Középsuli vs. egyetem

Hajnali fél nyolc van, még mindenki alszik. Én még kérődzöm, de nyolcra megyek.. Nem baj. Miután visszajöttem, lesz időm tanulni. Lassan muszáj elkezdenem. Még ki kell találnom a módszert erre a rendszeres tanulásra. Az egyetemi könyvtár csak 6-ig van nyitva, én meg rendszerint utána érek rá/oda. Van mellettünk a FSZEK Mester utcai kirendeltsége, még azt megpróbálom, hátha elég nyugis, békés és kényelmes. Előnye, hogy ha megéhezem, hazaugrom.
Úgy volt, hogy hétfőn úszni megyek, aztán mégse. Most már bánom, hogy nem mentem el. Jót tett volna. Nem vagyok igazán karban tartva. Pontosabban: vannak részeim, amik sokkal jobban, mint eddig (...), mások meg kevésbé (sport, agykapacitás).

Egyre inkább érzem, mi a különbség az egyetem és a középiskola között. Mert elég jelentős e különbségek hatása.
Például nincs folyamatos számonkérés. Tudom, tudom, hogy be kéne járni és lépést kéne tartani a tananyaggal lehetőleg folyamatosan, de nincs se negatív, se pozitív motivációm. Nem lesz rosszabb, ha nem megyek be, és nem lesz jobb, ha bemegyek. Legalábbis sok óránál. Van, ahol elég motiváló erő az, hogy érdekes a téma, vagy jó az előadó, vagy nincsenek fent interneten a slide-ok.. Mindemellett van egy gondolati oldala a tanulásnak. Igaz, hogy középiskolában is szartam bemenni azokra a tárgyakra, amik nem érdekeltek ÉS nem is kellettek az érettségihez. De főleg csak az előbbi. Viszont volt egy-kettő, amire mindig bejártam, mindig készültem, otthon, külön is tanultam rá. Ilyen volt a magyar. A magyar pedig pont egy olyan tárgy, ahol egy idő után, egy szint fölött már szükséges az önálló gondolkozás, a tanultak egyedi értelmezése, integrálása a saját gondolatvilágomba (pl. érvelő esszéknél, verselemzésnél). Én ezeket folyamatosan, rendszeresen csináltam is, ezért év közben mindig volt új intellektuális inger az agyam számára. Mindig volt min gondolkozzak, mindig volt mi hasson a világfelfogásomra.
Az egyetem ebből a szempontból nehezebb eset. Sokkal inkább stagnál a belső világom. Sokkal több önfegyelmet kell beletenni ahhoz, hogy ugyanezt a hatást elérjem - viszont sokkal kevesebbel is átvészelhető év közben. Csak közben elszokom a gondolkodástól, és elhülyülök.. És hiába érdekesek a tárgyaim - valahogy tényleg nincs motiváció.

Aztán - szintén ingerként - ott vannak az emberek is. Középiskolában az ember nap mint nap találkozik az osztálytársaival, akik - akármennyire is nem úgy tűnik - egy közösséget alkotnak, van bennük egy "kollektív tudat", minimum annyi, hogy "igen, mi vagyunk a 13/d, ez és ez a tanár szeret minket, ezt és ezt a tárgyat vesszük komolyan, ilyen és ilyen beállítottságú a többségünk, sokan szeretjük x osztálytársunkat, sokan utáljuk y osztálytársunkat, a következő klikkek vannak az osztályunkban: ..." - szóval van közösség. Mert szükségszerű, hogy legyen.
Azt az esetet leszámítva, hogy valaki tökéletesen antiszociális és/vagy mindenki utálatának örvend, az osztály minden tagja minden nap szükségszerűen beszélget az osztálytársaival, legalább egy-kettővel, ha bemegy órákra.
Na ilyen egyetemen nincs. Lehet, hogy később lesz, kiscsoportos órákon vagy szemináriumokon, de egyelőre egy előadáson legalább 100-150 ember ül bent, zsúfoltan, jó, ha szólni tudok 5 emberhez és tudom mondjuk 15-nek a nevét különböző okokból..
Nem állítom, hogy ez a rendszer rossz, vagy hogy nekem alanyi jogon jár a közösség, a társaság, a barátok. Nem. Ezekért természetesen meg kell dolgozni. Mindenesetre úgy érzem: egy egyetemen minden lehetőség tágabb, nagyobbak a távlatok, de sokkal-sokkal kevesebb az automatizmus is, ami azt jelenti, hogy az ingerekért - meg kell dolgozni.

Asszem elkezdek tanulni. És előbb-utóbb kénytelen leszek bulikba is elmenni :)