Most jó

Azt hiszem, most jutottam el oda, hogy elfogadtam, és megszerettem, hogy pszichológiát tanulok. Eddig úgy volt a folyamat, hogy egyre inkább rájöttem, hogy egyre kevésbé érdekel az egész, hogy nem azt kapom, amit akarok, hogy úgyis mindent tudok, ami majd ahhoz kell, hogy embereknek segítsek. Nem tagadtam, hogy szükséges a háttértudás, főleg azért, hogy a szakma befogadjon (ami azt hiszem, ebben az esetben létfontosságú, ha ez nincs is ínyemre), és hogy ne ártsak többet, mint amennyit használok. De a pszichológia alapvetően belülről jön (mint valszeg minden más foglalkozás is), és ha valakinek van hozzá tehetsége, akkor jó, ha nincs, akkor max. kutasson vagy tanítsa, de ne gyakorolja. Bár ezt meg nem lehet elvárni, mert mindenki gyakorolja mindenki máson, akaratlanul is.

Pár napja megfordult ez az érzés. A közvetlen kiváltó talán az volt, hogy ezen a héten olyan gyakran írtam zh-kat, mint az vizsgaidőszakban szokás. Egyre azt hiszem, jól felkészültem (ez egy gyakorlati óra), egy másikra úgy nagyjából, a harmadikra semennyire, de ez meg a gyakorlati óra elmélete, úgyhogy valamicske tudásom volt.
Ezenkívül begyűjtöttem egyetemi pályafutásom első ötösét, ráadásul statisztika gyakorlatból, aminek az elméletén meghúztak múlt félévben, kétszer is. Nem mondom, hogy nehéz tárgy, de az ötös mégiscsak ötös :)
Mindez azért válhatott közvetlen kiváltójává a fordulatnak, mert év közben kényszerített rá, hogy tanuljak.
Amikor elkezdek tanulni, az egy idő után mindig nagyon jó érzés, mert beindítja a szellemi életemet. Új infókat ad, és felpörgeti az agyamat. Az agyam meg szeret pörögni, és amikor van min, akkor nagyon boldog. Ráadásul a tanulás is könnyen megy, hála a villámolvasás nem-fotóolvasás részének, ami kb. annyiból ál, hogy először a cikk/fejezet/könyv szerkezetét térképezem fel és viszem be a fejembe (tartalomjegyzés, fő- és alcímek, félkövéren vagy dőlten szedett szavak, ábrák), aztán a már meglévő struktúra mentén nagyságrendekkel könnyebb elhelyezni magát a szöveget. A szöveget meg szintén fokozatosan viszem be, egye bővülő körökben. Bizonyított, hogy az írott szövegnek gyakran kevesebb, mint 10%-a tartalmazza a valódi információt, és mindig inkább a szöveg első része, mint a többi. Így a struktúra bevitele után először minden alcím első bekezdését olvasom el, majd a többit az első informatív mondatig (ez ált. az első vagy az első kettő). Ezután végigolvasom a cikk/fejezet összefoglalásait. Kicsit olyan ez, mintha fordítva olvasnék, de nagyon megkönnyít és érdekessé tesz minden unalmas/bonyolult témát.

A motivációm is megváltozott. Azt hiszem, extrinzikről (amikor vmi külső dolog a jutalom, pl. ösztöndíj, jó jegy) intrinzikre (belső késztetés) váltott. Hogy miért, azt nem tudom; lehet, hogy azért, mert az első félévet senki sehogy nem honorálta (se pénzzel, se jó jeggyel), annyira szar lett. És ha olyasvalamit, amire egy ember intrinzik módon motivált (pl. szeret rajzolni, mert csak), elkezdünk jutalmazni (pl. pénzzel), ily módon extrinzikké téve a motivációt, a teljesítmény, a munka minősége és az érdeklődés is csökken az emberben az adott tevékenységgel kapcsolatban. Ezt több kísérlettel bizonyították, gyerekeken és felnőtteken egyaránt.
Lehet, hogy ez működik fordítva is. Vagy dupla csavarral. Azért jöttem pszichológiára, mert erre belső késztetésem volt, de külsővé tették azzal, hogy kilátásba helyeztek ösztöndíjat, meg jó jegyeket. Aztán egyiket se kaptam meg, úgyhogy most visszaállt az intrinzik motivációm :)

Whatever. A lényeg az, hogy most elkezdtem olvasni azt a tananyagot, amiből egy jó szar zh-t írtam tegnap. Ez ugye (rövid távon) nem túl kifizetődő, mert úgyis csak később lehet pótolni, viszont épp van időm, és - élvezem! Új dolog. Jó dolog. És egyre érdekesebb dolgok jönnek be.

Nemrég egy bölcs embertől tanultam egy bölcs bölcsességet. Méghozzá azt, hogy az tanul jól, mindegy, milyen helyzetben, aki alapvetően érdeklődő, és tele van kérdésekkel a világ és a többi ember felé, és kellően nyitott, hogy a sok válaszlehetőséget befogadja. És igen, ez nagyon is egybevág a villámolvasás alaptételeivel (azért hozom példának mindig a villámolvasást, mert nekem ez az első működő gondolkozástechnikai módszer - de hamarosan NLP tanfolyamon is részt fogok venni): az első dolog, mielőtt bármit csinálnánk egy könyvvel, az, hogy eldöntsük, mi a célunk vele. A célkitűzésnek elemi fontossága van, mert az agyban ez egy olyan idegi struktúrát hoz létre, ami google-szerűen kezdi el pásztázni a fejünkben lévő tudásanyagot, az új infókat pedig e "keresőszó" mentén rendszerezi.
Ez a téma egyébként annyira érdekel, hogy lehet, hogy ez fog elvinni az inkább biológiai, neurofiziológiai jellegű kognitív pszichológia irányába..

Egyelőre ennyi, most pedig színház.