Szülinapi könyv-kívánságlista

Líra (verseskötetek)
- Rilke (kedvenc költő!) összes
- Radnóti (kedvenc magyar költő) összes
- Shakerpeare összes
- E.A.Poe összes
- William Blake
- Wordsworth
- Coleridge
- Shelley
- Keats
- Victor Hugo (tőle prózát nem kérek..)
- Mallarmé
- Apollinaire
- Majakovszkij
- Vörösmarty
- Ady összes
- Babits
- Kosztolányi
- József Attila
- Juhász Gyula
- Tóth Árpád
- Pilinszky
- Nemes Nagy Ágnes
- Weöres Sándor
- akárki a későmodern magyar ill. külföldi lírából

Dráma
- Henrik Ibsentől (kedvenc drámaíró) akármi, akármilyen mennyiségben
- Shakespeare összes
- Csehov
- Beckett: Godot-ra várva

Epika
- Rilke: Malte Laurids Brigge feljegyzései (kedvenc novella-kisregény), és egyéb novellák
- Dosztojevszkij (kedvenc író): Bűn és bűnhődés, A Karamazov testvérek, és akármelyik másik regény
- Bulgakov (kiv. Mester és Margarita)
- Gogol
- Camus
- Thomas Mann
- Zola
- G.G. Marquez: Száz év magány ÉS bármelyik másik regény tőle
- Franz Kaffka
- E.A. Poe novellák
- Kaffka Margitot nem kérek, és Esterházy Pétert sem
- Hölderlin
- Novalis
- akármilyen modern regény, akár magyar, akár külföldi

Légelementál

Van egy olyan művészet, ami megtanítja a művelőjének, hogy hogyan legyen együtt valakivel anélkül, hogy igazán beszélni tudnának. Kurva fontos dolog beszélgetni tudni egy emberrel. Nagyon-iszonyúan-eszméletlenül. Olyasfajtaképp beszélgetni, amit én világmegváltásnak nevezek. Ha valakivel meg tudom váltani a világot, az nagy kincs. És egyre inkább érzem: ha nincs meg ez a kapcsolat egy pár tagjai között, nem lesz más az egész, mint bűvészkedés. Ez a bűvészkedés a művészet. Minél több olyan elfoglaltságot ismer és űz valaki a párjával, aminek semmi köze az őszinte, intim, mély kommunikációhoz, annál jobb ebben a dologban, és annál tovább képes viszonylag jól érezni magát a két ember együtt. Színház, vacsora, videózás, mozi, együtt sportolás, szex, veszekedés, munka, társasjáték.. Ezermillióval több van ennél, de nekem most nem jut eszembe több. Nem az én műfajom a bűvészkedés. Nekem beszélgetnem kell, velem beszélgetni kell, nem babázni. Ugrálok bele sorba az olyan kapcsolatokba, ahol nincsen kommunikáció, és közben kihagyom azokat, ahol lenne.. Van, aki nagyon jó a bűvészkedésben, mondhatni mestere a művészetnek. Valaki nem ilyen jó benne, és együtt ketten még rosszabbak vagyunk. Olyan is akadt, akivel csodálatosan jól lehetett beszélgetni, de nem vonzódtam hozzá eléggé...

Hogy végre sikerült kifejeznem, ami olyan rég formálódott a fejembenm, akár tételt is írhatnék belőle: kapcsolatba nem érdemes beleugrani akkor, ha nem tudunk igazán beszélgetni az illetővel. Az a baj, hogy ettől még az elején lehet rendkívül erős a vonzódás, szerelem is lehet, de hamar kihuny, pláne, ha gyakran találkozunk..

Másik tétel: mindig az első csók a legjobb.


Szabad akartam lenni. Hihetetlenül erős, belülről fakadó késztetésként szakadt rám, és mindent elöntött, kiöntött a mederből, és áradt. Ez a vágy erőt adott. A gondolat, hogy szabad leszek, megnyugtatott. Szabad akartam lenni abban az értelemben, hogy azzal szemezhessek, csókolózhassak, szeretkezhessek, azzal tépjük szét egymást és azzal bújkálhassak, akivel akarok, bármikor, bárhol, bármi okból. Akartam, hogy tisztességesen hülyíthessek egyszerre több pasit is, és közben egyiket se kelljen átvernem. Erre vágytam.
Erre vágyom. És most megvan, és most jó; régi ügyek frissülhetnek fel, és jöhet megint Fényhozó, csillag képében is, de most is dobszóval kísérve.. és jöhetnek kalandok, és lehetek magányos egy kicsit.
Persze mindezek mögött az a mély és régi vágy húzódik, hogy megtaláljam az igazit. Mindig csak az igazit akarom megtalálni.. De most nem az a szakasz él, amikor energiát fektetek aba, hogy valamiből igazi legyen. Most a próba-szerencse szakasz van, az ide-oda cikázás szakasza, pillangólét..
Tehát most megvan mindez. Van még, amire vágyom; egy barátra, akivel rengeteget beszélgethetek, aki – legyen akár mindenben szöges ellentéte az enyémnek – a véleményét megmondja, és aztán meghallgatja az enyémet. A világmegváltás, amiről már szó volt. Egy barátság kell nekem. Amiből aztán szerelem fejlődik.

