Erőkút

Körülnéztem. És bármennyire szeretem magamat sajnálni, és hiába van vagy nincs rá okom - rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok egyedül. Itt a karácsony, és ezúttal a karácsony tényleg a szeretetről szól. Már most, pedig még nem kaptam szép, nagy, drága ajándékokat. Lehet, hogy idén a karácsony nem a vásárlás ünnepe lesz? Lehet, hogy ha más is, ha furcsa-kurta, azért mégis van családom?

Sokszor van az, hogy szar minden. Nem. Nincs sokszor. Igazából csak néha van. De olyan sosincs, hogy ne tudnám: jobb lesz. Mert rosszabb már nem lehet. Minden véget ér egyszer, és ez fáj, és örömömben sírok. Eláraszt az élet, az iskola, a tanulás és a szerelem, meg persze a gyász és a veszteség. De újabban nem érzem magam boldogtalannak. Újabban.. hónapok óta. Megtanultam megbocsátani magamnak, és megtanultam, hogy nem feltétlenül okosabb vagy hoz helyesebb döntéseket az, aki idősebb, iskolázottabb, könyvet írt vagy híres. A mindennapi döntéseimben egyedül én vagyok a kompetens. Nem mondom, hogy minden döntésem jó vagy helyes, de érzem, hogy amit csinálok, összességében jó.

Nem. Igazából nem akarok még egy ömlengést írni magamról és hogy mennyire jó nekem. (Késő.) Meg arról se, hogy mennyire rossz nekem. (Késő.) Néha nem fejezem ki jól magamat, néha meg összeszavakat a keverem.

...megvolt a sírásnak az ideje. Elmúlt. Itt az idő cselekedni.