Légelementál

Van egy olyan művészet, ami megtanítja a művelőjének, hogy hogyan legyen együtt valakivel anélkül, hogy igazán beszélni tudnának. Kurva fontos dolog beszélgetni tudni egy emberrel. Nagyon-iszonyúan-eszméletlenül. Olyasfajtaképp beszélgetni, amit én világmegváltásnak nevezek. Ha valakivel meg tudom váltani a világot, az nagy kincs. És egyre inkább érzem: ha nincs meg ez a kapcsolat egy pár tagjai között, nem lesz más az egész, mint bűvészkedés. Ez a bűvészkedés a művészet. Minél több olyan elfoglaltságot ismer és űz valaki a párjával, aminek semmi köze az őszinte, intim, mély kommunikációhoz, annál jobb ebben a dologban, és annál tovább képes viszonylag jól érezni magát a két ember együtt. Színház, vacsora, videózás, mozi, együtt sportolás, szex, veszekedés, munka, társasjáték.. Ezermillióval több van ennél, de nekem most nem jut eszembe több. Nem az én műfajom a bűvészkedés. Nekem beszélgetnem kell, velem beszélgetni kell, nem babázni. Ugrálok bele sorba az olyan kapcsolatokba, ahol nincsen kommunikáció, és közben kihagyom azokat, ahol lenne.. Van, aki nagyon jó a bűvészkedésben, mondhatni mestere a művészetnek. Valaki nem ilyen jó benne, és együtt ketten még rosszabbak vagyunk. Olyan is akadt, akivel csodálatosan jól lehetett beszélgetni, de nem vonzódtam hozzá eléggé...

Hogy végre sikerült kifejeznem, ami olyan rég formálódott a fejembenm, akár tételt is írhatnék belőle: kapcsolatba nem érdemes beleugrani akkor, ha nem tudunk igazán beszélgetni az illetővel. Az a baj, hogy ettől még az elején lehet rendkívül erős a vonzódás, szerelem is lehet, de hamar kihuny, pláne, ha gyakran találkozunk..

Másik tétel: mindig az első csók a legjobb.


Szabad akartam lenni. Hihetetlenül erős, belülről fakadó késztetésként szakadt rám, és mindent elöntött, kiöntött a mederből, és áradt. Ez a vágy erőt adott. A gondolat, hogy szabad leszek, megnyugtatott. Szabad akartam lenni abban az értelemben, hogy azzal szemezhessek, csókolózhassak, szeretkezhessek, azzal tépjük szét egymást és azzal bújkálhassak, akivel akarok, bármikor, bárhol, bármi okból. Akartam, hogy tisztességesen hülyíthessek egyszerre több pasit is, és közben egyiket se kelljen átvernem. Erre vágytam.
Erre vágyom. És most megvan, és most jó; régi ügyek frissülhetnek fel, és jöhet megint Fényhozó, csillag képében is, de most is dobszóval kísérve.. és jöhetnek kalandok, és lehetek magányos egy kicsit.
Persze mindezek mögött az a mély és régi vágy húzódik, hogy megtaláljam az igazit. Mindig csak az igazit akarom megtalálni.. De most nem az a szakasz él, amikor energiát fektetek aba, hogy valamiből igazi legyen. Most a próba-szerencse szakasz van, az ide-oda cikázás szakasza, pillangólét..
Tehát most megvan mindez. Van még, amire vágyom; egy barátra, akivel rengeteget beszélgethetek, aki – legyen akár mindenben szöges ellentéte az enyémnek – a véleményét megmondja, és aztán meghallgatja az enyémet. A világmegváltás, amiről már szó volt. Egy barátság kell nekem. Amiből aztán szerelem fejlődik.