Végre

Mennyi köze van az ember elhatározásainak az érzelmeihez? Úgy értem, ha elhatározza, hogy nem fog érezni valamit (vagy fog), mennyire befolyásolja ez az érzelmeket?
A "logikus" válasz szerint semennyire. Hiszen az érzelmek jönnek és vannak és átgázolnak rajtam. Nem érdekli őket, mit gondolok erről. Mégis úgy tűnik, inkább én irányítok. Valahogy.. persze, megmarad az érzelemnek a kis forrása, mondjuk a magja, de nem fog kicsírázni. Nem fog kifejlődni az az érzés.
És sokszor olyan nevetséges, hogy miért dönt a fejbéli ítélőszék egy érzés, érzelem ellen.. "Mit mondanának a többiek? Ááá ez tök durva, belegondolni is durva, inkább ne játsszuk be. (Pedig tök jó lenne. Szeretném, élvezném érezni, élvezném kimutatni, amit érzek. Kifejezném magam és örömet okoznék valaki(k)nek. Boldog lehetnék, legalább egy kicsit.) Inkább valami mást kéne érezni." Hányszor játszottam el ezt.. Amikor épp bontakozik egy kis érzésecske, nagyon könnyű eltaposni és szétnyomni. Fura mód a magját kiirtani lehetetlen, de a fejlődését meg lehet állítani. Legyen az érzés mondjuk szerelem, az érzések érzése. Hogy indul egy szerelem? Nálam így indul: meglepetés (jé, ez az ember ilyen okos/szép/érzékeny/szeretnivaló/aranyos/egyéb OKÉ tulajdonságok) --> rákapás (töltsünk együtt jó sok időt, ok?) --> rákoncentrálódás (lassan semmi más nincs, csak Ő) --> elemezgetés (kis idő után) --> ha megerősítést nyer az érzés jogossága az elemzésnél, boldogság, ha nem, és nem elég erős az érzelem sem, szakítás. Hát ilyesmi. Érdekes egy dolog, a rákoncentrálódásnál pl. sokszor elcsúszom, mert minden más kiszorul az életemből, és ha az elemzésnél kiderül, hogy akkor mégsem megy a kapcsolat, nekiállhatok megint összeszedni az elhanyagolt barátaimat. Sokszor nem is kell elemzés hozzá, de nem is úgy kell elképzelni, mint egy pontról pontra történő verselemzést, inkább ilyen féltudatos, zsigerből jövő intuitív-elemzést.
A szerelem például remekül áldozatul tud esni a "hülye indokok ítélőszéké"-nek. Miért is ne járjunk? Hát, mert milyen hülyén néznének már ránk az emberek. Olyan emberek, akiket pl. utálok, nem mondom, hogy nem érdekelnek, mert nem hazudom azt, hogy nem érdekel az emberek véleménye. Hiszen akkor nem lenne klasszikus példa az életemben ez a ki mit gondol rólam kérdés..
Egy kapcsolat remekül derékba törik, mert nem fogadom el a másikat, és ezt kivetítem "az emberek"-re. Nem elég szép, nem elég magas, nem elég idős, túl idős, nem lehet vele reprezentálni, annyi ilyen faszságot ki tudok találni.

Hát elegem van. Nemá, hogy ezek határozzák meg, mit érzek. Mert, akárhogy is, mindig az érzéseknek van igazuk, később rendszerint kiderül. Ezt sokan tudják bizonyítani, sokan átélték.

