Új világ

Azt hiszem, "beindult a gépezet". Csomó új dolog történik velem viszonylag hirtelen, és ez jó. Ilyen már régen volt.

Egyetem. Hát, egyetemista lettem. Egyelőre nem tudatosult bennem, hogy alighanem pszichológus leszek, legalábbis annak tanulok. A tantárgyaim egy részét ismerem már, és a központi dilemmám jelenleg az, hogy inkább kreditet akarok, amiért ösztöndíj és diploma jár, vagy inkább szabadidőt, amiben akár dolgozni is tudok, ha akarok, viszont nem muszáj. Kérdéses, hogy biztosan akarok-e Közgazdaságtan alapjait tanulni, amikor nagyon érdekel és 4 kredites tárgy - viszont ez lenne az egyetlen órám szerdánként. A csütörtököm közepe visszavonhatatlanul lyukas, anatómia gyakorlatot idén nem fogok tanulni. Ellenben helyette úszni fogok járni egyetemi keretek között, ami kompenzálja, hogy nem jutok el edzésre a késői órák miatt..
Hát igen. Fura, hogy kevesebb órám van, mint középsuliban, mégis kétszer annyi idő megy a el a sulira. Olyan ez, mint egy nagy, de rosszul beosztott lakás. Végül sehogysem lehet benne elférni...
Amellett viszont emberek között vagyok. A tendencia, hogy vagy fiúkkal, vagy felsőbbévesekkel barátkozom, folytatódni látszik, pedig előbb-utóbb meg kéne tanulnom kezelni a lány-lány barátságokat is.. Mindegy, úgysem lehet az ilyesmit erőltetni. Kivárásra játszom, és arra, hogy úgyis minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Az emberanyag jó, szóval van arra némi esély, hogy találkozzak olyan lányokkal is az évek során, akiket magamhoz közelinek vagy hasonlónak érzek.
Amellett látom azt a hatalmas előnyét az egyetemnek, hogy keretet ad a történeteknek. Itt már felnőtt emberek találkoznak - mert van hol találkozniuk. Van ürügy kapcsolatot teremteni, és nem egyértelműen a társasághiány. Máshol, később, ahogy látom, másképp lesz. Mondjuk hasonló kategória még a munkahely, de azt már jóval kötöttebbnek látom, kisebb lehetőséggel. Ha meg nincs munkahely, akkor rengeteg ismerkedési lehetőség megszűnik. Ha egy utcán "csak úgy" megszólítok valakit, majdnem biztos, hogy társat/szexpartnert/barátot keresek. Van egy ilyen nyomás a dolgon, egy stressz, ami nem feltétlenül tesz jót a kapcsolatnak. Ellenben iskolai környezetben elbeszélgethetek valakivel csak azért is, mert egy szakon vagyunk, egymás mellett ültünk vagy simán unatkozunk.. És lehet, hogy ez sem szól másról, mint ismerkedésről, de nem olyan görcsös. Ha a kommunikáció megszakad, nem jelent egyértelmű kudarcot, mert úgyis találkozunk még, bőven sokat, és még később is kialakulhat valami.
Bevallom, nagyon hiányzott, hogy ilyen szervezett keretek között találkozhassak emberekkel. Az utóbbi két hét (a hétvégét kivéve) enyhe, de folyamatos szenvedés volt. Valahogy.. nem voltam jól érzelmileg. Nem volt itthon senki, nem találkoztam senkivel, vagy ha igen, sem úgy, ahogy nekem jól esett volna. Megváltás, hogy elkezdődött a suli.
A pszichológus srácok pedig jó arcok.

Nyelvek. Egy beszélgetés kapcsán hirtelen felerősödött bennem, hogy mennyire szeretnék már évek óta (kb. 8-9 éve, amikor is apám egy hónapot kint volt) eljutni Indiába.
Az a baj az utazásos terveimmel, hogy rengeteg helyre szeretnék eljutni, de sehova sem egy hétre. Úgy érzem, hogy egy hely igazi megismeréséhez-megértéséhez-átérzéséhez, illik egy évet, de legalább pár hónapot ott tölteni. Nálam ez a vágy olyan erős, hogy ahová tényleg el akarok jutni, annak az országnak a nyelvére is kíváncsi vagyok, és hajlandó lennék heteket tölteni azzal, hogy megtanulom legalább alapszinten.
Sajnos nincs elég életem minden egyes országban, ami érdekel, éveket élni. Ezért kiválasztottam azt, ami most nagyon fontos:

