Sok-sok mindenre rájöttem az elmúlt időszakban, és nem tetszik. De addig úgysem tudok túlemelkedni rajtuk, amíg meg nem fogalmazom őket és ki nem írom/beszélem magamból, akármilyen szarul esik..
Első körben rájöttem, hogy nincs szabad akarat. Soha nem is volt. Én mindig is azt hittem, hogy van, és amikor mások próbáltak ennek ellenkezőjéről meggyőzni, én tartottam magam és védtem az álláspontom, de..
Mert ha van, akkor hol van? Megszületik a kicsi, gyámoltalan ember, és hogy ki az apja, ki az anyja, hova születik és hogyan nevelik, hát ezekbe kurvára nincs beleszólása. Ezekbe a csekély jelentőségű apróságokba.
Aztán van neki egy környezete. Eleinte az van, ami adatik. Aztán később, mikor kis emberkénk kifejleszti magában a tudatosságnak csúfolt izét, akkor már nagymértékben választásos alapon működik a környezet. Már persze egy jó ideig még nem az ő választása, hanem a szüleié alapján (ha egyáltalán valaha is a kontroll birtokába kerül). Aztán eljön az idő, amikor elköltözik, új életet kezd, esetleg meghalnak a szülei, vagy csak simán megházasodik és gyerekekei születnek. Akkor már ő választ. Feleséget/férjet is, lakást is, munkát is.
Vagy mégsem? Mitől függ az, hogy milyen munkát választ, milyen lesz az életfelfogása, hogyan fog más emberekhez állni, ki lesz a párja, és meddig bírja ki vele?
Na ezek azok a kérdések, amik egyáltalán nem érdekelnek. Mert soha nem fogom tudni rájuk a választ, viszont egy dolog biztos: egyik sem a szabad akarat függvénye. Inkább a személyiségé és a nevelésé - de mi is a személyiség? Lehet például a "hozott anyag" (gének, stb.) és a környezet kölcsönhatása, egy júzer interfész, egy rendszer, ami mentén a belső én a külső ők-kel kommunikálni tud. És minthogy erre való, a forrása is ez: hozott anyag és környezeti hatások. Szabad akarat vagy lélek sehol.
Sok kérdés van, és egyikre sem tudom a választ. A miértekre nincsenek ezértek, de egy biztos: nem a szabad akarat áll a háttérben. Ez csak egy fikció. A történet sarokpontjai fixek, a környezeti hatásokra nem vagyok befolyással, a személyiségem és a génjeim adottak. Maga a sztori nincs megírva, nincs eleve elrendelés, de az én szabad akaratomnak semmi köze az egész eseményhez, mert már az is behatárolt, hogy miből választhatok, és az is, hogy mi alapján fogok választani (nevelés, személyiség), vagy hogy mit vagyok képes választani (fizikális és lelki adottságok, gének).
Be vagyok határolva. Meg vagyok határozva. Úgy érzem magam, mint egy számítógépes szerepjáték szereplője, aki ugyan meg tudja váalsztani, hogy milyen fegyverel öli meg a csúnya főgonoszt, sőt, lehet, hogy azt is választhatja, hogy csak beszélget vele - de nincs olyan váalsztásra lehetőség, amit nem írtak bele eredetileg a játékba.
Hol a kiút?
Nos, kiút sehol. Persze mélyen hiszem, hogy jogom van az élethez, és jogom van a halálhoz is. Nem kötelező élni, és ha úgy érzem, képtelen vagyok szabad akarat nélkül létezni, akkor akár nemet is mondhatok. A baj csak az, hogy nem fogok nemet mondani az életre, ha ez nem következik belőlem. Ha nincs bennem a késztetés. Ha pedig annak ellenére, hogy nincs bennem a késztetés, megteszem, azért, hogy bebizonyítsam, hogy szabad vagyok - akkor meghalok, és semmi értelme nem volt az egésznek, mert nem élvezhetem a szabadságomat.
Innen végül is csak választani kell az eszme (szabadság), illetve a gyakorlati boldogság (élet olyan jól, ahogy lehet) között. Mindössze ennyi az egész.
Én vagyok az abnormális, hogy egyszerre kell nekem az élet is, meg a szabadság is???