Általánosítani is tudok, a saját esetemben mindenesetre (wtf?). Van bennem egy alapvető szeretet – mindenki iránt. Hiszem, hogy a gyermek, sőt, akár a felnőtt is alaphelyzetben mindenki felé nyitott és szeretettel közeledik. Magamról pedig biztosan tudom. Ezt mondjuk nevezzük egy érzelemnek. Egy érzelem magjának. És amikor elkezd fejlődni, olyan szépen lenyesegetik az ágait először a szülők, azáltal, hogy mit nevelnek az emberbe, aztán a különböző közösségek, ahová a cseperedő lény kerül, és aztán.. most kicsit gyenge a növényes hasonlat, de mintha lennének olyan oldalai a fácskának, amik sohase fognak kinőni, mert újra és újra levágják a "rossz helyen levő" vagy "útban levő" ágakat. Így azok a másik emberek, akik a fának pont azon az oldalán állnak, amerre nem nőnek levelek – azoknak itt nem terem babér, nincs számukra érzelem. Ha pont a szeretetről beszélünk, akkor azok felé alapból nem fordulok.
Mondom egy érdekesebb hasonlattal. Most az érzelmet képviselje egy napszerűen mindenfelé sugárzó gömb. A szeretet, alaphelyzetben. Mindenfelé sugárzik. Amit a szülők ez ellen tenni tudnak, az az, hogy beraknak ilyen ellenzőket bizonyos helyek és a gömb közé, így azokat a helyeket sohasem érik el a sugarak. Mondjuk a zsidó emberek elé be van rakva egy ilyen ellenző, vagy mondjuk a gazdag emberek elé. És nem arról van szó, hogy az illető megvizsgálta, mi van körülötte, és aztán eldöntötte, hogy ja, ide nem juttatok szeretetet, mert nem akarok, nem.. másról van szó. Az ember bizonyos helyeket alapból nem is lát, nem is tud a létezésükről, mert anno beletáplálták, hogy azok nem léteznek vagy számukra nincs szeretet. Ez már csúnya dolog. A szabadságból vesz el. Nem választható, kit szeret ez a szerencsétlen XY, hanem megvan, mi nem választható, és a maradékból lehet csemegézni.

Párhuzam: ahogy vannak érzések, amiket a nevelés nyom el az emberben (általános emberségesség pl.), vannak, amik ellen az ember maga állít korlátokat, lásd legfelül. Nyilván összefügg a kettő, de azért nem lehet mindent a szülőkre fogni.


Ismeritek a sorskönyv fogalmát? Ezt a fogalmat tudtommal Eric Berne találta ki. Nem biztos persze, hogy ő volt, de neki van egy ilyen című könyve (eredeti címe: What do you say after you say hello?) Ezt a könyvet elkezdtem kijegyzetelni, és most a jegyzeteim alapján nagyjából definiálom a sorskönyv fogalmát: a sorskönyv egy forgatókönyv/életterv, ami hosszabb időre előre rendszerezi egy ember életét, és meghatározza a reakcióit, sikerességét, világhoz való hozzáállását, gyermekeinek számát, halálának körülményeit stb. Kialakulása a magzati/kisgyermekkorban történik meg. Másképpen a sorskönyv gyermekkorban elhatározott terv arra vonatkozólag, hogyan fogunk élni és meghalni, miféle lesz a házastársunk.

Alapvető sorskönyvi elemek:
- szülői utasítások (kib*szott sok lehetőség van; pár negatív példa: "ne csináld, úgyis elrontod", "gyerekek, néha nyelni kell a szart", "hagyjál békén", "ne kérdezgess folyton", "a világ gonosz", "ha nem tiporsz el másokat, téged fognak eltiporni", "a cigányok miatt van minden"; pozitív: "haza ne gyere 3-as bizonyítvánnyal", "szeresd a nagymamát", "aki keményen dolgozik, eléri, amit akar")
- ezeknek megfelelő személyiségfejlődés (egész érdekes dolog megpróbálni rájönni, adott embernek mit mondogathattak a szülei – a viselkedése alapján. Magunknál felfedezni ilyen elemeket nem olyan kellemes, inkább megdöbbentő.)
- gyermekkori elhatározás ("ha nagy leszek, én leszek a főgonosz, mert neki van a legszebb autója", "én vagyok a királykisasszony", "ha nagy leszek, én leszek az apukám", "ha elmúltam 50 éves, megölöm magam, hogy ne legyek a társadalom terhére. Meg különben is, akkor már minek éljek?")
- a sikerhez vagy kudarchoz vezető módszerek tényleges alkalmazása (azaz a szülők által adott – előre kiszelektált – eszközök használata, ahelyett, hogy a teljes eszköztárból válogatnánk nekünk megfelelőeket)

