Pánik

Így néznék (ki), ha ötven évvel ezelőtt élnék. Persze.. akár tíz év múlva is nézhetek így (ki).

Most blogolok, pedig tanulnom kéne. Nagyon reménytelennek tűnik ez a szóbeli. Olyan későn kezdtem a készülést, mint mindig.. Valahogy úgy lennék most nemitt. Valahol máshol. Olvasnék könyveket, elmennék emberekhez, mennyi fontos szülinap van mostanában.. És mind 12-ike előtt. Hát éljen. Szeretem az életet, csak most inkább ne lenne. Wáh. Teljes elkeseredettség? Lehet, hogy túl komolyan veszem. De olyan sok múlik rajta! Lehet, hogy fölvesznek. És ha nem, akkor mi van? Ha most nem, jövőre biztosan. És addig is.

De annyira kitartó vagyok! Olyan rohadt sok energiám fekszik ebben az egész irodalom dologban. Hetek megfeszített munkája, napi 6-7 óra tanulás a sulin kívül, szünetekben, pihenés helyett.. Most akkor ennyi? Meg fogom tudni csinálni? Nincs időm. Nincs energiám. Valamikor aludni is kell! Sötétben nem tudok dolgozni, de ahhoz túl későn kelek, hogy elég időm legyen világosban dolgozni.. Ma még egy tételt sem írtam meg, délután kicsuktam magam a lakásból, és belefájt a szívem.. Semmi sem sikerül? Se kulcsom, se pénzem telefonra, anyám kulcsa is bezárva, a hasam is fáj, menjen a nyavalya ki a rohadt lépcsőházból! De az idő sürget. Ha még ott töltök két órát, az két óra mínusz a tanulásból. Mégis kimentem. A fájdalom pedig bátorságot szül (úgyis mindegy), úgyhogy kértem kölcsön egy telefont és hazarendeltem apámat. Éljen. Végre tanulhatok! Na persze. Azóta olvastam 150 oldalt József Attiláról/tól. Előre féltem, hogy mit csinálok, ha befejeztem. Nekiállok tételt írni? Kétlem.. Néha még fellángol bennem a kitartás, ami annyira én vagyok, ami átemel minden földi gondon, de mit ér a munka, ha eredménytelen? Csüggedést, azt ér. Mindek dolgozni, ha úgysem sikerülhet, esélytelen.. És külön fáj, hogy nem a tudásom miatt esélytelen, hanem mert nincs elég időm kidolgozni a tudnivalókat, nincs idő-idő-idő.. Valaki adjon időt! Kérem vissza a szürke uraktól a megtakarított időmet, egybe kivenném kamatostul. Vagy elég, ha megáll az idő. Mondjuk egy hónapig. Akkor kidolgozok mindent. Milyen rég el kellett volna kezdenem mindent! Még akkor, amikor azon sírtam, hogy nincs idő az írásbelire készülni.. arra se volt. Akkor kellett volna tételt kidolgoznom? Nem is volt hozzá anyagom. Vagy már akkor el kellett volna kezdeni, amikor kijött a tételsor? Nem tudom, nem tudom.. És a hülye maximalizmusom, hogy "jóvan legalább töltsél le tételeket internetről, legalább valami legyen" de NE LEGYEN VALAMI, mert minden szar, amit nem én csinálok magamnak.. Faszom. Vigyenek el innen.

(és utálom, hogy a blogspot minden egyes alkalommal visszadobja a word verificationt, mindig elsőre jól írom be, és mégis mindig kétszer kell megcsinálnom)