Bezártság, nem jó..

Megrendült a bizalmam az elméletben, miszerint a testi betegségek csak kivetülései a lelki problémáknak. Azaz.. Egyelőre nem találtam erre cáfolatot, és még mindig valószínűbbnek tartom ezt az állítást annál, hogy jöttek a csúnya gonosz bacik, és megtámadtak szegény engem, pont engem, miközben 200 embert megtámadhattak volna a környezetemben, nekik mégsincs semmi bajuk (vagy nem ez). A problémám az, hogy sosenem találok magyarázatot egyik betegségemre sem. Mindig max tippelni tudok, mi miért lehet, de aztán megszűnik a feltételezett kiváltó körülmény, és a betegség még mindig megvan. És akkor nézek furcsán.
És akkor most?? Nézzek mélyebben magamba, persze. Találjam meg az okot. Találjak okot mindenáron. Találjak ki egyet? Naneee.
Magyarázza meg nekem valaki, miért van hörghurutom! Plz!


Emlékszem, mikor elkezdtem írni ezt a blogot, valahogy teljesen más hangulata volt. Sokkal.. szabadabb voltam. A gondolataim szárnyaltak, most meg olyan nem szárnyalnak. Simán ráfognám a télre – ha nem éppen karácsonykor kezdtem volna el írni. Vajon a net hiánya teszi? Amikor először hallottam, hogy nincs net, még azt hittem, a szokásos 1 hét kimaradás van soron. Aztán apám közölte, hogy szolgáltatót váltunk, és ezért akar várni, amíg valami aktuális ügy elavul. Jól van mondom, három hét. Azóta 52 nap eltelt, másfél hónap. Azóta várok. Mostanában mindig csak várok. Az életem felét a várakozás teszi ki. Várok, internetre, válaszokra (amiket gyorsabban megkaphatnék, ha lenne internet), várok iskolai döntésekre a sorsom felől. És közben lassan beszűkülök, és egyetlen dologra koncentrálódom: Rá. Nem jó ez így. Mert most, ha ő nincs, nincs semmi. Nem járok el sehová, azon kívül, amikor Vele vagyok. Talán edzésre. A barátaimmal nem foglalkozom, igaz, ők se velem, más dolga van mindenkinek. Be vagyok fordulva önmagamba és Belé, és kicsit keveset látok a világból.

Azért a nem-szabadság gondolata elsősorban a télhez kötődik, mégis. Szoros pulcsik, farmerek, csizmák, sálak, amikben nem kapok levegőt, kabátok, amikben nem tudok mozdulni sem, néha harisnya, testhez tapadós, irritáló; beléjük vagyok fojtva. A ruhákba. A következőket akarom hordani, most: bugyi, nadrág, top, papucs. Ennyi. Néha papucs vagy bugyi mínusz. Két hátsó zsebbe egy mobil, egy kulcs és egy diák, bérlettel. Erre vágyom. A tél viszont nemcsak a ruháimba zár be, hanem a szobámba is. Nem lehet elmeni a Városligetbe piknikezni, bringózni vagy csatangolni, biciklizni sem lehet kényelmesen, sétálni sem lehet kényelmesen, nem lehet strandra járni, szóval minden, amit kint kell csinálni, azt nem lehet, vagy csak a megfagyás terhe mellett.
Szóval bezártság. Mindenbe bezártság. Ez a bajom nekem. Erről szól a blogom. Az unalomról és a bezártságról.

---

Később:
Nem is erről szól. Esetleg a napjaim erről szólnak. De nem a blogom. ^^