A Fényhozó aznap elutazott, amikor én megérkeztem Kerettyére. Felhívott, hogy útban van Bp felé, a vonaton. És hogy másnap elmegy Angliába, októberig. Szomorú voltam, hogy nem tudtam elbúcsúzni tőle. Azért szerencsét kívántam neki.
Október.. Októberben már egy másik ember leszek. Októberig. simán felnövök. Addig simán kavarok, talán járok is még 1-2 pasival, lehet, hogy végigcsináljuk.. Vele, amit már annyiszor elkezdtünk; lehet, hogy beleszeretek valakibe.
Nézek ki a kocsiablakon és érzem az élet súlyát a vállamon. Jó érzés tudni, hogy elbírom, hogy büszkén és erősen hordom, hogy képes vagyok előre nézni, felfelé haladni, és mindeközben még boldognak is lenni. Nézek ki az ablakon, és felnőttnek érzem magam. Ha arra gondolok, hogy felnőtt vagyok, ugyan belemarkol kicsit a félelem a szívembe, de.. nincs mitől tartanom. Van, aki megvédjen, van Isten, akire rábízhatom magam. Ugyanakkor bízhatok magamban is, mert kipróbált és sikeres személyiség tulajdonosa vagyok. Hogy-hogynem, egy ideje egyszerűen tudom, hogy mit akarok az élettől. Tudom, hogy mit szeretnék csinálni, és mindegy, hogy pszichológiának hívjuk vagy akármi másnak.
Ma elgondolkoztam azon, hogy mi lesz, ha a Föld végleg kiborul, és az emberség nagy része belepusztul. Rengeteg a rémtörténet, és nehéz nem elhinni őket, de elhinni is. Sokan mondják, hogy már nem tudjuk visszafordítani a természeti katasztrófákat. Hogy végleges, és megállíthatatlanul robogunk a halál felé. Közeleg a jégkorszak (ezt tudósok állítják), régen pedig attól paráztam, hogy egy meteorit (amit még kiskoromban 2012 körülre jósoltak be) becsapódik a Földbe (killing and chilling my whole race and me) és mindenki meghal. A globális felmelegedés – tény, és az ózonlyuk tátongása egyre veszélyesebbé teszi számunkra az életadó Napot.
Gondolkoztam, hogy ha kihal az emberiség – mert ez sem biztos - , milyen lesz majd az utolsó pár ember élete. Vajon megkapom-e azt a kiváltságot/büntetést, hogy abban az időszakban újraszülethessek?
No comments:
Post a Comment