Sunday, December 31, 2006

Évvégi összegzés

Megvolt a karácsony. Nem volt jó, de túléltük, és most már a sokkhatás is múlik. Jó a termés, szerencsére kaptam könyveket is. Kétkötetes Ady összes, Harold Pinter drámák, Tisza Kata Revánsa (amiről eddig csak rosszat hallottam, pedig nem is annyira), és kaptam bongót. Anyám gitárt kapott, apám csörgőt – az idei a hangszerek karácsonya volt. Aztán nagymamámat vendégül láttuk egy napra és egy éjszakára. Az első napon még nem idegesített, de a másodikon megértetem, mire panaszkodnak azok az ismerőseim, akikkel együtt él a nagyi. "Virágocskám, és jól megy a suli?" Én közben olvasok. "Aha. Ötös lettem a kisérettségi tárgyakból." Csönd. Olvasok. "És Virágocskám, van már udvarlód?" Csönd. Nem olvasok. Csak nézek. "Öööö.. hát, attól függ, mit veszünk udvarlónak." "Hát akivel találkozgatsz, eljártok együtt.." "Ja, olyan több is van." Csönd. Olvasok. De csak próbálok. Tízmásodpercenként érkeznek a kérdések. "Te, ez a virág ez szárad ki. Ez nagyon kényes. Le kéne vágni az elszáradt leveleit.." "Jó, majd levágom. Mondom majd LEVÁGOM. ÉN. NAGYMAMA! Hagyd békén! Jólvan (bazmeg), akkor levágom. Tessék, le van vágva." Próbálnék.. áhh, olvasni? "Virágocskám, és mit fogsz majd venni a pénzből?" "(Hrrrrrrrrrrrrrrr grrrrrrrr WRÁÜF) Hát izé.. valszeg ruhát." "Mit?" "Ruhát." "Ja. Jó. Januárban lesz leértékelés, majd akor vegyél." "Hát persze. Najó megyek fürödni.."

Aztán 27-ikére bulit szerveztem. Az eleje nem volt vészes, ahhoz képest, hogy voltunk vagy 6-an. Ami kevés. Fél osztályra számítottam. Na mindegy, gyakorolni kell még ezt a dolgot.. És soha többet nem szervezek bulit a West Balkánba. Az oké, hogy mikor mentünk, kongott az egész az ürességtől, és mikor jöttünk, lépni nem lehetett a tömegben, nem hogy haladni. De a füst leült a teremben, és a végén már azon gondolkoztam, hogy mi a f*szt keresek én itt. Mert a végére mindenki elhúzott, aki nem, az a párjával volt elfoglalva. A végén aztán eltűnt egy telefon is, és ott betelt a pohár. Mindig hagytunk valakit az asztalnál, hogy őrizze a cuccokat. Nem volt egyedül hagyva egyszer sem tudtommal a sok kabát meg táska. A mobil meg csak kicsengett, persze nem lehetett hallani, mert az ordítást sem lehetett hallani a zenétől, úgyhogy csak csengett, és kerestük. De semmi. Végül hagytuk és eljöttünk. Jó kör volt.. Jó drága.
Az egyetlen, ami tényleg jó volt benne, az az előtte eszközölt beszélgetés volt vele:


Vele is teáztam már


És aztán vele is

Van még mit megbeszélnünk, az is igaz. Na majd 2007-ben..

2007-ben minden másképp lesz. Remélem. Az osztályos dolog. Egyelőre nem túl erőteljesen reklámozott célom az, hogy valami rendszeres kapcsolódási felületet hozzak létre az osztály tagjai számára. Rendszeresen megszervezett bulik, vagy ilyesmi. Igazság szerint nem szeretném az egészet az alkoholra építeni, mert nem erről kéne szóljon, és a zenének sem akarok központi szerepet adni, mert az elvonja a figyelmet a beszélgetésekről. Igen, ez az. Beszélgetésre van szükség. Olyan helyet próbálok keríteni, ami nem zajos, elég tágas, és 24/7-ban nyitva van. Vagy legalább 0-24-ben. Találtam is ilyet, csak nagyon messze van a legtöbb osztálytársam lakhelyétől, és ez is szempont. Legjobb lenne az Üllői út mentén találni valamit, ahol jár a 950-es és a 914-es. Ja, és mindamellett elfogadható árak legyenek. Hajjaj.
Talán a legközelebbi választásom egy teázóra fog esni, de azok max. éjfélig szoktak nyitva lenni. Majd kiderítem, meg lehet-e állapodni valamelyikkel. És igen, színházba menetelt is szívesen szerveznék. Simán vállalnám a művelődésszervező szerepet osztályon belül. Meglátom majd, mekkora meggyőző erővel rendelkezem és hogyan állnak hozzá a többiek, de már az is jó eredmény lenne, ha minden héten egyszer 5-6 ember össze tudna jönni valahol. Külön poén lenne, ha mindig mások lennének ezek az emberek..