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
23 comments:
Sólyom lélek :)
Azért vag ybehatárolva mert anyag vagy és a Földön jársz. Testbe vagy tuszakolva. Teljes szabadság nincs amíg van kontrol. Márpedig nagyon csúnya fejesek igazgatják a 6 milliártd másik életét, de gondolhatnánk a fizika kontroljára is. Az is mind szabály. Amit áthágni csak látszólag tudsz (gondolok itt a fénysebességnél való gyorsabb utazásra) valójában csak egy újabb ajtót nyitsz ki amit a dogmatikus tanokat hirdetők nem voltak hajlandóak meglátni és összefont kézzel durcásan hátatfordítottak neki hogy "nem látom nem is létezik" Vagy csak simán nem jöttek még rá ^^
Tudom hogy ez a koment nagyon nem a magját fogja el a mondani valódnak, de talán nagyon lazán kapcsolódik hozzá, és még ötletet is adhat vagy nemtom.
Ha eszembe villan majd valami úgyis leírom.
Félre ne értsd, ezzel a pár mondatommal most nem azt akarom érzékeltetni, hogy "na ugye, én megmondtam". Nem tudom, örüljek-e annak a változásnak, amin most átmentél, és ide vezetett. Ezen én is ugyanúgy átestem - ugyan olyan eltökélten nem hittem a szabad akaratban, mint te. Bevallom, nem lettem boldogabb, sőt. Ezzel az ember megintcsak elveszít egy kapaszkodót az életéből. Visszaút nincs. Ahogy te is írtad, a cél az, hogy éljünk a lehető legboldogabban. Ez pontosan az én jelenlegi létfilozófiám. Rengeteg megismerésre és tapasztalatra van szükség, hogy az ember a személyiségéhez mérten a legjobban megvalósíthassa önmagát. Másodikként, de egyenrangú fontosságban szükség van az elfogadásra. Elfogadás -> megnyugvás. Megismerés -> önmegvalósítás. Megnyugvás + önmegvalósítás = boldogság. Az élet semmi másról nem szól, mint arról, mennyit vagy képes megismerni a világból. Minél többet, annál közelebb kerülhetsz a számodra legmegfelelőbb élet megtalálásához. Persze e téren sem létezik abszolút, de törekedni lehet, és szerintem kell is rá.
Azért nincs módunk a "szabadság" (már ha a halál szabadságot jelent, szerintem nem) és korlátolt élet közül választani, az életösztön utóbbin tart minket.
Egyébként amiről most hosszasan írtál, azt egy szóval ki lehet fejezni: sors. Ez az a szó, amivel sok mindent egyszerűen, és közérthetően ki lehet fejezni, csak manapság háttérbe lett szorítva...
Szerintem a szabad akarat létezhet, pár esetben. Szükséges például a szabad akarat nemlétének felismerése ahhoz, hogy néha tudj szabad akaratodból dönteni. (Ez most rendkívül bután hangzik, bevallom én is.)
Azt hiszem, szabad akaratodból azokban a helyzetedben döntesz, amikor valami ilyesmi játszódik le benned: "tudom, hogy ezt akarom elérni, és ahhoz ezt kellene tennem, és azt is tudom, hogy ha nem ezt teszem, akkor kudarcra vagyok ítélve, én viszont ennek ellenére is megyek azon az úton, ami nem túl racionális, de valami megmagyarázhatatlan okból a szívem / érzéseim / megérzésem / vakmerőségem / butaságom ezt diktálja..." Talán akkor cselekszel szabad akaratodból.
[Ne csodálkozz azon, hogy amíg hittél benne, addig ellene érveltem, most pedig a szabad akarat léte mellett érvelek. Valahogy egyszerre hiszek mindkettőben, valahogy mindkét esetet el tudom képzelni. Érv mindkettő mellett és ellen is szól.]
Ami még ezzel kapcsolatban érdekelne, de mégsem írtál róla, az az, hogy ez a felismerés mit változtatott meg még az életedben, milyen más gondolataidra volt hatással. De ezt azt hiszem, majd személyesen kérdezem meg tőled.
Hiszem, hogy egy ember "kiléphet önmagából". Azon még el fogok gondolkozni, hogy minek hatására, de most rohannom kell rajzra, különben jönnek a csúnya szerepjátékfigurák, főgonoszt kiáltanak rám és azután erős fegyvert választva megölnek. Meg mert különben nem vesznek fel a BME-re. :)
Raine:
"Megnyugvás + önmegvalósítás = boldogság."
