Változások

A nagy változások ideje ez. Kb. két hónapja kezdődött, nem tudom, mivel, de megérezte az egész környezetem is. Nem azt, hogy én változom, hanem hogy minden változik. Persze én is, de főleg a világ, az emberek.. Valahogy minden fejlődik és javul. Lassan véget ér a vaskor? :)

Van az a tulajdonságom, hogy utálom, ha olyasmit mondanak el nekem, amit amúgy is tudok. Degradálónak érzem, mintha azt képzelnék rólam, hogy van olyan dolog, amit nem tudok.. Pedig én mindent tudok. Amit nem, azt meg megkérdezem.
Na, ezt a tulajdonságomat most helyezzük át múlt időbe. Elvesztette számomra a jelentőségét az, hogy én legyek a legokosabb és legerősebb. Talán úgy tűnhet, most valami elemit készülök kiszakítani magamból, pedig nem így van. Egyszerűen rádöbbentettek arra, amit már én is tudtam, csak nem éltem át igazán. Van ez így néha.
Nem akarok többet belefeszülni az életbe. Nem akarom és nem fogom többet az igazamat bizonygatni izomból, amikor helyette örömet is okozhatnék. Apró, de fontos örömet azzal, hogy hagyom, hogy a másik lehessen az erősebb. Abból a megközelítésből, ahogy "beszélve lett róla": hogy a férfi lehessen az erősebb. Inkább elfogadásra és megértésre törekszem a kapálózás és küzdés helyett. Elfogadom a férfit és megértem, mert én meg nő vagyok, és egy nő számára vannak fontosabb dolgok az erőnél és a határozottságnál. Fontos, hogy a férfi férfinak érezhesse magát a nő mellett, és a nő nőnek magát a férfi mellett, és ezek a dolgok pont a fenti apróságokon múlnak.. Valami ilyesmi miatt maradnak együtt a párok. (És a szerelem. De az nem magyarázható, nem is próbálom.)

Egy idő után csak felnövök valahogy.. Nem tudom megígérni, hogy száz százalékban nő leszek, mert senki nem képviseli száz százalékban a saját nemét. Ugyanolyan analitikus agyam marad, és ezen nem biztos, hogy jó lenne változtatni, de nem is akarok. A gondolkodásom, úgy gondolom, pont eléggé földhözragadt és kétkedő, amellett viszont nyitott és befogadó is. Nekem megfelel. A kommunikációm az, amin most jött el az ideje változtatnom.
Tényleg ez a harmadik csakra időszaka: 14-21 éves korig kialakítja az ember a kapcsolatát más emberekkel, de főleg társaságokkal és a társadalommal, megkeresi a választott családját, kialakítja és megszilárdítja a pozícióit. Én a kapcsolatkezelési módszereimen dolgozom éppen.

Visszatérve a fentiekhez: régen úgy volt bennem, hogy választhatok: vagy őszintén képviselem, vagy megtagadom magamat. Ebben a felállásban az, ha ráhagyok valakire valamit, de nem gondolom igazából úgy, hogy neki lenne igaza, csak úgy csinálok - az hazugság, és önmagam elleni munka. Így folyamatosan erősködtem, az igazamat bizonygattam, és csak kristálytiszta logikával és észérvekkel lehetett meggyőzni.
(..nem teljesen pontos, amit most írtam. Kicsit túlzásba viszem önmagam elítélését. Ugyanis minden olyan esetben, amikor a vitapartner kijelenti, hogy a véleményét érzelmi alapon hozza, visszavonulok és nem győzködöm tovább, nem azért, mert úgysem lehetne meggyőzni (mert úgyse), hanem mert joga van bármit érezni és az érzelmeire alapozni a döntéseit. Tiszteletben tartom ezt, de a visszavonulásomhoz általában szükség van arra, hogy a partner jelezze felém, miről van szó.)
Eddig a "ráhagyás" hazugságként tűnt fel. A kapolcsi beszélgetések (és igazság szerint egy könyv: Tűsarkúban hátrafelé) hatására kicsit átfogalmaztam a hozzáállásomat. Ha tudatosan választok aközött, hogy erőből és kitartásból én "győzök", és aközött, hogy örömet vagy elégedettség-érzést okozok valakinek, az nem hazugság. Egy sima döntés. Helyzettől függ, épp mennyire látom szükségét annak a kis örömnek, és ha eléggé, akkor hagyom, hogy legyen ő az erősebb. Végül is ő a férfi.