Egy-egy sorskönyv rendszerint pár alapmondattal leírható. A többi színezés meg indoklás. Van olyan barátom, és ez nagyon tragikus, akinek anyukája a következő sorskönyvet írta számára: "Addig nem lehetsz boldog, amíg meg nem halok." Anyukámnak is hasonlót írtak, és az ő anyukájának is, akit én nem ismerhettem. Az ő sorskönyvüket az én dédnagymamám írta, aki mindkettőjüket – terrorizálva – nevelte, azzal az utasítással: "Nem nőhetsz fel." Persze nem konkrétan hajtogatta a mondatot, hanem minden, ami neveléssel kapcsolatos tevékenysége volt, az utasítás köré csoportosult. Szeretlek, amíg édes, kedves és önállótlan vagy, és szeretni is foglak, amíg az maradsz. De ha nem... Vagy az előző példa szerint: ne hagyj egyedül, különben megölöm magam. (Ezt a bizonyos anyát látatlanba is utálom.)

Minden embernek van sorskönyve, mert vannak szülei. Nyilván nem minden sorskönyv olyan tragikus. A fentiek vesztes sorskönyvek. Vannak nyertesek is, de ami igaz, az igaz: sorskönyv szerint élni ellentmond a szabadságnak. A sorskönyvekből ki lehet keveredni, de nagyon-nagyon nehéz. Személyiségtől függ, a sorskönyvtől függ, akaraterőtől és lehetőségektől függ.

Azon vagyok, nagy erőkkel, hogy a saját sorskönyvemből kimásszak. Szerencsém volt. A két szülőm utasításai nem mondtak egymásnak ellent semmiben soha. Ez keveseknek adatik meg. Alapból nyertesnek neveltek, úgy érzem. Ez is szerencse. Alapból nagy bennem az önvizsgálási kényszer-vágy, ezért előbb-utóbb észreveszem a sorskönyvi elemeket, és el tudom dönteni, akarom-e őket vagy nem. Szóval nagy eséllyel indulok a szabadságért folyó küzdelemben. :)


Hát kérem, ez a humanisztikus pszichológia.


Reading information:
- Goriot apó √
- Vörös és fekete √
- Bűn és bűnhődés √
- A rábeszélőgép √

Listában

Hetente
- két könyv, amit elolvasok
- két buli, amin részt veszek
- 3 liter sör, amit megiszom
- háromszor két óra edzés, amin szétizzadom az agyamat
- átlag két blogbejegyzés, amit vagy megírok, vagy nem

Kétnaponta
- egy film, amit letöltök, amjd megnézem

Napi
-1 óra msn és ugyanannyi Fekete Özvegy (póker híján), néha átfedésben
- 0 óra tv, amit nem nézek
- 2 zuhany, amit élvezek

Háromnaponta
- 4 oldal napló, amit megírok

- meló meló meló (egyelőre csak tervben), ami kéne már, és regisztráltam is
- edzőtábor, amitől rettegek
- lovastábor, ami meg nem biztos
- krónikus pénzhiány, megszüntetendő
- kurva nagy meleg, az időjárásügyi minisztert le kéne váltani
- 4,4-es év végi átlag..

Ebből áll a nyaram egyelőre, és nem is olyan rossz ez így. Tavaly (igaz csak mikor már beindult a nyár) majdnem naponta buliztam és a leghosszabb olyan szakasz, amikor minden este a ZP-ben zúztam, 8 napig tartott.. És nem szakította meg ezt a zsámbéki lovastábor sem, ahonnan visszajöttünk Pestre asszem a Quimby kedvéért, amit akkor még nem szerettem, sőt, kifejezetten idegesítőnek találtam.

