Ma művészetre vágytam. Egész nap csak művészetre. Tegnap valami miatt lerajzoltam Őt, miközben aludt, és ma egész nap semmi mást nem akartam, csak rajzolni. Nagyon kemény nap volt, nagyon stresszes. Rengeteg eredményt hozott tanulmányi szinten – nagy AHA élményeket, jó jegyeket, szépen sikerült dogákat, de leszívta minden energiámat. Ma semmi nem sikerül. Rossz kedvem van és kiállhatatlan vagyok, és nem csak én. Reggel óta feleslegesen hergelem magam minden szaron; általános problémám a zsúfoltság, az, hogy emberek túl közel vannak hozzám. Beleállnak az arcomba a villamoson, rugdossák a székem vagy a lábam (véletlenül), egyáltalán, nem ülhetek egyedül a kib*szott padomban, mert nincs hely a teremben. A fülembe üvöltköhögnek 20 másodpercenként, nekik már fel sem tűnik, megszokták. Olvasok, és beszélnek hozzám közben. Nézek, és megszólítanak.
Ma antiszociális voltam, és ez biztos. A legtöbb dologra, amit sulin kívül csináltam, azt mondanám, bele se kellett volna kezdeni. Gondoltam, csinálok ma túrós tésztát, finom szalonnával – ha a koplalás már úgysem jött össze mára – és sorban észrevettem, hogy megromlott a szalonna és a túró, majd a helyette megsütött kolbász elégett. Úgyhogy ettem tésztát valami pizzaszószízű mártással.
Hozzá se kellett volna elmennem. Nem volt egy építő hatású találkozás; igaz, hogy nem lehet minden együtt töltött perc ugyanolyan tökéletes, de az embernek nem muszáj maradnia, amikor épp a nem kellemes percek mennek – addig otthon olvasgathat.
Hát én nem olvasgattam.
Hazamentem, bevágtam magam a kádba, és elgondolkoztam, mi a f*sz bajom van. Hideg van és sötét. Kemény volt a suli. Nem ettem ma semmit (akkor még tartott a koplalás): hiányzó nagyarányú örömforrás. Amúgy is idegesen ébredtem, és rossz kedvem volt. Három dolgot akartam igazán: aludni, meditálva ellazulni és Vele találkozni. Az elsőt és a harmadikat választottam: elmentem Hozzá, és aztán egy idő után bealudtam. Ugyan végre Vele voltam, de így se voltam elégedett. Franc! Magamban kell keresni az örömtelenség okát.. De inkább ráfogom a holdállásra, végül is ma van újhold.
Biztos amiatt van ez az egész.
Egyéb furcsaság, hogy ma megtetszett egy Apollinaire vers, méghozzá a központozatlan ciklusból, amire nagyon allergiás vagyok. A központozás hiányára. De azért idemásolom a verset.
Strasbourg 1904
Húshagyó kedd előtti este
A fogadóban ültem épp
Kandallónál egy énekessel
Mindig csak színházról beszélt
Rózsás kalapban amilyen
Nem volt az istenek szolgálta
Hébének ó szép életem
Karnevál rózsás kalap Ave!
Köln Róma Nizza jársz te mindben
Királyi Karnevál-pofa
Oly dús oly kedves mint te nincsen
Krőzus Rotschild Torlonia
Volt vacsorám őzhús befőtt
Édesség stb. viszont a
Kirschwasser adott új erőt
Miért nem jöttél a karomba
Túlságosan átolvadok Belé. Átváltozom, Ő lesz belőlem belül, és én elveszek valahol, és csak néha bukkanok fel. Biztos sokkal viccesebb vagyok ennél – hittem, ezért levetettem komolyságomat, és vicces lettem, de most már tudom, hogy sokkal komolyabb vagyok valójában, és valójában komoly vagyok. Néha komor.
Szükségem van szent pillanatokra. Ám légyen profán és légyen groteszk és abszurd és kifordított, légyen modern és felforgató, de ne vegyék el tőlem a szent, komoly, romantikus, fontos pillanataimat. A szent pillanataim humortalanok és teljes figyelmet kívánnak; megsínylik, ha élvezetük közben engem megzavar valaki vagy valami. Valami vicces. Ne legyen vicces. Ne legyen humoros.
Persze ne Ő ne legyen humoros.
Csak a szent pillanataim ne.
Kivéve, ha a nevetés szent pillanatai ezek.
Piros ágyam lesz.
Összecsukható.
Kord huzattal és nagy hasáb alakú karfapárnákkal, meg henger alakúakkal is, csak mer' telhetetlen vagyok.
A piros a gyökércsakra színe, a gyökércsakra pedig az alvásért is felel. Ezért ágy.
És ha már itt tartunk, nem csak aludni lehet egy ágyon. Pláne egy piros ágyon. Főleg. Főleg nem aludni.
:)
No comments:
Post a Comment