Még valamire felhívták a figyelmemet. Hogy mennyire a különbségekre koncentrálok ahelyett, hogy a hasonlóságokat, az egységet akarnám észrevenni.. És ez az élet legkülönbözőbb területein jön elő. Ezen is változtatok.
Azt már az előző postban is írtam, hogy megtanulok kedves lenni. Egyébként hihetetlenül nehezemre esik, és elég suta helyzetek jönnek létre a próbálkozások miatt, de gyakorlat teszi a mestert.

Végül pedig: annyira hálás vagyok Kapolcsért. Mindhármuknak. Hogy egyáltalán hívtak, és hogy annyit kaptam tőlük. A kicsi Kobold olyan közel áll hozzám, hogy eléri a szememet, és ki tudja nyitni. Ilyen régen nem volt (bár a mostani időszakban több hasonló eset is történt). Csak úgy zuhognak az ejtőernyős papírtantuszok.
Gitártól a törődés és a tolerancia esik nagyon jól, és hogy mindig nevetni kezd, ha meghallja a Csirkét.
És van a Nő.. akitől sokat fogok még tanulni, és akivel társasági együttélmény-ügyben annyira egyetértettünk, hogy az szíven ütött.
Nagyon erős köteléket érzek kialakulni. És örülök annak, hogy a "keménymag" hív magával, és én igent mondok, és együtt vagyunk, és együtt élünk sokat, most valahogy összejött minden a nyárra, a jó társaság és az érdemes találkozások. Holnap Görögországba utazom, és már nem is olyan szörnyű belegondolni.

ELTE PPK - Pszichológia

Mikor írna az egyszeri blogger blogot, ha nem akkor, amikor minnyá' indulnia kell találkozni a többiekkel, akik valószínű amúgy is azon görcsölnek, hogy mennyit késik majd ez a bizonyos egyszeri bologger a találkozóról..
De utálom magamat, mint bloggert meghatározni. Mondjuk bárhogy máshogy is, kivéve listákban, mert a listákhoz vonzódom. Perverz dolog.

A tegnapi nap élménydús volt: megvettem életem első miniszoknyáját, fölvettek a PPK-ra, és pipacs.

Nem is annak örülök a legjobban, hogy fölvettek, hanem hogy megérte az a hihetetlen menyiségű meló, amit belefeccoltam az érettségibe, és ami miatt leépült az összes emberi kapcsolatom. A következő célokat tűztem ki az egyetem idejére:
- nem vagyok hajlandó semmilyen vizsgáért teljesen magamba fordulni. Inkább végig bukdácsolok, de barátokkal a kicsi oldalamon. Nélkülük amúgy sincs semmi értelme az egész életnek, az egyetemnek pláne. Emellett azért
- továbbra is olyan maximalista leszek magammal szemben, amennyire eddig is voltam
- megtanulok kedvesnek lenni
- ha már sodor az élet, akkor elmerülök benne, úgyis visz előre
- hű maradok a mindenkori önmagamhoz, és végig bennem lesz az egészséges kétkedés minden dogmával szemben - akármennyire befolyásos emberek tanítják
- mindig olyan sok dolgot csinálok majd, amennyi csak belefér az időmbe, hogy maradjak tág látókörű, és ne szűküljek be nagyképű, tudálékos pszichopicsává
- jitsu 4eva, mert az egy nagy család.

Mindezek mellett pedig
- hagyom, hogy vezessenek a vezetőim, védjenek az őrangyalaim, és tisztítson a felsőbb énem mindentől, ami rossz nekem
- változok, amikor változni kell.

Most elmegyek Kapolcsra, mert az meg egy másik nagy család. Najó, kis.

..nem tudom

..nem volt az más, csak egy illúzió

Már csak egy nap, és mindenki derült égből villámcsapás.
Nem tudom, mit szeretnék jobban..

A nyár további programjai:
Júl. 27-29: Kapolcs, Művészetek Völgye
Júl. 30-Aug. 8: Görögország
Aug. 9 és 15 között valamikor: anyámhoz költözöm pár napra
Aug. 16-22: (remélhetőleg) hatalmas buli Siófokon
Aug. 24-28: (remélhetőleg) ELTE PPK gólyatábor. Ha fölvesznek, persze.

