Tuesday, April 18, 2006

Illatok, Virágok

Az április az illatok hava. Pláne, ha esős az idő, de egyébként is; minden utcának, minden kerületnek más az illata. Nomeg persze szaga. Például a Fejér György (vagy a Szerb?) utcának "kukacfa" és kutyaszar illata van. Együtt egész jó. Eldöntöttem, mert nagyon szeretem a kukacfa illatát (aminek nyáron olyan kukacok nőnek, és ráesnek a kocsik tetejére és beborítják az utcát), hogy a majdani kertemben lesz kukacfa. Csak mert olyan jó illata van. Meg vadgesztenyefa, mert az hamar bont leveleket, amikor más fák még csupaszon kókadoznak.
Az Alig utcában sétálva pl. elkapta az orromat ugyanennek a kukacfának az illata, és körülnézve nem találtam sehol, aztán nem bírtam, és megkerestem. Egy vagy két darab volt az egész környéken, de messze illatozott.

Ezenkívül még érdekes, hogy emberterápiára küldtem magam. Azaz inkább ember- és munkaterápiára. Annyira bele voltam fordulva a Vele közös kis világba, hogy közben nagyjából mindenki mással megszakítottam a kapcsolatot. Először is ezeket frissítem éppen. Egész jó elfoglaltság. Valaki mondta nekem azt a nagyon bölcs mondást, hogy "Úgy döntöttem, falak helyett hidakat építek." Igen. Ezt teszem én is végre. Segít. És furcsa módon ha arra utazom, hogy lehetőleg mindig csináljak valamit, és ne nagyon legyek egyedül, akkor ez egy teljesen reális cél. Meg lehet csinálni. És közben nem utolsó sorban elkészülnek a leckéim, elkészülnek horoszkópok, levelek, ilyenek. Az, hogy origamizni akarok, engem is meglepett, de azért most megyek, és veszek origamipapírt.
Talán kicsit be voltam zárva eddig. A fejembe. Nem gondoltam volna, hogy megkönnyebbülést is fogok érezni. De most kicsit érzek. Halványan persze. Néha jobban fáj. De ezek begyógyulnak. Én vagyok a Virág, és most szépen kinyílok, jó? Amíg süt a Nap, én boldog vagyok.

Majd ide meg publikálom a – minek is nevezzem el? – az ajtó nélkül nyíló-záródó, felülíró-felülíródó, előtér-háttér-világok elméletét... :)

Tuesday, April 11, 2006

Csapcsap

Csapongok.
Csak rágondolok, hogy most rögtön fogom az összes eddigi irodalom tankönyvemet, és felírom az összes tanult írót/költőt, és összefut a rutinmunkageneráló-szervecskémben a nyál, és gonoszul dörzsölgetem a tenyerem, hogy ehhhehehe, igen, ettől mindenki más halálra rémülne (Sál barátja talán nem, ő is ilyen kis rendszerezőgizda). Imádok rendszerezni, jujjuj.
De emellett lehet, hogy most rendet rakok inkább. Így este.
Vagy összefoglalót írok az életemről, most.
Esetleg matekot gyakorlok, mert az is rutinmunka, és azt imádom. Amellett hasznos.
Ma már írtam – juj, meg kéne írni a levelet a kistanárnéninek, hogy holnap nem lesz kávéházas előadás..
Szóval ma már írtam vázlatot az előbbihez. Azért csak vázlatot, mert egyrészt a többihez nincs ihletem, másrészt túl érdekes a Bűn és Bűnhődés. Rég kötött le ennyire könyv. Jobban tetszik, mint a Harry Potter összes együtt. Persze lehet, hogy anno jobban tetszettek (első olvasáskor), mint most emez, de.. ez engem már nem érdekel, mert most most van.

A húsvéti kaktusszal nagyobb sikereket érek el, mint a karácsonyival. Talán mert karácsonykor nálunk excessive fűtés van, és aszály, kb. Most nem annyira, de legalábbis kintről jön be valami kis pára, meg nyomatom is nekik rendesen a spriccelőset.
Jut is eszembe.. olvastam a nagyon bölcs virággondozó könyvemben (ilyet írni kéne hozzám is), hogy kavicsos tálca. Az olyan tálca, amin sok kavics van, és ezenkívül megfelelő mennyiségű víz is, és ha erre a mesterségre rápasszintjuk a növényt, cserepestül, akkor jól párolog, és a növénynek meg jól jó lesz.