Hát, örülök, hogy ennyire egyszerűnek látod a boldogságot. Én viszont úgy látom, hogy nem lehet eltekinteni attól, ami az emberen kívül van. Régen azt hittem, hogy de, mindenkinek megadatott a boldogság lehetősége.. és tulajdonképpen most is ezt hiszem. Csak a nehézségi fok más és más, és most már látom, hogy igenis van olyan helyzet, amiben tényleg lehetetlen boldognak lenni. Bármennyire is képes tűrni az ember. És ezek külső dolgok, vagy ha nem külsők, akkor sem tőlem, az én döntésemtől függnek.
Abban egyébként igazat adok neked, hogy az elfogadás és az önmegvalóstás nagyon fontos dolgok. Főleg az elfogadás. Annak felfogása, hogy a világ annyira nagy, az ember annyira kicsi, és ráadásul egymástól is annyira különbözik, hogy semmin nem lehet meglepődni, felháborodni, mert mindennek joga van létezni.
Nem tudom, olvastad-e a Végtelen történetet, de abban ez a filozófia (is) nagyon jól le van írva. A Kislány Királynő filozófiája ez, aki minden lény fölött áll, mindent a hatalmában áll megtenni, mégsem tesz semmit, nem avatkozik bele semmibe, és nem különbözteti meg a jó szándékú lényeket a rosszaktól. És valójában ezért áll mindegyik lény fölött, mert ő maga nem is tartozik közéjük. És a gonosz lények ugyanúgy tisztelik, mint a jók. Ezt az elfogadásról.
Az önmegvalósításról meg annyit, hogy azt sem tartom ma már lehetségesnek úgy, hogy az ember úgy csinál, mintha sziget lenne. Senki sem sziget, és a társadalmon belül (na jó: a többi emberrel együtt)van értelme kibontakoztatni saját magadat. Amúgy nincs. Erre egy idő után rá szoktak jönni azok az emberek, akiknek például olyan a munkájuk, hogy pénzt kapnak érte, de senkinek nem használnak vele, akivel érintkeznek.
"Az élet semmi másról nem szól, mint arról, mennyit vagy képes megismerni a világból."
Ezzel annyiban értek egyet, hogy az ember mindenképp törekszik a megismerésre. És mivel időt szán rá, ezért szükségszerűen az élete része, "szól róla" az élete.
Igaz az is, hogy "rengeteg megismerésre és tapasztalatra van szükség, hogy az ember a személyiségéhez mérten a legjobban megvalósíthassa önmagát." Az én életemnek a mértékegysége a tapasztalat, a döntéseim hátterében pedig az alkalmazott tapasztalat, a bölcsesség áll. Nagyon egyetértek azzal, hogy a tapasztalat mindennek a forrása, az életé is.
Ugyanakkor azt is tudom, hogy mindennek a megismerése lehetetlen, és azt is, hogy nagyon-nagyon kicsi morzsa vagyok én ebben az univerzumban. Ezért az én életfilozófiám az, hogy semmit nem tudok, és semmiben sem lehetek biztos, a világ jóval több, mint 99%-áról fogalmam sincs, éppen ezért nincs jogom ítélni. És ez már megint az efogadás.
"Azért nincs módunk a "szabadság" (már ha a halál szabadságot jelent, szerintem nem) és korlátolt élet közül választani, az életösztön utóbbin tart minket."
Igen, csak az ember képes arra, hogy felülírja az életösztönt. Tudtommal erre állatok nem képesek, legalábbis "személyes" indíttatásból (mert a lemmingek leugrálása a szikláról inkább praktikus okokat szolgál, bár kétségkívül pazarló megoldás). Én viszont úgy hiszem/hittem, hogy az ember szabadon dönthet, hogy él-e vagy nem. Nem a halál a szabadság, hanem a döntés, hogy akarunk-e élni. Mert élni akkor érdemes, ha az jobb, mintha nem élnénk. Bármilyen szempontból. Ha meg szar, és mindenhogy szar, és nem akarunk azzal szarakodni, hogy jobb legyen, akkor nem a panaszkodás a megoldás, hanem akkor nem muszáj élni. Nem muszáj rákényszeríteni másokra a létezésünket. Nincs annál visszataszítóbb, mint egy ember, aki valójában nem akar élni, csak lusta meghalni. Lásd egyébként Feldmár András írásait erről.
