Csak hogy ne a "szex" legyen a legszembeötlőbb

Rövid hajat akarok. Najó, rövidebbet. Vagy másikat. Újat. Legyen kicsit világosabb, és sokkal hullámosabb.
Ennyit az elégedettségről.

Szombattól elzúzok edzőtáborba 9 napra, meg fogok dögleni, de nem baj, azt imádom. Végre találkozom a régi emberekkel is! Szeretlek titeket :)

Ui. ha meghalnék, a naplóimat a Gézára hagyom. Vagy a Mikire. Esetleg a Lacira. Vagy mindháromra. Őket talán érdekli :)

A Nő naplója - Találkozás a Férfival

Ültem mellette, kezemben egy pohár sör. Ő Japán őszt ivott. Szereti az édeset.. én is szeretem. Szeretem őt, mert ő is édes. Szerencsére nem mondtam ezt neki, tuti kiakadna. Mellettem ül, mindketten mélyen a bőrkanapéba süllyedünk, egyúttal mélyen egymás tekintetébe is. Vágottszemű. Így hívom. Barna, komoly tekintete van, ez az, ami feltűnik, mikor viccelődik – a tekintete komoly marad. A tekintete nem enged el, és akkor is követ, ha nem látom. Tudom, mit érez, mikor nem vele vagyok: magántulajdon. Akkor is az övé vagyok, ha nem is lát, és akkor is az övé lennék, ha mással lennék, nagyon együtt. Akkor is rajtam maradna a bélyeg, a billog, mely megkülönböztet a többi lánytól: én – neki vagyok, miatta, érte. Nem mintha eszembe jutna másnál keresni gyönyört vagy akármi mást, de ha eszembe is jutna.. égetni kezdene az a bélyeg, addig izzítaná a bőröm, míg az Ő nevét nem kiáltanám szívem minden vágyával.
Mellettem ül, és nézzük egymást. Szeretem őt. Furcsa ez. Nem tudom, tudja-e, hogy szeretem. Soha nem volt köztünk semmi kapcsolat – míg egy nap el nem hívtam teázni. Ma jött el először. Két órája ülünk itt, autentikus zene szól és biztos mások is hangosan beszélgetnek, de ez valahogy nem fontos. Itt és most csak ketten vagyunk. Ő, és mellette én – én, és mellettem ő. Soha még csak meg sem csókoltam. Egy ideje mégis az övé vagyok, és ez a tény nem maradhatott tisztázatlanul – talán ezért jött ő is. Én ezért jöttem. Hogy végleg magáévá tegyen, vagy vegye le rólam a kezét, és lökjön el olyan messzire, hogy csak egyre kisebbedő pontnak lássam. Nem hiszem, hogy túlélném, ha tényleg ellökne. De akkor biztosan meghalok, ha nem tudhatom, akar-e.
Két órája ülünk együtt, eddig ő beszélt; én pedig tudom. Most már tudom. És neki is tudnia kell. Ha nem is érezte eddig minden mozdulatomon, hogy miatta lépek, fordulok, beszélek, most rá kellett jönnie. Annyira mélyen nézek a szemébe, hogy meg kellett értenie. Ennyi idő alatt, ilyen intenzív figyeléssel még telepatikusan is át kellett menjen az információ.

És.. na ne. Átment. De ennyire? Kezében Japán ősz. A Japán őszt nézem. Hmm. Gyönyörű név egy koktélnak. Látja, hogy az italt nézem; felém nyújtja. Kérsz? – kérdezi. Hát.. persze. Köszönöm. A pohárért nyúlok, és a kezét fogom meg. Ő a másik kezét az enyémre teszi. Nem nézünk egymás szemébe. Egész eddig őt fürkésztem – most lesütöm a szemem. Az én kezem jéghideg. Az én kezem mindig jéghideg. Az övé forró. A szabad kezemmel a pohárért nyúlok, és leteszem az asztalra. A másik kezem ott maradt az ő kezei közt.. Közel húzza a szájához és csókot lehel rá. Közben engem figyel. Ha bármi ellenreakció lenne, azonnal abbahagyná. De miért lenne ellenreakció.. Végigcirógatom az arcát. Érdes, borostás, férfias. Aztán az ajkát. Puha, mint a selyem, és rózsaszín. Ez az a hely, ahol a rózsaszínt elfogadom és vágyom. Ránézek. Még mindig ez a belém kapcsolódó, égető tekintet.. Lehunyom a szemem és elhúzom a kezem. Pár pillanatig mozdulatlanul ülök. Aztán a Japán őszért nyúlok, és egy keveset kortyolok belőle.

