Miért volt 2.7 az osztályátlag? (valamikor)

Blogblogblog...
Az utóbbi időben többször is megesett velem, hogy olyan szituációban, amikor köszönni kellett, nem a megfelelő köszönés jött a számra. Beléptem egy ajtón, és udvariasan viszlátot kívántam, vagy reggel 10 órakor a liftnél jó estét. Hmm. Weird..
Listát írok magamról. Szeretek listákat írni, és most megpróbálom összefoglalni önmagamat – mint különböző listázott elemek halmazát. Egyszer régen, amikor nagyon magam alatt voltam és már irreális önbizalomhiányban szenvedtem, elhatároztam, hogy nabazmeg, azért ennyire nem vagyok szar, nézzük csak, mennyire is nem. Jó tulajdonságok, rosszak, vágyak, félelmek, meg minden. Ez volt talán 4 éve. Anélkül, hogy megnézném az előzőt, most írok egy újat, és aztán majd jól összehasonlítom. Ez a tervem.

És újra megbizonyosodtam arról, hogy az ember, ha ajándékot vesz, magának veszi. Még ha a szeretteinek vásárol (és főleg akkor), akkor is vagy azért választja azt, amit, hogy aztán ő használhassa, vagy azért, mert a megajándékozott helyében neki biztos erre lenne szüksége. A szabály alól csak igen kevés kivételt láttam, saját példáim közül is azt tudnám kiemelni, amikor az illető megmondta, mit akar, és nekem volt lehetőségem megszerezni. Vagy amikor kínomban már nem tudtam mit kitalálni (se használati tárgy, se dísztárgy, se művészet [zene, kép, irodalom], se tudás [könyv, cd], se semmi nem jött be, minden ajándékom ott hevert hónapokig, ahová először lepakolták őket), ezért olyasmit szereztem, ami már volt az illetőnek és láttam, hogy használja, gondolván arra, hogy majd a régi úgyis elkopik és jól fog jönni az új.
Mondjuk ez a kínomban kifejezés elárul egy s mást. Hát igen. Karácsony, szülinap. "Muszáj" ajándékozni. A karácsony az ajándék ünnepe, a szülinapról ne is beszéljünk, és még jó, hogy a mi családunkban sosem volt szokás névnapot ünnepelni. Húsvétkor, Télapókor kapok 5 kiló csokit, amin aztán fél évig nyammogok, és legszívesebben kik*rnám a p*csába. Ettől még szeretem a csokit, de... némely csokigyárak szerint csoki=margarin+kakaópor+cukor+tartósítószer+aroma. Uhh. Najó, bla.

Olyan adatbázis-kezelő progit akarok, hogy. Beviszem a rendszerbe a fájlokat, mondjuk én dokumentumokra gondolok, és melléjük rendelem adatként a dátumot, a leírást, a szereplő személyeket, és mindezt egy táblázatban meg tudom nézni. Így:

téma	dá- tum	érin- tettek	fájl neve	leírás
blog	2005. 01. 12.	én	blog2005jan12.doc	a betegségekről..
tervek	2004. 04. 07.	én	leendo szobam.doc	ilyen szobát akarok, ha nagy és gazdag leszek
események	2005. 02. 15.	Gitár, én, Sál	naplo2005feb12.doc	Gitárnál aludtam, utána Sállal Mozaik

Tudom rendezni téma, dátum, érintett személyek, fájlnév, leírás szerint, meg még amit kitalálok. És ha rákattintok egy doku fájlnevére, akkor megnyílik egy szerkesztő-részleg, és tudok egyből írni is. Legyen benne query (lekérdezés), jó sok funkcióval.
Rá kellett jönnöm (ha csak nem vagyok nagyon figyelmetlen), hogy az MS Office Access alkalmatlan a feladatra. Most az Adobe Acrobattal próbálkozom, bár kicsit kínai a kezelése, de okos kislány vagyok. Ha ez sem jön be, akkor, de csakis akkor, végső megoldásként az ATLAS.ti-hez folyamodom. :/

Valami 3 hét telt el azóta, hogy legutoljára rendet raktam a szobámban. Könyvek szanaszét minden elképzelhető témában, tiszta és kevésbé tiszta ruhák az ágyon, az asztalon, a széken, a direkt erre a célra foganatosított puffon, lehullott szobanövény-levelek a földön, könyvhalmok és por a pianínón, használt zsepik, ... Otthonos. Ehhehe. De azért talán mégsem. Vagy mi. Kevés a helyem. Költözni akarok. Egy tágas, levegős, napos, 21 °C körüli hőmérsékletű, 70-75% páratartalmú szobát szeretnék, kedvem szerint berendezve, kidekorálva és virágosítva, és köré egy szép, rendes, barátságos otthont, szerető családdal. Hmm. Alighanem fél éven belül lesz is ilyenem. :) És akkor majd elférnek a könyveim és a ruháim is, mind, és lesz bordó falam és puha fehér rongyszőnyegem, és erkélyem, ahol nyáron a csillagos éjszakákat tölthetem, és ahonnan bámulhatom a villámokat és a lila eget, ha nagy vihar van.


Arra is rá kellett jönnöm, hogy attól, hogy az embernek nincs internete és nem tölt naponta 3-5 órát msn-ezéssel vagy egyéb számítógépes tevékenységgel – még simán ki tud folyni az idő a kezei közül. Amikor edzésem van, hazamegyek, kajálok, elmegyek edzésre, visszajövök, csinálok valamit, és hopp, már Barátok Közt megy, megnézem, hopp, már 9 óra, elmegyek fürdeni, hopp, már háromnegyed tíz, kajálok, és húzhatok aludni.. WTF?? Hová megy az idő?? A poén az, hogy tévét sem nézek (2 csatorna jön be), csak azt a nyamvadt Barátok Köztöt. Nem nézek filmeket (az RTL klubon? ehe ehe ehe.), a meghackelt híradó nem érdekel, a reklámok se. Újság nem jár hozzánk, internet nincs – kicsit el vagyok zárva a világtól..
Viszont feltűnt, hogy elkezdtem olvasni. Furcsa. Azelőtt, ha kivettem 5 könyvet a könyvtárból, valszeg 3 hónap múlva olvasatlanul vitte őket vissza apám, jó nagy késedelmi díjjal fűszerezve. Mostmeg.. Csak a nyamvadék olvasónaplókat ne kéne megírni. *nyafog*

Új elméletem van arra vonatkozóan, hogy miért olyan szar az osztályomban a tanulás színvonala. Három dologra helyezem a hangsúlyt:
1. Netfüggőség. Nagy részünk napi 5-6 órát is gép előtt ül, visszatekintve többnyire nem túl hasznos dolgokat csinálva. Ez sok időt vesz el, ezért amiből elveszi, azt az alvásra szánt időből pótoljuk be. Keveset alszunk és hullafáradtak vagyunk. Az immunrendszernek nem tesz jót a kialvatlanság, könnyebben elkapunk betegségeket, otthon kell maradnunk, nem pótolunk be semmit, feltorlódnak a dolgok.
2. Talán a hullafáradtság miatt, de az egész osztály hozzáállása reménytelennek mondható.. Pár emberre egyből, másokra 5 perc beszélgetés után rávágja az ember, hogy depressziós, mert annyira érdektelenek és pesszimisták mindennel szemben. Főleg a tanulással szemben. Értelmét nem látják, a jövővel nem foglalkoznak, lusták, hát gépeznek.
3. Meglepően sok embernél alapvető készségek, például a szövegértés, a lényeg kiemelésének, a tudatos tanulásnak a képessége olyan alacsony szinten vannak, hogy nem egyeztethetőek össze a középiskolás tananyag szintjével. Vannak, akik egyszerűen nem értik, amit olvasnak, ez elveszi a kedvüket a tankönyv olvasásától, és amúgy sem érdekli őket az egész, úgyhogy hagyják a francba. Ehhez képest pedig k sok a tananyag – ez egy negyedik pont lehetne, csak azért nem írom be, mert állítólag középsuli utolsó és azelőtti évében ez már csak így van.


Az összes barátom, akit elcsábítottam a Mozaikba, és akik nagyon megszerették, abban a pillanatban, hogy először elmentek a Siriusba, beleszerettek. Kiszerettek a Mozaikból egyenesen bele a Siriusba. Tegnap én is voltam ott. Hát nekem ugyan nem tetszik jobban a Mazaiknál, pedig már fel voltam készülve, hogy valami fantasztikus izé.. És nem. Nem rossz, meg való igaz, tágasabb, csak ez a tágasság el van nyomva a sok sötét színű szőnyeggel, lepellel, falra aggatott anyaggal, azzal, hogy nincs ablak, és a világítás is elég gyér. Mondjuk a madárles tetszik :) A bebújós kuckót meg nem néztem meg, mert túl sokan voltak.

Szar fordítók, alkoholok, teák

Egy rossz fordítás olyan, mint egy gát. A megértés, ahogy olvasok, rohan előre a sorokkal, nem akad meg, mert jó a szövegértésem, de amikor át akarok rohanni egy olyan kifejezésen, amit rosszul fordítottak és értelmetlenül, mintha valami kerítés akadna bele a ruhámba, és ugrás közben rántana vissza, le a földre, ahol aztán percekig azon küszködöm, hogy kiszabadítsam magam és rájöjjek, mi volt az, amibe beleakadtam.

Két sör és egy vodka.
Vagy mondjuk két vodka és egy sör.
Esetleg három sör. De akkor sokat kell pisilni.
És semmiképp sem három vodka. Mert valamivel le kell öblíteni.

Lassan kialakul, milyen alkoholt viselek el hosszú távon is, szívesen is. A sört régebben utáltam – most az az egyetlen, amit bármikor képes vagyok inni (ha nem valami nagyon asztali jellegű. Van asztali sör is, ha asztali bor létezik? Hmm. Költői kérdés. Nyilván van, hiszen mi más lenne az a sok nagyonszar sör?). A vodkának meg nincs különösebb íze. Ugyanis a tömény alkoholok nagy részének rossz tulajdonsága, hogy van ízük. Mondjuk édes. Vagy gyógynövényes. És a gyógynövény ízű dolgok ama bizonyos (sok szempontból katasztrofális, de visszatekintve mégis fontos) tardosi edzőtábor óta hányingert keltenek bennem. Mondjuk a Szt. Hubertus és az összes kommersz likőr. És a whisky is. Ja, ki ne felejtsük a Colgete Herbal fogkrémet.
Tehát ezért. És azért pont ennyi, mert pont ennyitől leszek tartósan jókedvű, de még elég beszámítható. Ha hozzáadunk még egy sört vagy vodkát, akkor már táncolós-vigyorgós-flörtölős kedvem lesz. Ami szintén nem rossz. :)

Miért van az, hogy úgy érzem, kissé ritkán bulizom? Pedig épp nemrég.. De mégis. Az ilyen szervezett bulikon egyszerűen nem áll rendelkezésemre elég idő, hogy leigyam magam. Versenyeznem kell az álmossággal, különben levadász egy altatólövedékkel. Gyorsan kell innom, nehogy még előtte bealudjak ^^



Vadcseresznye
Ír krémlikőr
Krémes eper
Csoki&Tejszín
Mesekunyhó
Mint After Eight
Üzbég tea
Grillázsos zöld tea
Teák. Kicsit édesszájú vagyok? ^^ Kicsit.

