Végre

Mennyi köze van az ember elhatározásainak az érzelmeihez? Úgy értem, ha elhatározza, hogy nem fog érezni valamit (vagy fog), mennyire befolyásolja ez az érzelmeket?
A "logikus" válasz szerint semennyire. Hiszen az érzelmek jönnek és vannak és átgázolnak rajtam. Nem érdekli őket, mit gondolok erről. Mégis úgy tűnik, inkább én irányítok. Valahogy.. persze, megmarad az érzelemnek a kis forrása, mondjuk a magja, de nem fog kicsírázni. Nem fog kifejlődni az az érzés.
És sokszor olyan nevetséges, hogy miért dönt a fejbéli ítélőszék egy érzés, érzelem ellen.. "Mit mondanának a többiek? Ááá ez tök durva, belegondolni is durva, inkább ne játsszuk be. (Pedig tök jó lenne. Szeretném, élvezném érezni, élvezném kimutatni, amit érzek. Kifejezném magam és örömet okoznék valaki(k)nek. Boldog lehetnék, legalább egy kicsit.) Inkább valami mást kéne érezni." Hányszor játszottam el ezt.. Amikor épp bontakozik egy kis érzésecske, nagyon könnyű eltaposni és szétnyomni. Fura mód a magját kiirtani lehetetlen, de a fejlődését meg lehet állítani. Legyen az érzés mondjuk szerelem, az érzések érzése. Hogy indul egy szerelem? Nálam így indul: meglepetés (jé, ez az ember ilyen okos/szép/érzékeny/szeretnivaló/aranyos/egyéb OKÉ tulajdonságok) --> rákapás (töltsünk együtt jó sok időt, ok?) --> rákoncentrálódás (lassan semmi más nincs, csak Ő) --> elemezgetés (kis idő után) --> ha megerősítést nyer az érzés jogossága az elemzésnél, boldogság, ha nem, és nem elég erős az érzelem sem, szakítás. Hát ilyesmi. Érdekes egy dolog, a rákoncentrálódásnál pl. sokszor elcsúszom, mert minden más kiszorul az életemből, és ha az elemzésnél kiderül, hogy akkor mégsem megy a kapcsolat, nekiállhatok megint összeszedni az elhanyagolt barátaimat. Sokszor nem is kell elemzés hozzá, de nem is úgy kell elképzelni, mint egy pontról pontra történő verselemzést, inkább ilyen féltudatos, zsigerből jövő intuitív-elemzést.
A szerelem például remekül áldozatul tud esni a "hülye indokok ítélőszéké"-nek. Miért is ne járjunk? Hát, mert milyen hülyén néznének már ránk az emberek. Olyan emberek, akiket pl. utálok, nem mondom, hogy nem érdekelnek, mert nem hazudom azt, hogy nem érdekel az emberek véleménye. Hiszen akkor nem lenne klasszikus példa az életemben ez a ki mit gondol rólam kérdés..
Egy kapcsolat remekül derékba törik, mert nem fogadom el a másikat, és ezt kivetítem "az emberek"-re. Nem elég szép, nem elég magas, nem elég idős, túl idős, nem lehet vele reprezentálni, annyi ilyen faszságot ki tudok találni.

Hát elegem van. Nemá, hogy ezek határozzák meg, mit érzek. Mert, akárhogy is, mindig az érzéseknek van igazuk, később rendszerint kiderül. Ezt sokan tudják bizonyítani, sokan átélték.

Általánosítani is tudok, a saját esetemben mindenesetre (wtf?). Van bennem egy alapvető szeretet – mindenki iránt. Hiszem, hogy a gyermek, sőt, akár a felnőtt is alaphelyzetben mindenki felé nyitott és szeretettel közeledik. Magamról pedig biztosan tudom. Ezt mondjuk nevezzük egy érzelemnek. Egy érzelem magjának. És amikor elkezd fejlődni, olyan szépen lenyesegetik az ágait először a szülők, azáltal, hogy mit nevelnek az emberbe, aztán a különböző közösségek, ahová a cseperedő lény kerül, és aztán.. most kicsit gyenge a növényes hasonlat, de mintha lennének olyan oldalai a fácskának, amik sohase fognak kinőni, mert újra és újra levágják a "rossz helyen levő" vagy "útban levő" ágakat. Így azok a másik emberek, akik a fának pont azon az oldalán állnak, amerre nem nőnek levelek – azoknak itt nem terem babér, nincs számukra érzelem. Ha pont a szeretetről beszélünk, akkor azok felé alapból nem fordulok.
Mondom egy érdekesebb hasonlattal. Most az érzelmet képviselje egy napszerűen mindenfelé sugárzó gömb. A szeretet, alaphelyzetben. Mindenfelé sugárzik. Amit a szülők ez ellen tenni tudnak, az az, hogy beraknak ilyen ellenzőket bizonyos helyek és a gömb közé, így azokat a helyeket sohasem érik el a sugarak. Mondjuk a zsidó emberek elé be van rakva egy ilyen ellenző, vagy mondjuk a gazdag emberek elé. És nem arról van szó, hogy az illető megvizsgálta, mi van körülötte, és aztán eldöntötte, hogy ja, ide nem juttatok szeretetet, mert nem akarok, nem.. másról van szó. Az ember bizonyos helyeket alapból nem is lát, nem is tud a létezésükről, mert anno beletáplálták, hogy azok nem léteznek vagy számukra nincs szeretet. Ez már csúnya dolog. A szabadságból vesz el. Nem választható, kit szeret ez a szerencsétlen XY, hanem megvan, mi nem választható, és a maradékból lehet csemegézni.