Mennünk kéne – szól, és igaza van. Szedelőzködünk, fizet, és indulunk. Két sör volt és egy Japán ősz; kilépünk a kapun és belépünk a fülledt nyáréjszakába.
Hangtalanul ballagunk egymás mellett. Rajta farmer és póló, rajtam farmer és top. Nyár van, és a csillagok világítanak. A Hold most nincs az égen, és mi csak megyünk, amerre a lépteink visznek minket. Nem beszélünk, bár egyikünk sem ismeri az utat; a hely, ahonnan jöttünk, egyre távolodik, és mi megyünk egy országút szélén, néha lehúzódva egy-egy elzúgó autó elől. Milyen országút? Milyen ország? Csak haladunk, és a csillagokat nézzük. A Göncölt még én is felismerem, és látom a Vénuszt és a Marsot is. Felnézek rájuk, de nem szólok – minek? Tudják, mire gondolok. Mi történt köztünk az elmúlt pár óra alatt, nem tudom. Soha nem éltem még át hasonlót. Azt hiszem, ő sem. Sétálunk megrendülten, hitetlenkedve; aztán ő töri meg az értetlenséget. Véletlenül hozzáér a keze a kezemhez. Véletlenül megcirógatom, véletlenül magához húz és megölel.. Megölel. Ölel. Csak ölel. Érzem a szívdobogását. Érzem a testéből felszálló meleget, érzem az illatát, érzem az ízét is. Sós, és mégis édeskés, keserű és fűszeres. Bensőséges ölelés ez, amilyenből kevés jut ki az embernek egy életre, de nekünk most kijutott, és szorosan tartjuk egymást..
Aztán elengedem, megragadom a kezét, és futni kezdek, húzom magam után, le az út mellett fekvő bozótosba, a virágzó akácfák illatozó erdején keresztül, áttörünk mindenen, míg csak ki nem jutunk a tüske közül. Megállunk.. Lenyűgöző látvány tárul a szemünk elé. Hatalmas, végtelen tér, apróvirágos, ciripelő rét, csak nekünk, miattunk, értünk. Nem én kezdek először rohanni. Ő kiáltja el magát felszabadultan, széttárja a karjait és szinte repül, rohan a légben.. Utána én. Megpróbálom elfogni, és elég közel is kerülök, de a távolság egyre nő.. Egyszer csak megfordul, és felém kezd szaladni. Összeszaladunk, nagy csattanás, nevetés szakad ki belőlünk, és csak nevetünk, nevetünk, hangosan, egyedül a hatalmas pusztaságban, csak a miénk ez az egész birodalom.. Lehúzom magam mellé a földre, ő kotorászni kezd a táskájában. Elővesz egy plédet és leteríti. Mindenre gondolt.. Amíg nekem háttal guggol, fondorlatosan közel kúszom hozzá, majd hirtelen elkapom a nyakát hátulról, és megpróbálom megfojtani. Rutinosan hárít, és birkózni kezdünk. Persze.. Hamar fölénybe kerül. Pár másodperc múlva a lábaim között fekszik, én háton, ő hassal a föld felé.. Hamar összecsomagolta a kezeimet. Most mindkettőt a fejem fölött szorítja. Nem nagyon tudok mozogni, és nem is akarok, de.. de ez a helyzet annyira kiszolgáltatott, hogy az már izgató. Pár félre nem érthető csípőmozgást teszek, mire elvigyorodik. Hűha – ezt mondja, és mintha kicsit zavarban lenne. Ennyi kell nekem, és csak ringatom, rázom a csípőmet, vonaglom egy kicsit, azt hiszem, érti a célzást. Átvesz egy kézbe a kezeimet, a másik kezével a pólóm alá nyúl, és végigsimítja a hasam. Meleg a keze és élesek a körmök, amiket végighúz rajtam. Nem kell sok, hogy megborzongjak. Ez már neki is tetszik, elkezdi kigombolni a nadrágomat. Ám ekkor hirtelen egy nagy rántással kiszabadítom a kezeimet, és kibillentve egyensúlyából, ledobom magamról. Feltérdelek. Közelebb intem. Megcirógatom az arcát, megint. Lehunyja közben a szemét. Mikor kinyitja, elszántság tükröződik benne. Felém nyúl, feltűri a topot, és a derekamat átfogva magához von. Egy szintben van az arcunk, a tekintetébe fúrom a tekintetemet, és.. és egyre közeledik. közeledik.. közeledik.. megcsókol. Eddig én csókoltam meg másokat. Engem ő csókol meg. Megnyalom a száját, addig körözök az ajkain a nyelvemmel, míg ki nem nyitja a száját egy kisség; beleharapok az alsó ajkába és húzom, tépem, csak lassan, szaggatottan engedem ki a fogaim közül. Türtőztetnie kell magát. Fáj neki, és forralja a vérét. Az én véremen már nincs mit forralni, ég, lobog, tüzel, és mikor aztán hagyja, hogy az ajkát kínozzam, úgy hiszem, eljött az én időm, és átvehetem az irányítást.. Megcsókolom, mélyen, erősen, nyelv a nyelv körül forog, és a lágy, füstös, édeskés-sóskeserű íz eltölt, csak ezt érzem.
Hiba volt. Ha azt hittem, átvehetem az irányítást, tévedtem. Felhúztam, most már kívánós, már ágaskodik, már érzem a lábaim között a két ruharétegen keresztül is, amint hozzám simul, hogy nincs menekvés..