Az álmaimról (najó, a rövidtávú elképzeléseimről) ennyit. Most éppen egy angol nyelvű licensz szerződést fordítok magyarra. Időnként belefutok egy-egy olyan mondatba, amit képtelen vagyok értelmezni, hiába tudom külön-külön a szavak jelentését. De szerencsére
annyira okos barátaim vannak, hogy mindig tudnak nekem segíteni :) Aztán persze a fogalmazással én szívok, mert a jogi nyelv egy külön műfaj. Pláne amennyit én értek hozzá és ahány szerződést láttam életemben.. Mindegy, van elég licensz szerződés a neten, igyekszem okos lenni. Ez a fordítás akár a beugróm is lehet majd ahhoz, hogy rendszeresen kapjak fordításokat. Remélem, jól sikerül, és tényleg lesz még ilyen melóm. Valahogy jót tesz az önbecsülésemnek, hogy nem 10 órában tankönyveket pakolászok vagy állva újságokba ragasztgatom a szóróanyagot, mint azt nyáron tettem pár napig. Felsőfokú angoltudásom van, úgyhogy használni akarom és gyakorolni. Talán végre kapok rá lehetőséget is. És akkor Szilveszter. Kb. úgy voltam vele, mint a keringőruha-választással: ráér... Érdekes módon keringőruhám is lett (jááááááj tök szép, majd próba után rakok be fényképet :) és a szilvesztert is van hol töltenem. Ezek a "maguktól megtörténő/megoldódó dolgok", amikről már írtam.. Tök jó. Don't worry. Be happy. A magányt is élvezem, és a társaságot is. Most érzem magam igazán szabadnak, és asszem, míg le nem érettségizem, idén már nem nagyon lesz ilyen kevés tennivalóm. Egy halom könyv vetette rám magát, hogy olvassam el őket, nem győzöm letenni őket, hogy tudjak a fordítással is foglalkozni. Milyen rég nem olvastam már.. Amit pedig mégis én végzek el és nem magától történik, az mind olyan dolog, hogy már ötszáz éve be kellett volna fejezni / tisztázni kellett volna / el kellett volna kezdeni őket. És most megy. Nemsokára csináltatok dombornyomott bankkártyát is, és innentől saját néven mehet a póker. Lezárom a régi évet, hogy tiszta lappal kezdhessem az újat. A tarot is ezt mutatja. Egyáltalán, a tarot mostanában mindig azt mutatja, amit én is érzek. Most vagy én befolyásolom a kisugárzásommal, vagy ugyanabból a forrásból merítjük a tudást, vagy valami másról van szó. Kicsit gyanús, de legalább megerősít a gondolataimban.

Holnap szakrálisan lezárom a 2006-os évemet. Listázom a veszteségeimet és a nyereségeimet, levonom a következtetéseket, megfogalmazom a tanulságokat. Elengedek mindent, ami a múlthoz köt, és felkészülök a jövőre. Talán kicsit meditálok majd magamon. Régen nem volt már Virágvasárnap, szükség van most rá. Utána pedig mehet a világraszóló bulizás.