Szilva
Dinnye
Erdei varázslat
Gyümölcsteák. Amiket – mint rájöttem – csak szobahőmérsékleten szeretek, teljesen ízesítés nélkül. Esetleg egy kis kristályos mézzel…
De mért kell mindbe hibiszkuszt tenni??? Há' hülyék ezek?


Szerezzen nekem valaki jazz-zongoristát. Én jazzzongora-játékot [na, hogyan kéne helyesen leírni?] akarok hallgatni. Most.

Számítógép, dráma, Rilke

Nincs internetem vagy 10 napja. Ez több dolgot is eredményez. Először is anyázok, mert nem tudok msn-ezni, nem tudom olvasgatni a blogokat, és főleg nem tudok blogolni. Persze azért írok, csak nem lesz túl aktuális, amikor kikerül a webre.
Nem mintha amúgy a témáim aktualitáshoz kötődnének. Hmm. :)
Viszont van időm olvasni. Napi 2 drámát elolvasok, és – mily meglepő – haladok a regényekben is! Ez új. Az utóbbi időkben már csak a suliban (órák alatt) és a metrón olvastam. Most itthon olvasok. Rákaptam a fürdőkádban terpeszkedés közbeni olvasásra. Nagyon kényelmes dolog, és nincs mi eltérítsen.. :) Mert engem még attól is el tud téríteni a számítógép, amit szeretek csinálni. Juj. Kicsit elszomorító, hogy semmi másra nem használom a gépet, csak netezésre. Márminthogy izé, amikor van net. Mert most mostly zenét hallgatok rajta. És admirálisozok. De ezt mintha már említetem volna. Anyway. És persze "blogolok", magamnnak, magamba.

Szar dolog és jó is egyben, hogy ha naplót írok, konkrétan a nap eseményeit, a velem történteket jegyzem le, akkor az adott élmény utána teljesen letöltődik a naplóba. Sokkal kevesebbszer jut utána eszembe, nem gondolok rá, nem él olyan intenzitással az élmény. Oké, örülök, ha valami kínom van, és pár oldal alatt megszüntethetem. De attól még szeretem leírni a jó dolgokat is. És ezekkel sincs másképp. Ezek is sokat vesztenek csilogásukból, amint rögzültek. Most akkor ne írjam le a kellemes történeteket..?
Végül is.. Leírhatnám, persze blogba, hogy milyen gondolatokat juttatott eszembe a történet, anélkül, hogy tisztán megfogalmaznám, miről van szó. Hiszen ezt teszem. De akkor mindez olyan lenne, mint egy ablak, amire belülről egy torzító felületet ragasztottak, legalábbis úgy tűnik, mintha a felület torzítaná a képet. És az ember nem idegeskedik, mert tudja, hogy ha kinyitja az ablakot, mögötte meglátja a tárgyakat élesen, tiszta valójukban. Aztán amikor tényleg kinyitja.. akkor rájön, hogy nem az ablak torzítja a képet, hanem maguk a tárgyak torzak, amik az üveg mögött vannak.. És akor szorongás és lelkiismeretfurdalás fogja el..
Juj. Ezek már olyan rilkés gondolatok, hogy megijedek tőlük. Najó, nem ijedek meg tőlük, mert belülről fakadnak. Tényleg, Rilke pont úgy ír, mint én. Avagy én írok pont úgy, mint Rilke. Rilke sokkal művészibb, de a gondolatok és a benyomások, amiket lejegyez pl. Malte Laurids Brigge feljegyzéseiben, olyanok számomra, mintha a saját fejemben kószálnék. Mind olyan ismerős.. Rilke nem olyan, mint sok más író vagy költő, akiket olvasok, és visszahőkölök, mert azt kérdezem: hát ez nekem miért nem jutott eszembe? És szemrehányást teszek magamnak, csak úgy tudatalatt, hogy miért nem tudok ilyeneket. Nos, Rilke esetében ilyesmi meg sem fordul a fejemben. Hiszen.. de ezt már mondtam. Olvassatok Rilkét. Tegnap elolvastam Csehov Sirályát, kétszer. Egyszer sem értettem. Ma elolvastam Ibsen Nóráját. Tetszett. Kind of tetszett. A vége felé. Most mindkettőből olvasónaplót kellene írnom. Pontosabban most legalább az egyikből olvasónaplót fogok írni.

Az jó jel, ha úgy érzem, erősödik az akaraterőm? Az nagyjából egy a tudatosságommal. Az is növekszik. Najó, legyen. Az jó jel.
Meg különben is, olyan sokat tudok már Victor Hugoról, hogy sosem akartam ennyit tudni.. De azért Az éj, az éj, az éj.. az egyik kedvenc versem marad.

Nem bántani akarlak.

Mélyen magamba néztem, egy kis elfekvő szadizmus után kutatva, hátha ez a magyarázat. First of all, vegyük elő a jó kis Pszichológiai lexikont, és nézzük, mi is az a szadizmus!

"Szadizmus: szexuális perverzió, amelyet a másnak okozott fájdalom erotikus színezete jellemez.
A szadista csak akkor érez szexuális izgalmat, ha fájdalmat okoz partnerének. (…) A "kis szadizmus" ostorozásokra, harapásokra, sőt lelki megalázásokra is korlátozódik.
Egyes szerzők úgy gondolják, hogy ez a perverzió alkati. A pszichoanalitikusok számára a "szadizmus-mazochizmus" ellentétpár egyik eleme (…)"

Beeeep, wrong. Először is, amit keresek, annak semmi köze a szexualitáshoz. Nem azért piszkálok másokat, mert az nekem szexuális izgalmat okoz. Ezt többek közt az is bizonyítja, hogy sok olyan embert is "megizélgetek", akikkel még egész véletlenül sem kezdenék ki..
Másodszor, ez nem a másikról szól. Asszem, ha fájdalmat akarok okozni valakinek, akkor az merőben róla szól, hiába teszem magamért. Azt akarom, hogy ő szenvedjen. De nem, nálam nincs így. Amit én csinálok, az abszolút rólam szól, és szó sincs benne másokról. Nem vágyom arra, hogy fájjon másnak és nem is ez a célom. A fájdalom egy (elég szerencsétlen, és nem is direkt választott) eszköz, nem pedig cél nálam.
Viszont alkatinak mondhatnám. Mármint nem a fájdalmat. Ha kicsit visszamegyek az időben, rájövök, hogy mióta az eszemet tudom, voltak olyan pillanataim, hogy csak úgy ok nélkül, a harc kedvéért (l'art pour l'art, ha-ha) piszkáltam meg másokat. Kezdtem mindjárt a tesómmal és apámmal, folytattam a suliban az osztálytársaimmal, és jó adagot kapott belőle az összes (mind az összes :) pasim is.

Talán a korlátaim feszegetése ez a harci kedv? Mert addig többnyire nem hagyom abba, amíg nem vagyok kénytelen abbahagyni. Amíg le nem fognak, (meg) nem bántanak igazán, vagy – néha – amikor már egyáltalán nem vicces. Akkor abbahagyom, de többnyire nem túl nagy örömmel.. Kitapogatom a határokat, aztán újra és újra elérem, és megpróbálom tágítani őket. Talán innen ered..? Vagy pusztán a harc szeretete? Mert arra is rá tudom fogni. Bár talán kicsit rá kell erőltetni, mert veszíteni utálok, márpedig ez hozzá tartozik a harchoz, a győzelem pedig nem elégít ki, legszívesebben megint újrakezdeném rögtön utána. Hmm.

Majd megálmodom. Vagy még mélyebbre ások magamban. Egyszóval megálmodom.
Legalább az tiszta, hogy nem mások fájdalmáért csinálom. Nem jó az nekem, ha másnak fáj. Akkor fáj másnak, ha nem akarja szép szóra fölvenni a harcot (amit én nagyvonalúan játéknak nevezek, noha másnak talán inkább szenvedés), mert akkor nem hagyom nyugton. Hiába, ha én játszani akarok, akkor játszani fogok, ha mással nem, hát az életemmel.. És hogy miért nem vezeti le ezt a ju-jitsu? Jó kérdés. Persze naponta kb. 3-szor elmondom, hogy milyen szívesen járnék suli helyett edzésre, de hát ugyebár ez jelenlegi helyzetemben…
Vajon megoldaná a gondot? És gond ez egyáltalán? Oké, amíg kezelhetetlen és másnak okoz fájdalmat, addig gond. De hogy őszinte legyek (let me tell you something [ma egész nap angol kifejezések jutottak eszembe, a magyarok helyett is, és erőlködöm, hogy ne hunglishül postoljak]), nem sok esélyt látok arra, hogy az én jellememben változás következzen be. Olyan izgalmas arra várni, hogy ki mit reagál a különböző nagyságú terhelésekre. Olyan vonzó a határok meghúzása közben rájönni, hogy ilyenek nem is léteznek; expedíciót indítani addig, amíg elmehetek, és tovább. Érezni, hogy mindig lehet még tovább menni, csak alkalom kérdése az egész.. És ha mégis balul sül el valami, egyszerűen csak visszavonulok a sértettség, a bántottság elefántcsonttornyába. Tapasztalatom szerint legalábbis, nem mintha tervezném az ilyen hadműveleteket. That's just the way I am.

És harcolni is szeretek. Only wanted to say.

Hangulatok

Írok kicsit a hangulatomról. Hogy milyen mostanság. Nos, többnyire, például most, mesés. Optimista és derűs, boldog és napsütéses..
Viszont könnyen fordul az ellenkezőjére. Nem tőlem függ, nem nagyon tudom irányítani, hiszen ha épp pesszimista, abba beletartozik az is, hogy semmi kedvem változtatni rajta. Felteszem, nem is kell. Nem feltétlenül a kedvem rossz ilyenkor, hanem a hozzáállásom, a világlátásom. A napnak a melankolikus, végérvényes, megváltoztathatatlan részét veszem észre, furcsán kiszakadva a tömegből, az emberek mellett, de egy más dimenzióból figyelve őket, mintha filmet néznék és elmerengenék az ironikus, az örök, a nagy távlatokban mutatkozó eseményekben. Kicsit kába és nem evilági vagyok ilyenkor. Néha rámnéz valaki és megkérdezi, szomorú vagyok-e, vagy fáradt, megrázom a fejem és magamban visszakérdezek: "Miért, nem szabad? Nem szabad mereven magam elé nézve elgondolkozni a világ különös egybeesésein, a sorson? És egyáltalán: nem szabad szomorúnak lenni?"
Mintha ez valami olyan dolog lenne, ami nem tartozik hozzá az élethez, amit el kell hessegetni, amin felül kell kerekedni és túl kell esni rajta amilyen gyorsan csak lehet. Persze nem kell, sőt, veszélyes hozzá ragaszkodni, hagyni kell elmenni. De amíg maradnia kell – addig csak rosszabb, ha még bűntudat is társul mellé..
De, mint mondtam, az ilyen befordulós hangulatok nem szomorúság. Nem rossz kedv. Ez ilyen.

Ám, és így kezdtem, éppen kifordulós periódusomat élem. Ez a tettek, a cselekvés ideje. Ilyenkor benne vagyok a világban, együtt mozgok vele és magam is mozgatom. Vonzom az embereket, szinte sugárzom – és valszeg meg is szépülök. A befordulás is rólam szól, csak olyankor én vagyok, magamnak. Ellenben most én vagyok, másoknak. Állok rendelkezésetekre! Szívesen beszélgetek. Inkább, mint írok. És nem annyira rébuszokban. Felületesen nézve ez az időszak a vidámságról szól, arról, hogy minden jól megy – és többnyire így is van, de ez nem ok-okozati összefüggés, ez mellérendelés, korreszpondencia. Egyszerűen együtt járnak.