2006. december 7.

Bevezetés

A következő postban egy novellajellegű mű lesz olvasható. Sokáig vívódtam, hogy föltegyem-e internetre - féltettem magamat, és féltettem a "művet" is. De ki akart jönni, és ahogy anyukám is mindig mondta: jobb, ha kijön, mint ha bennmarad. Föltettem először egy olyan helyre, ahová régebben a verseimet írtam Silkiir néven. Ez egy fantasy oldal, nem csodálom, ha leszólnak, mert amit írtam, nem oda való. Vagy mert szar. Nem tudom, még nem mertem megnézni a kritikákat.
Tulajdonképpen oda azért tettem föl, mert kritikát akartam, és azt elég jó minőségben lehet kapni a fenti oldalon. Ide azért teszem föl, mert ez az igazi helyszíne az én virtuális életemnek, és hogy ne lopják el. (Igen, ez talán kicsit nagyzolás, de lesz*rom.)

Néhány szó az írásról: nagyon kis részben valóságon, de főleg fikción alapul. Senki ne vegye magára, tuti nem róla szól. Tényleg. Na jó, lehet.. lehet álmodozni :)
Figyelem! Szexuális tartalmat tartalmaz, így, úgyhogy ne olvasd, ha már elmúltál 90.

Szóval a következő postban a mű.