Saturday, December 23, 2006

Karácsony, osztály, szerelem

Nincsen nagyon karácsonyi hangulatom. Nemhogy nem fehér, de még csak nem is fekete ez a karácsony, és bár december vége van, még mindig nincs hó. Lassan azt hiszem, le is mondhatunk a hóról. Sajnálnám persze. Majd talán márciusban lesz egy kevés, meg májusban, mikor érettségizek.. Érettségizek, és aztán elballagok ebből a porfészekből, ahol megtanultam angolul, ahol megtanultam szeretni és egy kicsit élni is. Trefort Ágoston Kéttannyelvű Szakközépiskola. Hmm. Persze – nem a hely a lényeg. A lényeg az, hogy itt találkoztam azokkal a hatásokkal, amik olyanná formáltak, amilyen vagyok. Az osztály. Az Osztály. Most kezd csak igazán osztállyá válni. Megindult az all-in folyamat, megindult az "interklikk-kommunikáció", és olyan furcsa minden.. Olyan furcsák az emberek, annyire megszerettem mindenkit, és hú, de kib*szottul fognak hiányozni.. Most téli szünet van, és valahogy a szeretet ünnepén – az osztállyal szeretnék lenni. Volt karácsonyi bulink, és azt hiszem, az egyik legjobban sikerült találkozás volt. Összekovácsolódunk. Összekovácsolt mikat a kisérettségi, amin végre túlvagyunk, a karácsony, aztán össze fog a szilveszter és az új év is. Itthon – nem érzem magam itthon. Mindaz a pozitív változás, amit leírtam, egyedül itthon, a családom körében nem jelenik meg. Én persze más vagyok, de a családi viszony ugyanaz. "Kívül", az osztály keretein belül a szerepem, és ha úgy tetszik, a presztízsem egyre nő. Változik. Másként tekintenek rám, úgy érzem, és tetszik. Fontos most a közösség, és rossz belegondolni, hogy már csak pár hónapig élvezhetem. Igyekszem majd kihasználni az alkalmakat a beszélgetésre és az együttlevésre. Igyekszem ismerkedni. Olyan arcokkal kerülök össze mostanában, akikkel öt éve egy osztályba járok és szinte minden nap találkozunk – mégsem váltottunk soha kettőnél több értelmes mondatot. Keresem az újdonságot. Kinyílok, és kinyitnak felém az emberek.. Hallgatni akarok, és mesélnek nekem. Segíteni akarok, és segítségért fordulnak hozzám. Nagyon jól esik. Fontos most az osztály szerepe az életemben, fontos a szerepem az osztály életében, és ez így jó..

A karácsony pedig – majd csak lesz valahogy. Nincsenek nagy vágyaim. Jövőre motorral akarok járni. Egy motorra összeszedem a pénzt, a jogsit meg nyáron elintézem. Kitűnő érettségit akarok – ezért elég lesz tanulnom is. Be akarok kerülni az ELTE PPK-ra, és ez sem egy megvalósíthatatlan cél. Vágyom egy nagy szrelemre is.
Egy nagy szerelem.. Ez már nem olyan egyszerű dolog. Persze dolgozni lehet érte, ez a megkönnyebbülés. Csak nem szabad erőszakosnak lenni, és nem szabad függővé válni a vágytól. Amitől az ember függővé válik, az irányítani tudja őt. Ha irányítani tudják az embert, elveszíti a szabadságát. Ha nincs szabadság.. Az rossz. És akkor már saját érzelmek sincsenek. Akkor meg mit is keres az ember? Szerelmet? Függőséget?
Áh ezt még én sem értem.

Most valahogy úgy van bennem a szerelem iránti vágy, mint.. egy távoli, kicsit megfoghatatlan lehetőség. Olyan régen voltam már szerelmes. Najó, nem is olyan régen – de messzinek tűnik. Valami megnyugvásfélére vágyom, egy srácra, aki mellett akár éveken keresztül is jól érzem magam, és akinek sokat tudok adni. Akivel összeillünk.
Ugyanakkor nem égető a vágy. Jól érzem magam így is, kicsit majd várhatóan le fog törni a téli szünet, amíg nem találkozom egy osztálytárssal sem, a január meg nekem amúgy is az év legdepresziósabb hónapja szokott lenni, de csak ha nem esik hó. Remélem, fog. És lesz szalagavató. És különben is.. Rutinos vagyok már a depreszióból való kimászásban. Erős vagyok és bízom magamban. Kicsit szomorkás a hangulatom máma, és kicsit úgy érzem magam, mint egy durcás kisgyerek, akinek elvették a játszótársait, de addig is lesznek jó kaják, lesz ajándékozás, látom anyámat, találkozunk a nagyszülőkkel, és majd minden fílinges lesz. Asszem. Ha meg nem, akkor lásd – ebből kell tanulni jövőre.

