Hangulatok

Írok kicsit a hangulatomról. Hogy milyen mostanság. Nos, többnyire, például most, mesés. Optimista és derűs, boldog és napsütéses..
Viszont könnyen fordul az ellenkezőjére. Nem tőlem függ, nem nagyon tudom irányítani, hiszen ha épp pesszimista, abba beletartozik az is, hogy semmi kedvem változtatni rajta. Felteszem, nem is kell. Nem feltétlenül a kedvem rossz ilyenkor, hanem a hozzáállásom, a világlátásom. A napnak a melankolikus, végérvényes, megváltoztathatatlan részét veszem észre, furcsán kiszakadva a tömegből, az emberek mellett, de egy más dimenzióból figyelve őket, mintha filmet néznék és elmerengenék az ironikus, az örök, a nagy távlatokban mutatkozó eseményekben. Kicsit kába és nem evilági vagyok ilyenkor. Néha rámnéz valaki és megkérdezi, szomorú vagyok-e, vagy fáradt, megrázom a fejem és magamban visszakérdezek: "Miért, nem szabad? Nem szabad mereven magam elé nézve elgondolkozni a világ különös egybeesésein, a sorson? És egyáltalán: nem szabad szomorúnak lenni?"
Mintha ez valami olyan dolog lenne, ami nem tartozik hozzá az élethez, amit el kell hessegetni, amin felül kell kerekedni és túl kell esni rajta amilyen gyorsan csak lehet. Persze nem kell, sőt, veszélyes hozzá ragaszkodni, hagyni kell elmenni. De amíg maradnia kell – addig csak rosszabb, ha még bűntudat is társul mellé..
De, mint mondtam, az ilyen befordulós hangulatok nem szomorúság. Nem rossz kedv. Ez ilyen.

Ám, és így kezdtem, éppen kifordulós periódusomat élem. Ez a tettek, a cselekvés ideje. Ilyenkor benne vagyok a világban, együtt mozgok vele és magam is mozgatom. Vonzom az embereket, szinte sugárzom – és valszeg meg is szépülök. A befordulás is rólam szól, csak olyankor én vagyok, magamnak. Ellenben most én vagyok, másoknak. Állok rendelkezésetekre! Szívesen beszélgetek. Inkább, mint írok. És nem annyira rébuszokban. Felületesen nézve ez az időszak a vidámságról szól, arról, hogy minden jól megy – és többnyire így is van, de ez nem ok-okozati összefüggés, ez mellérendelés, korreszpondencia. Egyszerűen együtt járnak.

Ha a lelki folyamatokat nézem, az első eset az, amikor "rágódom" a dolgokon, megrágom, majd megemésztem őket, a másodikban pedig a végeredményt elrendezem, megfelelő helyekre teszem, beillesztem a rendszerbe vagy hozzápasszintom a – már jól átgondolt/átérzett – eseményeket, döntéseket hozok, a betelt poharat kiürítem, és elkezdem bele újraönteni a tiszta vizet.