Saturday, March 17, 2007

Rajzoltam

Rajzoltam grafittal, rajzoltam akvarellceruzával, élő embert és képet is, Gézát, hegyi kecskét, kaméleont, lepkéket, álmot, rémest, édeset, mint aki a sínek közé esett. Aztán megpróbáltam tanulni, de helyette tornáztam (a már ismerős halogatás és önmagam kijátszása módszer: bár prioritásban tanulnom kéne, ugyanakkor a mozgás is fontos, és egyiket sem csinálnám amúgy. Viszont muszáj tanulnom, tehát egyértelmű, hogy megjön a kedvem tornázni). Rá kellett jönnöm, hogy a számomra pillanatnyilag elérhető hasszépítő gyakorlatok közül a legjobb és legeredményesebb, de egyben legunalmasabb is a hullahoppkarikázás. Mert azt percekig kell csinálni, és közben a kezem sem lehet deréktól lejjebb. Kénytelen voltam ma tv-zni. Amúgy olvasni is lehet, csak kicsit hülyén érzi magát az ember, ha hullahoppkarikázik és közben mondjuk Dosztojevszkijt olvas.. Whatever.

Pilanatnyi lelkivilágom legfontosabb témái:
- Póker: jó ez nekem? Nem érzem magam tehetségesnek. Még rajzolni is jobban tudok, mint pókerezni, és többet is keresek vele. (Azaz semmit. Pókerral viszont bukom.) Igaz, hogy összességében eddig többet (ill. több pénzt) nyertem pókerral, mint amennyit vesztettem, csak nem szabad beleszámolni a ráfordított időt. De hát, aki dudás akar lenni.. ööö.. vagy ki akarja deríteni, hogy nem is akar dudás lenni.. Mindegy. Pokolra kell annak menni. (Ma csak úgy ontom magamból a közhelyeket.)
- Tanulás. Mikor kezdem már el???? Nyakamon az érettségi.
- Pénz, pénz, pénz. Honnan, hogyan, mennyi, mikor, mire, miért? Kell.
- Már megint csak őrája gondolok. Már megint csak akarok egy jó nagyot. Minek, minek, minek, minek??
- Álmos vagyok és elmegyek aludni. Most.