Tudtátok, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia angolul Austro-Hungarian Empire?

Gondoltam, nincs most közelebb kavics, mint a tengerimalacnak rendszeresített macskaalom, ezért fogtam egy kilócskát, és meglocsoltam vízzel.
Elolvadt.
Ezért nincs kavicsos tálcám.

De az is lehet, ..
Milyen hülye ige már a kilinkelni?
Linkeljél ki.
Lol.

Tök finom az ánizsot szétrágni. Meg az édesköményet. Fura, mert pl. a mentalevél nem finom.

Na csinálom ezt az irodalomlistázós mókát. Wehhehe.

Monday, April 10, 2006

Nottin'

Beteg vagyok, és már megint 3-kor keltem. Mindig elfelejtem, hogy milyen rossz délután ébredni. Mintha a gonosz manók megették volna az egész napot. És máris vége van, pedig még csak most keltem.
Sütöttem viszont rakott krumplit, ettem 500 féle vitamint, répát, gyümölcslevet, meleg mézes-citromos teát, mármint azt ittam. Írtam verset, és tegnap megtanultam a House of the rising sunt, gitárkísérettel, bontással. Kedves még mindig beteg (erről szól a vers), viszont van (így 8 hónap után) orvosi alkalmasságim jitsura. Nyáron remélhetőleg lesz sárgacsíkos övem ju-jitsuból és bo-jitsuból, és most éppen Bűn és Bűnhődést olvasok. Meglepődtem, mert annyira érdekes. És tetszik. És nem is nehéz, pedig azt hallottam, hogy kell hozzá egy bizonyos lelkiállapot, ami azt hiszem, nálam nem hiányzik.

Nagyon beteges, ha holnap azért akarok bemenni suliba, hogy megírjam a matek nagydolgozatot és beadjam az angol társadalomismeret esszémet?
És ezenkívül töriből kiselőadást vállaltam. Wtf??! Asszem, csak a tanárnéni kedves, elismerő szavai ("szeretnél valamit kezdeni később a törivel? Nem? Kár." – egy dolgozat után) miatt vállaltam. Najó, lehet, hogy kicsit érdekelt a téma is. Kávéházak a századfordulós (20. sz.) Magyarországon. Szerepük, jellegzetességeik, stb.. Tök érdekes cikkeket is találtam róla, najó, nem én találtam, de én egyedül olvastam őket el. Najó, nem mindet, de a fontosabbját.
http://www.bparchiv.hu/magyar/kiadvany/bpn/index.shtml
Ez egyébként is egy tök jó folyóirat. Csak k hosszúak a számai. A kávéházas egyedül 100 oldal volt..