Miki:
"Szükséges például a szabad akarat nemlétének felismerése ahhoz, hogy néha tudj szabad akaratodból dönteni. " "Hiszem, hogy egy ember "kiléphet önmagából"."
Ezt én is sokszor így érzem. Valami metanézőpontból, kétszeresen megcsavarva kell visszanézned a saját agyadba, de nem elég oda, mert meg kell vizsgálnod a vágyaidat és a félelmeidet is, és mindent, ami befolyásolhat a döntéseid során. És úgy érzem, hogy néha, ha a helyzet is olyan, akkor az ember ezen a ponton rájön arra, hogy mi van. Kívülről látja magát, meglátja, mik azok az erők, amik irányítják, tudja, hogy merre sodorná a "sors", ha nem tenne semmit ellene, és tudja, hogy mit akar, és miért. Lehet, hogy rájön, hogy valójában nem ő dönt.
És ha egy ilyen pillanatban gyorsan, még amíg látja az összefüggéseket, hoz egy döntést, akár azt, hogy "szabad akaratából" elfogadja azt az utat, amit a tőle független erők amúgy is rákényszerítenének, akár valami újat, na akkor AZ a szabad akarat.
Van szabad akarat, csak nagyon ritkán, és csak azoknak, akik időben észreveszik, és tudnak vele mit kezdeni. Olyan ez, mint a (megint Végtelen történet) Tízezerajtajú Templom: minden pillanatban máshol van a bejárata, és ha be akarsz menni, akkor észre kell venned, amikor melletted a hűtőajtó hirtelen a Tízezerajtajú Templommá változik. És ha nem veszed észre, vagy nem mész be, akkor becsukódik és várhatsz megint.
Meg egy kicsit a spontán időkapuk elméletére is hasonlít (ld. Donnie Darko vagy a Sliders c. sorozat). Néha nyílnak időkapuk, és ki lehet őket használni, de jó helyen kell lenni jó időben, fel kell ismerni a lehetőséget, és élni kell vele.
Valahogy így látom én a szabad akaratot.
Egyébként meg azzal nem feltétlenül értek egyet, hogy az ember hallgasson mindig a szívére, az eszére, a megérzéseire vagy mások tanácsaira. Azt hiszem, mindegyiknek megvan a maga helye és ideje, de nem lehet egyiket sem kizárólagossá tenni. És mindegyik lehet párhuzamos a szabad akarattal.
Anonymus:
"Teljes szabadság nincs amíg van kontrol."
Én nem teljes szabadságról beszélek. Nyilván nincs teljes szabadság, és igen, a fizika miatt is, meg a biológia miatt is, meg mert ez így lett kitalálva.
Én az akarat szabadságáról írtam. Pontosabban arról, hogy szabad döntés eredménye-e az emberi akarat. És ez az, amire eddig érthető okokból igent mondtam, és most meg érthető okokból nemet mondok, vagy egy igen, ha-t.
Ui. írj nevet, vagy legalább nicket, amiről biztosan megismerlek, és azt használd, amikor kommentelsz. A blogom olvasóit elég, ha én tudom követni, de a komment rész mindenkire tartozik, úgyhogy ha kommentelsz, tisztelj meg minket azzal, hogy azonosítható vagy (legalább az előző kommentjeid írójával). Köszi.
Ki az aki neten pokerezik egyetem helyett? ^^ Pokárezik XD
Ezek szerint nem értetted meg, amit írtam. ÉN tudom, ki vagy, de legyél MÁSOK számára beazonosítható. K?
" "Megnyugvás + önmegvalósítás = boldogság."