A pénzhiányon persze lehetne változtatni. Miért van az az érzésem, hogy a tőzsde pont olyan, mint a póker?

Rájövés, és egy üzenet is.

"De itt nem szabad sírni. *szipp* This is not the place.
...
And he is not the man."

Mire jöttem rá... Rájöttem. Nem jó érzés, de legalább stabil. Szerintem rossz most egy kicsit nekem.


Magának meg:
Mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatod? Hogy lelked mélyén megtörjem a gonosz varázslatot? Mit tehetnék érted, hogy a szívedben öröm legyen? Mit tehetnék? Áruld el nekem!

Numero X

"Miért olyan fontos ez? A kor nem határozza meg az érettséget, és az idő nagyon relatív.. néha rohan, máskor mászik, mint egy csiga. Pontszámokból.. nem derül ki az intelligencia. A 150-es IQ nem feltétlenül takar értékes embert, és egyáltalán, mi az, hogy értékes? Milyen alapon használjuk ezt a szót emberre? Lehet-e az embert aranyban mérni? És kilóban? Miért mondod, hogy rossz, ha valakinek több kilója van a keleténél? Mi a kellete? Ettől még lehet arany szíve. És megint az arany. Minden hasonlatunkban ott lapul az érték. Mindent csak értékben mérünk. Teljesítményben. Időben. Boldoggá tesz a tízszámjegyű összeg a bankszámládon? Biztos, hogy elégedett vagy, ha 100-as melleid vannak? Ha 1000 cm³-s a choppered, 50 TB-os a vinyód, 600 000-et keresel, tuti tiéd a világ? Tuti tiéd a szeretet? Ha 8000 m magasra mászol vagy 8000 m mélyre merülsz, lehetsz rosszindulatú ember – attól még. Száguldj 300-zal a pályán, vagy repülj 15 km magasan, és bombázd a városokat a gépeddel, lesz nálad boldogabb ember. Lehet a faszidnak 25 centis farka, ha az unalomtól sóhajtozol és a szeretethiánytól sírsz mellette. Kinyomhatsz 500 fekvőt, lefekhetsz 1000 férfival, megalázhatsz 5000 vetélytársat, láthatsz millió filmet, olvashatsz ugyanannyi könyvet, lehet kitűnő a bizonyítványod, ismerhetsz rengeteg dalt és el is énekelheted őket több százezres közönség előtt.. Sőt, mindennek az ellentéte is igaz, felszedhetsz 200 kilót, megölhetsz egyszerre millió embert is, annyi iskolából rúgnak ki, ahányból akarod, és mégis, mégis..
Ajándékok százai sem egyenlők a szeretettel. Nem ezek a fontos dolgok. Nem ez az élet. Az élet nem az 1000 férfi, hanem A Férfi. Hidd el nekem, tapasztalatból mondom."