Holnap egy éves lesz a blogom. Ezelőtt is írtam már (több, mint elég) blogot, de azt hiszem, ez sikerült a legjobban. Eddig. Nincs semmi okom arra, hogy le akarjam törölni. (Tudtommal) kevesen olvassák és nem sok vizet zavar, de nekem megvan a lehetőségem, hogy "publikáljak" rajta. Amiért tulajdonképpen a blogok léteznek. Néha egy-egy egész hónapot kihagytam a blogolásban. És persze másképp és mást is írok már, mint egy éve, ami nem olyan jó. De majd visszaszokom arra, hogy gondolkozzam. És ha sikerült, akkor majd kifejtem a gondolataimat is. :)

Tehát.. The show must go on. Minden értelemben. Megpróbálom majd tudatosabban felfogni az elszigetelt időszakot, amit a szünetek jelentenek. Így fordíthatom arra az időt, hogy magamat formáljam és elmerüljek a változtatásban, fejlődésben. Hogy átgondoljam az évemet. És a terveimet a jövőre nézve. Bár.. azok is szép lassan kialakultak maguktól. Ahogy mondtam – gondolkoznom sem kell, a dolgok csak úgy megtörténnek.. Most sodortatom magam a hullámmal, és kicsit melankolikus vagyok, de a tudat, hogy milyen jó minden, megnyugtat.

Friday, December 22, 2006

A világ csodaszép és benne élni gyönyör

Nem olyan régen áthaladt felettem egy negatív hullám. Ez persze nem egy szokatlan jelenség, időről időre előfordul velem. Most azonban ennek az ellenkezője történik. A hullám legtetején állok, és képes vagyok meglovagolni, és visz előre megállás nélkül.. Mi történik? Nem tudom. Csodálatos érzés. Rég voltam már ilyen boldog. Sikerült a kisérettségi, mindenem ötös lett. És a legjobb az egészben az, hogy megérdemeltem, mert megdolgoztam érte. Így még kellmesebb fürdőzni a sikerben. Magamért csináltam, sok áldozatot hoztam érte, de megérte.
Van még más is. Valami változás. Bennem történik, és olyan gyorsan, hogy beleszédülök. Hirtelen másképp kezdtem látni a világot. A tudatosságnak egy újabb fokára értem el, tisztán érzem, hogy a saját kezemben tartom az életemet, engem pedig egy olyan erő tart a kezében, amiben nyugodtan megbízhatok. Előzőleg félelmetesnek tűnő dolgok, amikre gondolni se nagyon mertem, spontán módon, maguktól megtörténtek, és az eredmény felülmúlta minden elvárásomat. Nem kell gondolkoznom sem. Csak csinálom, amit kell, és egyszerűen nem tud semmi elromlani. Ezt a boldogságot semmi nem tudja elrontani. Már napok óta tart, és még mindig érzem, hogy szép az élet, szép a világ, és gyönyörű dolog embernek lenni.

A kapcsolataim alakulása egyre jobban meglep még engem is. Olyan embererekkel hoz össze a sors, akikről azt sem gondoltam akár csak fél éve is, hogy képesek emberek módjára beszélgetni.. És minden emberrel találkozhatok, akivel akarok. Szép lassan rájövök, hogy mindent elérhetek, ha teszek érte, legyen szó kapcsolatokról, tudásról, pozícióról.. És mivel tudom, hogy lehetőségeiben minden az enyém, már nem is vágyom olyan sok dologra. Szerényebb lettem és sokkal inkább belátó. Azt hiszem, mostanában éltem át igazán, mennyire hiányos is a tudásom, a tökéletesnek vélt emberismeretem milyen könnyen átsiklik mennyire fontos jeleken, és mennyire korlátoznak a berögzült elképzeléseim abban, hogy észrevegyem: a világ nem olyan, amilyen, a világ olyan, amilyennek elképzelem. Nem vagyok tökéletes. Tisztában vagyok az értékeimmel és az önbizalmam messze meghaladja azt a mértéket, amit valaha is magaménak tudhattam - de elfogadom, hogy vannak gyengeségeim és hajlandó vagyok meghajolni a magasabb tudás előtt. Alázatot tanultam, pedig az alázat látszólag nagyon ellentmond a személyiségemnek. Feladtam a fölösleges lázadást, többé nem lelek élvezetet a hatalmi harcokban. Az embereket bár a saját szűrőmön keresztül, de emberekként látom, nem pedig szélsőséges érzések, gondolatok, szerepek fizikai kivetüléseiként.