Hát, örülök, hogy ennyire egyszerűnek látod a boldogságot. Én viszont úgy látom, hogy nem lehet eltekinteni attól, ami az emberen kívül van. "
Ebben egy kis cinikusságot érzek, de tök mindegy. Azt hiszem pontosan én vagyok az, aki sokezerszer megfogalmazta már, hogy a boldogsághoz be kell csapni magunkat, ergo "eltekinteni" kismilliárd dologtól (például halál, csakhogy konkrétat is mondjak). Egyébként én meg annak örülök, hogy szerinted egyszerű az elfogadás, mert én jelenleg úgy érzem, lehetetlen, az más kérdés, mit prédikálok. Mindig hinni kell valamiben, hogy elérhető, különben céltalan lenne az ember - de a hit kérdéskört szerintem már eléggé kiveséztük. :)
Miki: szerintem ez a "nincs szabadság" de mégis "van szabadság" kicsit ilyen visszakosz jellegű. Ilyen direkt módon meghagyott utolsó szál-effekt, hogy azért mégsem "reménytelen a helyzet". Annyira jól behatároltátok már, miért nincs szabad akarat. Előfordul, hogy az ember úgy érzi, most "ura magának", de ha igazán mélyen a dolgok mélyére néz, mindig megtalálja, mi határolja éppen a leginkább be/mi miatt dőlt a mérleg éppen a döntés irányba az adott szituációban.
*visszakoz :)
Nem k sry. Then i wont write if that is your desire, but i'm intend to keep my anonymity
I mean ok az állandó nevesítés. Legyen akkor Poker azt kész. IF that's ok.
Az utóbbi időben elmeséltek nekem egy elméletet, amit nagyon megragadt a fantáziám, és látok benne elég rációt, hogy "igaznak" tartsam.
Arról szól, hogy az érzékelés sebessége nem elég gyors ahhoz, hogy az ember valós idejű döntéseket hozhasson. Aki csak a földi érzékszerveivel próbál értelmezni valamit, vagy tudatossággal felfogni dolgokat, az beleesik egy csapádba, mégpedig, hogy nem veszi észre, hogy folyamatosan a múltban él. A múltban él, mert a fénynek időre van szüksége, amíg eljut a szemig. Az agynak időre van szüksége, amíg feljön egy válasszal a múlt egyik kérdésére. De dönteni a múltban nem lehet, mert különben meg nem történtté kellene tenni azt.
Végülis ez is ilyen hiszek is, meg nem is a sorsban felfogás. Mert el lehet érni azt, hogy szabad akaratból döntsek, de annál a pontnál is fel lehet tenni a kérdést, hogy én valójában ezt akartam-e, és nem a sors keze vezetett. De szerintem ez inkább máshova tartozik. De ha valaha eljutok arra a szintre, hogy elérem a jelen sebességét, akkor kiegészítem ezt a kommentet.
Kalu:
Hát, tényleg nem árt feljebb lépni egy-két szintet. Mostani tapasztalataim azt mutatják, hogy ez lehetséges időről időre, csak folyamatosan nagyon nehéz, és azt hiszem, az embernek folyamatos munka.
Amúgy az elmélet durva. Akkor lehetnek olyan lények, akik annyira gyorsak, hogy nem is érzékeljük a jelenlétüket.
Egy újabb Végtelen történetes példa, már csak a poén kedvéért: vannak azok a lények (valami szikla- vagy hegylények), akikről az emberek és a legtöbb entitás azért nem tud, mert nem tudják, hogy ők élnek. Azt hiszik, szerves, de élettelen anyagok. Annyira lassan mozognak (sziklának vagy hegynek tűnnek). Évezredek kellenek nekik egy lépés megtételéhez. És ezek a lények meg valószínűleg nem tudnak az emberek létezéséről, mert azok meg túl gyorsak..
Mi van akkor, ha nagyságrendekkel lassabb/gyorsabb vagy, mint a saját világod ideje?
Raine:
Oké, a hitet kiveséztük, máshogy gondolkozunk róla. De az igazság az, hogy arra, hogy szabad akarat nincs, én úgy "jöttem rá", hogy nem is jöttem rá. Az van, hogy minden arra mutat, hogy nincs ilyen, de valami azt súgja, hogy van. Ha nem is mindenben, mindig, úgy, ahogy tökéletes és ideális lenne.. Azért valami beleszólásod csak van az életedbe. Kell lennie.
Persze, ezek nem érvek. Nem ütik meg azt a szintet, de nagyon nagy a hatásuk a gondolataimra. Ezek érzések, megérzések. Hit, hogy egyszerűbb legyen. Nem hiszem (érted..), hogy minden, amiben az ember hisz, illúzió. Illúzió lenne Isten, a szabad akarat, az igazság? Hát, tulajdonképpen lehet, csak furcsa.