"Mint mindig, most is igazad van. Részben. De amit te gondolsz.. és állítasz.. azzal megbontod az én világom szilárd falait. Tudod, én máshogy látom ezt a világot. Ez a világ nem rideg. Nem ez az, ami, ha valami, az életet elrontja. Tudd meg, hogy ez a világ is szeretetből épül fel. Egy hitem van, és az a szeretet. Nézd meg jobban, nézd meg közelebbről vagy távolabbról, és látni fogod, hogy a számok is csak szeretet. A számok is Isten teremtményei. De ha megeshet, hogy nem isteni, hanem emberi alkotások, akkor is.. ugyanúgy joguk van létezni ebben a világban, mint az érzéseknek. A számok biztosítanak szilárd talajt a világ alapjainak. A számok értelmet adnak az üres tereknek azzal, hogy részletekre osztják őket, és így a beosztott hely jobban hasznosítható. A számok – takarékosak. Szeretem a számokat, mert a számok is szeretnek engem. A számok mindenkit szeretnek. Az én világomat nagy részben meghatározzák, és ez így van jól. Nem a legfontosabb dolgok, de soha nem is törtek erre a címre. Az emberek adnak nekik túl nagy hangsúlyt, és ez egyik félnek sem túl előnyös. De erről nem ők, mármint nem a számok tehetnek. Szeretem őket azért is, mert biztos határokat szabnak meg, na nem olyan lebonthatatlanul biztosakat, de segítenek, ha épp neki kell dőlnöm valaminek. Elválasztják egymástól a világom különböző részeit, ezért nem kell mindig mindent egyszerre látnom. Használhatom például az idő számait, az órákat, perceket, napokat..... éveket. Így sorbarendezhetem az emlékeimet. Nem zúdul rám minden egyszerre. Az idő egyébként is egy különleges szám. Talán a legkedvesebb számomra. Íme egy szám, amelyik gyógyít. A szeretet erejével (mint minden, ami gyógyításra képes). És a pénz, ez a sokszor mocskosnak nevezett szám, ez pedig katalizátor. Ha valaki nagyra vágyik, azt a pénz összeroppantja – ha valaki ellenáll és átlát rajta, ha valaki megérti és megszereti, megtanulja elengedni is, és a lelke fejlődik. Ha buknod kell, bukj – a pénz segíteni fog. Ha emelkedésre születtél, nos, a pénz az egyik leghasznosabb eszközöd. A világ egyik alapfogalma a pénz. Ugyanolyan relatív, mint az idő. Kinek mi a kevés, ki hogyan él át pár percet.. Persze, egyik sem tesz magától boldoggá, se a hosszú élet, se a gazdagság.
Ezek is üres frázisok, már jópár sor óta, ha nem tölti meg őket.. na mi? :) Szeretet. Természetesen. Szeretem a számokat, és tudom, hogy ez helyes, nem pedig bűn, mert ha igaz, miért ne tudnám? És ha tudom, miért ne mondanám. Nem szabad alábecsülni a fogaskerék egy fogát sem, mert az egy is szám, és ez az egy ádázul harcol a jogaiért. Egy fogaskerék hiánya százezer poklot szülhet. Higgy a szeretetben!"

So should the murder'ed look..

A Fényhozó aznap elutazott, amikor én megérkeztem Kerettyére. Felhívott, hogy útban van Bp felé, a vonaton. És hogy másnap elmegy Angliába, októberig. Szomorú voltam, hogy nem tudtam elbúcsúzni tőle. Azért szerencsét kívántam neki.

Október.. Októberben már egy másik ember leszek. Októberig. simán felnövök. Addig simán kavarok, talán járok is még 1-2 pasival, lehet, hogy végigcsináljuk.. Vele, amit már annyiszor elkezdtünk; lehet, hogy beleszeretek valakibe.

Nézek ki a kocsiablakon és érzem az élet súlyát a vállamon. Jó érzés tudni, hogy elbírom, hogy büszkén és erősen hordom, hogy képes vagyok előre nézni, felfelé haladni, és mindeközben még boldognak is lenni. Nézek ki az ablakon, és felnőttnek érzem magam. Ha arra gondolok, hogy felnőtt vagyok, ugyan belemarkol kicsit a félelem a szívembe, de.. nincs mitől tartanom. Van, aki megvédjen, van Isten, akire rábízhatom magam. Ugyanakkor bízhatok magamban is, mert kipróbált és sikeres személyiség tulajdonosa vagyok. Hogy-hogynem, egy ideje egyszerűen tudom, hogy mit akarok az élettől. Tudom, hogy mit szeretnék csinálni, és mindegy, hogy pszichológiának hívjuk vagy akármi másnak.