India elsőszámú hivatalos nyelve a hindi (a második az angol, de az már megvan), nem latin betűs nyelv, és nagyon kevés helyen oktatják Magyarországon. De én szemfüles voltam és az ég is ezt akarta, így két helyet is találtam, ahol hindiül tanulhatnék, ebből az egyik ingyenes. A Magyar Indiai Nagykövetség ugyanis ingyenes hindi nyelvtanfolyamot indít kezdőknek (is) csütörtökön 7-től. És írtam egy tanárnak is, egyelőre 3 fős a csoport velem együtt, így kérnek 1200,-Ft/60 percet, de ha többen lennénk, ennél is alacsonyabb lenne az ár, ami szerintem durván jóóó.
Tehát: hindiül fogok tanulni, azzal a nemtitkolt céllal, hogy az indiai szőnyegárusoknak tudjam emlegetni a drága anyukáját, amikor ötszörös árat mondanak - így hirtelen minden olcsóbb lesz. Nem, nem a szőnyegek miatt akarok Indiába eljutni. Hanem.. hanem nem is tudom.
Ez valami családi dolog. Fura. Mennyi ideig állt abból az életem, hogy mindent direkt másképp csináltam, mint ahogy apám tanácsolta, a magam útját akartam járni, semmiben nem őt utánozni vagy tőle függeni.. Aztán mikor elértem az alázat és belátás kellő szintjét, és elég jó viszonyba kerültem apámmal, ez az ellenállás-dolog jelentőségét vesztette. Hirtelen nem volt minek ellenállni. Előtte persze sokat kellett bizonygatnom az ellenállás létezését, hogy apámban is tudatosuljon - talán ez volt az egész lényege? Mindegy. A lényeg, hogy India valahogy "apám útja". Nem tudom, miért akarok oda eljutni, tehát gyanús, hogy ezért.
Hogy teljesen őszinte legyek és kerek legyen a kép, azért elmondom, hogy vannak financiális megfontolásaim is a hindi nyelvtanulással kapcsolatban. Mindig is akartam ugyanis valami egzotikus nyelven beszélni. A nyári utazásunkig ez a nyelv az újgörög volt, de mióta megjöttem, nem vonzódom hozzá. Mégsem. Az arab érdekel még, de az arab országok nem biztos, hogy jó választás egy nőnek. Gondolkoztam a japán nyelven is, de a japánmániás néhány ismerősöm rég elvette a kedvemet attól, hogy a ju jitsu vezényszavaknál többet akarjak japánul beszélni. (Így történt ez a rajzolással is. Persze mindez csak irónia - nyilvánvalóan nem azért nem csinálom, amit nem csinálok, mert mások elvették tőle a kedvemet.) Akkor már inkább a hindi és India. Végül is évek óta vágyom oda.
Azért kellett egy egzotikus nyelv a "repertoárba", mert angolul - mindenki tud. Fontos is, hogy tudjon, de ez inkább olyan "beugrókérdés"-féle az élet nevű nagy vizsgán.. A kettes szint. Ennél csak többel érdemes indulni. Ha pedig valaha véletlenül oda kerülnék, hogy nincs miből megélnem, és nem akarok kulimunkát végezni, szívesen foglalkoznék fordítással. Tolmácsolással kevésbé, de annak nem is alkalmaznának - a fordításhoz viszont tudok kellően jól fogalmazni, van némi irodalmi- és nyelvérzékem, helyesírásom, okos és értelmes vagyok, és viszonylag maximalista. Tehát ideális fordító. És ha hindi fordítót keresne valaki, nem szarozna azzal, hogy nincs 10 éves szaktolmácsi tapasztalatom.. Legalább ismerem a nyelvet, és az se nagyon gyakori Magyarországon.
Ennyit az anyagi megfontolásról.
És újdonság is van az egészben: még soha nem volt olyan, hogy én akartam egy nyelvet megtanulni. Mindig csak nekem akarták valamelyiket megtanítani. Kíváncsi vagyok, tényleg hatékonyabb vagyok-e így..
Ha mát a nyelveknél tartunk, úgy néz ki, angolul fogok korrepetálni. Több dolog miatt is jó ez: nem fogom elfelejteni a nyelvet, amit gyakorlatilag csak külföldiek útbaigazítására használok, lesz némi tanítási tapasztalatom, és pénzem is, bár az asszem elhanyagolható. (Valamiből motort is kell venni előbb-utóbb, vagy legalább jogsit.. Azt mondjuk inkább nem venni kell, hanem megcsinálni.)