Szeret

Nem akarom elveszíteni a fonalat. Idén érettségizem. Nem akarok lemaradni. Egy hétig beteg voltam, és feltorlódott minden. Aztán hétvégén csónakáztam, és még jobban feltorlódott. Nem akarok lemaradni. De hogy mit akarok, semmit nem számít ahhoz kéest, hogy mire vágyom. Mindegy, nem kezdem újra a bárcsak-szöveget.

Elmélet. Amikor két ember egymásba szeret, az egyik mindig jobban szereti a másikat, mint az őt. Az az egyik sokkal jobban ragaszkodik, sokkal többet foglalkozik a dologgal, és talán sokkal többet tesz is érte. Ez miért van?? Nem jó. Nem ideális. De legalább normális? Jó lenne, ha eséllyel várnék valakire, akivel ugyanannyira szeretjük egymást..
Eddig mindkét oldalon voltam, de a jobban szeretőn csak egyszer. Ott sem tudom, miért én szerettem jobban, így alakult. Lehet, hogy azért, mert nem szerethettem akárhogyan, akármikor. Ezért szerettem mindig, nagyon. És elég rosszul viesltem és elég rosszul játszottam ezt a szerepet.


Késő este van és megint túlvagyok egy sörözésen - meglepő.. A táncpróba halad a szalagavatómra. Sok lesz a meghívott :) Nem állítanám, hogy a táncnak sok köze lesz a keringőhöz, a ritmuson kívül. De .. na mindegy. A lényeg, hogy próbálom csinálni, amit muszáj, amellett, amit szeretek. És a muszájt is én választottam, és a további életem záloga is az, hogy mennyire fér be a muszáj a szeretem mellé. Úgyhogy tuszkolok, és le is fekszem aludni, hogy teljesíthessek.. És hogy ennél betegebb már ne legyek.
Kezdődő arcüreggyulladásból gyógyított ki az evezőstúra. Olyan sokat infráztam a tűz mellett éjszaka :D

Víz, tűz, víz, víz

Istenem.. Ha válaszolnom kéne a kérdésre, mi az az Élet, megmutatnám, mit csináltam hétvégén, és azt mondanám: na, ez az Élet.
Megfogalmazhatatlan. Az, hogy bár egész nap evezek, szabad vagyok, mint a madár. Az, hogy ez a sok ember mind egy közösség, és mind máshonnan pottyant ide, és én mindet megismerhetem, csak ki kell nyújtanom a kezemet. Csontrepesztően hideg októberi éjszakák, ahová nyári hálózsákot vittem, és amiket csak úgy éltem túl, hogy második napra megtanultuk a tüzet egész éjszaka ébren tartani, és mellette aludni. Csöpöghetett a ködből a víz, a hálózsák éppen nem ázott át. Fújhatott a szél, ott volt nekünk a tűz. Pár méterre meg a víz. Elemek találkozása volt, mikor éjszaka, egyik magányos pillanatomban a tűz mellett fekve kinyitottam a szemem, és belenéztem a világba. Ez az élet. Hallom, ahogy serceg a tűz, és látni nem is nagyon látok mást, csak a parázsló-örvénylő fényeket magam előtt, és ha felnézek, az éjszakát, a csillagokkal. Ritkán lát az ember ennyi csillgaot. Láttam az Oriont (ezzel háromra emelkedett a csillagképek száma, amiket felismerek). Orion kutyája pedig egyenesen velünk jött evezni, és így én is megtudhattam, mi az: hűséges kutya. Mi az, amikor egy kutya őrzi a gazdáját? Szép és félelmetes dolog. Félelmetes, mert tudod, hogy a kutya életében soha nem lehetsz az első, hiába barátkozol össze vele, és félelmetes, mert Orion életében talán – valószínűleg – sokkal kevesebb ideig fogsz sokkal kisebb szerepet játszani, mint a kutyája. És szép – értelemszerűen.
Nappal eveztünk. Elöl ültem, ritmust adtam (ha követték). Ipoly, szlovák határ, Duna, Leányfalu.. Két és fél nap zuhany nélkül, alig ettem valamit, inkább csak ittam. Mindig csak ittunk. Pia, pia, pia.. Szeretem a dojo csapatot. Szeretem, hogy sosem csak ők vannak a közös túrákon és az edzőtáborokon. Nem csoda, ha rászokik valaki az edzésekre.. A közösség. Most megértettem. Tartozni valahová, és közben egyszerre olyan szabadnak lenni, mint.. mint az emberek ezerötszáz éve voltak.
És igen, tudom, hogy napi 6 órát evezek, és edzőtáborban napi 6 órát edzek, plusz futkározom és iszom, mégis, olyan szabad sosem vagyok, mint az ilyen táborokban, és soha sehova nem vágyom annyira vissza, mint Tardosra vagy most pl. Ipolytölgyesre.. Még egy hétig maradok, és hét végén kirúgnak a suliból. Annyira nem érdekelne..