Ma elgondolkoztam azon, hogy mi lesz, ha a Föld végleg kiborul, és az emberség nagy része belepusztul. Rengeteg a rémtörténet, és nehéz nem elhinni őket, de elhinni is. Sokan mondják, hogy már nem tudjuk visszafordítani a természeti katasztrófákat. Hogy végleges, és megállíthatatlanul robogunk a halál felé. Közeleg a jégkorszak (ezt tudósok állítják), régen pedig attól paráztam, hogy egy meteorit (amit még kiskoromban 2012 körülre jósoltak be) becsapódik a Földbe (killing and chilling my whole race and me) és mindenki meghal. A globális felmelegedés – tény, és az ózonlyuk tátongása egyre veszélyesebbé teszi számunkra az életadó Napot.

Gondolkoztam, hogy ha kihal az emberiség – mert ez sem biztos - , milyen lesz majd az utolsó pár ember élete. Vajon megkapom-e azt a kiváltságot/büntetést, hogy abban az időszakban újraszülethessek?

Járás

Néha eszembe jut feltenni magamnak a kérdést: mikortól nevezhetünk egy kapcsolatot „járásnak”?
Sokszor sokféleképpen válaszoltam már magamnak. Volt olyan, hogy azt mondtam: az első csók után. De rá kellett jönnöm, hogy gyakran egy csók nem jelent semmi többet, csak – egy csókot. Ezután a másik végletbe átesve úgy gondoltam, hogy az első szerelmi együttlét után – de ezt hamar elvetettem, mert rengeteg „járás” el sem jut a szeretkezésig, ugyanakkor pedig sok igen, amiből soha nem lesz szerelem. Gondoltam arra, hogy ha két ember megfogja egymás kezét és úgy sétálnak az utcán, akkor rájuk már nyugodtan mondhatjuk, hogy együtt vannak. De aztán a legmélyebb baráti kapcsolataim (mindegyik fiúval) eljutottak odáig, hogy bármikor megfoghattuk egymás kezét, és mégis tudtuk, hogy soha nem tudnánk „úgy” gondolni a másikra.
Egy kicsit humánusabb válasz, ha azt mondjuk: mikor két ember szerelmes egymásba, akkor együtt vannak. Szintén személyes tapasztalat zökkentett ki ebből az elképzelésemből. A szerelem nagyon sokszor akadályoztatva van, így hivatalosan ki sem bontakozhat (a járás intézménye asszem a „hivatalos” képviselete a szerelemnek), pl. ha az egyik szerelmes valaki másnak a barátja/barátnője. Ugyanakkor pedig az, hogy két ember jár, nem feltétlenül feltételez szerelmet. Velem többnyire úgy történik a dolog, hogy valakivel nagyon szimpatikusak leszünk egymásnak és élvezzük az együttlétet, ezért sok időt töltünk együtt, csókolózunk, és egy idő után magától kialakul mindkettőnkben az elképzelés, hogy mi most járunk és együtt vagyunk és bla. Ekkor még nem feltétlenül vagyunk szerelmesek. Ez akár így is maradhat, bár én többnyire beleszeretek abba, akivel nagyon jól érzem magam és van lehetőségem sok időt együtt tölteni.

A mostani elméletem szerint tehát onnantól tekinthető két ember között egy kapcsolat együtt járásnak, amikortól ki van mondva.

És akkor most nem megyek bele annak a részletezésébe, amikor két embernek teljesen eltérő fogalmai vannak a járásról.

A midsummer night's dream

Hermia
Now I but chide; but I should use thee worse,
For thou, I fear, hast given me cause to curse,
If thou hast slain Lysander in his sleep,
Being o'er shoes in blood, plunge in the deep,
And kill me too.
The sun was not so true unto the day
As he to me: would he have stolen away
From sleeping Hermia? I'll believe as soon
This whole earth may be bored and that the moon
May through the centre creep and so displease
Her brother's noontide with Antipodes.
It cannot be but thou hast murder'd him;
So should a murderer look, so dead, so grim.

Demetrius
So should the murder'd look, and so should I,
Pierced through the heart with your stern cruelty:
Yet you, the murderer, look as bright, as clear,
As yonder Venus in her glimmering sphere.

Hermia
What's this to my Lysander? where is he?
Ah, good Demetrius, wilt thou give him me?