Tervek. Hát igen, csomó dolgot akarok csinálni. Abból okulva, hogy mi mindent terveztem mostanára késznek (jogsi, motorral egyetemre-járás, színötös érettségi, általam szervezett osztálybulik és sok egyéb "színes ceruza"), nem vágyom nagyon nagy dolgokra. Pontosabban de, de nem véges határidőn belül. Azt hiszem, belátásra és türelemre tanított engem az élet. Tanít. Folyamatosan. Szóval vannak terveim, de inkább "hagyom őket megtörténni", nem erőlködöm rajtuk.
Tervbe van véve pl. a jogsi, továbbra is. A motort egyre messzibbnek, de nem elérhetetlennek látom. Szeretnék valamikor egy nyelvvizsgát németből (de annyira nem szeretem.. na ezt tényleg csak akkor, ha magától megtörténik :), és képességet arra, hogy hindiül írjak-olvassak-beszéljek, ha kell.
Szeretnék tanulni társastáncolni valamikor valakivel, meg latin táncolni is. Ha nem muszáj, nem akarok lemondani a jitsuról sem, főleg a táborok, az evezések és a csapat miatt. Meg hát sportolni muszáj valamit egy városi embernek.. A rendszeres mozgás kiegyensúlyozó és tisztító hatású, minden értelemben. Az evezésről meg annyit, hogy ott esetleg valami túravezetői tanfolyam befigyelhetne, hogy nyaranta debil belgákat csónakáztathassak a Dunán és a Dráván 40 fokban, mentőmellényben. És mert az evezés az Élet.
Ami eddig nem volt: elkezdett érdekelni a klasszikus gitár (Csilla annyira szép dalokat játszott nekem...). Ha már művészet, maradok spontán és kiszámíthatatlan, festek mandalát, pólót és falat, rajzolok grafittal és zsírkrétával, néha eljárok inni és táncolni ("kínomban rángani" by K.M.) a ZP-be és az egyetemi bulikba, a BME VIK-esekkel együtt lehetőleg.
Megint más, de érdekel pl. a masszőrködés. Bár, csak a papír miatt, hogy hivatalosan csinálhassam. Nem mondom, hogy nem tudnak újat mondani, de én nagyképű vagyok és tökéletes, szóval így is kurva jó vagyok masszírozásból... Anatómiát meg amúgy is tanulok. (Meg magatartásgenetikát. Lol.)
És hát az egyetem. Maradok stréber, a második sorban, 16xA4-es oldalas grafomán jegyzetekkel előadásonként, amiket csak én tudok elolvasni, de én nagyon. Jó ez így. Nem ciki elöl ülni, pláne, ha nem vagyok egyedül. Ennek érdekében szándékozom elmenni a karibulikra, ott felszínesen ismerkedni, majd ezen ismertségeket kibővíteni akkor, amikor halljuk is egymást. Apropó, kéne szervezni beszélgetős összeröffenéseket is. (Már megint szervezkedek, mindig csak az akció.. lesz belőle valami? I'll never give up.) Azok hiányoztak a gólyatáborból is nekem úgy igazán, meg egy nyomorult tábortűz. Mindig csak a diszkó és a "kínunkban rángás", ami néha kell, néha meg teher. Whatever. Vannak dolgok, amik nem lesznek jobbak, ha sokat beszélünk róluk. Remélem, erre emlékezni fogok akkor is, mikor praktizálni kezdek.
Az amúgy fura, hogy mindezek a tervek eddig is "bennem voltak", csak elég mélyen. És középsuliban sokkal kevésbé tűntek közelinek, mint most. Mondjuk az utolsó félév már nem is suli volt, csak tanulás. Azelőtt meg lógás orrba-szájba. Mennyit lógtam én, istenem.. És mindig megúsztam! És nagyon jókat aludtam reggelente, és aztán mégis fölvettek az ELTE-re 141 ponttal.. Valahogy így kéne csinálni most is. Lógni, amikor csak lehet, egyébként meg hajtani teljes erőbedobással, mikor annak van itt az ideje. Igen, ez a helyes kifejezés: mindent a maga idejében.
Mondjuk megnehezíti a lógást, hogy az egyetemi tárgyaim nagyrészt érdekelnek, ellentétben az elektronikával, az elektrotechnikával, a műszaki rajzzal és a pneumatikával (bár az utóbbi kettővel kellemesen elpepecseltem, mikor véletlen benentem órára, meg a forrasztgatás is békés meló volt négy órán keresztül, mikor az ember nem vágyott beszélgetésre).
Btw. miért van az, hogy a legkeményebb, legfárasztóbb előadásokkal kapcsolatban érzem úgy, hogy érdemes időt fektetni beléjük? És ezek pont csak a pszichológia határterületei. Anatómia, élettan, genetika.. Közben meg a filozófia ezerszer jobban érdekel, csak komolytalan az előadó. Egyelőre nem lehet sejteni, hogy melyik tárgyak lesznek a "tölteléktárgyak", és melyek az igazán fontosak. Remélem, az utóbbiak kapcsolódni fognak némiképpen a választott szakterületemhez is.

Hmm. Amikor érettségiztem, arról írtam sokat. Most egyetemista vagyok (ez is eljött... még a végén férjhez is megyek egyszer), és arról írok sokat.. hát, így van ez, kedveseim.