Ha a lelki folyamatokat nézem, az első eset az, amikor "rágódom" a dolgokon, megrágom, majd megemésztem őket, a másodikban pedig a végeredményt elrendezem, megfelelő helyekre teszem, beillesztem a rendszerbe vagy hozzápasszintom a – már jól átgondolt/átérzett – eseményeket, döntéseket hozok, a betelt poharat kiürítem, és elkezdem bele újraönteni a tiszta vizet.

Szerintem meg..

A tánc és a harcművészet között nincs hierarchikus sorrend. Előbbi nem felsőbbrendű az utóbbival szemben, és ez fordítva is igaz. Ugyanígy a küzdősport. Persze, különbséget lehet tenni a kettő között (mármint a harcművészet és a küzdősport között), csak más szempontból.
Véleményem szerint a különböző cselekedetek között nem lehet "jobb-rosszabb" relációkat felállítani. Pontosabban ha lehet, akkor sem a cselekedet tárgya alapján. Nem attól függ, mennyit ér valamit megtenni, hogy mi az a valami. Inkább attól, hogyan teszi az ember.

Kicsit fura, hogy a kommunikáció témakörében fontosabbnak tartom a mit a hogyannál, inkább foglalkozom azzal, hogy mit akar mondani a másik vagy inkább törekszem a pontos közlésekre, mint hogy törődjek a hangsúllyal vagy a hangszínnel. Ez – azt hiszem – alapvető hiba, tapasztalataim szerint ugyanis mindenki másnak sokkal fontosabb a hogyan… De én akkoris. Nekem ez jön szívből. Majd biztos megtanulok egyszer "helyesen" kommunikálni is..

De vissza a tárgyhoz. A tetteknél a cselekvő hozzáállása számít. Szerintem. Hogy is mondta Martin Luther King Jr.?

"Utcát is úgy kell söpörni, ahogy Michalangelo festett, Beethoven komponált és Shakespeare írt."

Minden cselekedet – egy lehetőség a meditációra. Egy lehetőség, hogy boldog légy. Ha itt vagy, a mostban létezel és semmi más nem létezik, csak az az egy dolog, amit csinálsz, amire koncentrálsz – nos, pontosan ez a meditáció, és szerintem kitűnik, hogy az egésznek semmi köze nincs ahhoz, hogy éppenséggel táncolsz, festesz, egy katát gyakorolsz, mosogatsz vagy a vécén ülsz-e. Ha jelen vagy, a szó teljes és tökéletes értelmében, a fentiek közül bármelyik cselekedet ugyanolyan tökéletesen alkalmas a lelked fejlesztésére.


Nah. Tök jól leírtam mindent, amit én tanultam a meditációról. Igaz, egyetértek mindezzel és tapasztalataim is megerősítenek, de azt hiszem, van még meditálnivalóm, mielőtt igazán magamévá teszem, a magam képére formálom az elméletet.
Addig is ezt gondolom. ^^

2006. jan. 12.

Imádom a Jesus Christ Superstart. Most átvette minden kedvenc számom előtt a vezető helyet. K jó. Damned for all time.. Az eredeti musical cd kiadásán ki**szott jó Júdás. Hihetetlen hangja van! Nem tudom, ki játssza őt, de… Meg Mária Magdolna.. Meg Kajafás, az ő hangja olyan, mint Jafar-é az Aladdin c. meséből.. :)
Hallgatom ezt a zenét, és éneklem közben, de nem ám csak úgy simán, hanem belebújva az épp "beszélő" szerepébe, és a gesztusaikkal kísérem a kis magánelőadásomat..
Nagyon szórakoztató. Annyira, mint táncolni.


Kidolgoztam magamnak az elméletet, ami végre kiegyensúlyozza a belső konfliktust, amit az okozott, hogy egyszerre hittem az ember szabad akaratában és az isteni elrendeltetettségben.
Tehát: aminek az ember tudatában van, mittudomén cselekedetek, döntések, gondolatok – azok a szabad akaratát képezik, eldöntheti, mit kezd velük – és aztán felel a tetteiért.
Ki Isten előtt, ki önmaga előtt, ki a karmája előtt, ugyebár, kinek mi tetszik.

Amiről az embernek nincs tudomása, amibe nincs beleszólása – nos, azt nem az ő feladata irányítani, mert az úgy történik, ahogy kell neki. Vagy mert mások szabad akaratára tartozik.
Na, jó kis elv, mi? Már biztos mindenki 10 éves korában rájött, és nem is biztos, hogy így van, de nekem tökéletesen megfelel, mert nincs többé konfliktus.. ^^


Másik elmélet, mert most gyártok. A felnőtt-lét mértékegységei (szerintem) a következők:
- tudatosság: ami történik az emberrel, amit tesz, amit mond és amit érez, annak mennyire van tudatában, mennyire érti az összefüggéseket a saját életében, mennyire tudja követni cselekedetei következményeit
- tudatosság2/kontroll/felelősség: amit tesz, mond, gondol, azt mennyire direkt módon teszi az ember, vagy mennyire "sodródik az eseményekkel". "Történnek" vele a dolgok, vagy ő "csinál" dolgokat? Kontrollálja önmagát, vagy el tudják ragadni az érzései, az indulatai, a gondolatai rögeszméssé válnak-e..
- mennyire érzi magát az illető felnőttnek? Ez talán a legfontosabb.

Asszem van itt egy félreérthető szó. A felnőtt. Talán helyesebb lenne azt a kifejezést használni, hogy "felnőtt feladatok elvégzésére, felnőtt élet élésére alkalmas személy". Öööö.. izé. :)
A felnőtt – a szóban is benne van – nagyságot, kort jelent. Amit az előbb jellemeztem, talán jobban leírható az "érett" szóval.

Mert..
..a felnőtt:
- 18 elmúlt
- legálisan dohányozhat, ihat alkoholt, vezethet autót, házasodhat és élhet nemi életet
- nézhet pornót és járhat peep-showba, játékterembe, kocsmába, melegbárba
- birtokol adókártyát
- igazolhat magának 3 napot a középiskolában
- vehet fogamzásgátló szereket
- vehet szexuális segédeszközöket és használhatja őket
- van választójoga
- saját nevében vállalhat kötelezettségeket
- ő felel saját testi épségéért, az általa okozott károkért
- börtönbe kerülhet
..akit én felnőtt alatt értek, az
- teljes felelősséget vállal önmagáért
- felkészült az önállóságra, önálló
- saját lakása, keresete, egzisztenciája van, maga szervezi az életét
- felkészült a gyermeknevelésre és az ehhez társuló hosszabb távú kapcsolatra
- tudatosan dönt, és tudatosítja magában érzelmeit, vágyait, félelmeit, stb. Tőle függ, milyenek a kapcsolatai, sikeres-e, szeretik-e és szereti-e önmagát, tőle függnek a (választható) körülményei – és mindezzel ő is tisztában van.
- tisztában van ezenkívül a saját értékeivel, azaz nem becsüli alá magát és nem felfuvalkodott
- rendelkezik bizonyos belső tulajdonságokkal, amiket nem tisztem bemutatni, mert ehhez nem vagyok még elég tapasztalt (és elég felnőtt). A teljesség igénye nélkül: belátás, empátia, kompromisszumkészség, szeretet…
- felnőttnek érzi magát

Mindezek az én olvasatomban kortól függetlenek.


Úgyhogy ne próbálja nekem semmiféle igazgatóhelyettes bemagyarázni, hogy én 17 évesen már majdnem, sőt, tulajdonképpen már felnőtt vagyok. Mert akkor csúnyán fogok nézni.

Az én álomiskolám

Mostanában az elalvás előtti fél-egy órában olyan kreatív vagyok, hogy csak na. Tök szokatlan dolgok jutnak eszembe. Amik addig nem. Most pl. lajstromba vettem ezeket a szópárokat:

adat – adás
vonat – vonás
kelet – kelés
mondat – mondás
állat – állás
irat – írás
rovat – rovás
sorozat – sorozás
rakat – rakás
falat – falás

Kicsit kacskábbak, de érthetőek:
szeretet – szeretés
szerzet – szerzés
élet – élés
nyugat – nyug(v)ás
szelet – szelés
emelet – emelés
szünet – szűnés
divat – dívás
szervezet – szervezés
lenyomat – lenyomás
olvasat – olvasás
ítélet – ítélés
bánat – bánás
akarat – akarás
tünet – tűnés
illat – illás
tárlat – tár(o)lás

Asszem mindenkinek leesett, mi az összefüggés. Most elgondolkodtam egyenként a jelentésbeli különbségeken a szópárokon belül. És aztán megpróbáltam – ez alapján – rájönni, mi a sz*r köze van a tudatnak a tudáshoz.

Hát nem jöttem rá.

Viszont vannak tök aranyos kivételek. Pl. szimat – szimás, keret – kerés, kamat – kamás, garat – garás, …


A napsütés jót tesz nekem. Ma sétáltam, voltam egy parkban, ahol nagy üres tér volt fűvel és a közepén pad, és én egyedül, meg egy nagy csapat varjú. És egy-egy szarka. Ami szintén varjúféle. Szeretem a varjakat. Olyan intelligensen távolságtartók, de kellőképpen ambiciózusak. Nem bocsátkoznak felesleges vitákba, ha mégis, nem húzzák sokáig, lerendezik gyorsan.
És szép feketék is. A szarkák nem feketék, hanem fekete-fehér-irizálós színűek.
A rózsák meg rózsa-színűek, akkor is, ha vörösek vagy sárgák. Ehhehe.

Szóval a napsütés. Örülök, hogy süt a nap. Mi lenne, ha esne a hó, nagyon sok, de aztán annyira lehűlne a levegő, hogy akkorra is megmaradna, amikor hét ágra süt a nap, és még a szél sem fújna.. Naa.. lécci.. csak egy kicsit.. plz 1 hét elég lenne :)


Túl vagyok az emelt magyar dogán. Pfúhh. Rosszabbra számítottam.
Holnap sima irodalom doga. Najó, nem sok, 60 oldal.
Holnap német doga. Az se vészes, 10 lecke.
Szerdán matek doga. Témazáró. Sima ügy.
Csütörtökön nyelvtan doga. Vagy nevezhetnénk inkább nyelvészet/kommunikációnak? Mindegy, 50 oldal. Easy as apple pie.
Valamikor szakmaiból el kéne érnem, hogy ne csak 3-as legyek. Nyaliznom kéne. Na neee…
Fizikából meg hogy legalább hármas. És év végén ötös :D Ez szerencsére érdekel.
Affene, nincs is több tantárgyunk…
Viszont: év végére lesz egy felsőfokú angol nyelvvizsgám. Wáhháhá.