Barátság, boldogság

Van olyan, hogy másra vágyom. Ami nincs. Most. Szeretnék embereket, de mindig minden beszűkül, ez már nem új. Így van régen, az én hibám, nem tettem ellene semmit, sőt.. Hiányzik valami. Mindig hiányzik valami. A megszokás körbefon, szorít, de mégsem, és ez még rosszabb.. Ha legalább szorítana. De szabad vagyok. Nem. Nem vagyok szabad. Magamban szabad vagyok, de a világban nem.. áh hagyjuk. Mindig csak a szabadság. Ez egy értelmetlen, nagyon hosszú mondat.
Van, hogy mások megihletnek. Ilyenkor egy pillanatra nem magam vagyok. Vagy még magamabb, mint anélkül tudnék lenni, az ihletettség nélkül, más nélkül.. néha mások adják meg az igazi önmagunkat. Miért is keres párt az ember? Az, hogy szerelmes lesz, és ez elkerülhetetlen, egy dolog. Ha már muszáj, csináld inkább önként, különben örvény.. De rossz az örvény? Rossz, ha nem akarok szerelmes lenni, de az leszek, és utána az irányít, ez rossz? Mert inkább olyan szépnek tűnik.. Nagy és igazi. Amikor nem tehetsz ellene semmit..
Persze szó sincs róla, hogy nem akarnék szerelmes lenni. Miről is beszélek..? A pár. Fontos, de.. annyi párja van az embernek. (Egyszer valaki azt írta egy füzetembe, hogy sok szüzessége van az embernek, és ő már párat elvesztett..) Egyik pár a lelki társam. A másik a barátom, harmadik a testvérem, negyedik a szerelmem. De én egybe akarom. Majd lenyugszom. Ha már három összeköltözés és húsz szerelem áll mögöttem, talán lehiggadok és elfogadom, hogy nem lehet minden minden. Áh, úgyse fogadom el. Minden Egy. Akkor legyek én is Egy. Valakivel, mindenkivel. Nekem kell a pár, a sok pár, de kell a társaság is.
Olyan félénk vagyok társaságban. Néha meg olyan nagyon hűde okos.. És akkor tudom, hogy hűde okos vagyok, és érzem, hogy mennyire nem váltja ez ki az emberek szeretetét. De miért kéne nekem azzal foglalkozni, hogy mások szeressenek? Szeressenek olyannak, amilyen vagyok. Én is olyannak szeretem azokat, akiket szeretek.
De a társaságért dolgozni kell. A barátságért is. A megszerzéséért és a megtartásáért is. A megszerzéséhez lehetőség kell, a megtartásához önfegyelem. Vagy mégsem? Elvégre egy barátság "történik". Nem kell erőlködni érte.. De nekem kell. Nekem fáj elveszni az emberek között, de fáj az egyedüllét is, ha meg kiemelkedem, eltávolodok az emberektől, a lelkektől. Ha lesüllyedek, magamtól távolodok el. Mi lenne, ha valaki "fölemelkedne" hozzám? Mi lenne, ha több ilyen ember lenne..?
De miért is kéne hozzám fölemelkedni.. Mintha olyan nagy valaki lennék. Persze, tudom, hogy nagy valaki vagyok. Ez már hit, nem csak elképzelés. Egyszerűen tudom, biztos vagyok benne. Csak mások nem tudják.
..és mi van, ha mindenki ugyanígy tudja, hogy ő nagy ember? Régen szerettem demokratikus lenni. Minden ember egyenlő. Aztán rájöttem, hogy nem, tényleg vannak szar és gonosz és értéktelen emberek, nem tehetek róla, egyszerűen vannak.. Azóta megint nem tudom. Inkább ezen nem gondolkozom. Nem az én tisztem eldönteni. Ahogy azt sem, hogy mindenkinek van-e joga és lehetősége boldognak lenni. Mert az első gondolatom lélekből fakadóan az lenne, hogy - naná! Ezért élünk. Viszont.. Mi a boldogság? El lehet-e érni egyáltalán? Az ember sosem elégedett, mindig többet és többet akar. Nekem csak nagyon ritkán, és nagyon rövid ideig vannak olyan időszakaim, amikor elégedett vagyok. És az elégedettség tulajdonképpen boldogság.
Vagy ha nem.. Mi a boldogság? Egyszer olvastam egy könyvet. Vagyis.. igazság szerint nem is egyszer, hanem legalább nyolcszor olvastam. Van benne egy férfi. Kilencven éves, de ötvennek néz ki, és sosem mondja meg a nevét. Mások Szókratésznak hívják, és benzinkutas. Nincs mindig jó kedve. Néha haragos, máskor kedves, de mindig boldog. Nem mindig elégedett, de mindig boldog. Látszik a szeme csillogásán.
Hogy érhetném el azt a csillogást? Azt tanítja a Tao, és sok más keleti filozófia, hogy meg kell szűnjek vágyakozni, mert akkor abban a pillanatban elégedett leszek - hiszen nincsenek igényeim.. Hát persze. ÉS akkor mi van, ha elégedett vagyok? Az hol boldogság?
Hmm. Talán megfogalmazhatnám úgy, hogy az elégedettség a földi boldogság. Mint ilyen, egy embernek, aki nem pusztán földi lény, nem elég a földi, hanem kell másmilyen, a teljes boldogság..
És aztán körülnézek, és látom, hogy szép és jó, hogy a lelkem azt gondolja, hogy mindenkinek joga és lehetősége van boldognak lenni, de a szemem látja, hogy mennyien nem boldogok. Pontosabban.. Nem biztos, hogy ismerek olyan embert, aki boldog. Az állatok persze mások. Egyek azzal, amit csinálnak, egyek önmagukkal, tehát boldogok. (És ezt honnan veszem??) Lehet, hogy egységre lenne szükségem? De hogyan? Bennem is vagy tíz különféle személyiség él, akik nemhogy nem egyek, de esetenként utálják is egymást..
Asszem egyenként kellene minden boldoggá tennem.
Furcsa. Úgy hiszem, nem sok különbség van az ember boldogságának elérése előtti és utáni állapota között - talán csak az a bizonyos csillogás a szemben. Talán nem változnak a körülmények sem, a lakás, a munka, a barátok.. Mégis minden más belül. Volt, hogy azt hittem, egyszerűen csak boldognak kell lennem, és ha végre sikerül, és ha sokat próbálkozom, akkor fog, szóval ha sikerül, akkor onnantól boldog leszek. Most már látom, hogy boldoggá válni kell, és miután a boldogság megvan, küzdeni kell azért, hogy megmaradjon.. Mint a barátokért.

