Lebegő élet

Van az agyam. Mondjuk egy iroda. Van benne sok irat, számítógép, azokban adatok. Olvasok, tanulságos, ismeretterjesztő könyvet – szépen kimazsolázom, mi kell, berakok mindent a megfelelő fakkba, kész. Így kell.
És akkor olvasok szépirodalmat. Csinálok egy hatalmas üres teret az iroda közepén, és a nagy semmibe belehelyezek egy hangszórót. Ez a szépirodalom. A hangszóró üvölt, vagy suttog, vagy kong, mindegy. A lényeg, hogy a szoba minden pontján hallani lehet a hangját. Áthatja a legporosabb, leghátsóbb polcot is – ha elég hangos, persze. Leveri a port. Mindennel kölcsönhatásba lép, amivel tud. Nem én rendszerezem fakkokba vagy kötöm hozzá más adathalmazokhoz, nem én látom el összefüggésekkel. Mert a szépirodalom nem adat. Nem bitekben mérem Rilkét, hanem hatásokban. Hiszen ha a hangszóró elhallgat, megszűnik a hang. De megmarad a levert por, a rezgéstől elmozdult tárgyak, minden változás, amit az okozott, hogy szólt. Néha, talán egy bekapcsolva hagyott mikrofon véletlenül felvételt készít a hangról – ilyenformán esetleg bekerülhet az adatok közé.

Szóval levegőbe olvasás. Lebegő olvasás. Nem szakadékszélről szakadékszélre ugrálás, hanem beleugrás egyenesen a semmibe.
Na ez megy. Végre. Van, amit nem lehet így olvasni, de a l'art por l'art-t többnyire igen. A verseket meg alapból. Ha sok benne az utalás, akkor persze esélyt sem kapok, hogy "értsem", amit a költő írt. De ez nem baj, mert a költő már úgysem él, ezért/vagy nem tudja elmagyarázni, mit is akart mondani. És engem nem is az érdekel, a költő mit akart mondani. Engem az érdekel, mit jelent nekem a verse. Ha túl sok benne az adat, és a hangszórót csak a szoba bizonyos pontjain lehet hallani – sorry.

Lebegő írás pedig, amit most csinálok. A szobában, a székeken ülnek a hallgatóság, kezükben a prospektus, miről fogok beszélni, előttem a projektor, rajta a beszédem leírva . És akkor én odasétálok az erkélyajtóhoz, kinyitom, kiugrom rajta, és körbezuhanom a házat végtelenszer, és közben teljesen másról beszélek, spontán, véletlen összefüggések mentén, semmi előzőhöz nem kötve.

Lebegő tanítás meg az, amit a töritanárom csinál. Jól nyomja. Csak valahogy nem fog meg a töri.

Lebegő beszédet pedig csak kevés emberrel tudok indítani.. Persze, hallja, akinek mondom, a látszólag semmiből, a néma gondolataim folytatásaként előugró szavakat, csak nem tud velük mit kezdeni. Őszintén? Nem is kell. Úgy kell venni, mintha szépirodalmat hallana. Hagyni, hogy bekongja a fejét, amit mondok, aztán értékelni a hatást. És válaszolni valami hasonlót. Kicsit LSD-s jellegű tud lenni ez egyszer-kétszer, nem kell túlzásba vinni.. :)