Ma hajnalban a Sió felett ívelő Baross hídon sétáltunk, amikor nagy puffanást hallottunk, és azt láttuk, hogy egy srác fekszik a betonon, ahová a 3-4 méter magas felüljáróról zuhant le. Arccal előre. Vele esett az idióta haverja is, de ő talán nem volt olyan részeg, vagy csak nagy mázlija volt, mindenesetre egy kis lábfájással megúszta. A másik srác ott feküdt a földön, és úgy tűnt, ott is marad.
A mentők hívása után meglepve konstatáltuk a srác barátaival és barátnőivel, hogy a srác (Kristóf, 17) mozog, él, beszél, és egyáltalán, magánál van. Jöttek a mentők és infúzióra rakták, a fejét rögzítették és elhajtottak vele, mi pedig sokkos állapotban folytattuk utunkat hazafelé.
A tavalyi augusztus 20-ika nekem az emberéletek múlandóságáról szólt. Nos, az idei a természet csodájáról, az ember erejéről. Az a srác túlélte! Nehéz elhinni, de.. megnyugtató.
Most akkor magyarázza nekem meg valaki, hogy véletlenek vannak.
Ui. mintha valamivel többször hívtam volna mentőt életemben, mint amennyi a még elfogadható "egy emberéletre eső mentőhívások száma". Ez aggaszt.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
10 comments:
Örülök, hogy te ez így élted meg, én viszont teljesen más oldalról. Pár percre egy kicsit apokalipszis hangulatba kerültem, ráadásul valamiért jó érzés volt.
Te hogy élted meg? (A blogodban nem nagyon fejted ki.)
Számomra a tavalyi Aug.20 Darwinról szólt. Én ott voltam, láttam, hallottam, és tudtam, hogy jön a vihar. Aki ott volt, de nem tudta, hogy mi készül az vagy hülye, vagy süket ÉS vak. (Ha valaki süket és vak, akkor miért nézi a tüzijátékot?)
Jó magyar szokás persze a saját hibáinkért a kormányt / a fővárost / Gyurcsányt / bárki mást vádolni; merthogy felháborodni jobb érzés, mint bevallani a saját butaságunkat.
Az idei aug.20 nem szólt semmiről. Két sarkot kellett volna mennem, hogy lássam, de annyira nem érdekelt.
Nem tudod véletlenül a teljes nevét és a kórháza nevét-címét? Ma jöttem rá, hogy meg akarom kérdezni, hogy mi baja, és hogy érzi magát.
UPi: a második bekezedéseddel számból vetted ki a szót
Virág: én nem voltam ott, de vihar itt is volt, be kellett menekíteni mindent a kertből meg a teraszról. Közben a háttérben ment valami konzumszar a tv-ben, meg a híradóban magyarázott a sok nagyész a tüzijátékról, és tökéletesen nem éreztem, hogy augusztus 20-a lenne.
A bibliai "özönvíz-hangulat" szállt meg pár percre, és úgy éreztem, ez egy újabb jel (lásd tavaly). Aztán elmúlt, és két perc múlva a racionálisba visszatérvén már csak furcsa emlékként tekintettem vissza erre az egészre.
Tóth Kristóf
Siófoki Kórház Központ: 0684/501-700.
Intenzív: 0684/501-746.
Sebészet: 0684/501-723.
UPi: igazad van abban, hogy aki ott volt a tavalyi tüzijátékon, az tudta, hogy jön a vihar. Az én meglátásom annyi, hogy akkor már késő volt.. Mi konkrétan azt hittük a villámlásokra, hogy a tüzijáték fényei (akkor még nem voltunk teljesen ott, mert kicsit késtünk, és nem is dörgött az ég). Mikor rájöttünk, hogy wtf, már a közepén álltunk. Utána épségben kikerülni belőle szintén nem volt egyszerű, részben a tömeg, részben épp a vihar miatt (nem volt kedvünk a fák között vagy a villanyoszlopok alatt szlalomozni, miután ezek sorban dőltek ki). El tudom képzelni, hogy kisgyerekkel vagy családostul még pánikba is esik az ember..
Az már persze az én személyes defektem, hogy imádom a vihart és élveztem a közepén állni, és csak közben esett le, hogy ez veszélyes lehet.
Köszönöm szépen, éppen 5 perc múlva hívtam volna föl a kórházat, ha nem nézem meg előtte véletlenül a blogod. Beszéltél is vele? Tudod, hogy hogy van?
Én nem hívtam fel a kórházat, úgyhogy rád vár a feladat. Segítségképpen a mentőket 04:37-kor hívtam, és a srác kb. 1 óra múlva érhetett be.
Post a Comment