Ha van most problémám, az is a saját megnyilvánulásom és mások megnyilvánulni hagyása közötti egyensúly felborulásából ered.
Van valamiféle aggályom magammal kapcsolatban: mintha gyengülne bennem a "tükrözés" képessége. Mintha egyre kevésbé tudnám magam teljesen átadni a hallgatásnak, a beleolvadásnak a másik világába. Ehelyett egyre inkább elemzek és ítélkezem. Elvetek dolgokat, amiket a másik ember mond, és helyette saját javaslatokat teszek. Nem megérteni próbálom az illetőt, hanem formálni. Miért? Nem akarom, hogy így legyen. Meg kell tanulnom ötvözni a beleolvadás és a transzformáció erőit. Már csak a leendő pácienseim érdekében is. Megint meg kell tanulnom hallgatni, és erre most egyébként is remek alkalom adódik majd - új emberek felé nyitok, és az első dolog, amit teszünk, a kommunikáció felvétele lesz.
Amit leírtam, egyfajta válság. "Szakmai válság", ha merhetem leendő szakmámnak tekinteni a pszichológiát. Válság, mégsincs benne negatív érzés - egyszerűen tisztában vagyok vele, hogy tanulnom kell. "Tanulásközpontú világkép", ahogyan már sokszor megfogalmaztam - ez segít abban, hogy a traumákat, az életet, a nehézségeket feldolgozzam, sőt, több legyek általuk. Rájöttem, hogy az életem három alappillére a szeretet, a szabadság és a tapasztalat. Ezek nélkül élni én nem tudnék. Másnak tudom, hogy más fontos, és ez így teljesen jó. De nekem tapasztalnom, tudnom kell, mert én erre születtem.

Furcsa dolog egyszerre alázattal és önbizalommal fordulni az élet felé. Ezt teszem most. Vannak eljövendő dolgok, amikben biztos vagyok - hogy életem célja más emberek segítése, hogy lesz saját egzisztenciám, hogy nem fogok soha éhenhalni. Ez a bizonyosság nagyrészt abból ered, hogy magamban képes vagyok bízni. Az önbizalom pedig a tapasztalatból ered: mindig, mindent elértem eddig, amit igazán akartam és amiért keményen dolgoztam. És tudom azt, hogy minden egyes pillanatban egyre jobb ember vagyok. Folyamatosan fejlődöm, és több vagyok ma, mint tegnap voltam, és holnap még több leszek, és ez az életet egy olyan izgalmas várakozássá teszi számomra, ami elég energiát ad ahhoz, hogy lépjek, amikor kell. Azt csinálok, amit akarok, és azt akarom, ami mindenkinek jó, egyben nekem is.
Ez az önbizalom rész. Az alázat pedig az, hogy akár azt is hajlandó vagyok belátni, hogy a felsorolt bizonyosságaim mind tévedések - amennyiben a tapasztalat és a tudás ezt mutatja. Nem vagyok tökéletes, de a világ tökéletes, ezért én tanulok a világtól. Ha olyasmit akar megtanítani, ami fáj, akkor vállalom a fájdalmat és fenékig ürítem a méregpoharat is, ha ezáltal jobb leszek. Minden esemény, cselekedet, gondolat, érzés alakít engem, és én is viszont - mert minden mindennel összefügg. Minden Egy. Szembeszállni az élet árjával nem érdemes, mert az élet jobban tudja - de kormányozni meg kell tanulni, különben meghal a szabad akarat.


Tehát most - boldog vagyok. Évek óta nem volta ilyen boldog. Minden épp olyan, amilyennek lennie kell, és örömömet lelem abban, hogy ezt újra és újra megélhetem.
Köszönöm a sorsnak, köszönöm minden egyes embernek, akikkel valaha találkoztam és azoknak, akikkel a jövőben találkozni fogok. Köszönöm a lehetőséget, köszönöm, hogy élhetek. Köszönöm, hogy fájdalmat okozhatok, és köszönöm, hogy nekem is fáj néha az élet. Így teljes. Köszönöm a hitemet, és hogy van miből táplálkozzon. Köszönöm a tudást, amit már megkaptam, és azt is, amit még meg kell szereznem
. Köszönöm, hogy egyre jobb lehetek. Köszönöm, hogy segíthetek, és köszönöm, ha rajtam kell segíteni és hogy mindig van, aki segítsen.

Köszönöm, hogy megszülettem.

Friday, December 15, 2006

I did it

Június elején elkezdtem pókerezni. Freerolloztam, persze, nem fektettem bele pénzt. Igaz, időt és energiát annál többet, megtanultam, mi hogy van, először a freerollon, aztán egyszer csak pénzt nyertem. Elkezdtem pénzben játszani, óriásaiakat buktam, aztán azt is megtanultam. Nagyjából.

Ma volt az, hogy az első 50$-t, ami 10k-nak felel meg, átutaltam a bankkártyámra, és ezennel jóízűen elköltöm ajándékvásárlás címén.

Boldog Karácsonyt!