A Zahir

"- Hiányoznak a gyerekek?
- Ami nincs, az nem is hiányozhat, nem gondolod?
- És szerinted megváltoztatta volna a házasságunkat, ha születtek volna gyerekeink?
- Honnan tudhatnám? Látom a barátaimat és a barátnőimet. Vajon ők boldogabbak attól, hogy van gyerekük? Van, aki igen, van, aki kevésbé. Lehet, hogy boldogok a gyerekeikkel, de ez nem javított és nem is rontott kettejük kapcsolatán. továbbra is úgy gondolják, hogy joguk van ellenőrizni a másikat. Továbbra is úgy képzelik, hogy mindenáron meg kell tartaniuk az ígéretüket, amit egymásnak tettek: "legyetek boldogok mindörökké", a hétköznapok boldogtalansága ellenére is.
- Nem tesz jót neked a háború, Esther. Egészen más valóságban élsz ott, mint itt. Igen, én is tudom, hogy egyszer meghalok, és éppen ezért minden pillanatot úgy élek meg, mint valami csodát. De ez még nem kényszerít arra, hogy állandóan a szerelmen, a boldogságon, a szexen, a táplálkozáson és a házasságon töprengjek.
- A háború nem kényszerít, sőt nem is engem gondolkodni. Csak létezem, és kész. Amikor eszembe jut, hogy bármelyik pillanatban keresztülfúrhatja a testemet egy puskagolyó, azt gondolom: "milyen jó, hogy nem kell azért aggódnom, hogy mi lesz a gyerekemmel". De azt is gondolom: "milyen kár, hogy meghalok, és nem marad utánam semmi. Csak arra voltam képes, hogy elvesztegessek egy életet, arra nem, hogy helyette újat hozzak a világra".
- Valami nincs rendben velünk? Azért kérdezem, mert néha úgy érzem, hogy akarsz mondani valamit, de aztán meggondolod magad, és abbahagyod a beszélgetést.
- Igen, valami nincs rendben. Kötelességünk boldognak lenni egymással. Te azt hiszed, hogy mindent nekem köszönhetsz, én meg azt hiszem, hogy kiváltságosnak kell éreznem magam, amiért egy ilyen férfi van mellettem.
- Mellettem van a nő, akit szeretek, de ezt nem mindig tudom értékelni, és ilyenkor azt kérdezem magamban: "mi lehet velem a baj?"
- Örülök, hogy érted. Semmi baj nincs veled, és velem sincs semmi baj, holott időnként én is fölteszem magamnak ugyanezt a kérdést. Nem velünk van a baj, hanem azzal a móddal, ahogyan kinyilvánítjuk egymásnak a szerelmünket. Ha elfogadnánk, hogy léteznek problémák, akkor együtt tudnánk élni ezekkel a problémákkal, és boldogok lennénk. Az állandó küzdelem miatt pedig mindig erősek, vidámak és élettel teliek maradnánk, új és új univerzumokat hódítanánk meg. De mi most a megszokás útján haladunk. Ahol a szerelem már nem szül problémákat, összeütközéseket – csak egy megoldás.
- És mi rossz van ebben?
- Az egész. Érzem, hogy a szerelem energiája, amit szenvedélynek hívnak, már nem járja át a testem és a lelkem.
- De maradt még valami.
- Maradt? Tényleg minden házasságnak így kell végződnie, a szenvedély mindenképpen átadja a helyét annak, amit úgy hívnak, hogy "érett kapcsolat"? Nekem szükségem van rád. És hiányzol, ha nem vagy velem. Néha még féltékeny is vagyok. És szeretek arra gondolni, hogy mi lesz a vacsorád, bár te sokszor nem is figyelsz oda, hogy mit eszel. De hiányzik az öröm.
- Nem hiányzik. Amikor távol vagy, szeretném, ha közel lennél. Elképzelem, miről fogunk beszélgetni, ha visszatérünk egy-egy útról. Felhívlak, hogy megtudjam, jól vagy-e, muszáj hallanom a hangodat mindennap. Biztosíthatlak róla, hogy én még mindig szeretlek.
- Ezzel én is ugyanígy vagyok. De mi van akkor, amikor együtt vagyunk? Veszekszünk, hülyeségeken vitatkozunk, meg akarjuk változtatni egymást, azt akarjuk, hogy a másik is ugyanúgy lássa a világot, mint mi. Olyan dolgokat vársz el tőlem, amiknek semmi értelme, és én ugyanezt teszem veled. Néha, titokban, azt mondjuk magunkban: "de jó lenne, ha szabad lennék, és nem lennék elkötelezve".
- Ez így van. És ilyenkor elveszettnek érzem magam, hiszen tudom, hogy az a nő van mellettem, akit kívánok.
- És én is tudom, hogy az a férfi van mellettem, akire mindig is vágytam.
- Szerinted tudnál ezen változtatni?
- Ahogy öregszem, egyre kevesebb férfi fog észrevenni, és egyre inkább azt fogom gondolni: "jobb, ha mindent hagyok úgy, ahogy van". Biztos vagyok benne, hogy képes lennék becsapni maga egy életen keresztül. De ahányszor elmegyek a háborúba, mindig meglátom, hogy létezik egy nagyobb szeretet, és ez a szeretet sokkal nagyobb, mint a gyűlölet, ami ráveszi az embereket, hogy gyilkolják egymást. És ezekben a pillanatokban, de csakis ezekben a pillanatokban úgy érzem, hogy képes lennék ezen változtatni.
- Nem élhetsz mindig háborúban.
- Valóban. De ebben a túl nagy békében sem élhetek, amit melletted találok. Mert ez a béke éppen azt az egyetlen dolgot teszi tönkre, ami számomra fontos: a kapcsolatunkat. Akkor is, ha a szerelmünk ugyanolyan erős, mint régen.
- Emberek milliói gondolják ebben a pillanatban ugyanezt, a világ minden táján. Bátran kiállják a próbát, és hagyják, hogy maguktól elmúljanak ezek a sötét pillanatok. Egy, kettő, három válságot is túlélnek, mire végre megtalálják a nyugalmat.
- Te is tudod, hogy nincs ez így jól. Különben nem írtad volna meg a könyveidet."