Milyen elveszettek is a világban azok az emberek, akik nincsenek tisztában az alapvető fizikai és matematikai törvényszerűségekkel, nem tudják legalább alap szinten legalább saját hazájuk történelmét, nem tudnak helyesen írni és beszélni, nem tudják nagyjából egy vaktérképen behatárolni az országokat, nincsenek birtokában az alapvető kémiai ismereteknek, nem tudják pontosan, hogyan működik szervi szinten a testük, nem tudják, miként működik az emberi lélek, nem tudják legalább a saját nemzetük legfontosabb íróit/költőit és azok legfontosabb műveit felsorolni, nem látják át legalább a saját országuk politikai rendszerét, nincsenek alapvető pénzügyi ismereteik, nincs meg az alapvető kreatív, alkotó, gondolkodó hozzáállásuk, a testük le van épülve és nem terhelhető erősen hosszabb távon, nincs problémamegoldó készségük, nem tudnak kulturáltan kommunikálni, nem értenek a számítógéphez legalább alapfokon, nincs alapvető empatikus készségük, érzelmi intelligenciájuk a nulla körül settenkedik, nincs "beépített önvédelmi-kapcsolójuk", ami figyelmezteti őket a veszélyre, nincs bennük együttérzés, segíteni és jobbítani vágyás, nincsenek önálló elképzeléseik.. Vagy mindez egyszerre.. És ha mindemellett hiányzik belőlük a tanulni akarás és a segítségkérés képessége, hát akkor.. Jaj.

És mégis, az emberek nem haltak ki, hanem élnek, pedig szerintem egy ismerősöm sincs, akinél ezen hiányosságok egyike sincs jelen. Persze én is "defektes" vagyok.
Talán azért élünk túl mégis, mert a csoporton belül azért mindennek van szakértője, és tudunk egymásra építeni. Feudalizmus helyett … nemtommi, de nem feudalizmus. Érted.
Kezd derengeni, hogy középsuliban valami ilyesmi tudásanyagot próbálnak a fejünkbe nyomatni. Általánosban nagyon basic szinten, középsuli végén viszont ott figyel az érettségi, ami bizonyítja, hogy – érett vagy.

Eddig talán érdekes volt olvasni, de most sajnos, kanyarodunk, ki kell gyorsan lyukadjak a középsuli szapulásánál :)
Ugyanis, amit ezek közül valóban tanítanak, azt már szerintem túltanítják. Én szeretem a matekot, de szerintem nem kell ennyi ismeret a boldoguláshoz, ha csak nem ebben az irányban akarunk tovább haladni. Ehhez képest viszont sokkal kevesebb matematikai alapozásra is lehetne egy kevés pénzügyi ismeretet építeni, ami kell a mindennapi élethez. Hogyan működik a pénz, mit jelent a pénz fogalma, ilyesmik. Maradjunk a reálnál. A fizikatanítást nem tudom kifogásolni, a tananyag hál' Istennek könnyen érthető, pár röviden összefoglalható egyszerű (nem feltétlenül egyszerűen magyarázható) törvényre épül. Nem muszáj szeretni, de megérteni meg lehet. Tanulhatnánk egy kis logikai rendszerekben gondolkodást, átváltást köztük, és informatikát is pont ezért (nem kell túlspilázni, ez nem olyan egyszerű téma). Meg a fejtágításért. A kémia megint olyasmi, amit túltanítanak. Kvantumfizikai ismeretek kellenének ahhoz, hogy valóban megértsük és átérezzük a 9-10-es kémia tananyagot. Izgalmasabb lenne mondjuk kísérletezni. Nem kell mindig tudni, mi miért történik atomi szinten, de azt igen, hogy ha valamit csinálunk, hogyan reagálnak az anyagok.

A reál nekem ennyi volt. Biológia. Ha valaki azt se tudja, milyen szervei hol helyezkednek el, az könnyen megjárhatja. Hiheti például, hogy neki nagyon fáj a mája, és kezdheti rá zabálni a gyógyszert, aztán kiderül, hogy veseköve van. Ez mondjuk erős példa. De ha nem tudja, milyen alapvető elemek kellenek a szervezete működéséhez (vitaminok, aminosavak, ásványi anyagok, rostok, stb. stb.), és melyik miért kell, igazából ki van szolgáltatva egyrészt a médiumoknak, az orvosoknak, a körülményeknek, nincs döntéshelyzetben a saját testét illetően.
Az állati- és növényi biológia – számomra – nem bír akkora jelentőséggel, mint az emberi. Nem hiszem, hogy csak úgy értem meg az emberi csontvázat, ha előtte láttam már egysejtűt, növényt, hal-, madár-, macska- és majomcsontvázat. Persze.. itt is meg lehet határozni "good to know" tételeket, amiket nem tudni már szinte ciki, pl. hogy a fának gyökere, törzse és lombja is van, hogy a zöld növények oxigént termelnek és az állatok autotrópok, vagyis nem maguk állítják elő a tápanyagukat, hanem magukhoz kell venniük őket.
Földrajz. Nem tudod, hogy a hegyeshalmi, a záhonyi vagy a letenyei határátkelőhelyeken keresztül milyen országba jutsz? Nem tudod, Debrecen vagy Székesfehérvár a Dunán innen vannak-e vagy azon túl? Nem tudod, Nagyvárad, Arad, Temesvár, Szabadka vagy Pozsony, a régi magyar városok most milyen országokban találhatóak? Nem tudod, a Velencei tó milyen messze van a Balatontól? Nem tudod, Buda alatt melyik hegység terpeszkedik? És egyáltalán: nem tudod, milyen hegységek vannak Magyarországon? Nem tudod elhelyezni nagyjából a térképen a megyéket?
És nem félsz? Nem zavar, hogy gőzöd sincs, hol vagy, mi van körülötted?
Ez kicsit demagóg duma – földrajzból olyan síkkuka vagyok, hogy az már fáj. A fentebbi kérdésekre az én válaszaim végig n betűvel kezdődtek. Persze mivel térképről írtam őket, most már okosabb vagyok ^^' De azt hiszem, belátható, hogy ezek fontos alapismeretek. Nem beszélve arról mondjuk, hogy körvonaluk alapján felismerd a különböző kontinenseket és úgy sacc/kábé rá tudj bökni a saját országodra. És hogy hány óceán van, hol, s milyen néven futnak.
Hasonló kaliberű a történelem tantárgy. Szerintem sok a tananyag, és mégis kevés, mert nem átfogó rendszerben tanítják, hanem csak úgy, lineárisan. Egyről a kettőre. Be lehetne adni valami nagyon-nagyon vázlatos, de az egész világtörténelemre kiterjesztett időegyenest, ami által áttekintést kapnánk, hogy mondjuk i. sz. 1-ben mi történt Rómában, mit csináltak a négerek Afrikában, az aboriginal-ok hol tartottak, a magyarok hogyan hasznosították a nemrég, párszáz éve elsajátított állattartás-skilljeiket, milyen jóslatokat regéltek az indián sámánok Amerikában, hogyan terjedt el a kínai konfucianizmus és buddhizmus Japánban, és a sor folytatható. Nem kell nagyon részletes elemzés első körben, úgy gondolom, a nagytól kéne a kicsi felé haladni. Az első pár hónapban átbeszélni nagyon nagy vonalakban, aztán kicsit kibontani, mondjuk kontinensekre (és nem a saját kontinensünket és országunkat hagyni legutoljára, régi jó szokás szerint), majd a fontosabbnak ítéltetett részekbe belemenni a részletekig. Ám legyen, áldozzunk egy egész évet a saját országunk teljes történetére. Egy év elég rövid ahhoz, hogy a nebulók kis buksijából ne hulljon ki már év közben minden tudás. Ott van arra az egész nyár.
Társadalomismeret szintjén meg, ami egyes iskolákban van, nálunk nincs, meg lehetne tanítani a politika működését. Egy kis politikatörténetet esetleg, de ezt mondjuk fakultációban. De nehogy már ne tudják a jövő választópolgárai, hogyan és mit választhatnak, nehogy már a kampány és a propaganda döntesse el velük, kire szavaznak..
Töriből amúgy szintén agyilag zokni vagyok ^^
Nyelvtan, kommunikáció. Az egyén a kommunikáció által illeszkedik be a szintén egyénekből álló társadalomba. Minél jobban kommunikál, a társadalom annál jobban befogadja/elfogadja, és nagymértékben ettől függenek az illető életben elért sikerei is. Kisebb körben a barátai, a közeli kapcsolatai láthatják kárát, ha nem tudja magát kifejezni oly módon, hogy mások megértsék, vagy ha nem érti, amit mások közvetítenek felé. Nem tudni kommunikálni – nem jó.
A kommunikáció egy módja a beszélt nyelv használata. Félreértések okozója lehet, ha az ember nem tudja használni a nyelvet, ezenkívül könnyen nevetségessé válhat és ezt a presztízse bánja – ami megint társadalmi ügy. Ide tartozik a helyesírás is. Persze.. ez mind egyfajta készség, de nagy részben el is sajátítható.
A nyelvfejlődést egyébként hasznos, de nem igazán fontos dolognak tartom egy átlagember számára. A mondatelemzést szintén. Ez utóbbival ugyan lehet magyarázni bizonyos jelenségeket. Ennél viszont fontosabbnak tanítanám olyan rendszer felépítését, ami alapján az egyes nyelveket össze lehet hasonlítani. Vagy van ilyen rendszer, csak eszméletlenül szét van darabolva? Hmm. Lásd töri :)
A nyelvtan anyag egyébként meglepően kevés, két év alatt könnyedén le lehet adni értelmes gyerekeknek, és utána csak kínlódás és ismétlődés van, ha a tanár nem elég találékony. Talán ezt is azért nem redukálják két-három éves tanmenetbe, amiért a matekot sem. Talán mert furcsa lenne és szokatlan, és mert matekot és nyelvtant márpedig tanulni kell?
A kommunikáció egy másik változata az írott nyelv használata. Levelek, néhol táviratok, és igen, egyre kevésbé lehet figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a számítógép k nagy teret hódított. Már a hagyományokhoz megszállottan ragaszkodó idős vállalkozók, már ők is lehorgasztják a fejüket, mikor megtudják, hogy a fiatalabb kollegák milyen könnyedén lenyúlják tőlük a megbízásokat, pusztán azáltal, hogy van e-mail címük.. Magyarázhatom a velem egykorúaknak, milyen fontos az internet – de minek, ők tudják. Mi tudjuk. És meg kell tudniuk másoknak is, mert egy újabb esély a lehetőségek elvesztegetésére, ha valaki nem ért a számítógéphez a szövegszerkesztés szintjén sem. Elveszett ember vagy, ha nem tudsz gépezni. Sorry. Tanuld meg, ha élni akarsz.

