Skorpió-vers

Abszurd élet, hetéra-sors, furcsa lehet végzetem:
ide cibál, oda rángat féktelen képzeletem.
Sodor a vágy, dobál erre, kötöz arra szerelem,
gyűlölet, kéj, plátói lét gigász harcot vív velem.

Az égboltot el nem érem, a mélyből felránt az ész,
középre húz - átlaggá nyúz saját elmém, bárha kész
vagyok régen Poklot járni, vágyom látni démonom:
ördög űzzön, azt kívánom, ha nem, erővel vonom.

Majd, ha csontig átégtem és táplálékom félelem,
ízig-vérig Gonosz tekint helyettem ki szememen,
gyönyört okoz emberhalál és megtiport hajadon -
vígy fel, Úr. Eleget láttam. Hadd pihenjek válladon.

(2005. március)