Végeredményben van valamiféle válasz a kezemben a boldogság kérdésére. Csak sehogy sem tudok vele mit kezdeni. Annyi mindentől lehet boldogtalan az ember.. Én mindig csak a lelkiismeretemtől és a saját, magam felé megfogalmazott elvárásoktól vagyok boldogtalan. "Legyél őszinte" "ne csináld azt, ami nem te vagy" "tedd meg, amit szeretnél, gyerünk, ne legyél lusta, érd el a céljaidat"... És így tovább. Túl sok van, és mindegyik személyiségemnek saját véleménye van az ügyben. Az egyik azt szeretné, ha nagy ember lennék, és évszázadok múlva is ismernék a nevemet, az emberek felnéznének rám és egy kicsit félnének tőlem. A másik szerint jobb lenne, ha végtelen kedvességemmel elbűvölném az embereket; nem lennék kiemelkedő, de pont ezért szeretne egyformán mindenki. Van olyan személyiségem, aki teljesen el akar tűnni, csak semleges tükörként akar jelen lenni mások életében - ez a pszichológus, vagy alkalomadtán a nő. A gyógyító erő közvetítője. És itt vagyok én, aki próbálom koordinálni a "többieket", és elfogadni mindet, és magamon kívül is elfogadni mindenkit, és elhinni, hogy mindenki jó, de legalábbis méltó az életre, még ha ez nem is látszik, és segíteni nekik, és alázattal fogadni az élet minden fordulatát, tudva, hogy végső soron mindenből tapasztalat származik..
Nem könnyű. A boldogtalanság ugyanolyan megfoghatatlan, mint a boldogság. Tényleg boldogtalan vagyok attól, ha lelkiismeret furdalásom van, mert nem mozgok eleget? Valószínűleg nem, tényleg csak lelkiismeret furdalásról van szó. De boldogtalan vagyok-e attól, ha nem vagyok őszinte, ha nem önmagam vagyok? Megfontolandó. Külön kéne ezeket választanom, és fontossági sorrendet felállítanom, hogy minél jobban elkerüljem a boldogtalanságot? Na neeee. Ennél rosszabb élettaktikát elképzelni sem tudok. Cselekvés és lét azért, hogy ne legyen rossz.. Persze nekem lételemem a fájdalom, nem csoda, ha bírom és szükségesnek tartom. Elhiszem és átérzem, hogy másoknak mennyire fontos lehet épp az az életelv, amit én "megvetek". Mégsem tartom megoldásnak az élet nagy kérdéseire a boldogtalanság elől való menekülést. De ha valakinek ez a boldogság..?

Nem tudom. Biztos mindenkinek más a boldogság. Ez esetben a fő feladat megtalálni a saját boldogságomat, és utána tenni, ami a dolgom. Az élet nehéz, és küzdeni kell, mert az Isten ezt mondta az embernek. A boldogság nem az, ha már "mindent leküzdöttünk", és végre hátradőlhetünk egy kicsit. A boldogság ettől független, a lélek dolga. De hogy mégis micsoda..

Majd leírom, ha rájöttem.

Darázs, vihar és evezés papuskám

Ma reggel bejött az ablakomon egy darázs, és elkezdett fészket építeni a kedvenc mesekönyvembe. Először azt hittem, hogy szegény annyira unintelligens, hogy nem talál ki ott, ahol bejött. De aztán megint bejött. És megint. És egyszer leejtett valami szivacsos izét az ágyamra, aztán eltűnt a könyvben, így lepleződött le.. A könyvet kivittem, és egy ujjnyi vattaszerű ágyikó volt benne, abban meg a darázs. Kipiszkáltam. Most egy cipősdobozban lakik, vattástul.

A vihar meg marha jó volt. Csak valami azt súgja, hogy nagyon nem véletlenek ezek az időzítések. Augusztus 20, csak egy Bp-nyi sávban, pont akkor, és csak akkor, mikor tüzijáték is volt.. Aztán most június 21-én, a nyári napforduló, és a zene ünnepének idején.. Ma is lesz, 8-tól. Akkor én épp táncolni fogok. Wehhehe.

Egyéb belföldi híreink: leégtem mint a szar.

Az evezés tanulsága pedig: egy csónakban evezünk - de nem mindegy, kivel.
Azért volt jó rész is benne. Az első éjszaka Leányfalun, zenélés, ivás, beszélgetés (főleg beszélgetés). A két baráti "társaság" összeeresztése is viszonylag jól sült el, mert új barátságok vannak születőben. Ezt már szeretem. Ezeket. Őket. Na.

Töri és fizika érettségi majd szerdán. Nemsokára írok értelmeset is.

Wtf

Hö? Magyar lett a bloggerom? Anyád.

Ui. azért ugyanolyan szar a verification.

Not yet

Még nem írom meg.

