Saturday, December 06, 2008

Ismeretlen

Olyan jó kedvem van ma, hogy ihaj, és nincs rá semmi okom, mert nem jött ma a Mikulás sem, pedig jó kislány voltam. Sokat tanultam (tanulok), kedves voltam az emberekkel, és szeretem a csokit. Pff.
Eláraszt a meló. Be kell adnom egy 3-6 oldalas szociálpszichológiai kutatási tervet, egy min. 5 oldalas személyiségpszichológia házi dolgozatot, egy szociometriai elemzést (amit az emberek nagy része még ki sem töltött), egy két oldalas bibliográfiát és egy esszét a szakkollégiumi jelentkezéshez, ráadásul 43 kreditet vettem föl ebben a félévben, emiatt 12 vizsgám lesz január végéig (egy sejtbiológiából, amire egyszer sem mentem be). Két nap múlva zh 450 oldalnyi anyagból (ez a harmadik, az első kettőre is ugyanennyit kellett tanulni, és ez csak egy tantárgy), aztán két napra rá két zh, este buli, jégkorizás, karácsony.. A szilvesztert nem tudom, hol fogom tölteni (mindenki utál :), viszont annyit alszom mostanában (minden másnap), amennyit az utóbbi 3 évben összesen nem. Amikor 7-kor kelek, délre gyönyörű lesz az ég, világos minden, világosabb, mint nyáron, és a vizes utcákon tükröződik a napfény.. Gyönyörű.

És ott van Ő, aki már annyiszor volt Ő, és volt már nem Ő is, de mindig megint egymásba kavarodunk, ennek valami oka van. Szeretem? Szeretem. Annyi mindenben olyan, mint én (és persze sokban nem). Annyit tanultam tőle. Annyit változtam miatta, és ez jó. Talán kicsit bele vagyok süllyedve a vele való kommunikációba. Ez nem jó, mert egy idő után nem fejlődünk, ha már túl jól ismerjük egymás érvrendszerét. Most kéne valaki, akivel sokat lehet beszélgetni az élet nagy dolgairól, mégsem akarok majd vele összejönni. Kéne egy barátnő?? Hmm. Egyszer úgyis szembe kell néznem azzal, hogy a világon nem csak férfiak vannak, és meg kell tanulnom bánni a nőkkel/lányokkal is..

Whatever. Rengeteg Grace klinikát nézek. Eszméletlenül sokat. Egyelőre nem tudom, mit pótol, de valamit biztos. Ez kellemetlen, mert mindig szoktam tudni, hogy mi a bajom, amikor bajom van. Mostanában már nincs bajom (most már csak megszokásból nézem, így nem is olyan fun), de ez mondjuk egy hete még nem volt igaz. Valami volt, valami kényelmetlen érzés, mint amikor egy rossz fotelba ülsz le, és egy idő után fájni kezd a hátad, de nem nagyon, csak tompán. Mondjuk itt legalább tudod, miért. Inkább olyasmi, mintha beadtak volna valami tudatmódosító szert, vagy valami gyógyszert, ami megváltoztatja a szervezetem működését, és nem szóltak volna róla. És érzem, hogy valami más, de nem tudom, mi az.
Az ismeretlennel harcolni pedig sokkal rosszabb, mint valami konkréttal. Félreértés ne essék: a depresszió konkrét. A letörtség, a kedvetlenség, a rossz kedv, a betegség mind konkrét dolgok, és felismerem őket, és tudom kezelni őket, ha előjönnek. De ilyen már rég nem volt. Nem. Ez inkább olyan kellemetlen, tompa, .. Hát ennél jobban nem tudom körülírni. Ezért is nem hagytam abba a sorozatnézésbe-menekülést. Mert nem tudtam, mit kompenzál, mi ellen védi magát a kicsi lelkem, és addig inkább nem veszem el a védelmet. Mit nekem egy kis függőség :) Vannak rosszabb dolgok is.

Igen, szóval ez volt pár napja, most meg érthetetlenül boldog vagyok, ez is kicsit fura, ez sokkal jobb. Mondjuk van flow, mert elkezdtem tanulni. És kevés időm van, és épphogy csak meg fogom tudni csinálni, úgyhogy rá kell gyúrnom. Meg tudom csinálni, ha összeszedem magam. Na ez kell a flowhoz.

"Hogy vagyunk?" rovatunkat olvashatták.