Most jön csak az igazán kemény hajtás.. :)

A kapcsolataim egyébként szépen tisztulnak, remélhetőleg nem fog rámtörni a vadmagány és török szét mindent, ami felépült.

Az emberek néha annyira nem tudják, mit beszélnek.. (Én is ember vagyok.) És aztán csodálkoznak, ha nem működik minden tökéletesen. "Bele kell bolondulni.." "torkig vagyok vele.." "ezt már nem fogom lenyelni.." "rosszul vagyok a gondolattól is.." "nem bírom idegekkel.." Az egész világ egy illúzió, máya, ha úgy tetszik. Az, hogy rosszul vagy, az is egy illúzió. Az illúzióidat te választod. Miért nem választasz boldog és szép illúziókat erre az életre? Hiszen megteheted.

"Elengedem minden hitemet, megfigyelésemet és ítéletemet, amely szerint a kapcsolataim kaotikusak és nem tudom őket a helyükön kezelni, és nem tesznek boldoggá.
Elengedek minden szükségletet és vágyat az iránt, hogy azt higgyem, a kapcsolataim kaotikusak és nem tudom őket a helyükön kezelni, és nem tesznek boldoggá.
Teljesen elfogadom és elhiszem, valamint utasítom a tudat alatti elmémet, hogy teljesen fogadja el és higgye el létezésem minden szintjén, hogy a kapcsolataim harmonikusak, minden résztvevőt boldoggá és vidámmá tesznek, valamint a környező emberek és az egész világ javára válnak."

Goranga!

Ima

Miért kerülök újra és újra abba a helyzetbe, hogy a kapcsolataim behálóznak? Az emberek változnak, de a káosz megmarad. Biztos én generálom valahogy. A mai nap feladatának azt tűztem ki, hogy az ilyen jellegű negatív energiákat tisztítsam.
Remélem, tudatosul pár dolog. Amiről még fogalmam sincs. És remélem, kapok segítséget a munkához onnan fentről. Mert a kicsi lelkem el van tévedve valami nagy labirintusban, és a kezében tartja száz különböző Ariadné száz különböző irányba vezető fonalát, és mivel nem tudja, hova induljon, csak áll és vár.. Szép sorban el kéne engednie a fonalakat. Először megtartani azokat, amik az első fordulóig egy irányba vezetnek. Aztán fokozatosan leépíteni őket, míg csak egy marad..
Aztán mikor kiderül, hogy ez az egy is zsákutcába vezet.. akkor mi van?

Akkor az van, hogy eleve meg se kell fogni a fonalakat. El kell indulni valamerre, vezet a Szellem és vezet a szív, és majdcsak kilyukadok ott, ahol szükség van rám.

Add, hogy a sugárzó szeretet tiszta csatornája lehessek.

Piros

Tegnap voltunk négyen strandon. Jó volt, bár kcisit furcsa. Főleg, hogy éppen mi négyen voltunk ott.
Utána hazafelé menet betaláltunk a Thaliba, ami egy fiatal baloldali szövetség helye volt - most már mindenféle emberek vannak ott. A buli zártkörű volt, de behívtak minket, és ott töltöttünk pár órát. Hm, well. Érdekes embereket, érdekes napot dobott a random eseménygenerátor. Volt szociális munkás, diszkós, alter arc, 22 éves apuka, Bella Ciao és Quimby, sör, bor, tescos vodka (nem ittam belőle) és velem együtt 3 lány.

Úgy látszik, a tegnapi nap színe egyértelműen a piros volt. Piros falak a Thaliban, piros ágy, és a piros ágyon egy - hoppá! - piros gitár. Wtf? Fémhúros, olyan, mint a kicsi koboldé, de piros és gyönyörű. Első dolgom volt persze leszaggatni a legvékonyabb húrt, mert fordítva állt a többihez képest a tekerőn, és így sikerült.. de azóta már megint virít.
Felhívtam apámat. Próbagitár. Azt mondjuk szentségtörésnek éreztem, mikor megkérdezte, "jobb, mint a fekete?". Nakrokovnál semmilyen gitár nem jobb, ő az első és a legjobb gitárom 4ever.

