Járás

Néha eszembe jut feltenni magamnak a kérdést: mikortól nevezhetünk egy kapcsolatot „járásnak”?
Sokszor sokféleképpen válaszoltam már magamnak. Volt olyan, hogy azt mondtam: az első csók után. De rá kellett jönnöm, hogy gyakran egy csók nem jelent semmi többet, csak – egy csókot. Ezután a másik végletbe átesve úgy gondoltam, hogy az első szerelmi együttlét után – de ezt hamar elvetettem, mert rengeteg „járás” el sem jut a szeretkezésig, ugyanakkor pedig sok igen, amiből soha nem lesz szerelem. Gondoltam arra, hogy ha két ember megfogja egymás kezét és úgy sétálnak az utcán, akkor rájuk már nyugodtan mondhatjuk, hogy együtt vannak. De aztán a legmélyebb baráti kapcsolataim (mindegyik fiúval) eljutottak odáig, hogy bármikor megfoghattuk egymás kezét, és mégis tudtuk, hogy soha nem tudnánk „úgy” gondolni a másikra.
Egy kicsit humánusabb válasz, ha azt mondjuk: mikor két ember szerelmes egymásba, akkor együtt vannak. Szintén személyes tapasztalat zökkentett ki ebből az elképzelésemből. A szerelem nagyon sokszor akadályoztatva van, így hivatalosan ki sem bontakozhat (a járás intézménye asszem a „hivatalos” képviselete a szerelemnek), pl. ha az egyik szerelmes valaki másnak a barátja/barátnője. Ugyanakkor pedig az, hogy két ember jár, nem feltétlenül feltételez szerelmet. Velem többnyire úgy történik a dolog, hogy valakivel nagyon szimpatikusak leszünk egymásnak és élvezzük az együttlétet, ezért sok időt töltünk együtt, csókolózunk, és egy idő után magától kialakul mindkettőnkben az elképzelés, hogy mi most járunk és együtt vagyunk és bla. Ekkor még nem feltétlenül vagyunk szerelmesek. Ez akár így is maradhat, bár én többnyire beleszeretek abba, akivel nagyon jól érzem magam és van lehetőségem sok időt együtt tölteni.

A mostani elméletem szerint tehát onnantól tekinthető két ember között egy kapcsolat együtt járásnak, amikortól ki van mondva.

És akkor most nem megyek bele annak a részletezésébe, amikor két embernek teljesen eltérő fogalmai vannak a járásról.