Irodalom. Good to know. Az én kedvenc tantárgyam speciel, de nem tartom feltétlenül szükségesnek az életben maradáshoz. Tökéletesen jól eléldegélhet az ember kultúrálatlan, műveletlen tuskóként is, mindeközben akár vállalatigazgatói szerepet betöltve. Az irodalom alapfokú ismerete bizonyos körökben – nevezzük hangzatosan értelmiségi köröknek – igazán fontos. Ha akarsz ott valamit, ne lógj ki alul közülük. Ez egy külön kis társadalom a társadalmon belül.
Más kérdés, hogy ez az érdekházasság. A szerelem, az más.. Az irodalom gyönyörű, a művészetek gyönyörűek. Gyönyörködtetnek és felüdítik a lelket. Tanítanak és szórakoztatnak. Érdekes beszélgetésekre, gondolkozásra és újraértelmezésre ösztönöznek. Jó dolog olvasni, jó dolog írni.
A hiányosságokat már elrejtettem az eddigi mondatokban.. Hiányolom a többi művészeti ág (festészet, szobrászat, zene, színház, filmművészet, fotók, stb.) bevonását a tananyagba. Oké, festményeket, szobrokat nehéz élőben megtekinteni, de azért egyszer-egyszer belefér. Különben meg reprodukciókat lehet keresni, nézegetni, elemezni, beszélgetni róluk, csakúgy, mint a versekről. A zenéről és a filmművészetről meg ne is beszéljünk, mert ezeket azért az iskolák jó részében már tudják kezelni, vannak lejátszó eszközök és erre alkalmas termek. Lehet, hogy ezt csak én élem meg hiányosságként, mert nekünk 2-ik éve nincs ének-zene tantárgyunk, ami általában szokott lenni más helyeken, de pl. olyan média-óra, ahol filmeket néznek és elemeznek, csak ritkán fordul elő. A festészet-szobrászat vélhetőleg a rajzórára tartozna – nekünk ilyen sincs, talán itt sem olyan borzasztó a helyzet valójában.
Hiányolom továbbá a kreatív oldalát a művészeteknek. Már elkészült művekkel gyakran találkozunk, olvasunk, nézünk, hallgatunk, és mondunk róluk véleményt is, de ritkán próbálkozunk meg mi magunk az alkotással. Talán még a rajz vagy technika óra kivétel ez alól. De hol szereznek zenét? Hol készítenek szobrokat? Hol forgatnak filmeket? Hol van színjátszás? Külön szakiskolákban. Miért? Azon kívül, hogy mert így rögzült.
Harmadik hozzászólásom, ami ugyan nem hiányosság, de. Fontosnak tartanám, hogy mindkét (vagy több) szemléletet ismertessék, mint létező dolgokat. A két szemlélet alatt én egyrészről a történetközpontú, másrészről a műközpontú álláspontot értem. Az első kvázi művészettörténet. Korszakok, korszakok hatása a művészekre, művészek hatása más művészekre és a korszakokra, a történelem hatása a művészettörténetre (a két tárgyat kooperálhatnák is). Hogy el tudd helyezni akár ránézésre, mikor és hol csinálták a művet.
A második az elemzés. Amikor ránézel mondjuk a szoborra, és vagy meghatározott elemzési módszerekkel nekiindulsz és jól betáplálod az adatbankba, vagy valahogy máshogy feldolgozod. Vagy csak nézegeted és élvezed a szépségét.
Az a helyzet, hogy itt nem tudok fontossági sorrendet felállítani. Szerintem mindkettő nagyon fontos. Az alapján döntenék, kik vagyunk, vagy mit akarunk elérni. A művészettörténet ismerete valahogy konzervatív dolog. A klasszikus tudás. Ami, ha megvan, a leendő mátka be tud vágódni művészcsalád egyetlen eladó fiacskájának kedvenc mamikájánál. Talán taszít némelyeket ez a kép, de ez is ugyanazért fontos, amiért a történelem ismerete.
A második inkább azoknak illik, akik szárnyalni akarnak. Akik önmaguk szerint akarják újraértelmezni a művet, mert úgy gondolják, pontosan azt sosem fogják megtudni, mit akart mondani az alkotó. Ezért nem is próbálkoznak ilyesmivel. Helyette rájönnek, mit mond a mű nekik.
Most mondja valaki, hogy nem ez az igazi gyönyörködés! Mert az, hogy fölfedezem, hogy "úristen, milyen fantasztikusan oldotta meg a művész ezt az aranymetszést, mennyire csodálatosan megfelel a klasszicizmus minden elvárásának a szobor, és itt még a tipikusan olasz jellemző, ez a kihívó testtartás is arra utal, hogy.." nálam alacsonyabb ratinget kap, mint mondjuk az, hogy "úristen, milyen fantasztikusan ábrázolta a nő arcán az érzelmeket, mennyire bele tudom magam élni a modell helyzetébe, és a testtartásából mennyire tökéletesen ki tudom olvasni az egész történetét..".

Kicsit elkalandoztam a művészetek felé. Ooops ^^'

Haladjunk az egészség témája felé. Kicsit biológia, kicsit testnevelés. A test nevelése, ami nem csak tornagyakorlatokat kéne jelentsen. De ezt nem ragozom. Amúgy a testnevelés tananyagot elavultnak tartom én is, mint sokmindenki más. Nálunk évről évre ismétlődő menet, ahogy végigvesszük a kosárlabda dobásának különböző megoldásait, a sarkazást, a ziccer- és büntetődobás gyakorlatait, és néha meccsezünk. Ugyanezt eljátsszuk többnyire röplabdával is. Egy kérdés, hogy miért csak labdajátékokat veszünk, mélyebb kérdés, hogy miért csak röp- és kosárlabdát. Én spec utálok kosarazni, és a lány osztálytársaim is így vannak ezzel. Ha már mozgás, akkor legyen valami változatos. Valami, ami ügyességet, erőt, reflexeket fejleszt. Szekrényugrás, szertorna, akármi. Akár futás. Általánosban képes voltam 20 percig folyamatosan futni – ami nem csoda, Tibor bácsi mellett.. Mivel futni sem igazán szeretek, ez nagy teljesítmény tőlem.
Hogy ne húzzam olyan sokáig, tanulhatnánk hasznosabb dolgokat – küzdőtechnikákat, önvédelmet például. Elmagyarázhatnák, melyik izmokat milyen gyakorlat erősíti. Egy kis elmélet. Össze lehetne kapcsolni a tesit a biológiával. Gyenge az oktatás, és gyenge az eredmény is! Nincs jó erőben az a középiskolás diák, aki nem űz külön valami sportot. Nem helyes. A testmozgás fontos, mint azt mindannyian tudjuk.
Ez volt a testi egészség. Következzen a lelki egészség, a mentálhigiéné. Nem is tudom, hogy képesek ezt világszerte kihagyni a tananyagból. Az ember lelki bajai-betegségei ugyanolyan fontosak, mint a testiek. Na nem mintha a testi betegségekre túl sok energiát fordítana az iskola, de ez most mindegy. Nem is a betegségek.. A működés. Persze, nincsenek 100%-os elfogadottságú elméletek. Nem is egy fajta nézőpontot kell a gyerek fejébe verni. Hanem alkalmat kell neki adni a kérdésfeltevésre, a hangosan gondolkozásra, a segítségkérésre. Beszélni kell róla, hogy tudatosuljon: van ilyen, hogy lelki egészség. Lehet érte tenni és ha teszel érte, akkor jó lesz neked. Lazító, vagy éppen koncentrációt segítő gyakorlatokat, meditációkat, légzéstechnikát taníthatnának. Megmutathatnák, hogy az egymással való együttérzés miért hasznos, hogy milyen kellemes dolog örömet okozni egymásnak, hogy segíteni jó és segítséget kérni nem szégyen. Aki addig nem tapasztalta, most érezheti kicsit a szeretet erejét..

És végül, de nem utolsó sorban a nagyrészt inkább nevelő, mint tanító célzatú fiktív tantárgyak következnek, melyek az irányítható, "birka-modell" hozzáállástól eltérítenék a diákot és közelebb vinnék az önálló, kreatívan gondolkozó felnőtthöz, akivé érdemes válnia. A találékonyság mindenkiben ott van, csak ki kell bányászni.


Én hiszem, hogy mindezeket egy középiskolában meg tudnák tanítani, meg tudnák adni a lehetőséget, hogy a diák megtanulja, amire szüksége lesz. A mostani rendszerben ezeknek egy részét sikerül különböző iskolákból összeszedni, pár szerencsést a szülei látnak el életre szóló tudással, sokak pedig saját tapasztalataikból okulva előbb-utóbb fölfejlődnek valamennyire. És vannak, akik bizonyos dolgokra olyan későn fognak rájönni, hogy akkor már mindegy is lesz nekik. Bár, amit megtanultál, az hosszú évszázadokon keresztül a tulajdonod lesz, ugyebár.. ;)


Milyen materialista vagyok…

Szenvedgetés..?

Van bennem egy csomó fájdalom. Olyan dolgok, amiket jó lenne megosztani valakivel, jó lenne őket elsírni valakinek. Az a helyzet, hogy kell valaki, akihez oda tudok bújni. Néha kell egy olyan ölelés, ami csak egy ölelés, és semmi más. Nem tapizás, nem tánc, egyszerűen csak egy ölelés, ami kifejezi a szeretet, az együttérzést, az odafigyelést, a biztonságot. Olyan embertől kell, akit igazán szeretek. Erre nem mindig alkalmas egy barát. A barát "csak" barát. Ehhez asszem egy lelki társ kell.
Viszont nem jó olyan embert "használni", akire nem akarod "ráterhelni" magad. Nyilván nem fogsz a problémáidról és félelmeidről beszélni olyasvalakinek, akit csak megrémítesz vele.
Én szeretném, de.. nem merem. Nem akarok kellemetlenséget okozni másoknak. Nem átrakni akarom valaki másra a problémáimat – nem mintha lehetne -, hanem együttérzést szeretnék. Hogy ha látja, hogy búskomoran nézek, tudja, hogy miért. Akarom, hogy ismerjen. Nem akarom, hogy sajátjainak érezze az én bajomat és ő kényszerüljön arra, hogy megoldja őket, tényleg csak annyit, hogy tudomásul vegye őket. És olyasvalami érzelmi támaszt nyújtson, amiből erőt lehet meríteni.

Mennyi idő, mire idáig eljutsz valakivel? De nem is az idő a mértékegység. Hanem az egyre gyűlő fájdalom. Nem akarom, hogy kényelmetlenül érezze magát, mert mondjuk sírni lát. Sírni nem mindig rossz. Szerintem ha valaki sír, a nehezén már túl van, onnantól már jobb lesz. Egy síró emberrel szemben nem kell megfontoltan cselekedni, nem kell azt kalkulálni, vajon mit reagálna, ha ezt és ezt csinálnánk.. A síró embert meg kell ölelni, meg kell érteni, át kell érezni, és nem kell a szavakkal vesződni. Nem kell vigasztalni és tanácsot adni neki, … Érted.
De amíg attól félek, hogy nem tudná valaki elviselni, hogy folynak a könnyeim, nem fogok vele érzelmekről beszélgetni. Sorry, ha érzelmekről van szó, nem tesz jót a sminkemnek. Én ilyen kis érzékeny izé vagyok, de ez nem rossz vagy gyengeség, ez olyan, mint hogy van, aki mindig tárgyilagos tud maradni.
Nem tudom, kit győzködök. Nem értek néhány dolgot és nem merem megkérdezni, túl messzire vezetne, és talán nincs még itt az ideje. Sokmindennek. Az, hogy nem merem megkérdezni, önmagában elgondolkodtató.

Nesze bmeg. Üzenőfüzet. Ellenőrző.


Amúgymeg. Sok elvarratlan szál. 3 éve vége már az általános iskolának, és megerősödtem szellemileg és lelkileg (meg testileg is:), mégsem vagyok benne 100%-osan biztos, hogy pl. szembe mernék állni a csajjal, akit mindig is irigyeltem, akit utáltam és egyben felnéztem rá. Nem tudom. Logikusan igen, szembe tudnék nézni, nincs mit szégyellnem (és akkor sem volt), de.. talán nem? Annyiszor elképzeltem már, hogy felhívom, dumáljunk egyet; ahogy egy teát kavargatva a Mozaikban megkérdezem tőle, hogy "na és mi van veled, mit csinálsz? És a pasik?", ahogy nevetve mesélem a vidám sztorikat, amik velem estek meg, és közben tök jól érezzük magunkat, felidézzük és átbeszéljük a régi szép időket, hogy volt..
Olyan idilli kis kép.
Aztán lehet, hogy valójában csak ülnénk kukán és feszengenénk egymás társaságában, hiszen anno nem voltunk olyan jóban, nem beszélgettünk túl sokat, vagy legalábbis nem egyenrangú félként, és talán nem is tudnánk mit kezdeni egymással.
De olyan jó lenne ezt a félelmet, az árnyéktól való rettegést magam mögött tudni..