Szóval most nem tudom. Szokás szerint a kapcsolataim hálójában vergődöm. Nem tudom, miért csinálok magamnak mindig ilyeneket, mikor amúgy a tiszta, egyenes, őszinte kapcsolatok híve vagyok.. Vagy lehet, hogy nem? o_O

A Róka-hegy legendája

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy aranykor. Az aranykorban minden máshogy volt. Az emberek és a mindenféle lények baráti közösségben, együttműködésben éltek egymással és a mindent átható Fénnyel. Semmiben nem szenvedtek hiányt, mert nem voltak nagy igényeik - a szeretet volt a legfőbb érték. Minden fajnak megvolt a maga dolga, és a Föld nevű bolygót sikeresen és hatékonyan működtették, és működtették volna még millió évekig, de..
Egy napon valami nagyon rossz dolog történt. Felütötte a fejét egy járvány - az önzés. Önzés a fajok között, önzés az egyedek között, az egész bolygón. A gonoszság megkezdte romboló munkáját, és a világon lassan nem maradt más, mint a félelem. Tudta ezt mindenki. Akinek lehetősége volt, más bolygókra költözött, más síkokra, más dimenziókba, ahol még volt remény és hit.
A többség sajnos maradni kényszerült. Sok értelmes faj volt, a lehető legkülönbözőbb formákban: emberek, állatok, manók, koboldok és sellők, hatalmas vízi szörnyek, gondolatlények, szellemek és élő tárgyak. A két leghatalmasabb, legerősebb faj az emberek voltak és a rókék. Az emberek mindenhez alkalmazkodni tudtak, hihetetlen kreativitásuk és találmányaik megóvták őket a természeti nehézségektől, az időjárástól, az éhezéstől - és önmaguktól is. A rókék hatalmas, emberi léptékkel alig mérhető lények voltak, hihetetlen szellemi energiákkal és testi erővel.
Mondani sem kell, az aranykor végén, az ezüstkoron át, a bronzkor befejeztéig ez a két faj elpusztította a Földről az összes többit. Egyedül maradtak, és heves gyűlölet emésztette őket egymás iránt - nem lehetett tudni, mi lesz a háború vége.
A bronzkor végén történt, hogy a rókék békét ajánlottak az embereknek. Elképzelhetetlen szellemiségükkel és intelligenciájukkal felmérték, hogy az egyetlen megoldást az jelenti, ha elhagyják a Földet, és máshova költöznek, különben bekebelezik őket a lassan visszatérő bosszúszomjas aranykori fajok.
Az emberek hajlottak a megegyezésre. Mindenkinek elege volt a háborúból, a félelemből, csak békét akartak.
A rókék még ötszáz évet kértek, hogy mindent megfelelően megtervezhessenek, mielőtt elmennek. Az emberek beleegyeztek ebbe. Ám a századik békeév körül felbukkant egy személy, aki karizmájával és szónoki képességeivel maga köré gyűjtött egy kis csoportot, és velük térítő munkába kezdett. Az emberek kizárólagos létjogosultságát hirdette. Hízelgett az embereknek, és meggyőzte őket. Ekkor vált két részre az emberi faj: a vezetőkre és a vezetettekre. Ez a személy (nevét azóta is tilos kiejtenünk) az emberek vezetőjévé vált. Mikor meghalt, utódai követték az elveit, és elkezdődött a készülődés egy újabb, egy véresebb háborúra - melynek célja volt kiirtani az összes rókét és az egyéb, nem emberi intelligens fajokat.
A rókék későn vették észre, mi készül. Mikor a háború elkezdődött, a még földön lévő rókékat felkoncolták és kegyetlen módon, hatalmas energiákat kezelő gépekkel szétszaggatták testüket. Aki tudott, menekült, de kevesen jutottak ki élve a Földről.

A rókék különös faj voltak. Ahogy a többi faj kipusztult, sorban átvették azok feladatait: a Föld tisztítását, védőpajzsának fenntartását, a nem intelligens élőlények megóvását. Az utóbbi időben azonban erre nem maradt erejük, az emberek pedig nem tudtak arról, mi minden múlik a rókékon. Tulajdonképpen arra sem voltak kíváncsiak, miért kértek a rókék ötszáz évet: azalatt próbálták ugyanis felfejleszteni a bolygót olyan szintre, hogy önfenntartó lehessen. Részben sikerült, de a háború rengeteg energiát követelt, annyit, amennyivel még a rókék sem rendelkeztek. Ahogy fogytak, úgy egyre kevésbé.
Az utolsó rókék voltak a leghatalmasabbak. Ők úgy döntöttek, a végső pillanatig dolgoznak a Föld védelmén és fejlesztésén. Tudták, hogy lelkük halhatatlan, így testüket hajlandóak voltak feláldozni a mindenki számára üdvös célért.