Ki lesz nekem Orion? Megérzem, ha fontos ember lép be az életembe, hogy eljátssza, amilyen szerepet neki szántak. Pontosabban amilyet választott(unk). Orion fontos lesz még. Nem is létezik ilyen emberfajta. Vadász férfi, mindent túlél és erdőbe, vízre, nádasba, szabadba való. Budapesti, though.

Nemtom. Ezt az életet találták ki nekem. Ha egyébként kell elgondolkozni, mi az, amire mindig nagyon vágyom, nem ez jutna eszembe, de csak azért, mert az emléket mindig mélyre temetem, hogy ne fájjon, amiért nem úgy élem nem azt az életet. Nem tudom, nincs rá lehetőség. Persze nem olyan tragikusan szörnyű ez, de most erre vágytam hónpok óta és ezt a tábort vártam, amióta csak jelentkeztem rá. Furcsa, mennyire valószínűtlen, amikor benne vagyok, és mennyire semmi köze nincs az egyébkénti világomhoz. Semmi köze irodalomhoz, iskolához, iskolai ismerősökhöz, pszichológiához, könyvekhez, zenéhez, amit amúgy hallgatnék, számítógéphez.. Semmihez. Ez egy álomvilág, és a szereplők is álomszereplők, akik úgyanúgy álmodnak, ahogy én, és a testük csak bután néz majd maga elé, amikor ráébred a valóságra.
Kicsit Kung-fu Ce-s ez a dolog: vajon álmomban pillangó voltam, vagy pillangó vagyok, és most azt álmodom, hogy emberként élek? Azt válaszolnám: a valódi élet nem itt hever, nem Budapesten, nem a metró és nem a szmog közelében. Hihetetlen sokszor mondtam el csak ez alatt a hétvége alatt: ÉLET, ÉLET, ÉLET. Ez az élet. Élek. Így élni lehetne. Szeretem az életet. A felhőtlen élet, a szabad élet, a gondtalanság és a társas élet..

Nagyon maradandó volt. Nagyon szabad voltam. Nagyon szabad vagyok. Az akarok most lenni, m-i-n-d-e-n értelemben, enyém a világ és benne minden ember. És az összes sör :) Teljesen megváltoznak az emberi kapcsolatok az ilyen helyzetekben, az egyébként ismerősök között is. Minden torz. De nem kellemetlenül vagy kényelmetlenül torz – úgy torz, ahogy a jellem elferdül, vagy inkább kiegyenesedik az eszméletlen mennyiségű piától. Pont úgy torzulnak el a már meglévő kapcsolatok is, és ez jó. Nem tudom megmagyarázni, miért, de jó.

Ha majd egyszer nagyon nehéz korszakához érek azéletemnek, visszagondolok erre a hétvégére. Pár ilyen emlékből, azt hiszem – évtizedekig el lehet élni boldogan. Ezért jók az emlékek.. Mert táplálkozni lehet belőlük, ha az adott érzésnek éppen híján vagyunk.Talán morbid, de ez a mostani jópár barátom vagy hozzátartozóm halálán át fog még segíteni..

Küldeném magamnak, és mindenkitől, aki szeret.


Kell még egy szó, mielőtt mennél.
Kell még egy ölelés, ami végig elkísér.
A úton majd néha gondolj reám,
ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár.