Az új üzlet

Szerintem Magyaroroszágon nagy buli lenne rizst termeszteni. Simán leköröznénk Kínát! (Ha az ország egész területét rizzsel vetnénk be, mondjuk három rétegben.)

Szabadság...!

Rávetettem magam az Anna Kareninára. Éljenek az orosz realisták. Amellett egy toronynyi könyv van előttem a következő témákban: gazdaságtan, vállalkozási alapismeretek, befektetés stb. Lassan nem árt ilyen dolgokkal is tisztában lenni.
Annyira jó végre nem muszájból tanulni.. Valahogy még az internetes "szörfözés" (az idő elb*szása értelmetlen dolgokra) is elvesztette vonzerejét, most, hogy van rá időm.. Végre nincs szükségem arra, hogy kisebb fokozatra kapcsoljam az agyamat, mert nincs is túlhajtva, és ez most pont jó. Most kicsit magányra vágyom, utána végre nyár..

Szombattól evezőstúra. Wáhhá. Éljenek a hideg éjszakák, a zuhany nélküli lefekvés, a sátorozás az esőben, a tábortűz, a szokásos sodródás.. Mármint a Dunán persze.

Lehet, hogy megint elkezdek normálisan blogolni..? Előbb-utóbb újra belejövök, és akkor..

Egyébként még hátravan a töri és a fizika szóbeli érettségi, de.. leszarom.

2007. június 12. 14:00

Ma van a nagy nap.

Tegnap voltunk futni a Dunaparton, hogy helyrerázódjanak a fejemben a dolgok, aztán itthon is voltunk, ... átöltözni. Most mindjárt elkezdem átnézni a tételeket (irodalmat mind kidolgoztam, nyelvtanból felét.. will see). Akik már voltak, és k nagy mákom van, hogy nekem még ennyi időm volt, azt mondták, no para, jófejek a tanárok. Azért attól nem félek, hogy túl komolyan veszem. Úgyis nekem van igazam :)

És tök sokat várok magamtól. Azt, hogy fölvegyenek. Milyen lenne már msn-en kiírni, hogy Virág - 92% FÖLVETTEK!!!

Na ez még a jövő zenéje. Mikor derül ki egyáltalán az eredmény.. wáh.
És az a vicces, hogy utána még fizika érettségire, meg talán törire is tanulni fogok. A matekból nincs szóbeli - úgyhogy a matekot végleg elb*sztam. Igaz, semmire se kell nekem a matek pontszám, de az egómnak kellett volna az ötös.. És olyan hülyeségeket csesztem el..

Na mindegy. Ettől még élhetek értelmes életet. Asszem.

Útlevelem már van, nem dombornyomott bankkártyám még nincs, nemzetközi diákom sincs, és fehér szoknyám, és magas sarkú szandálom, és normális fejem, de az majd lesz, és...
Whatever. Tegnap volt a Fényhozó szülinapja. Jókor bmeg. Pedig talán tettem volna egy békéscsabai túrát, felkutatni a kutatnivalókat. Most van egy éve, hogy nem láttam, hogy elment Németországba, ahonnan aztán kifosztva jött haza, és igen, ő is Peter Gabrielt hallgatott, ... úgyhogy jól összefolytak a dolgok. Quimbyt azóta sem hallgatok túl gyakran, mert túl élénken eszembe jut ő, és mindig nagyon hiányzik. Pedig azt se tudom, hogy nézhet most ki, nem is láttam, csak 7-8 alkalommal, mindegy, hiszek az ilyen dolgokban.

Miért pont most írtam erről.. lol. Ja persze. Szülinap. Mindegy. Tanulok.

Szerelem utolsó vérig

Kiskoromban imádtam a Weöres Sándor verseket. Persze a gyerekverseket, a színes Bóbita kötetből. Még tovább is írtam a sztorit, ott vannak a 3 éves Virág betűi és rajzai a hátlapon.. A függőleges vonalat tartalmazó betűk (B, K, F) fektetve szerepelnek, a j természetesen fordítva, és csak a nagy betűk. Érdekes motívum, hogy amióta az eszemet tudom, tudok írni (...) és olvasni, de arra képtelen vagyok visszaemlékezni, hogyan vagy mikor tanultam ezeket meg. Valószínűleg olyan korán történt, amikorról a legtöbb emebrnek ennyi idősen már nincsenek emlékei. Kár. És tök fura. Nem emlékszem, mi volt velem 2 évesen.. Legalábbis tudatosan nem. Na nem baj. Úgyis végig akarok csinálni egyszer egy pszichoanalízist. Akkor majd erre is rámegyek.
Egyébként anyám állítása szerint ő tanított meg, de ezzel az erővel magamtól is megtanulhattam volna. Ha ő tanított, miért fektetve írtam a betűket? És egyáltalán. Miért fektetve írtam a betűket?
Jaj de várom már, hogy pszichomókus legyek.