Ám a tudatlan és elvakult emberek mindenkivel végeztek. Mikor kiirtották a rókékat, egymás ellen fordultak és a belharc annyira legyengítette őket, hogy a most már tényleg visszatérő régi fajok egyedei könnyűszerrel elbántak velük. A Földet újra benépesítették az intelligens létformák, de valahogy semmi sem volt a régi. Folyamatos volt a viszálykodás, és a bolygó sem volt képes ennyi lényt eltartani. Lassan felborult az egyensúly és nem maradt élelem, nem maradt víz, nem maradt fény. A Föld haldokolt, a fajok pedig belátták, hogy nem maradhatnak tovább. Idővel mindegyik visszaköltözött második otthonába, ahol eddig élt. A Föld üresen maradt.
Mégsem pusztult el. A rókék maradandót alkottak, és a bolygó újjáéledt. Benépesült növényekkel és állatokkal, oxigént és vizet vonzott magához, ózonpajzsát regenerálta. Amikor eljött az idő, jeleket sugárzott szét. Az univerzumban szerte élő emberek meghallották a jeleket, és családjaikkal visszatértek első otthonukba.

Az utolsó rókék kővé változtatott, széttépett és szétdobált testét mementóként meghagyták, hogy örökké emlékeztessék az emberek népét, mire vezet a gonoszság. A történetet szájról szájra adták tovább, egyre torzabban, míg végül semmi nem maradt a fenséges faj emlékezetéből, a nevükön kívül.
A leghatalmasabb róké kővé változtatott testét Róké-hegynek nevezték. Amikor már senki nem tudta, mit jelent ez a szó, az emberek Róka-hegynek kezdték hívni a kősziklákat, mert több értelmet láttak benne.

Azóta áll a Róka-hegy, és hirdeti az emberek önzőségét és a rókék áldozatát, amit a Földért és végeredményben értünk, emberekért hoztak. A Fény a felkelő és a lenyugvó nap képében minden nap kétszer vérvörös fényben megfüröszti a vidéket, hogy láthassuk, milyen színű volt a világ az évezredekig dúló háború idején - és ne akarjuk még egyszer látni.

Ego

Rájöttem, hogy szeretem, ha valaki megcáfol és ellent mond a saját, jól kialakult nézeteimnek. Kimozdít az egómból.
Ez egyébként az SVT tanfolyam óta van így. Nem véletlen.

Virágnap

Hétfőn, azaz holnap nem leszek elérhető. Szükségem van egy kis magammal-törődésre. Egyébként az hihetetlenül jó, hogy nincs időm, mert az azt jelenti, hogy emberek vesznek körül és akarnak velem találkozni és együtt lenni és engem, úgy egyáltalán. Végre egy kis ilyen is van. Edzőtábor óta valahogy működnek az emberi kapcsolataim, nincs beszűkülés.
..tehát msot akkor egy napig én én vagyok, és csak magammal töltöm az időmet. Akivel ezért lemondok találkozást, attól elnézést.

Ingázok, enneagrammozok, önmegismerek, naplót írok. Ámen.

A földre-nem-szállt angyal

B. Radó Lili - Tudd meg

Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.
Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába hunyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.
Minden hajnal, minden nap alkonyata,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:
mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek

Az ember nem tud mindig kiábrándulni akkor, amikor szeretne.
Ezt a kicsi Koboldnak, de nem én kell, hogy eszébe jussak róla.