Demetrius
I had rather give his carcass to my hounds.

Hermia
Out, dog! out, cur! thou drivest me past the bounds
Of maiden's patience. Hast thou slain him, then?
Henceforth be never number'd among men!
O, once tell true, tell true, even for my sake!
Durst thou have look'd upon him being awake,
And hast thou kill'd him sleeping? O brave touch!
Could not a worm, an adder, do so much?
An adder did it; for with doubler tongue
Than thine, thou serpent, never adder stung.

Demetrius
You spend your passion on a misprised mood:
I am not guilty of Lysander's blood;
Nor is he dead, for aught that I can tell.

Hermia
I pray thee, tell me then that he is well.

Demetrius
An if I could, what should I get therefore?

Hermia
A privilege never to see me more.
And from thy hated presence part I so:
See me no more, whether he be dead or no.

Exit

/Shakespeare: A Midsummer night’s dream/


Angol irodalom. Monológfelelés. Én persze, mint Hermia.

Talán írtam már, de..
Imádok hangosan verset vagy drámát olvasni. Meg mondani. Asszem egyik nagyszabású tervem az, hogy kívülről megtanuljam a kedvenc verseimet :) És Shakespeare-t meg direkt külön szeretem, különösen a 97. szonettjét. Na azt tudom kívülről. Igaz, csak magyarul, pedig de jól be lehetne vágódni vele Keyesnél..

Mindamellett pedig kilövettem a fülemet, úgyhogy most már jogosan ácsingózok egy olyan fülbevalóra, amin darabonként 3-4 db 6-7 centis, eredeti színű (fekete, zölden irizáló) (kakas)toll van. Ez a vágyam perpillanat. Ha másképp nem, veszek egy mini álomcsapdát és lezúzom róla a cuccot.. Vagy valaki megmondhatná, hol szerezhetek kakastollat, azon kívül, hogy a tyúkudvarban.. Na majd intézkedem.

És gratulálok magamnak a medve bőrére, valamikor iszom is rá egyet, mer szép lesz az év végi bizim.

Pszichológus-e leszek?

Végül is mindegy, minek nevezzük azt, amit én csinálni akarok, ha egyszer azt fogom csinálni, és kész punktum. Asszem még ingyen is csinálnám, ha nem halnék éhen és másból is meg tudnék élni (mint ahogy tervezem is). Jah. Mindig is úgy képzeltem el, hogy hobbiból akarok dolgozni, na jó, ez kicsit túlzás, mert a segítségre szorulókkal foglalkozni korántsem hobbiszinten végezhető „elfoglaltság”, de a jelző inkább arra vonatkozik, hogy nem a megélhetésért akarok dolgozni. Mert akkor esetleg megutálnám. A pénz – szükséges (mint ahogy azt az érvelő fogalmazásomban maximum pontszámért 4 irodalmi példával alátámasztva kifejtettem), és amit érte csinálok, néha valószínűleg kínzóan kellemetlen lesz, de inkább a tőzsdét és az üzleti partnereimet utálom meg, mint a pácienseket..
Na nem mintha éreznék magamban hajlandóságot, hogy megutáljam életem szakmáját, .. whatever.
Én segíteni akarok. Egyelőre a beszédkészségem, az osztatlan figyelmem, az emberismeretem, a szeretetem, a józanságom, a logikám, a képességem a logikátlanságra és a segíteni vágyásom az eszközeim, az most mindegy, milyen mértékben használhatóak adott helyzetben. Később ezekhez hozzájön a sokféle képzettség, amit szándékozok megszerezni, pl. amit az egyetemen tanítanak, amit különböző tanfolyamokon meg fogok tanulni, és amit az életem során tapasztalok. Az, hogy sok emberen segítettem már, az önbizalmamat növeli, ami megint csak a „betegeknek” segít.

Hát én olyan sokat akarok tanulni, és olyan rövid rá az élet! Jááááj! :)