Búcsú

A fizika érettségi is megvolt, ezennel az írásbeliknek vége. Asszem mindegyik elég jól sikerült, persze a magyar 90%+ kérdéses, még azután is, hogy láttam a megoldókulcsot.. Na mindegy. Legfeljebb a szóbelit 100%-osra csinálom :D
Most, hogy végre szabad vagyok, elkezdhetem visszaépíteni a szétdőlt-megszakadt kapcsolatokat. Visszatérő jelenség, hogy egy ember hirtelen annyira átveszi az összes többi barátom szerepét, hogy belefordulok a vele való kapcsolatba. Aztán mikor vége, kereshetem a barátaimat.. Note. Ezen változtatni.
A visszaépítés pedig folyik, valamivel könnyebben, mint elképzeltem. Ma egy ottalvós-beszélgetős-ivogatós buli lesz három személyre, holnap vakrandi. (Najó. Félvak.) Ugyanis évek óta először felmentem egy chatoldalra, amit is évek óta először komolyan vettem, és most kíváncsi vagyok. Meg kicsit türelmetlen :) Msn-en se tud mindenki ennyire jófej lenni, úgyhogy.. tehát.
Aztán. Volt egy buli is, amire nem mentem el, igaz, nem is hívtak meg, de azért nem utáltak volna ki. Azt hiszem, jól tettem, hogy kihagytam. Egyedül lenni valahol, tehetetlenségemben csak inni-inni.. na neeee. Most ez nem kell valahogy. Emberi kapcsolatok kellenek.

Megfogadtam pár dolgot. Okulva azon, hogy bármi van az exosztályomban, ami velünk, mint közösséggel kapcsolatos (tanárbúcsúztató, ballagás, szerenád stb.), annak a szervezését soha senki nem vállalja el (más kérdés, hogy az ofő is lehetne kevésbé pancser, de azért respect), tehát okulva ezen - megfogadtam, hogy ha osztálytalálkozóra kerülne a sor, én megszervezem, ha másképp nem megy, egyedül.
Ezenkívül mostanában dokumentálom az utolsó pár napot, vagyis inkább az utolsó pár nap embereit: mindenkit megkérdezek/tem, hogy 1. mi lesz, ha nagy lesz, 2. kiből lesz nagy ember az osztályban. Az osztály fele már videón van, de most nincs kamerám. Kéne. Mindegy.
A tanulásról pedig annyit, hogy hiába kib*szott fontos egy vizsga, egyszerűen nem éri meg miatta minden külső programot leállítani, mert tessék, itt az eredmény, körbe-körbe járás, becsavarodás.. wáh. Ez is note.

És akkor ugye az elválás.. még mindig nem tudatosult, hogy osztály volt, nincs. Azt hittem, a ballagáson lesz nagy sírás-rívás, lett is, de csak a stressztől, hogy elkések, és végül kihevertem. Szóval nem az a nagy összeborulós izé, mint nyolcadik után, amikor mindenki mindenkit megpuszilt, vagy amikor a legutolsó (középiskolai) osztálykarácsonyon spontán ölelkezni kezdtek az emberek.. Na az szép volt.
A dokumentációval tulajdonképpen elköszönök. Olyan embereket is fölveszek, akikről azt sem tudtam, mi érdekli őket. Ez az én búcsúm, ami egyben ajándék is lesz majd, vagy átok tíz év múlva. Mint a barátságfüzeteim öt év múlva. Mindennek van értelme. Semmi sem történik véletlenül, én sem csinálok soha semmit véletlenül, még ha annak is tűnik :)
Szeretem az embereket. Az osztályomat. Kicsit vigasztal, hogy lesz még pár jó bulink együtt - osztálykirándulás (jujjuj), szerenád, tanárbúcsúztató, házibulik, bombibulik.. De fáj tudni, ha reális is, hogy maximum 2-3 ember fog megmaradni hosszú távon is barátnak. Ne legyen igazam.