Felhők

Az utóbbi időben két emberrel is beszélgettünk az emberi személyiség felépítéséről. Nagyon biztos(nak hitt) álláspontom van-volt az ügyben: az ember az ember, és több személyiség van benne, vagyis több énállapot. Semelyik kettő nem zárja ki a másikat, csak egyszerre egy időben nem lehetnek jelen. Az ember nyugodt lehet tőlük, ha össze tudja őket békíteni (a tudathasadás "gyógyításánál" is valami ilyesmire törekednek), és nagyon szar élete lesz, ha sosem tud kibékülni "önmagával" (vagyis néha ezzel, néha azzal a személyiségével azonosul, miközben a többit elítéli).
Aztán mikor mindkét ember, akivel a témáról beszéltem, teljesen mást állított, ráadásul egymástól függetlenül majdnem ugyanazt, elgondolkodtam. Ha jól értettem meg, ők azt mondták, hogy az embernek egy fő személyisége van, de több viselkedési formája, ami szituációtól függ. Ebben is van valami. Csak nekem nem magyarázat. A viselkedés szerintem sok dologtól függ, többek közt külső tényezőktől: társaság, időpont, hely, helyzet... De függ a belsőtől is, sőt, főleg attól függ. Szerintem. A személyiség dönti el, hogy milyen szituációkra mik a reakciók, mik a viselkedésformák. Ha valakit szívatnak társaságban, sokféleképpen reagálhat: beállhat ő is szapulni a többieket, megsértődhet, nevethet velük, felülemelkedhet, sírhat, szarnak és értéktelennek gondolhatja magát és így tovább. Hogy ezek közül melyiket választja, attól függ, hogy ő milyen. És ilyenkor, ha az "alap" személyiségével ellentétes vagy még csak össze sem függő módon reagál, akkor nem gyanús egy kicsit, hogy nem is az alapszemélyiség, hanem egy másik áll a háttérben? Fel lehet hozni persze a neveltetést, de az ikrek, a testvérek sem reagálnak semmire ugyanúgy.

Na jó. Unom ezt a témát. Annyira lényegtelen, hogy mi az igazság, ha egyszer megértem, mit akar mondani a másik, és ő is megért engem... Azért foglalkoztam ezzel ennyit, mert ritkán van olyan, hogy egy már kialakult gondolatomat valaki megcáfolja. Akkor is visszakézből hárítok. De most furcsa volt, mert egy-két napos eltéréssel mondták a cáfolatot, és megingott a magamban való hit. Legalábbis ebben az "elvemben".
Vajon honnan vettem azt, amit én gondoltam az ügyről? Nyilván tapasztalat. Vagy nem? Lehet, hogy elkezdődött az idomításom, és már teljesen könyvekre hagyatkozom? Az énállapotosdit Berne-től vettem át, mondjuk nem is hülyeség. Kellően sokat gondolkoztam rajta, és még úgy is megállta a helyét. Kipróbáltam, megfigyeltem, és úgy is. Vagy mégsem figyeltem meg eléggé..? Mennyire vagyok kritikátlan a könyvekkel, az ortodox nézetekkel szemben?
Nem vagyok kritikátlan. Miért lennék? Vitatkozva neveltek fel, és hagyták, hogy kifejlődjön a képességem és igényem a gondolkozásra. Ezért nem új már sok dolog. Ezért nem hiszem el a híradót. Ezért tudom azt, hogy úgysem lehet kikerülni a könyveket, a már megszerzett tudást, és hogy nincs időm arra, hogy mindenre én jöjjek rá. Ezt már írtam számtalanszor. De most kicsit megijedtem. Vagyis.. vajon mindig több ember ellenvéleménye fog kelleni ahhoz, hogy elgondolkozzam, nem tévedek-e? Talán nem. El szoktam gondolkozni. Csak hozzágondolom azt is, hogy az ellenvéleményezőnek honnan származnak az információi, és nekem honnan. Ilyenkor nem a könyvek jutnak az eszembe, hanem a tapasztalat. Általában véve koromhoz képest tapasztaltnak érzem magam, persze ez nyilván nem jogosít semmire. Az okoskodásra, a dogmatizálásra, a korlátlan önhittségre pláne. Küzdök is ellenük, de ennél többet tenni nemigen tudok. Nem vagyok képes, és nem is akarom lebontani a világképemet minden egyes alkalommal, amikor ellenvélemény érkezik. Ha több érkezik, az egy más tészta, akkor mélyreszántóbb önkritikára van szükség.

Miért érzem azt, hogy amit itt leírtam, nem más, mint szellemi maszturbáció?
Néha elegem van magamból. Már a blog elején attól féltem, hogy mivel ennyire mélyről jön az egész, és mivel az embernek nem végtelenek az "alaptémái", egy idő után kifullad. És nem tapasztalok újat abban az ütemben, ahogy a blogot írom. Vagy igen, de akkor alig írok bármit is.
De mi van, ha az ember kifogyhatatlan? Mert az, persze. Asszem Camus írta, hogy az embernek elég egyetlen napig élnie ahhoz, hogy egész életére elég gondolkodnivalója legyen. Nagy igazság.
Mondok én bárkinek újat? És kinek írok egyáltalán? Persze, magamnak. Meg egy kis "hírnévért" is. Szerencsére sosem tudom meg, hány ember látta a blogomat, és ők mit gondoltak róla. Jobb is. Ha az embernek a legbelsejét bántják, .. whatever.