Saturday, April 08, 2006

Reflection Nebula

Megismerés, megismertetés, elismertetés

Ha be van kapcsolva a net vagy akár a media player, képtelen vagyok blogolni. Nem csak azért, mert zavarnak a villogó ablakok vagy a zene, hanem.. egyszerűen az internet élettani hatásai miatt. Ülök és elmegy a kedvem az egésztől, és hirtelen olyan érdekessé válik minden más.. pusztán azért, mert nem akarok szart írni (tehát teljes figyelemmel fogok nekiállni az írásnak), már keletkezik bennem egy potenciálgát. Sokminden mással is így van ez. Főleg fontos dolgokkal. Házidolgozatok, kiselőadás... Inkább halogatom napokig és aztán teljes izomból belevetem magam (sokszor az utolsó pillanatban), minthogy nekiálljak azzal a tudattal, hogy úgyis végig máshol fognak kalandozni a gondolataim, és amit csinálok, az értékelhetetlen szar lesz. Mert persze hiába tetszik másnak és kapok rá 5-öst, ha én tudom, hogy szar.
Néha küzd bennem ez a fajta maximalizmus a lazítási késztetéssel.. Néha felmerül bennem, hogy nem kell mindent olyan komolyan venni, hogy nem kell állandóan görcsölni, hogy lehet valamit egyszerűen csak megcsinálni.
Nem afféle elmázolásra gondolok, nem félmunkára vagy összecsapott dolgokra, hanem a görcsölés, a nagyon nekifeszülés, a túlzott elvárások és teljesítményhajsza elhagyására. Ilyen középút-féle. Igazából attól, hogy halogatás helyett egyszerűen megcsinálom, amit kell, nem lesz összecsapottabb semmi. Az, hogy nem várom ki, amíg muszáj lesz, vagy amikor már tényleg tudok csak erre figyelni, sem jelent feltétlenül rosszat. Egyszerűen annyit jelent, hogy kihagytam a görcsölést. A halogatás oka nálam vagy félelem szokott lenni, vagy valami szakadás, inkonzisztencia az információkban. Ha például kiselőadást kell írnom, halogathatom amiatt, mert nem tudom pontosan, mi is a téma, amiről beszélnem kell; az is lehet a húzódozás oka, hogy nem tudom, hol keressem az adatokat – egyszóval, ha nem tudom pontosan, mit csináljak. Hihetetlen, de ilyenkor rengetegszer nem nekiállok végiggondolni, milyen információ hiányzik és aztán megszerzem, hanem halogatok.
Asszem életem egyik fontos tengelye az önkontroll/ellazulás tengely. Saját magamat olvasgatva az jön le, hogy végső célom a teljes tudatosság, az irányítás megszerzése önmagam felett. Kontroll. Emellett viszont tudom magamról, hogy sok dologban nem tudok lazítani, feszült maradok. A két tényező, a lazítás és a kontroll között kéne harmóniát találnom.

Furcsa mód arra pl. nincs igényem, hogy másokat kontroll alá vonjak. Vagy ha van is, egyelőre nem tudatosult. Ha megkérdezik, miért éppen pszichológus akarok lenni, a válaszom többnyire az, hogy azért, mert az lenne nekem az ideális munka, hogy embereken segítek beszélgetés közben. Mert a beszélgetés tisztító hatású. Ezenkívül alapból is van bennem egyfajta "kérdezve tanítani" késztetés; sokszor spontán átfordulok pszichológusba, ha olyan a beszélgetőpartner, és elkezdem kérdezgetni és nem hagyom abba, amíg meg nem könnyebbül. Nem tudom, miért csinálom, sosem tanultam.
Ha viszont kicsit jobban belegondolok, mélyebbre túrok a vágyaimban, két másik okot is találok, amiért éppen pszichológiával akarok foglalkozni.
Egyrészt él bennem egy nagyon erős és mindent átható vágy, hogy átadjam magam valakinek. Nem (csak) fizikailag; azt akarom, hogy megismerjen. Azt hiszem, ez a valódi oka az emberi kapcsolataim fenntartásának. Önző ok, de ősi, bennem mindenesetre ősi, és talán örökké megmarad vágyakozásnak. Talán nem.
Ha új emberrel ismerkedem meg, ez a vágy motivál, és most nem kell úgy átértelmezni, hogy engem nem érdekelnek mások, pusztán arról van szó, hogy az, hogy én érdekeljek másokat, sokkal mélyebbről jön és fontosabb. Ha azt érzem, hogy valakit nem érdeklek és nincs rám szüksége – ezt nem is lehet nem megérezni -, akkor, ha nem is direkt módon, de a kapcsolat meg fog szakadni. Ha nem én személyesen "szakítok", akkor "megmagyarázhatatlan" módon eltávolodunk egymástól, vagy szimplán nem szólunk egymáshoz többet. Nem igazán tudok úgy átéléssel foglalkozni valakivel, ha én nem érdeklem őt.
Erre most ellenpélda is eszembe jutott, hisz mi van a mindenki életében előforduló plátói szerelmekkel? Az osztály szépfiúja/bombanője, a sztárok, a jóképű irodalomtanár, a legjobb barátnőd pasija, és egyik sem vet rád egy pillantást sem és fel se tűnik nekik, hogy majd' meghalsz értük. Ezekkel mi van? Volt már nekem is ilyen korszakom, nem is egy.
Bár, tulajdonképpen.. A plátói szerelem nem pont ennek a vágynak a kifejeződése? Vegyél észre, aztán ismerj meg, aztán szeress meg.
Az én esetemben: ismerj el.
Nem tudom, melyiket utálnám jobban: ha valaki teljesen ismerne és nem tetszene neki, amit lát, vagy ha valaki szeretne, és nem ismerne.
Najó, de tudom. Az előbbi sokkal rosszabb lenne.