Utálom. Utálom a sulit. Mostanra fel tudnék sorolni vagy 200 indokot, miért nem szabad szakközépbe menni. Csak egy pár:
- plusz heti 10 szakmai óra – ha éppenséggel nem érdekel a szak, bele fogsz dögleni
- mivel a heti 10 szakmai óra mellé nem fér el egy csomó másik, nem lesznek művészi tárgyaid, vagy egy-egy tantárgyat két év helyett sűrítve egy év alatt fogsz végigvenni, vagy mindkettő
- ha el akarsz menni, vagy egy ugyanolyan szakmát tanító szakközépbe tudsz elmenni, vagy különbözeti vizsgákat kell tenned gimnázium vagy középsuli előtt, és lehet, hogy olyan tantárgyakból, amiket sosem tanultál. Ha nem vagy nagyon penge, nem úszod meg évvesztés nélkül.
Az már persze egyéni probléma, hogy utálom a szakmai tanárt, túl vagyok terhelve (nagyrészt önhibámból, de ez nem vigasztal, sőt inkább rosszabb lesz tőle) és nem bírom a reggel fél7-es kelést.
Tessék. Egy panasz.
Akkor panaszkodhatnék a családomról, mert miért kellett nekik így elbaszni.

Biztos találnék még panaszkodnivalót.
A gond az, hogy nem panaszkodni akarok. Mer az senkinek nem jó. De be vagyok zárva a saját fejembe. Kevés az output. Mindenkinek van saját baja.


Most ez egy ilyen nap. Amúgy vidáman indult, és nem tudom, mitől lett más. Persze, hozzáállás kérdése. Meg döntések. Meg felelősségvállalás. Tudom én. Csak most biztos ennek kell történnie. És nyilván nekem meg így kell magam érezni, mert ez "esik jól".
Hogy is mondta a matektanár? Nekem rossz az, hogy ezekkel a gondolatokkal most, és nem 5-6 év múlva ismerkedtem meg.. valami ilyesmit mondott, mikor az igazgatóiban beszélgettem az igazgatóhelyettessel. Mert zenét hallgattam órán (nem akartam a tanár hangját hallani), és nem hallottam, mikor szólt, hogy halkítsam le.


Kommenteljetek már egy kicsit. Boldogabbnak vagy boldogtalanabbnak, vidámabbnak vagy szomorúbbnak nézek ki átlagban, mint mondjuk fél éve?
Bár úgyse kommenteltek. Minek is kérem..

Komment nélkül. De azért: love

Tájak

Azt hiszem, egy ilyen helyre vágyom. Hatalmas nagy rét, óriási távlatok, szabad tér, zöld fű és mezei virágok. Lefeküdhetek a földre, nézhetem a felhőket, gurulhatok a domboldalon, de fák is vannak, kevés.


Ez meg erdő és mező egyszerre. Elbújhatok a fák között, kereshetek csobogó patakot, építhetek gallyakból sátrat egy fa köré, mászhatok fára és aztán fenn maradhatok órákig, hallgatózva és leskelődve.

Emlékszem, mekkora lelki törés volt rájönnöm, hogy én nem erdei lény vagyok, hanem mezei. Kár, hogy kevés a mező Budapesten..


Somebody please take me there..

És még mindig múlt

Utálom az Office 2003-at. Viszont ez a legnagyobb problémám a gépemmel perpill ^^ Szóval nem nagyon kell engem sajnálni. Ma egyedül átpakoltam a 80 gigás vinyót az új gépembe. Azt a 80 gigás vinyót, amihez külön RAID vezérlő kell. Nem tudom, miért kell bele, de nem is annyira izgat. A lényeg, hogy először is sikerült kiderítenem, mi hová való. Eszméletlen rég nem néztem konkrét céllal bele számítógép belsejébe. Szóval sok dologra rácsodálkoztam. Az új gépem amúgy fekvő házas, a régi álló volt, úgyhogy a legnagyobb meló az volt, hogy találnom kellett egy olyan keretet, amit tudok rögzíteni a fekvő házhoz, és két winchester belefér. Mire ilyet találtam, apám 5 poros, meztelenül polcra rakott vinyója alatt, kellőképpen kianyáztam magam. És mire olyan kábelt túrtam a szekrényében, ami szétosztja a tápkábelt két vinyónak, a szomszédok sztem azt hitték, valami őrült költözött föléjük, aki úgy fejezi ki önmagát, hogy időről időre harából rikolt egy k hangosat.
Aztán folytattam a keresést, most a kártyához való driver installanyagát kellett megtalálnom az 5 vinyó közül valamelyiken, úgy, hogy előtte apámnak nem sikerült. I did it! :) Feldobtam, és most fut minden program, végighallgattam a kb. 1 év alatt felgyűlt, nagyrészt msn-en kapott számokat és a letöltögetett videókat. Ja tényleg, az avi fájlok sem jelennek meg normálisan, képpel, csak hanggal, de annyi baj legyen. Hazajön apám, és orvosolja a sírásomat. Ad nekem Office 2000-et és codecet. /me örül.

/me egyébként is örül, és mostanában csordultig telt szívvel alszik el, és az utolsó ébren töltött gondolatai is egy személy körül fordulnak meg. Love. Valami ilyesminek a félszeg kifejeződése a karácsonyi kaktusz is.

"Arra való a pohár, hogy igyanak belőle, és aztán összetörjön, mikor eljön az ideje."
Szerintem én magam sem tudtam volna jobban megfogalmazni a hitvallásomat.


Mindig is rengeteg füzet hevert szanaszét a szobámban, amikbe írtam 1-2-10 oldalt, aztán egyszerűen nem írtam beléjük soha többet, és kis idő múlva újakat kezdtem. Ezek a füzetek azóta vannak, hogy írni tudok. Ilyen témák körül fordulnak meg:
- otthoni gyakorlófüzet német (vagy egyéb) tantárgyból
- emlékkönyv
- osztálypénz (voltam egy időben pénztáros)
- titkosíró füzet
- napirend-füzetek (percre pontosan megírva)
- napló 11 éves koromból (amíg nem találtam egy igazán jó könyvet erre a célra, sorozatban gyártottam a megkezdett naplókat. Legtöbbet azért hagytam abba, mert túl csúnyának találtam az írásomat/a füzetet/bármi mást)
- farm füzet (egy időben farmot akartam és megállás nélkül ezt tervezgettem, tervrajzokat készítettem, leírtam listában, milyen állatokat akarok, mit hogyan csinálnék)
- tapasztalatok/gondolatok füzetek, 2 kilónál több
- M.A.G.U.S. jegyzetfüzet
- listák a különböző táborokba (imádok listákat írni)
- lexikonból másolt adatok különböző állatokról
- soha nem publikált barátságfüzetek
- dalszövegek, dalszövegfordítások
- jegyzetek a 3 napos Magyar Robi-féle tanfolyamról, tőzsdéről, Cashflowról
- régi barátságfüzetek (ezek mondjuk ki vannak töltve)
- álmoskönyv, néhány álmomat belejegyzeteltem (ezt nagy ritkán most is előveszem, de az egyes használatok között hónapok telnek el)
- tartalomelemzés jegyzetek
- mindenes füzet (a későbbi időkből, mikor már rájöttem, hogy egyszerűbb mindent egy helyre írni)
- mik a céljaim
- leendő életem
- bölcsességek könyve
- gondolatok (a könyvtárban..)

Huh. Egyszerűbb lenne mondjuk 3 felé csoportosítani a papírhalmot: múlt, jelen, jövő. Az első csoportban lennének a naplók, a fényképek, a barátságfüzetek, és minden olyasmi, ami az adott pillanat hosszú távú megőrzését, jövőbe átmentését szolgálja. A másodikba kerülnének pl. a versek, rajzok és egyéb alkotások, amik a jelent jelentették, mikor készültek, és nem is akartak sosem mást jelenteni. A harmadik csoport a terveket, a célokat, az elképzeléseket és megvalósítandó feladatokat tartalmazná, ide kerülhetnének a listák és ilyesmik.
A múlt, a jelen és a jövő dokumentációját három mappára kivetítve megoldódna a sok szétszórt papír kérdése, mert a naplóim egy helyen vannak, a rajzaim/verseim szintén, a terveim/stb. meg kapnak egy saját helyet és akkor jó lesz nekik.

Vajon miért ilyen fontos nekem ez a rengeteg papír? Kicsit elborzaszt.
Azért nem dobtam ki őket soha, mert ezek engem jelentettek. Nos, most nem engem jelentenek. "This isn't life, this is just stuff." Mennek a szemetesbe?

A blog persze mindezen felül áll, jellege és megjelenése miatt – nem papírból van, nem kell sehová besorolni. És a jelenbe tenném, ha kéne.

Először érzem a borzongató kísértést, hogy én is, mint oly sokan, fogjam, és elégessem a naplóimat. Uhh. Valami nagy változás folyik itt bent. Előre hálás vagyok érte. Csak taníthat. Csak tapasztalhatok.


Egyetemista akarok lenni.

Múlt

2006. jan. 6. Péntek

Zenét hallgatok. A gépemen. Bizony.. Van új gépem, és 1 év után ismét van hangkártyám. I’m lovin it. Parappapappa..
Megint csak úgy írni akarok. Majd csak eszembe jut valami téma is :)

Megszűnőben van az a mélyen gyökerező vágyam, elképzelésem és egyben szokásom, hogy mindent mindenáron archiváljak. Én ugyanis naplót (igazit, papírból) mindig is azért írtam, mert nem akartam, hogy "elvesszen" az élmény. Ha valami már le volt írva, azzal már nem kellett tovább foglalkozni. Lecsapoltam a gondolataimat, és nem csak F5, hanem F6 funkciót töltött be a naplóírás. Utána körülbelül tényleg elő se vettem. Najó, néha végigolvastam a régieket, amikor még nem volt 20 centi vastag kötetnyi az A5-ös füzetekből. Aztán már csak az utóbbiakat. Aztán már azokat sem. Most meg hébe-hóba jegyzem csak le, mi van. Nem mintha nem történne velem semmi. A belső történések ide kerülnek. A külsők meg úgyis elszállnak.
Amióta naplót írok, motoszkál a fejemben a gondolat, hogy mi lenne, ha egyszer csak arra mennék haza, hogy kiégett a lakás és oda az összes naplóm, verseim, számítógépen tárolt életbevágó dolgok, fényképek.. Minden, ami a Múlt. Akkoriban a gondolattól is görcsbe állt a gyomrom. Méghogy én elveszítsem mindazt, amit "elértem az addigi életemben".. Huh.
Nos, ez megváltozott mára. Hogy miért, azt nem tudom. Mondjuk a verseimet sajnálnám. De írhatok másik verseket..

