Karácsony, osztály, szerelem

Nincsen nagyon karácsonyi hangulatom. Nemhogy nem fehér, de még csak nem is fekete ez a karácsony, és bár december vége van, még mindig nincs hó. Lassan azt hiszem, le is mondhatunk a hóról. Sajnálnám persze. Majd talán márciusban lesz egy kevés, meg májusban, mikor érettségizek.. Érettségizek, és aztán elballagok ebből a porfészekből, ahol megtanultam angolul, ahol megtanultam szeretni és egy kicsit élni is. Trefort Ágoston Kéttannyelvű Szakközépiskola. Hmm. Persze – nem a hely a lényeg. A lényeg az, hogy itt találkoztam azokkal a hatásokkal, amik olyanná formáltak, amilyen vagyok. Az osztály. Az Osztály. Most kezd csak igazán osztállyá válni. Megindult az all-in folyamat, megindult az "interklikk-kommunikáció", és olyan furcsa minden.. Olyan furcsák az emberek, annyire megszerettem mindenkit, és hú, de kib*szottul fognak hiányozni.. Most téli szünet van, és valahogy a szeretet ünnepén – az osztállyal szeretnék lenni. Volt karácsonyi bulink, és azt hiszem, az egyik legjobban sikerült találkozás volt. Összekovácsolódunk. Összekovácsolt mikat a kisérettségi, amin végre túlvagyunk, a karácsony, aztán össze fog a szilveszter és az új év is. Itthon – nem érzem magam itthon. Mindaz a pozitív változás, amit leírtam, egyedül itthon, a családom körében nem jelenik meg. Én persze más vagyok, de a családi viszony ugyanaz. "Kívül", az osztály keretein belül a szerepem, és ha úgy tetszik, a presztízsem egyre nő. Változik. Másként tekintenek rám, úgy érzem, és tetszik. Fontos most a közösség, és rossz belegondolni, hogy már csak pár hónapig élvezhetem. Igyekszem majd kihasználni az alkalmakat a beszélgetésre és az együttlevésre. Igyekszem ismerkedni. Olyan arcokkal kerülök össze mostanában, akikkel öt éve egy osztályba járok és szinte minden nap találkozunk – mégsem váltottunk soha kettőnél több értelmes mondatot. Keresem az újdonságot. Kinyílok, és kinyitnak felém az emberek.. Hallgatni akarok, és mesélnek nekem. Segíteni akarok, és segítségért fordulnak hozzám. Nagyon jól esik. Fontos most az osztály szerepe az életemben, fontos a szerepem az osztály életében, és ez így jó..

A karácsony pedig – majd csak lesz valahogy. Nincsenek nagy vágyaim. Jövőre motorral akarok járni. Egy motorra összeszedem a pénzt, a jogsit meg nyáron elintézem. Kitűnő érettségit akarok – ezért elég lesz tanulnom is. Be akarok kerülni az ELTE PPK-ra, és ez sem egy megvalósíthatatlan cél. Vágyom egy nagy szrelemre is.
Egy nagy szerelem.. Ez már nem olyan egyszerű dolog. Persze dolgozni lehet érte, ez a megkönnyebbülés. Csak nem szabad erőszakosnak lenni, és nem szabad függővé válni a vágytól. Amitől az ember függővé válik, az irányítani tudja őt. Ha irányítani tudják az embert, elveszíti a szabadságát. Ha nincs szabadság.. Az rossz. És akkor már saját érzelmek sincsenek. Akkor meg mit is keres az ember? Szerelmet? Függőséget?
Áh ezt még én sem értem.

Most valahogy úgy van bennem a szerelem iránti vágy, mint.. egy távoli, kicsit megfoghatatlan lehetőség. Olyan régen voltam már szerelmes. Najó, nem is olyan régen – de messzinek tűnik. Valami megnyugvásfélére vágyom, egy srácra, aki mellett akár éveken keresztül is jól érzem magam, és akinek sokat tudok adni. Akivel összeillünk.
Ugyanakkor nem égető a vágy. Jól érzem magam így is, kicsit majd várhatóan le fog törni a téli szünet, amíg nem találkozom egy osztálytárssal sem, a január meg nekem amúgy is az év legdepresziósabb hónapja szokott lenni, de csak ha nem esik hó. Remélem, fog. És lesz szalagavató. És különben is.. Rutinos vagyok már a depreszióból való kimászásban. Erős vagyok és bízom magamban. Kicsit szomorkás a hangulatom máma, és kicsit úgy érzem magam, mint egy durcás kisgyerek, akinek elvették a játszótársait, de addig is lesznek jó kaják, lesz ajándékozás, látom anyámat, találkozunk a nagyszülőkkel, és majd minden fílinges lesz. Asszem. Ha meg nem, akkor lásd – ebből kell tanulni jövőre.

Holnap egy éves lesz a blogom. Ezelőtt is írtam már (több, mint elég) blogot, de azt hiszem, ez sikerült a legjobban. Eddig. Nincs semmi okom arra, hogy le akarjam törölni. (Tudtommal) kevesen olvassák és nem sok vizet zavar, de nekem megvan a lehetőségem, hogy "publikáljak" rajta. Amiért tulajdonképpen a blogok léteznek. Néha egy-egy egész hónapot kihagytam a blogolásban. És persze másképp és mást is írok már, mint egy éve, ami nem olyan jó. De majd visszaszokom arra, hogy gondolkozzam. És ha sikerült, akkor majd kifejtem a gondolataimat is. :)

Tehát.. The show must go on. Minden értelemben. Megpróbálom majd tudatosabban felfogni az elszigetelt időszakot, amit a szünetek jelentenek. Így fordíthatom arra az időt, hogy magamat formáljam és elmerüljek a változtatásban, fejlődésben. Hogy átgondoljam az évemet. És a terveimet a jövőre nézve. Bár.. azok is szép lassan kialakultak maguktól. Ahogy mondtam – gondolkoznom sem kell, a dolgok csak úgy megtörténnek.. Most sodortatom magam a hullámmal, és kicsit melankolikus vagyok, de a tudat, hogy milyen jó minden, megnyugtat.