És hogy hogy jön mindez az én pszichológuskodásomhoz? Nos, a terápia az én fejemben össze van kötve a páciens megismerésével. Óhatatlanul megismerem a lelkivilágát, ha egyszer elmeséli, milyen.. És talán nem idegen mindenki előtt a kivetítés fogalma. Amikor az ember saját vágyait/gondolatait/tulajdonságait/cselekedeteit kivetíti másokra, és aztán azt állítja, hogy mindezeknek az illető a tulajdonában van. Amikor valaki minduntalan azt hajtogatja, hogy őt kioktatják, és közben az ő kedvenc stílusa a leckéztetés, arra azt mondhatjuk, hogy kivetíti másokra az elképzeléseit.
Azt hiszem, hogy – bár tudomásom van róla –, nálam az érdeklődés mások lelki működése iránt annak az akaratnak a kivetülése, hogy "meg legyek ismerve".
Ettől még nagyon is valós a segíteni akarás bennem, és kétségtelen, hogy a lelki hajlamaim is erre adnak alapot, és talán tehetségem is van hozzá.

Ha én mennék el pszichológushoz a problémáimmal.. és itt képbe jön a második ok is. Amiért ezzel akarok foglalkozni. Szintén ősvágy-jellegű. Magamat akarom megismerni. Nem is tudom, hogy a két ok közül melyik következménye a másiknak, lehet, hogy teljesen függetlenek. (Nem lehet.)
Azért akarok megismerkedni a pszichológiával, nem mint intuitív segítségnyújtó orvoslással, hanem mint tudománnyal, hogy ezáltal új gondolkodnivalót, ötleteket kapjak. Új módszereket akarok elsajátítani. Elsősorban nem úgy tekintek az egyetemre, mint olyan helyre, ahol megtanítják, hogyan gyógyítsd meg a pszichikai "betegségeket"; hiszen ha ehhez nincs a pszichológusnak születésétől fogva vénája, akkor inkább hagyja a francba az egészet, egyetemestül-doktorosdistul, a saját, és főleg a páciensek érdekében.
Nem. Az egyetem számomra az a hely lesz, ahol gondolatébresztő előadásokat fogok hallgatni a témával kapcsolatban, különböző véleményeket fogok meghallgatni, valszeg a jegyzeteim egy része mellé oda lesz széljegyzetelve, hogy "kurva anyád" vagy "baromság", mások mellé pedig felkiáltójeleket teszek majd, mint érdekességek.
Kb. olyan a hozzáállásom a pszichológia karhoz, mint a Tarothoz. Mivel a Tarothoz nem értek, csak egészen minimális szinten, ha mégis tanácsot kérek és kapok, nem kezdem el értelmezni, "mit is akarhat mondani". Elolvasom a hozzá tartozó szöveget, és asszociálni próbálok; nem másnak, mint gondolatébresztőnek használom a lapokat. Aztán szépen megtalálom a választ – önmagamban. A lapok segítségével. Hiszen bennem van az egész világ, és ez mindig is így volt, és így érzem, mióta az eszemet tudom.. :)
A pszichológia kar.. Hogy is mondaná a fizikatanárom? "Virááááág, milyen sarlatánságokat műűűűveeeeelsz? Foglalkozzál inkább a fizikávaaaaaaal." Sokan sok rosszat mondanak róla. Hallottam már, hogy agymosás, hogy megváltoztatja minden gondolatomat, hogy úgy áll az emberhez, mint egy géphez..
Hát tőlem álljon..