Most szoktam hozzá fejben a költözés gondolatához igazán. Mindig is tudtam, hogy kelleni fog, mert úgyis jobban fog hiányozni anyám és öcsém, mint apám, de most ért elhatározássá a dolog. Most van az, hogy képes és hajlandó leszek szakítani a múlttal, a régi környékkel, a megszokott, nagyon kényelmes közlekedési viszonyokkal (szinte minden tk eszköz körénk szerveződött), az ablakomból elém táruló udvar látványával, a szobámmal, a lakással.. Bár nagy részével sosem voltam kibékülve (a lakásnak), mégis kötődöm ide. De már eleresztettem.
Fél-egy év múlva költözés.
Középsuli után ki szándékozom menni dolgozni mondjuk Angliába, vagy valami angol nyelvterületre. Idén év végén meglesz a felsőfokú nyelvvizsga, azzal már tudok mit kezdeni. Egyéb képzettségeket meg szerzek majd, ha úgy adódik..
Mindez csak akkor, ha nem vesznek fel az egyetemre. Arra, amelyikre én akarok menni. Erre van esély. Amúgy meg talán inkább egyetemre járnék. Vagy tanulni is kimehetnék. Hmm. :) Angol-német nyelven beszélő pszichológus, kis művészi, befektetői és ezoterikus beütéssel. Oh yes. Is that really what I want myself to become?


Mára virradó este nem igazán ment az alvás. Megállás nélkül valami szöveg ment a fejemben. Annyira idegesítően és megállíthatatlanul csinálta, hogy felkeltem, és "jól van bazmeg, legyen jó neked" megmondással fogtam egy füzetet és egy tollat, és alkotni kezdtem. Majd berakok egy képet a műről, ha megtalálom a scannert.

Idézetmánia rulzik

Karmaimba kaparintottam egy idézetes könyvet. Konkrétan én vettem, és később apámnak adtam karácsonyra. És nagyon. De tényleg tökre. Szóval most jöjjenek.


Amit akár én is mondhatam volna, és felvillanyozott, hogy mások is gondoltak rá:
..két hónap alatt több barátot szerezhetsz, ha őszintén érdeklődsz mások iránt, mint két év alatt, ha arra törekszel, hogy mások érdeklődjenek irántad.
/Dale Carnegie/

Mi lehet kellemesebb, mint egy olyan barát, akivel úgy mersz beszélgetni, mint önmagaddal?
/Seneca/

Boldog és bölcs, aki ezzel ébred: ma jobb akarok lenni, mint tegnap voltam.
/Fénelon/

Ismerni a jót könnyebb, mint követni..
/Kölcsey Ferenc/

Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, évmilliókra lesz tulajdonod.
/Madách Imre/

Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.
/Voltaire/

Dimidium facti qui coepit habet: separe aude.
Bátor kezdet fél diadal! Kezdj hát bele bölcsen!
/Horatius/

Hasznos életvezetési tanácsok, amikre én is rájöhettem, és valószínűleg egy idő után rá is jöttem volna:
Don’t ever take a fence down until you know why it was put up.
Soha ne rombolj le kerítést addig, míg ki nem deríted, miért emelték!
/Robert Frost/

Et semel emissum volat irrevocabile verbum.
Szót, ha kiszállt egyszer, nem hívhatsz már soha vissza.
/Horatius/

Ha nem tanulsz a hibáidból, felesleges elkövetned őket.
/Ismeretlen/

Find out what you like doing best and get someone to pay for doing it.
Találd ki, mit szeretsz a legjobban csinálni, és keress valakit, aki fizet érte.
/Katherine Whitehorn/

Nobody really cares if you’re miserable, so you might as well be happy.
Senkit nem érdekel, szenvedsz-e, úgyhogy akár boldog is lehetsz.
/Cynthia Nelms/

Don’t do for others what you wouldn’t think of asking them to do for you.
Ne tégy felebarátodért semmi olyasmit, amit nem kérnél tőle, hogy tegyen meg érted.
/Josh Billings/

It does not do to leave a dragon out of your calculations, if you live near him.
Nem helyes, ha az ember kihagyja a sárkányt a számításaiból, ha egyszer a közelében lakik.
/J.R.R. Tolkien/

Ha hibát követtél el, ne szégyelld jóvátenni.
/Elias Canetti/

Fejet hajtok a következők megfogalmazói előtt/nagy és vicces igazságok:
People will occasionally stumble over the truth, but most of the time they will pick themselves up and continue on.
Az emberek néha belebotlanak az igazságba, de legtöbbször feltápászkodnak és továbbmennek.
/Winston Churchill/

An honest politician is one who when he is bought will stay bought.
A becsületes politikus olyan, hogyha egyszer megveszik, akkor meg van véve.
/Simon Cameron/

Originality does not consist in saying what no one has ever said before, but in saying exactly what you think yourself.
Az eredetiség nem azt jelenti, hogy olyat mondunk, amit még senki nem mondott előttünk, hanem hogy pontosan azt mondjuk, amit mi magunk gondolunk.
/James Stephens/

A successful person is one who can lay a firm foundation with the bricks that others throw at him or her.
Sikeres ember az, aki szilárd alapot tud építeni azokból a kövekből, amelyeket mások hajigálnak rá.
/David Brinkley/

I beg your pardon, I didn’t recognize you – I’ve changed a lot.
Elnézést, nem ismertem meg – nagyon megváltoztam.
/Oscar Wilde/

Most of what matters in your life takes place in your abscence.
A legtöbb fontos dolog az életünkben a távollétünkben történik.
/Salman Rushdie/

..a magányra nem az ellenségei ítélik az embert, hanem a barátai.
/Kundera/

Olvasás, vers

Bár az olvasás önmagában egy kellemes, élvezetes tevékenység, mégis nehézkesen veszem rá magam az olvasásra. Néha odáig fajul, hogy tudom, hogy olvasnom kéne, mert az jó, és akarok is olvasni és nekiállok, de.. egyszerűen nem megy. Túlzottan kényszerítem magam. Nem tudom, miért. Talán elvárok magamtól valamiféle napi/heti teljesítményt, amit el kell érnem önművelés vagy csöndes élvezetes tevékenységek terén. Vicces, kicsit (nagyon) önellentmondó ez a dolog..
Oké, hogy nem lehet erőltetni. Viszont: rájöttem, miért nem olvastam akkor sem, ha kedvem, időm és energiám lett volna. Nincs a lakásban kényelmes olvasóhely. Nincs egy kanapé, egy fotel vagy valami, a szobámban meg max. az ágyamon tudok, ami a földtől 10 cm-re van, és ez nagyon jó, de. Az asztalnál is tudnék, de egy forgószékben..? Azért mégsem.
Egy hintaszéket akarok. Egy kényelmes, nagy, párnázott hintaszéket. Ahova alkalomadtán be tudok telepedni egy bögre zöld teával meg egy illatos-puha pléddel, és órákat tudok olvasni. Tudom, hogy szeretek olvasni, szeretek órákat olvasni. Gyorsan olvasok és sokat. Mármint.. ez lenne az ideális, csak kicsit távolodom.
Milyen jó lenne, ha egy havas délutánon, amikor mondjuk megy le a Nap, odaülhetnék az ablak alá, persze a hintaszékemben, és néha a sorok fölött ki-kikukkantva leshetném a fehér fákat. Ezt konkrétan azért nem tehetem meg, mert a radiátor az ablak alatt van, és télen úgy fűtenek, központilag, hogy reggel-este szellőztetni kell és én éjszaka nyitott ablaknál alszom, mert döglesztő. Megéget, ha hosszabb ideig rajta tartom a kezem. És ott van az ablak alatt, és nem lehet leszedni, mert bonyolult, és akkor mivel fűtenénk?
De egyáltalán, kinek a hülye ötlete az, hogy a fűtőtest standard helye az ablak alatt van? Miért pont ott? Mert ott jön be a hideg is, jöjjön be ott a meleg is? Nehogy már a szoba egyik fele hűvösebb legyen, a másik meg melegebb? Vagy ha a csövek úgyis a sarokban mennek, nem lehetne esetleg 90°-kal odébbforgatni a cuccot, a szomszédos falhoz? Hozzáértők válaszait várom.

Jó tanácsot adok magamnak. Mondjuk az Új Év miatt. Kedves én: ne akarj mindent egyből. Ne legyél maximalista, várj türelemmel, értékeld az apró fejlődést is, ne várj el magadtól hatalmas ugrásokat. Nem ez a lényeg, a lényeg elvész a nagy sietség és nagyravágyás közben.
És még egy: fordíts rendszeresen időt minden nap valami olyan tevékenységre, amit igazán élvezel. És aztán ne érezz emiatt bűntudatot, még ha mást el is hanyagoltál miatta.
És még egy: tanulj meg nemet mondani.

Nem aludtam 24 órája. Inkább nem mentem el edzésre ilyen állapotban. Mondjuk egy forró fürdő furcsa mód inkább felfrissített (pihentetett?), mint elálmosított, ezért vagyok most itt.

Szeretek, ha már erről volt szó, festegetni. Meg rajzolgatni. Mind reproduktívan, mind kreatívan. Hogy mikor melyiket jobban, hangulattól függ. A különbség az, hogy a reproduktívban nagyságrendekkel jobb vagyok. Tanultam is, valamiféle látásom is van hozzá, türelmem is és elég maximalista vagyok, hogy ne csapjak össze dolgokat.
Ehelyett én azt szoktam csinálni, hogy nem fejezem be a „műveket”. Elkezdem, és már olyan sok energiát öltem bele, és még mindig nincs kész, még mindig nem az, amit szeretnék, és még mindig, és.. akkor megunom és valami más téma után nézek.
Pláne, ha valami kreatívat próbálok összehozni! Annak 70-90% esélye van, hogy nem sikerül, vagy nem sikerül elsőre ábrázolni azt, ami a fejemben van. A furcsa viszont az, hogy itt nem csüggedek el a „sikertelenségtől”. Újrakezdem. És újra, és újra, és egy idő után feltűnik, hogy hmm.. mintha profin menne a dolog :) Lásd matricafestés. Az gyorsan, simán, akadálymentesen megy, tudom kezelni az eszközöket és az eredmény olyan, amilyet vártam.
Most festettem szép színesszagos, magyarázatokkal ellátott, B3-as méretű Élet Fáját, mer hogy olyan jól beletúrtam magam a Kabbalába. Vagyis hát nem eléggé, épp ezért készült az ábra. Hogy könnyebben bemenjen a kicsi fejecskémbe.

És szeretek még írni. Ezt a blogot szeretem írni. Próbálom megtartani annak, aminek indult. Nem tudom, sikerül-e. Úgy érzem, befolyásol az, hogy olvassák, olyanok is, akik eddig nem. Meg karok nekik felelni? Lehet, de próbálok nem. Szóval próbálok magasról tenni rá, ki mit gondol. Ez itt egy ööö.. írásterápia? Áhh, ettől olyan betegség-fílingje lesz az egésznek. De az tény, hogy adott egy új értelmet az életemnek. A Jitsu és a barátaim mellé.


Ez a.. fejlődöm, olyan érzés. Iktatom ki magamból a saját magamra rótt felesleges korlátokat. Vagy legalábbis tudatosítom őket. Szabadabb vagyok? Szabadabb vagyok.
Tiszta az arcom. Tiszta a tekintetem. De nem ez az érdekes. Az az érdekes, hogy akkoriban kezdett kitisztulni, amikor volt ez a nagyon túlterhelt-nagyon szenvedős időszak, és az előtt. És azóta is. Miért? Hmm.

Majd leírom, mit gondolok én a betegségekről. Főleg a pszichológiai jellegűekről. Meg a pszichiátriaiakról.


