénytelen megosztania az életét, valamint első néhány évtizedeiben makacsul keresi az igazi férfit.
"Én mindig szép dolgokat fogok mondani neked, soha nem szidlak meg és megmutatom neked, hogy mi a jó. Te, a nő, hajlamos vagy nem mindig magadra koncentrálni. Gyakran foglalkozol mások gondjával, bajával és elfelejted, hogy csak te számítasz. Velem csupa napsütés lesz az életed, mert nem hagyom, hogy mást csinálj, csak nevess!"
Ilyenkor a nő kénytelen olyan pillanatok után kutatni a múltjában, amikor egyszer véletlenül nem magára gondolt, eszébe jut, hogy két hete majdnem valami ilyesmi történt, felismeri, valójában milyen döbbenetesen önzetlen lélek ő, és boldog, hogy valaki visszatéríti a helyes útra.
Figyeljük meg továbbá azt is, hogy minden állításunk az örökkévalóság függvényében csendül fel. Tegyünk úgy, mintha feleséget választanánk magunknak és ígérjük meg nekik, hogy ha csak egy kicsit is akarja, a mennyboltba juttatjuk, oda, ahonnan csak az ő kedvéért jöttünk le. A nő nem bolond, hogy mindezt a sódert elhiggye, ugyanakkor hiba lenne a nyilvánvalóan egyéjszakás kaland előtt megkérdezni tőle: "dugunk, aztán megyünk, jó?"
A nő ugyanis nem akar csak úgy dugni. Szeretné, ha minden boldogságpillanata örökké tartana, tehát a leglefegyverzőbb egyszerűen hazudni, mint a szél:
"Megtanítlak örökké élni, kisbárány.")

Az egyik pesti plázában szedem föl Szilvikét. Egyedül álldogál a vécék mellett, amikor leszólítom. Azt mondja, nem ér rá, de látom, hogy ezt csak úgy mondja és vonz, hogy mennyire tudatlanul kedves. Leviszem a szökőkúthoz, az ölembe ültetem és mesélek neki. Meggyőzöm, hogy nyugodtan bízza rám magát és már hívom is a sofőrömet. Egy csodálatos vidékre megyünk – bíztatom Szilvikét –, lesz ott erdő, úszómedence, holdfény és hegyi levegő. Nézd, még a neve is milyen szép: Csillebérc.
A Moszkva-téren, még beugrom a lakásba a sporttáskámért. Előre összekészítettem, amire szükségem lehet. Van nálam narancssárga színű gyertya, öngyújtó, egy üveg különleges minőségi vörösbor , két kristálypohár, női borotva, bőrkímélő borotvahab és egy újonnan vásárolt fehér tangabugyi.
Csillebércen megmártózunk a medencében, csókolózunk a fák alatt, nézzük a Holdat, én szép dolgokról duruzsolok neki és hagyom, hogy sokat nevessen. Mielőtt fázni kezdene, beviszem a fürdőszobába és megmosom a lábait. Miután leültetem az asztalkához, kristálypoharat adok kicsi ujjai közé, megcsókolom és öntök neki a borból. A bungaló bútorain meg-megcsillan a gyertya fénye. Szegényes és hangulatos, engem leginkább a szocializmusra emlékeztet. A lányka csak csendesen mosolyog és néha azt mondja: "óh". A falujában ez nem így megy – meséli. Ott egyszerűen megdugták és kész.
- Ha legközelebb valaki nem úgy bánik veled, mint egy királykisasszonnyal, nem kristálypohárba önti neked a legnemesebb vörösbort, nem mossa meg kezét, lábát, mielőtt hozzád ér, akkor nehogy lefeküdj vele! Egy ilyen fasz nem érdemel meg téged, kis gyönyörű madárkát. Azért hoztalak magammal, hogy megmutassam neked, mi a jó. Gyere.
Kézen fogom és bevezetem a fürdőszobába. Levetkőztetem, beállítom neki a zuhanyt, hogy nehogy megégesse magát vele. Aztán beszállok hozzá én is. Beszappanozom teste minden porcikáját, aztán megtörlöm a lányt és leültetem a vécé műanyagfedelére.
- Tessék, tartsd a gyertyát. Leborotválom a puncidat. – kommentálom neki a jövő eseményeit.
- Jó. – válaszolja Szilvike.
Borotválom a szőrt a lányról, aztán közelebb húzom a kezét, hogy jobban lássam, milyen irányba nőnek a szőrök. A gyertyáról forró viaszcsepp hull a frissen borotvált bőrre.
- Óh! – mondja a lány.
- Fáj? – kérdem tőle.
- Nem. – feleli és csöpögtet egy kicsit a hasára is. Felsikolt, ugrik egyet és én belevágok a pinájába a borotvával. Nézem, ahogy a vér rózsaszínre festi a borotvahabot.
- Ne haragudj! De ugrálsz, mint egy macska!
- Nem baj. – mondja a lány és mosolyog.
Lemosom a habot és a sebhez hajolok.
- Adok rá gyógypuszit, az segít. – és lenyalom a vért szeméremdombjáról. – Óh, finom.
Amikor elkészülök, megcsodálom a lányt a gyertya fényénél és bevezetem az ágyba.
Megmarkolja a farkamat és a szájába veszi. Én simogatom a haját, vállát és mellecskéit. Felhúzom magamhoz a száját s megnyalom az ajkait és a hónalját. Végigcsókolom, végigsimítom selymes bőrét, arcomat a sebhez szorítom és érzem, hogy lesz forró és nedves a borotvált kis dombocska. Nyílásához szorítom a testem, nézem lehunyt szemeit és betolom magam Szilvikbe. Halkan nyögdécsel, aztán sikongat és markolja a hátam. Megcsókolom újra és megszorítom kicsi testét, amikor beleélvezek.
Mielőtt elaludna, pihegve a mellemre hajtja a fejét és azt mondja:
"Szeretlek."