Visszatérve Weöreshez.. Annyira jellegzetesek a versei. Most, 5 év irodalommal a hátam mögött már tudom, hogy Weörest pont a stílusbravúrja tette híresség, lásd Rongyszűnyeg-ciklus. Tudott olyan verset írni, ami csak hosszú szótagokból állt (ezt hívják molosszusnak), ez a vers pedig nem más, mint a Szán megy el az ablakod alatt. A legtöbben énekelni is tudjuk:

"Éj-mélyből fölzengő
- csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling -
tél csendjén halkan ring.

Feldobban két nagy ló,
Kopp-kopp-kopp nyolc patkó
Nyolc patkó kopp-kopp-kopp
Csöndzsákból hangot lop."

..és így tovább. Weöres zseni volt.

A hosszú bevezetést csak azért írtam, hogy megindokoljam, miért röhögtem magam könnyesre a következő Orbán Ottó versen, a Máté-passión:

"Miatyánk kivagyok pampam
de azért ragyogok pampam
neked ez csak olyan pampam
de nekem komolyan pampam.

Kilukadt a világ pampam
belukadt a világ pampam
ki-bejár Sanyikád pampam
de azért komolyan pampam.

Minek is teneked pampam
hiszen ez tirirá pampam
tererem töröröm pumpum
idelő odalő bumbum."

Hiába. Kevés ahhoz egy magyar érettségi, hogy velem az irodalmat megutáltassa.

Meg tudom csinálni.

Mindig csak a szex

Venus és Mars.

Feküvén a harcz Urával,
Eggy fél test fordulattal
Gátlám heveskedésit,
És félig alajja tsuszva
S félig föléjje hajolva
Öltém testembe testét.
Tsípőm, farom tsedervén
Törpétskémet tsiszálám
A harczi óriással
S láztúl pirúlt-ki orczám
S habos fejér husomban
A gyönyör újra meg újra
Hullámokká tolúlt-fel
S hullámokká alélt-el.
De végtire is be-tellvén,
Magamat hanyatt vetettem
S engettem a szokásnak,
Hogy szembe reám hasallyon,
És engem, kis töredékenyt,
Mint eggy alapos tseléd jányt,
Kémélletlen dögönyözzön.
Tudám, ő néki ez jó;
Nékem jó ebbe tsak annyi,
Hogy bírhatám karomban,
Szerelmessen figyeltem,
Elméje tört hajóként
El-süllyede tengeremben,
A lelke szerte bomlott,
De teste még-is itt vólt,
Rajtam tombolt, viharzott,
Lazán reá fonódtam
S czirkáló ujjaimmal
Hátát, nyakát simogattam.

Lőtse, 1815 ősz-elő.

(Weöres Sándor - Psyché)

Note: azért jó is van az emelt magyar érettségiben.

Politika

Hajrá tomcat. Hajrá Athina. Hajrá szabadság.

Pánik

Így néznék (ki), ha ötven évvel ezelőtt élnék. Persze.. akár tíz év múlva is nézhetek így (ki).

Most blogolok, pedig tanulnom kéne. Nagyon reménytelennek tűnik ez a szóbeli. Olyan későn kezdtem a készülést, mint mindig.. Valahogy úgy lennék most nemitt. Valahol máshol. Olvasnék könyveket, elmennék emberekhez, mennyi fontos szülinap van mostanában.. És mind 12-ike előtt. Hát éljen. Szeretem az életet, csak most inkább ne lenne. Wáh. Teljes elkeseredettség? Lehet, hogy túl komolyan veszem. De olyan sok múlik rajta! Lehet, hogy fölvesznek. És ha nem, akkor mi van? Ha most nem, jövőre biztosan. És addig is.