Írtam verset. Ilyen.. reggel 5 óra, amikor 1.5 óra múlva fel kéne kelnem és suliba menni, de nem és nem és nem megy az alvás. Hát b*zmeg. Akkor csináljunk valamit, amit lehet ágyban fekve. És jött, csak úgy, nem tudok rá mást mondani, mint hogy kajla, csámpás és legalább olyan hülye, mint az, akiről szól :) Így hangzik:


Zöld a szemed (vagy kék?). Hosszan bámullak
elmerülve benne; vizes hattyútollak
úszkálnak színén és ott egy szürke szikla
Sellő figyel rajta, meg néhány halikra.

Hiába hiszed, hogy agyamban éppen
örvénylőn futnak a hangok s a képek;
Sötétzöld-bíbor és fekete réten
vakon és álmodón, botolva lépek

fejem mezsgyéjében; hisz szemem máshol
legel, kinézek lyukas koponyámból
Ott felejtem rajtad bámész pillantásom
Zár minden folyamat, szemem szembe ásom.

Szembe elmém zagyva árjával, mit mostan
nem érzékelek, sokkal jobb dologban
vagyok érdekelve, úszom a szemedben,
lelked tükörsima felszínén, meredten

dobban egyet szívem.. túl gyönyörű érzés,
nem hallanám jól, ha szólna felém kérdés
Visz a víz, a könnyek simogatják hátam,
hopp, itt két fekete igazgyöngyöt láttam..

Ám.. valami zárul.. csak nem a kagylóhéj?
Partra mos egy hullám. Értelmem még csekély
Feleszmélek. Nézünk – te okosan, én bután
He? – kérded. Ööö.. Szép a szemed – közlöm kicsit sután.


Ha valakiről, akihez komoly érzelmek fűznek, verset írok, többnyire komoly vers kerekedik belőle. Van egyfajta idegesítően ünnepélyes stílusom, kicsit túlszabályozott és néhol erőltetett, bár mindegyikben van 1-1- értékes sor.. Majd egyszer talán ezekből a sorokból írok egy új verset..
Szóval, ez nem komoly. Ez már komolyan frivol. Nézem a „gyerekem” és nem ismerek benne magamra... ^^’’

Pszichológiai lexikon, bölcsesség, Vízöntő-korszak

Kind of elegem van a világból. Most valahogy. Mer.. a Szilveszter (vagy szilveszter?) miatt. Még csokira sem vágyom és édességre sem, még Irish Cream Tea-re sem, és ez már valami. Meg látom msn-en a sok szar szöveget, amit azért nyomatnak az emberek, hogy mások lássák őket.. Egyiknek szar az új éve és úgy néz ki, az egész élete is, mások politikai sz*rságokat írnak ki, megint mások idegesítő *grafikai* megoldásokkal villognak, hogy nekem jól belekáprázzon a szemem.. Wáh.
Azért vagyok fent msn-en, mert hátha feljön Ő (Aki a keresztségben a Gitár nevet kapta), és elküldi a képeimet, amiket én csináltam, de az ő gépére lettek áttöltve. Egy komplett videóm van arról, ahogy előadja a Száll egy pofon a szélben-t, akkordkísérettel.. Hujjuj. Imádom.
Még ha néha úgy tűnik, ez nem teljesen viszonzott ilyen mértékben. Néha így érzem. Hmm. Anyway. Van idő, ez még kialakulhat. Így szokott lenni.
Vagy van olyan kapcsolat is, hogy először beleszeret egymásba két ember, de igazán fülig, és aztán jönnek össze? Biztos van.. Nekem ilyen élményem nem volt még.

Tehát elegem van a világból. És nem úgy néz ki, hogy Gitár nagyon ráérne (ez de morbidul hangzik), úgyhogy lelépek msn-ről, nem akarok máshogy érintkezni senkivel, csak max. blogon keresztül.
Olvasni kéne, de sosem bírom rávenni magam. Azért egy pár sor a Pszichológiai lexikonból:
”Homoszexualitás: nemi eltévelyedés, inverzió.
Viszonylag gyakori jelenség, mivel feltehetően a felnőtt lakosság 3-5%-át érinti. 1972-ben az Egyesült Államokban 4 millióra becsülték a mindkét nembéli homoszexuálisok számát. Mind a férfiaknál, mind a nőknél a nemi eltévelyedés tudattalan komplexusokra vezethető vissza. Adler szerint a kisebbrendűségi érzés játszana ebben szerepet (a kudarctól való félelem arra készteti az egyént, hogy a saját neműek között keressen magának partnert). A fiúknál gyakran a helytelen nevelés következménye: az anyjához túlságosan kötődő férfi azonosul vele, és úgy viselkedik, ahogyan akarná, hogy az anyja viselkedjen vele. Freud számára, aki a homoszexualitás kialakulásában a narcizmus jelentőségét és a kasztrációs szorongást emelte ki, a homoszexuális feltételezhetően egy magával azonos partnert keres. A nőnél a homoszexualitás valamely régi csalódás következménye, ami a nemiség tudatos tanulásával függ össze: „A női homoszexuális abban tűnik ki, hogy olyat ad, ami neki nincs, vagyis elfogadja a női kasztrációs kihívást, képzeletében hímvesszőt tulajdonít magának.” (A. Hesnard)”

Erre azt tudom mondani, hogy: hát, bazmeg. Szerintem meg nem. Ez a szöveg elég zavaros és igazából hablatyolásnak tűnik, vagy inkább feltételezéseknek.
Kicsit skatulyázós dolog ez a pszichológia. Jó lesz vigyázni vele (bár attól nem félek, hogy túlságosan megváltoztatná a gondolkozásomat, annyira, hogy mondjuk ezt gondoljam a homoszexualitásról).


Előfordul, hogy azt gondolom, Magyarország elmaradott ország. Mostanában egyre inkább abban hiszek: Magyarország mentsvár. Szerencsére nincs elég közel a nyugathoz ahhoz, hogy minden új keletű baromság pillanatok alatt átérjen ide – ezek többnyire pár évet késnek. Így mi, magyarok valamelyest megfigyelhetjük, milyen hatásokkal jár az „új trend”. Más tészta, hogy ettől még (nem tudom, ki, talán a politikusok döntenek így) rendszerint minden erőnkkel azon vagyunk, hogy kövessük a nyugatot (amit, hál’ Istennek, sosem fogunk utolérni), mindegy, milyen káros hatásokkal van ez akár az emberekre, akár az egész országra. Ez a tömeg, és a tömeg vezetőinek hozzáállása.
Mégis nagy szerencse, ha már eljutnak ide, legalább késnek az újabb és újabb junk-dolgok. Eleget késnek, hogy az egyének (a tömeg az más, ugye) elgondolkozhassanak, a hatásokat látva, akarják-e ezt. Nekem sokszor úgy tűnik, a magyarok – nem akarják felvenni a tempót. Amit diktálnak nekik. Megint más ügy, hogy nem mindig van választás.
De én akkoris akkoris akkoris k fontosnak tartom, hogy nem vagyunk elég mobilisak, rugalmasak, erősek és fejlettek ahhoz, hogy lehetséges legyen, és egyáltalán érdemes legyen minket össze-vissza irányítani. (Személy szerint) nem érzem azt, hogy nem csinálhatok tulajdonképpen azt, amit akarok. Van még, aki szintén így van ezzel. A legolvasottabb (ő olvas a legtöbbet, ha-ha) magyar blogger (azért sem írom ide a nevét) erre az élő bizonyíték. Ő azt mondja, nincs Rendszer. Ez csak valamiféle kényszerképzete némelyeknek. Szabadság van, és – szerinte – túlzott szabadság. Azt hiszem, erre akarja különböző megmozdulásaival felhívni a figyelmet. Hogy nem csak mi, „tisztességes emberek” tehetünk meg bármit, de velünk is megtehetnek bármit, pont azért, mert az a bizonyos Rendszer olyan összekuszálódott, annyira nem egységes, önellentmondó, széthúzó, hogy már tulajdonképpen nincs is. Tényleg lehet hidakra mászni és csúnya dolgokat művelni a tartószerkezettel, tényleg lehet azzal védekezni, ha csoportosan megvertél valakit, hogy rasszista megjegyzéseket tett rád, és tényleg k*rvára nem hatékonyak a rendőrök/polgárőrök/metró-biztonságiak, mert nincs úgy összerakva az egész, hogy egymást segíteni tudják, nincs mögöttük nagyjából semmi, csak amit odavisznek vagy odaképzelnek.

És azt hiszem, hogy bár most írtam a szabadságról meg a Rendszerről, azért ezek megférnének egymás mellett. Lehetne összefogott Államunk, ami működik is, szép meg jó meg minden, megtesz, amit lehet, a hátrányos (de nem csak a hátrányos helyzetűekért), és mégis biztosítaná a választás lehetőségét. Nem hiszem el, hogy ilyen nem lehet.

Éljünk dnd-s kifejezésekkel. Az intelligencia nevű tulajdonság kifejezi a képességet, amellyel logikusan, összefüggésekben, ok-okozati viszonyokban képes gondolkozni a tulajdonos. Azt is, hogy menyire hatékonyan tud „rájönni” dolgokra tapasztalatai alapján. Mennyire ért meg elméleteket, mennyire és hogyan tudja őket befogadni, milyenek a képességei a tanulásra vonatkozóan.
A bölcsesség nevű tulajdonság inkább a belső bizonyosságot jeleníti meg. Amit az ember tud, de nem azért, mert tanulta vagy megértette, nem azért, mert felismerte, hogy igen, ez így van ezért és ezért, hanem egyszerűen csak tudja. Hiszi, tudja, bizonyos benne és hiába magyaráznak neki mást észérvekkel, ha az ellenkezik a >>bölcsességgel<<, akkor nem fogadja el. Talán a hit-re, a „hívésre” való képességet is megtestesíti a bölcsesség. Nekem úgy tűnik, az intelligencia, ha igazán magas fokú, egy idő után eljut ugyanoda, ahová a bölcsesség már régen megérkezett. Hmm. De fura, ez meg most kicsit egybevág a tudományos-misztikus „ellentéttel”. ^^’’ Mindezt azért írtam le, mármint a szembeállítást, mert bennem egyfajta bölcsesség működik bizonyos dolgokra vonatkozóan. Ilyen dnd-s bölcsesség. Nem mindenben, de néhány dologban egyszerűen hiába magyarázkodok önmagamnak, nem tudom magam logikusan meggyőzni valamiről – és mégis tudom, hogy igaz. Nagy ajándék a hit. Asszem ^^ Például: hiszek abban, hogy lehetséges egységes, átfogó Rendszer, és mellette szabadság. Tudom, hogy ha most nem is létezik, akkor létezett, vagy létezni fog ilyen. Messzire megy, de.. azt hiszem, én nem fogok ilyen rendszerben élni. És az elkövetkező 60-70 generáció sem. Most még hébe-hóba van, 20-30-100 év múlva szerintem nem lesz egységes vezetés sehol. Szóval.. ilyen értelemben, ahogy a Rendszert értem. Talán az erősebbeknek kell még párszáz év az összeomláshoz. Vízöntő korszak van, a legeleje, először mindennek káoszba kell merülnie, aztán majd minden kialakul. Az egyének teremtenek saját maguknak rendszereket. Egyén-alapú társadalom, hejj. Milyen lehet az? És most milyen van? De tényleg. Dunno. 2000 év múlva meg (ha még megleszünk, bár meggyőződésem, hogy igen) welcome, Bak korszak! :)