Párhuzam: ahogy vannak érzések, amiket a nevelés nyom el az emberben (általános emberségesség pl.), vannak, amik ellen az ember maga állít korlátokat, lásd legfelül. Nyilván összefügg a kettő, de azért nem lehet mindent a szülőkre fogni.


Ismeritek a sorskönyv fogalmát? Ezt a fogalmat tudtommal Eric Berne találta ki. Nem biztos persze, hogy ő volt, de neki van egy ilyen című könyve (eredeti címe: What do you say after you say hello?) Ezt a könyvet elkezdtem kijegyzetelni, és most a jegyzeteim alapján nagyjából definiálom a sorskönyv fogalmát: a sorskönyv egy forgatókönyv/életterv, ami hosszabb időre előre rendszerezi egy ember életét, és meghatározza a reakcióit, sikerességét, világhoz való hozzáállását, gyermekeinek számát, halálának körülményeit stb. Kialakulása a magzati/kisgyermekkorban történik meg. Másképpen a sorskönyv gyermekkorban elhatározott terv arra vonatkozólag, hogyan fogunk élni és meghalni, miféle lesz a házastársunk.

Alapvető sorskönyvi elemek:
- szülői utasítások (kib*szott sok lehetőség van; pár negatív példa: "ne csináld, úgyis elrontod", "gyerekek, néha nyelni kell a szart", "hagyjál békén", "ne kérdezgess folyton", "a világ gonosz", "ha nem tiporsz el másokat, téged fognak eltiporni", "a cigányok miatt van minden"; pozitív: "haza ne gyere 3-as bizonyítvánnyal", "szeresd a nagymamát", "aki keményen dolgozik, eléri, amit akar")
- ezeknek megfelelő személyiségfejlődés (egész érdekes dolog megpróbálni rájönni, adott embernek mit mondogathattak a szülei – a viselkedése alapján. Magunknál felfedezni ilyen elemeket nem olyan kellemes, inkább megdöbbentő.)
- gyermekkori elhatározás ("ha nagy leszek, én leszek a főgonosz, mert neki van a legszebb autója", "én vagyok a királykisasszony", "ha nagy leszek, én leszek az apukám", "ha elmúltam 50 éves, megölöm magam, hogy ne legyek a társadalom terhére. Meg különben is, akkor már minek éljek?")
- a sikerhez vagy kudarchoz vezető módszerek tényleges alkalmazása (azaz a szülők által adott – előre kiszelektált – eszközök használata, ahelyett, hogy a teljes eszköztárból válogatnánk nekünk megfelelőeket)

Egy-egy sorskönyv rendszerint pár alapmondattal leírható. A többi színezés meg indoklás. Van olyan barátom, és ez nagyon tragikus, akinek anyukája a következő sorskönyvet írta számára: "Addig nem lehetsz boldog, amíg meg nem halok." Anyukámnak is hasonlót írtak, és az ő anyukájának is, akit én nem ismerhettem. Az ő sorskönyvüket az én dédnagymamám írta, aki mindkettőjüket – terrorizálva – nevelte, azzal az utasítással: "Nem nőhetsz fel." Persze nem konkrétan hajtogatta a mondatot, hanem minden, ami neveléssel kapcsolatos tevékenysége volt, az utasítás köré csoportosult. Szeretlek, amíg édes, kedves és önállótlan vagy, és szeretni is foglak, amíg az maradsz. De ha nem... Vagy az előző példa szerint: ne hagyj egyedül, különben megölöm magam. (Ezt a bizonyos anyát látatlanba is utálom.)

Minden embernek van sorskönyve, mert vannak szülei. Nyilván nem minden sorskönyv olyan tragikus. A fentiek vesztes sorskönyvek. Vannak nyertesek is, de ami igaz, az igaz: sorskönyv szerint élni ellentmond a szabadságnak. A sorskönyvekből ki lehet keveredni, de nagyon-nagyon nehéz. Személyiségtől függ, a sorskönyvtől függ, akaraterőtől és lehetőségektől függ.

Azon vagyok, nagy erőkkel, hogy a saját sorskönyvemből kimásszak. Szerencsém volt. A két szülőm utasításai nem mondtak egymásnak ellent semmiben soha. Ez keveseknek adatik meg. Alapból nyertesnek neveltek, úgy érzem. Ez is szerencse. Alapból nagy bennem az önvizsgálási kényszer-vágy, ezért előbb-utóbb észreveszem a sorskönyvi elemeket, és el tudom dönteni, akarom-e őket vagy nem. Szóval nagy eséllyel indulok a szabadságért folyó küzdelemben. :)


Hát kérem, ez a humanisztikus pszichológia.


Reading information:
- Goriot apó √
- Vörös és fekete √
- Bűn és bűnhődés √
- A rábeszélőgép √