Útelalá.. útleá.. nehéz szó

Három dolog lehetséges most hétvégén. 1. Elmegyek Pozsonyba, strandkézilabdát és várost nézni, autóval vagy stoppal, sokan vagy kevesen. 2. Elmegyek Békéscsabára, és megkeresem a Fényhozót. Két éve nem láttam, és most nagyon kéne egy kis fény. 3. Festek falat. Lehet jönni segíteni.

Hogy melyik lesz, még nem tudom. Holnap majd énekelhetem: "Még nem tudom, hogy hol alszom ma éjjel..."

Nem is lett olyan rossz az átlagom. Asszem előbb-utóbb belejövök a tanulásba. És eldöntöttem, hogy szakkollégiumos leszek. Vagy tanácsadó pszichológus akarok lenni, és ahhoz kell az MA, oda meg be kell kerülni - vagy kutatni fogok, ahhoz meg a szakkoli jobb keret, mint önmagában az egyetem.

Annyira fontos, hogy az embernek legyen min "munkálkodnia". Azért így írom, mert nem az a fontos, hogy munkája legyen - hanem hogy dolgozhasson. Olyasmin, amit tekinthet az életcéljának. (/def ha a munkáját nem tekintheti annak, akkor erre vannak mindenféle pótlehetőségek, pl. hobbi.) Ami valójában kitölti az életét. Persze a pénz is fontos, de az embernek pszichológiai szükséglete, hogy dolgozzon, ennek sok aspektusával: elismertnek lenni, fontosnak és hasznosnak érezni magunkat, létrehozni valamit, segíteni...
Nagyon könnyen emberi roncsokká válhatnak azok, akik hosszú ideig nem dolgoznak, vagyis inkább nem munkálkodnak valamin. Nem feltétlenül kell haladni - csak legyen meg az érzés, hogy csináljuk. Legyen meg a cél, hogy küzdeni lehessen érte, hogy legyen mire hivatkozni, ha az idő eltöltéséről vagy a boldogságról beszélünk.
Szerintem kell, hogy a munka örömet okozzon. Az ember önmeghatározásának pedig az egyik legfontosabb része, hogy mit dolgozik, konkrétan hogy miért azt dolgozza, és mit jelent neki a munka.
Egyébként én, amíg nem dolgozom, nem is tekintem magamat felnőttnek. (A szó valódi értelmében nem is vagyok az, bár nagykorú és ivarérett vagyok.) Mégpedig azért, mert nincs befejezve a személyiségem, az önmeghatározásom addig, amíg csak azt mondhatom el, hogy "szeretnék..." vagy hogy "...-t tanulok".