De annyira kitartó vagyok! Olyan rohadt sok energiám fekszik ebben az egész irodalom dologban. Hetek megfeszített munkája, napi 6-7 óra tanulás a sulin kívül, szünetekben, pihenés helyett.. Most akkor ennyi? Meg fogom tudni csinálni? Nincs időm. Nincs energiám. Valamikor aludni is kell! Sötétben nem tudok dolgozni, de ahhoz túl későn kelek, hogy elég időm legyen világosban dolgozni.. Ma még egy tételt sem írtam meg, délután kicsuktam magam a lakásból, és belefájt a szívem.. Semmi sem sikerül? Se kulcsom, se pénzem telefonra, anyám kulcsa is bezárva, a hasam is fáj, menjen a nyavalya ki a rohadt lépcsőházból! De az idő sürget. Ha még ott töltök két órát, az két óra mínusz a tanulásból. Mégis kimentem. A fájdalom pedig bátorságot szül (úgyis mindegy), úgyhogy kértem kölcsön egy telefont és hazarendeltem apámat. Éljen. Végre tanulhatok! Na persze. Azóta olvastam 150 oldalt József Attiláról/tól. Előre féltem, hogy mit csinálok, ha befejeztem. Nekiállok tételt írni? Kétlem.. Néha még fellángol bennem a kitartás, ami annyira én vagyok, ami átemel minden földi gondon, de mit ér a munka, ha eredménytelen? Csüggedést, azt ér. Mindek dolgozni, ha úgysem sikerülhet, esélytelen.. És külön fáj, hogy nem a tudásom miatt esélytelen, hanem mert nincs elég időm kidolgozni a tudnivalókat, nincs idő-idő-idő.. Valaki adjon időt! Kérem vissza a szürke uraktól a megtakarított időmet, egybe kivenném kamatostul. Vagy elég, ha megáll az idő. Mondjuk egy hónapig. Akkor kidolgozok mindent. Milyen rég el kellett volna kezdenem mindent! Még akkor, amikor azon sírtam, hogy nincs idő az írásbelire készülni.. arra se volt. Akkor kellett volna tételt kidolgoznom? Nem is volt hozzá anyagom. Vagy már akkor el kellett volna kezdeni, amikor kijött a tételsor? Nem tudom, nem tudom.. És a hülye maximalizmusom, hogy "jóvan legalább töltsél le tételeket internetről, legalább valami legyen" de NE LEGYEN VALAMI, mert minden szar, amit nem én csinálok magamnak.. Faszom. Vigyenek el innen.

(és utálom, hogy a blogspot minden egyes alkalommal visszadobja a word verificationt, mindig elsőre jól írom be, és mégis mindig kétszer kell megcsinálnom)

Stressz

Ne. Csak ezt ne. Most kezdődik csak az igazi magasnyomás. A nyelvtan tételek közül 16 egyetemi szintű anyag, és soha az életemben nem hallottam róla. Olvasok, és jegyzetelek, és alig értem. Olyan dolgokból kell tételt írnom, amikről elképzelésem sincs, amiket fel se bírok fogni ésszel. Anyagot csak némelyikhez kaptunk, tételt egyhez se, mindet meg kell írni, de nem megy, nem megy.. Hogy fogom én ezt túlélni? Valaki segítsen..

Érettségi eredmény no.1

Megvan a nemhivatalos írásbeli eredmény. Nem azért nemhivatalos, mert nem biztos, hanem mert hivatalosan még nem láttuk.. 88%, amire eggyel kevesebb, mint maximum pontot kapnék. Az én értékelésemben ez az "elég jó" kategória. Maxpontos érvelő, maxpontos reflektálás egy korjelenségre. Művet elemezni meg nem tudok, de én amúgy is inkább olvasni szeretem őket.
Ahhoz, hogy a szóbelivel 90%-ra húzzam fel az eredményt, az 50-ből 47 pontot kell elérnem. Ehhez képest még egy tételt sem raktam össze, és van olyan, amihez anyagom sincs. (Hosszú lesz a hétvége.) De nem gáz. A szokásos agyatlan meló-meló-meló-kitartás módszerrel minden menni fog.. A végén még fölvesznek az ELTÉ-re :)

Ezenkívül. Megpróbáltam meghívásossá tenni a blogot, aminek majd egy pár hónappal ezutáni projectben lesz szerepe, de egyelőre túl kevés az időm. Majd sz*rakodok vele az érettségi után. Azután meg egy nagyon odab*szós nyár vár rám. Görögország, edzőtábor (nyihíííí!), Siófok - Krisna-völgy, osztálykirándulás, gólyatábor (most már nem is tűnik olyan lehetetlennek), buli-pia-nők. Izé. Pasik. Lehet, hogy melózni is fogok egy-két napot, csak annyi elintéznivaló van még.. Iskolalátogatási.. bankkártya.. befizetések.. vásárlás.. váááháháháháááásáááárolnííííí!! Igen. Azt hiszem, ezt fogom a legjobban élvezni.

Úgy néz ki, előbb-utóbb ember lesz belőlem. Aztán még felnőtt is. Végre.

(A kamerás akcióm elakadt a háromnegyedénél. Nincs kamerám. Ógyász. És pókerezni se tudok.)