Színek, hangok, szavak

Este gondolkodtam a gondolkodáson. Felsejlett előttem, ahogy félálomban próbálom összerakni az elméletet, próbálom végiggondolni a napomat, próbálok egy személyre gondolni, és ha elég álmos vagyok, akkor ez olyan nagy kihívás, mintha egy folyóban állnék egy kövön, hátamon egy zsák másik kővel, és azon erőlködnék, hogy a kövek lerakásával a folyóban utat alakítsak ki valami felé, egy bizonyos téma felé, ami annyira érdekel, és amihez most annyira álmos vagyok.. Egyszer aztán megbillenek, beleesem a vízbe, a zsák elsüllyed a p*csába, én pedig sodródom el.. És ez a külvilágban úgy jelenik meg, hogy mégiscsak elalszom, akaratom ellenére.

A gondolatok alapesetben egy folyóhoz hasonlóan áramlanak. A gondolkodás szó nem is fedi mindazt, ami egy szabadon eresztett agyban történik; szavak, hangok és képek egyidejű, gyakran egymástól független vagy függetlennek látszó áradása ez, mely valódi, kézzel fogható ingereket képes kelteni a testben is, bár általában nem teszi. Ez ugyanis nem átélés. Itt az >>én<<>>én<< épp nem tartózkodik a közelben. Pontosabban.. színáradat mindig van, leginkább alvás közben, de általában felülíródik direkt módon, irányított gondolkodással, vagy felülírják az erős érzelmek. Amikor igazi a színáradás, én általában nem vagyok magamnál. Ritka kivétel, ha szándékosan felveszem a kívülálló, nem ítélő megfigyelői pozíciót. Ebben az esetben viszont hamar elalszom, főleg, ha vízszintesben vagyok.. Tipikusan a megfigyelői pozíció van érvényben szabad asszociáció, és azt hiszem, meditáció közben is, bár ott még csak figyelni se kötelező a tapasztaltakra, csak hagyni kell őket menni. Szabad asszociáció közben a színáradatot próbáljuk különböző (verbális, vizuális, audio) módszerekkel kézzelfoghatóvá tenni, kifejezni. Sajnos (tapasztalatom szerint) ez maradéktalanul nem lehetséges az összetevők sokfélesége, az egy időben jelen levő formátumok különbözősége miatt. Kivéve, ha valaki egyszerre tud beszélni, írni, rajzolni és esetleg énekelni, és mindezt különböző témákról, mint ahogyan Leonardo da Vinci tudott, vagy ha valakinek egyszerre csak egyfajta műsor megy a fejében és azt hitelesen vissza tudja adni. Én nem tartozom egyik csoportba sem. Ugyanakkor megnyugtató tudni, hogy – feltéve, hogy a kifejezett (értsd: kézzelfoghatóvá tett) színáradásban motívumokat keresünk – minden ismétlődik a fejünkben, legfeljebb más formában. Hmm. Lehet, hogy mégsem megnyugtató, és lehet, hogy nem is így van.. Bár ismétlődő elemek biztosan léteznek. Whatever. Tehát akkor mondjuk az a megnyugtató, hogy az élményfeldolgozási folyamat, aminek én az álmot és a színáradást felfogom, akkor is működik, ha nem fejezem ki, legfeljebb tudat alatt marad. Néha ez jobb is. Számomra a színáradás az alapállapot, ha elbambulok vagy álmos vagyok, ez a definíció szerinti program a fejemben. Minél energikusabb vagyok, annál inkább el tudom dönteni, akarom-e nézni vagy nem, sőt, kismértékben befolyásolni is tudom, bár a színáradás a gondolkodás (mint tevékenység) ellentéte: vele szemben a passzivitást, a gondolkodás kontrolljával szemben a kontrollvesztést, a sodródást jelenti. Alváshoz, nyugodt és pihentető alváshoz egyszerűen muszáj feltörni hagyni a színeket, szavakat és hangokat. Gondolkodva elaludni – katasztrófa; rögeszmés álmokba és ébredés után múlni nem akaró rosszérzésbe torkollik arra vonatkozóan, vajon mit is akartunk megoldani álmunkban, és mi lett a megoldás.. Mintha a kővel teli zsákkal együtt próbálna az ember sodródni. Közben kicsit megfullad. Az ember persze akkor is megfulladhat a saját gondolatfolyamában, ha soha nem megy ki a partra – aki csak az illúzióival törődik, a valóságban életképtelen. Esetleg összezúzza magát egy olyan sziklán, amit talán inkább megmásznia kellett volna. Egyébként, ha tisztában van az ember a színáradás működésével, a hasznára is fordíthatja (wow). Én például nagyon kényelmesen el tudok aludni, ha sikerül abbahagynom a gondolkodást és szabadon ereszteni a színeket. Hagyom formálódni a képsorokat filmmé, a hangokat szinkronná.. Ezért is nem látom igazán át, miért hozna álmot a birkaszámolgatás kontollált, megterhelő koncentrációja. Más kérdés, ha az embernek olyasmi van a fejében, olyan képek, hangok és szavak áradnak belül, amit jobb, ha senki nem lát, még ő maga sem. Én szerencsére nem tartozom ide, de jópár ismerősöm gyanús; ők valószínűleg nem alszanak túl jól, és inkább éjszakákba nyúlóan olvasnak. Nekem egyértelmű és természetes a színáradás jelensége; mindig is volt és valószínűleg mindig is lesz a fejemben hasonló. Fontosnak is, hogy legyen, mert, mint már írtam, feldolgozási folyamatnak fogom fel, ami abban segít, hogy épelméjű maradjak a sok hülye élményem mellett is.. Talán sikerül.