Nézz rám és lásd, csillagokra lépsz.
Nézz rám, tovatűnt a régi szenvedés.
Hol a fák az égig érnek ott megérint a fény,
tudod jól hova mész, de végül haza térsz.

Szállj, szállj sólyom szárnyán három hegyen túl.
Szállj, szállj, ott várok rád, ahol véget ér az út.

Úgy kell, hogy te is értsd, nem indultál hiába.
Az a hely, ahol élsz, világnak világa.
Az égig érő fának ha nem nő újra ága,
úgy élj, te legyél virágnak virága.

Szállj, szállj sólyom szárnyán három hegyen túl.
Szállj, szállj, ott várok rád, ahol véget ér az út.

Nézz rám és ne ígérj, nézz rám, sose félj.
Ha nincs hely, ahol élj, indulj hazafelé.

Örökség

Azon gondolkozom, hogy mindig, amikor eszembe jut, hogy mennyi mindent átéltem már és még milyen sokmindent át fogok, előre örülök annak, milyen hatalmas mennyiségű információnak leszek birtokában majd egyszer. Jó belegondolni, mert beleborzongok. Bele fogom tudni élni magamat mások gondjaiba, helyzetébe, és tök jól ismerem majd az emberi természetet, és... És aztán egy kellemetlen érzés fut át rajtam, nekiszegezvén a kérdést jókedvű önnönmagamnak: minek? Mire lesz mindez jó?
Akkor megint elgondolkozom. Igen, nagyon sokat fogok tudni a férfiakról. Igen, három szó után fel fogom ismerni a potenciális játszmaembereket (ld. E. Berne könyvét). És igen, teljes kontroll alatt tudom majd tartani önmagamat, mind testi, mind szellemi, mind érzelmi értelemben. Hát ez csodás. És kinek lesz jó? Rajtam kívül persze. Ki fog tudni róla, ha én már nem leszek? Mi haszna lesz ebből a világnak?
És akkor mintegy mentőangyalként jön a válasz a semmiből, a már megélt tapasztalatokból: könyvet kell írni! Előbb-utóbb minden értelmes ember könyvet ír, kivéve, ha pártot alapít, filozófiát kezd tanítani, vagy egyéb verbális módon adja tovább tudását. Bár ez sem kizáró ok. Miért ne írhatnék én is könyvet? Naplóregényt akár. Vagy egyszerű esszékötetet. Az uncsi.. asszem. De nem is az a lényeg, hogy olvassák.. A lényeg az, hogy ki legyen adva, hogy meglegyen néhány könyvtárban, és hogy ha netalántán valaki keresné, megtalálja. "A Vadvirág", "A vad Virág", vagy "Esszéim", hogy minél semmitmondóbb legyen a cím.

Asszem a legtöbb ember szándékozik egyszer vagy többször az életében könyvet írni. Csakúgy, mint filmet készíteni. Ezek tipikusan olyan dolgok, amiket nem tanítanak az egyszeri iskolákban, ha csak direkt utána nem megy az ember. Média szakkör mostmár egész sok helyen van. Nade könyvíró? C'mon..
Szóval mikor vegye rá az ember magát a könyvírásra? JAJ mikor lesz nekem könyvem..

Mert az életem nagyjából a következő 10 évre előre be van táblázva. Leérettségizni, nyelvvizsgát szerezni németből is, esetleg elkezdeni tanulni egy harmadik nyelvet. Egyetemre járni. Befejezni. A 6-ik évnél járunk. Doktorit szerezni, közben lehetőleg lakást is, amihez dolgozni kell. A pasik jönnek-mennek. Ekkor 24 éves vagyok. Elkezdek dolgozni. Az albérletet saját házra cserélni. Ja, közben megtanultam egy s mást az üzletről, valószínűleg van már egy motorom is. Nem kizárt, hogy profi pókerjátékos vagyok, amely tudásomat előnyösen tudom kamatoztatni a tőzsdén. 24-27 éves korom körül kiépítem a szakmai egzisztenciámat, meg úgy általában az egzisztenciámat. Lasan házasulni vágyom, és meg is fogom találni erre a megfelelő partnert. Talán kint töltök pár évet az USÁ-ban vagy Angliában. Szóval megvan a pasi. Legszebb korom felé (30) közeledvén végre megtalálmo a megfelelő hapsit, és elvesz feleségül, családi házat építünk Budapest egy külső, kertes kerületében, és én kertészkedni kezdek a hatalmas kertben. Talán veszek egy lovat és lovagolni járok. Gyerekem születik, és..
De kicsit túlszaladtam azon a 10 éven. Mikor írjon az ember könyvet? Valószínűleg a 30-as éveim körül kerül sor rá.