Én csak fekszem, és a mennyezetet nézem. Érzem, ahogy teste álmában meg-megrázkódik és tudom, hogy szépet álmodik. De, mit mondott? – hallgatózok a sötétben –
mit mondott ez a lány?
Az erdő felől tücsökciripelést, lombsusogást hoz felém a szél. Hallom, ahogy végigszalad a dombokon, simogatja a fák leveleit és játszik a vízzel a medencében.
Az ablak felé fordítom arcom.
A Holdat látom és csak nézem fehér tükrét. Lassan megértem, mire gondolhat ez a lány, aki a mellemen álmodik és szinte megbomlik az agyam. Remegni kezdek, széthullik a testem, összezúzódik a lelkem, mert ömlik belőlem egész életem összes rohadt gecisége, áramlik szememből a könny és ráz a sírás.

Zokogok, mert azt hiszem, megtanultam szeretni."

Thursday, March 05, 2009

Mélység

Az emberekben mindig a mélység vonz. Egymás mély ismerése, megismerése, megértése, egymás lényegének megragadása abban az érzésben, hogy: igen, ismerem őt, de szavakkal le nem írhatom. Mint az asztrológiai jegyek analógiái: elmondhatom, hogy a Neptun kategóriájába tartozik a káosz, a víz, a mérgek, a bódultság, a módosult tudatállapotok, a drogok, az egyesülés, az egyéniség elvesztése, az egymásba olvadás, az egyetemesség és az egyetemes szeretet, a transzcendentális világ, a hazugság, a valótlanság és a félig valóságos világok, a nem létező szörnyek, az álmok, a hipnózis, a szédülés, a folyton hullámzó és kavargó őstenger, meg még sok minden, de nem tudom egy szabállyal elmondani, hogy mi tartozik oda és mi nem, mert a szabály maga a Neptun, mint analógia. Nem logikus és egymás utáni, hanem analogikus és párhuzamos.

Ilyen egy ember megismerése is.

Van, hogy egy ember sosem tűnik mélynek. Mindig felszínes, mindenkivel jóban van, beszélget fontos és kevésbé fontos dolgokról, de mintha nem lenne ott amögött, amit mond. Nem önmagáról beszél – még akkor sem, ha az ember mindig önmagáról beszél –, hanem csak úgy beszél.
De néha ezek az emberek, véletlenül vagy szándékosan, megvillantanak valamit, ami nekem azonnal feltűnik, mert olyan ez számomra, mint aranyásónak a sárgás ragyogás az ércben, vagy egy folyó különös, csillámló színe. A mélység néz vissza rám néha az emberek szeméből, egy elrévedő pillantásukból, egy ottfelejtett tekintetből, egy elkomoruló arcból, megroskadó válltól, ökölbe szoruló kézből. Talán véletlen, talán nem, hogy legtöbbször nem vidám pillanatok ezek. Sokszor egészen gyászosak.

Engem vonz a mélység. A világot sokszor csak a felszínen élem, és néha szenvedek, mert úgy hiszem, nem tudom átadni magam az életnek, hogy merev vagyok és félek, nehogy elcsússzak a jégen, megbotoljak a sötétben.
De az emberek.. Az embereket mélyen átélem. Az emberek mélyénél nincsen intenzívebb vonzerő számomra. Elég egy csepp a mélységből, és én örökké fogom kutatni a forrást. Egy apró csepp éltet engem hetekig, hónapokig, és csak nagyon lassan adom fel a kutatást, ha esély sincs, és sok kudarc ért.
Azt hiszem, ezt keresem az emberekben. Néha valaki azt mondja, mi barátok vagyunk. De nekem csak az barát, akibe legalább egyszer, egy pillanatra belenézhettem, és megpillantottam benne a lelke mélyen pislákoló fényt. E nélkül senki nem lesz a barátom, mert beszélni mindenki tud, de igazán mondani valamit csak az, aki minden szava mögött ott van teljes mélységével.