Vannak gondolatok, amik már azért furcsák, mert túl szkeptikusak. Például nagy szemeket meresztek arra, aki ki meri jelenteni, és bizonygatni kezni, hogy az emberen kívül nincsenek értelmes lények az univerzumban. Egyrészt ugye nem tudja bizonyítani, de nem ez váltja ki a kétkedésemet a kétkedésében, hanem az, hogy belegondolok: tényleg az ember lenne az egyetlen értelmes lény itt? Ennyire különlegesek vagyunk? Mi vagyunk a világ ura? Na neee....
Ehhez hasonlóan érzek az Istent/felsőbb erőt tagadókkal és a szabad akaratot teljes egészében tagadókkal szemben.
A szkepticizmus rendkívül távol áll tőlem. :) Emlékszem, ez volt anno filozófiából az egyetlen tananyagrész, amit nem bírtam elviselni. Számomra a szkepticizmus egy olyan dolog, amire egyszerűen nem lehet építeni. Nem azt mondom nincs értelme, a kritikus szemlélet rosszra általában nem vezet. De az én gondolkodásomat nem segítette előre, pedig próbáltam kicsit elmélyülni ebben.
előre elnézést.
Egyszer a görögök leültek, elhelyezkedem hogy ők most gondolkozni fognak! jó rég volt már azóta a számítógép meg a tesco megteszi helyettünk. szóval ezek a kisnagy szakált hordó emberkék kifilozofálták azt hogyha körbe szeretnél futni egy kör alakú pályát akkor el kell hogy juss a feléig, hogy eljuss a feléig el kell hogy juss a negyedéig, hogy eljuss a negyedéig el kell hogy juss a nyolcadáig etcetc. így végtelen cselekedetet kell végrehajtani mielőtt akár elindulhatnál, vagyis meg se mozdulsz. SOHA. soksok évvel később hétfő reggeli kócosságban szenvedő fiatalok hallva ezt az elméletet kikövetkeztették azt hogy a filozófia előadásról nem lehet kijutni, mivel ahoz hogy kijussanak el kell hogy érjenek az ajtó feléig, hogy elérjenek a feléig el kell hogy jussanak a negyedéig... tudjátok mi történt? kijutottak, azt hogy hogyan csinálták a mai napig rejtély... amíg kifelé igyekeztek a teremből még fél füllel halloták azt hogyha, lekapcsoljuk a villanyt akkor és kék marad-e a toll, és hogyha egy oroszlán nézi aki színvak? kék marad vajon? ezen a héftő reggelen a filozófia bebizonyította azt hogy életképtelen. vagyis a kóros kocosságban szenvedő fiatalok szerint...
élni, és nézni az életet ahogy elrohan előtted, és azon gondolkozni hogy milyen jó is lenne élni, két merőben különböző dolog
tényleg bocsánat...
Jólvan félreteszem a kicsinyes szarságaimat mert megint felfedeztem magamba egy jórakással...többekközött Géza és nem Póker.
Nagyon tetszik amerre tart ez az egész beszélgetés, nagyon tetszik hogy gyűlnek az emberek, az külön tök jó "véletlen" hogy pont a Virág blogjában alakul ez a társaság. Gondolom külön "véletlen" hogy többszörös alkalommal volt a lakhelye "a menedék" (sry a sok idézőjelért) hogy kipattant a fejéből ez a külön farmon élő csoportosulás...hát hogyne tibi (nem P Tibor, hanem mint a hülye rajz tibi azért kicsi t)
Szóval remélem azért nem ugorjátok át ezt a bejegyzést. Kutatásba kezdtem ami nagyon komoly formát kezd ölteni. Sokkolta az egész világomat és próbáltam beszélni erről emberkékkel de vagy nem voltak rá vevők vagy még nem mélyültek el a dologban és nagyon a bevezetőnél tartanak.
Lényeg a lényeg ez egy kis kis része annak ami a so called kutatásom. Megnéztem és tudtam hogy fel kell raknom. Az egészet is szívesen megosztom majd ha bárkit is érdekel. Ez itt egy youtube-os interjú. 50perc angolosok előnyben.
http://www.harmonet.hu/cikk.php?rovat=40&alrovat=233&cikkid=13673
cool
Post a Comment