Tegnap megállapításra került, hogy az Enneagram szerint valószínűsíthetően a hármas típus vagyok. Egyelőre nem tudom, ez miért hasznos tudás, de kaptam egy könyvet, majd megtudom. Ezenkívül ma majdnem mentem SVT (Spirituális Választerápia) tanfolyamra, mert spontán rám kérdeztek, és igent mondtam. Aztán az érdeklődés hiánya miatt az ülést határozatlan időre elnapolták.
Az SVT egyébként egy olyasmi dolog, amit ingával kell csinálni. Az ember ingázáskor a felsőbb énjével/istennel/nevezd, aminek akarod-dal kommunikál, és ez a lény ad neki választ, vagy tisztít meg dolgokat (helyeket, embereket, tárgyakat) a legkülönbözőbb dolgoktól (betegség, külső lények, testetlenek, zavar). Azt, hogy nem emberi, de értelmes lények léteznek a földön, a közvetlen környezetünkben, már rég nem kell nekem bizonygatni, a "hitetlenség" akadálya nem áll fönt tehát. Csak meg kell tanulni az ingát kezelni.
Az ilyen sarlatánságokkal (ez nálam pozitív jelentésű szó, inkább humoros, mint lekicsinylő) kapcsolatban az lehet a gond inkább, ha az ember vezetés nélkül, vagy önző módon használja őket. Egyedül nem mernék belemászni az ingázásba, de egy tanfolyam más. Egy megbízható tanfolyam, persze. Mágiával is ezért nem foglalkoztam önként soha: érdekel, de félek tőle. Nem akarok még életeken keresztül különböző szellemi- vagy asztrálkoloncokat magammal hurcolászni. És az esetleg meglévőktől is inkább meg akarok szabadulni.
Azért érdekel az SVT, mert alkalmas önismeretre, és alkalmas gyógyításra. Mindkettő fontos számomra. Az kérdés, hogy ezzel az elhalasztással nem maradok-e le végleg a dologról, az is lehet, hogy ez csak csali volt :) Na mindegy. Most már kellőképpen telítve van a bejegyzés misztikus maszlaggal, nem mintha érdekelne, ha ez bárkiben rossz érzést kelt. Csak ritkán jelenik meg ez az oldalam itt. Én is alapvetően magamban hiszek, és a saját, már meglévő módszereimmel próbálok előrébb és följebb haladni - de nyitott vagyok új eszközök használatának megtanulására is.

Tegnap nem voltam Róka-hegyen, voltam viszont Mozaikban, aztán a 3-ik kerületben, pár órát együtt töltöttünk, teáztunk, beszéltünk, hallgattunk, felhőket néztünk és szabadon asszociáltunk, Dunaparton sétáltunk az Árpád-hídnál, vizet néztünk, csúzliztunk, seiken kentoztunk és öleléssel köszöntünk.
Van, akit az ember egyszerűen csak megszeret.

Tardos-induló

Ég és fák és fű, hegyláb,
nézd, már hogy vár, a tábor vár.. állj!

A kocsi itt lefekszik és itt lakik, amíg minket vár,
végre ideért az út velünk, Tardoson vagyunk, nézd, mit látsz!

Fák, hegyláb, dal szól, füst száll,
jó bor, sok barát, Tardos hív, értünk áll..

A beton álmodik vajon, hogyha tűz a nap, s forró már?
Ó, itt soha nem gyötör magány, légy a cimborám, dúdold hát:

Fák, hegyláb, ropogó tűz, csillagtánc,
az éj, gondol rád, figyel rád, ne félj,

soha, ha itt az éjszaka, itt vagyunk veled, harcostárs!
Küzdj, az élet néha túl kemény, mégis élni kell, légy hálás..

Nézz és láss és hallj és szólj..
Vágy ha megszáll, tekints föl, s magasra szállj!
A vég közel már, inkább élj, amíg fáj!