Egyébként.. Amíg nem volt olyan egyértelmű, hogy könyvet leszek kénytelen írni, úgy gondoltam, a gyermekeimnek fogom továbbadni a tapasztalatokat. Anyukám is pont így csinálja. Azt hiszem, nem is kívánhatnék jobb anyukát a meglevőnél. Tanár, de pszichológus is lehetne, lehetne gyóntató pap, lehetne csoportterapeuta, pszichoasztrológus.. Mostanában döbbenek rá, hogy mennyire hasonlítok rá. Apámra is sok dologban, de ha a "szakmai örökséget" nézzük, vagy azt, hogy valamit, amit anyukám elkezdett, én is, vagy én végig akarom csinálni, akkor anyukám vezet apukámmal szemben. Apámnál inkább "mit ne csinálj, ha felnősz" tapasztalatok gyűlnek, anyámnál nem. Ellensorskönyv-sorskönyv. A szüleim szerencsére sosem akartak annyira beleszólni az életembe, hogy az egész sorsomat annak szenteljem, hogy mindenben az ellentétük legyek (ellensorskönyv), vagy pontosan azt csináljam, amit ők csináltak, úgy, ahogy ők mondták (sorskönyv). Szerencsére van lehetőségem belátásom szerint fejlődni. Ez nem adatik meg mindenkinek, és vannak, akik észre sem veszik, de minden tettük a talán már rég halott szülők elleni dacból, vagy a nekik való megfelelési vágyból fakad. Ez nem szabadság..

Elkalandoztam. Annyit még, hogy bár úgy tűnhet, éppen önmagamat cáfolom meg, amikor anyukám hagyományait akarom folytatni, ez nem teljesen így van, és arra, hogy mégis hogy máshogy, van egy elméletem. Nem az én agyszüleményem, de már nem emlékszem, hol olvastam.
Ha külső szemlélőt megbíznának azzal, hogy derítse ki, honnan fakad az érdeklődésem a lélek, az ősvallások, a magyar eredet, az irodalom, a nyelvek, a sámánok, az asztrológia, az üzlet, a tőzsde, a kabbala, a gyógynövények és a szellemi megtisztulás iránt, azt találná mondani, hogy "örökség". Lenne benne igazság. Tele van ilyen témájú könyvekkel a ház. Tényleg, az a furcsa, hogy hihetetlen mennyiségű könyvünk van, de ennek a nagy része nem regény vagy szépirodalom. A legtöbb tanácsadó-könv, szakkönyv, tankönyv. Anyám vonulatához tartozik a pszichológia, az asztrológia, a gyógynövények, az irodalom, a nyelvek (főleg az angol, de anyám kozmopolita). Apám inkább az ősvallásokkal, szellemi utakkal, mandalákkal, csakrákkal, kultúrákkal, üzlettel robbant bele ifjú éveimbe. Anyámmal együtt a könyvtár fele elköltözött ugyan, de tudom, hogy mit hol keressek.
Az állításom pedig az, hogy ha nem ebbe a családba, nem ilyen érdeklődésű szülők közé születek, én akkor is pszichológiával, okkult dolgokkal, ősvallásokkal kezdek foglalkozni. Talán sokkal tovább tart, mire rájövök, mit is akarok valójában, talán nem leszek ilyen érett (jogom van egyáltalán érettnek ítélni magamat?). De én - én lettem volna. Ennek köze van az asztrológiához. Egyszer olvastam, hogy lehet megállapítani az emberi személyiség fejlesztő erői: a gének, a nevelés és a lélek saját gondolkodásmódja közti arányt. Azt írta a könyv: a lélek megszületik, meghatározva ezzel a személyiséget. A gyermek aztán pontosan azokat az elemeket veszi föl a nevelői által leadott jelekből, amikre ahhoz szüksége van, hogy a már régen meghatározott irányban fejlődhessen tovább. Egyfajta szűrőről van szó.
Szép elmélet, jó elmélet. Nem cáfolta meg nekem senki, és látok benne értelmet is. Nem mondom, hogy 2-nél több bizonyítékot tudnék mutatni az igazolására, lehet, hogy egyet sem. Whatever. Arról pedig ne kérdezzen senki, hogy mi az összefüggés a sors, a horoszkóp és a szabad akarat között, mert ezen egyelőre én is töröm a fejemet.