Titusz, kung-fu

Ugat kint egy kutya, és bevallom, most kicsit parázok. Lehet, hogy meghalt szegény Titusz? A vinyóm. 80 gigás szegény, és mindenem rajta van. Rajta van a blogom.. Jaj. Rajta van a naplóm. JAJ. Az összes fényképem.. <:/ Műűű.. Hogy mi van velem mostanában, azt nem csoda, hogy nem írom le.. amúgy sem szoktam. Szokás szerint aggódom, hogy nem írok semmit a blogba, pedig volt egy olyan korszakom, amikor naponta írtam többször is, oldalakat, csak úgy süvítettek belőlem az elmélkedések, és most ülök kukán, mint aki kiürült. Van, hogy nem tudom megfogalmazni, mit gondolok, és van, hogy nem is akarom. Jártam nemrég Somogyvámoson, a Krisna-völgyben. Gyermekkorom álma volt az a hely.. Annyira színes és annyira szép, főleg a Krisna-templom, és annyira érdekes, hogy így élnek benne, krisnások, könyvet árulnak pénzért, de ha diáknak látszol vagy csórónak, ingyen is a kezedbe nyomják, becsengetnek a templomukba, mielőtt bemennének, hogy üdvözöljék Krisnát, és mindig ingerenciám van, mikor átlépem a küszöböt, hogy meghajoljak, mint a dojoban.
Ott fejtem először (és utoljára?) tehenet, és emlékszem, már akkor is magamban vigyorogtam, mikor megkérdeztem egy srácot, hogy mi az a kasztrálás, mert persze tökéletesen értettem, de ő olyan szépen elkezdte kerülgetni a kását, hogy öröm volt hallgatni :)
Nem tudok.. nem tudom visszaadni, mit jelent nekem a Krisna-völgy, ahhoz kéne tudnom prózában írni, szabadon írni, nem tudok jól írni. Asszem. Ha elengedem magam és nem bonyolítok mindent, hanem csak leírom - majd megértik a "hülye olvasók", pont, mert nem hülyék - akkor élvezem és végül minden ott díszeleg a blogon, aminek ott kell díszelegnie. Erre az üzemmódra mindig át kell kapcsolni. A blogírás kezdetén határoztam el, hogy így fogok írni. Így jó írni.

A Krisna-völgyről, csakúgy, mint Zsámbékról, képeket postolnék legszívesebben, beszéljenek azok helyettem.
Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare Hare Rama Hare Rama Rama Rama Hare Hare

Bágyadt vagyok. Próbálok egyszerű lenni. Kicsit kusa minden. Rengeteget biciklizem, rengeteget pókerezem, és elkezdtem könyveket jegyzetelni. Az olvasásban eddig az tartott vissza, hogy a fészek nyári zárvatartását töltötte, pedig amíg nyitva volt, folyamatosan olvastam. Aztán a sok tábor és nyaralás idejére elment a kedvem az olvasástól. Milyen nagy hévvel vetettem bele magam suli végén, nyár elején.. Stendhal, Balzac, rengeteg Dosztojevszkij, néhány "szakmabeli" könyv stb.
Persze.. csak akaraterő kérdése és megszokásé. Edzésre is csak ritkán megyek. Ez nyilván meg fog változni sulikezdéssel, amikor a napi rutin miatt szükségem lesz (még egy kis szivatásra) valami másra.
Egyébként.. volt nálunk felmérés (vagy mi), kérdések, ki hogy áll az érettségivel, mit gondolunk róla, mit érzünk. Miután számomra magától értetődően csupa optimizmussal kitöltöttem a kérdőívet (én már várom az érettségit, mint izgalmas kihívásra, tekintek rá, várom a megmérettetést, ki akarok hozni magamból mindent stb.), gondoltam bele, hogy "jé b*zmeg", valószínűleg a legtöbben a félelmet, a szorongást jelölték be, és hogy ez - de fura. Én mért nem? Mert persze itt sem az a fontos, hogy "ejjnye ezek a mai érettésgik mekkora stresszt raknak má' szegény gyerekek fejére rá, bele", hanem csakis ÉN, a SAJÁT kedvesaranyos EGÓM szerepe az egészben és eltérése a többitől.

Ha már edzés.. már edzőtáborban feltűnt, és azóta is kicsit zavar, hogy - bár rengeteg dolog, majdnem minden megtalálható a ju-jitsuban - edzésen nem tanulunk katákat, formagyakorlatokat. Edzőtáborban kötelező jelleggel csoportokra bomlottunk és csoportonként egy közös pusztakezes, és egy botos katát kellett bemutatni, és elég ijesztő volt, hogy mennyire nehezen ment nekem ezt megtanulni. A feladattípus volt ismeretlen, magyarán - először csináltam. Igaz, (vállveregetés magamnak) keményen dolgoztam érte, és a konkrét bemutatón kívül egészen jól is ment. Elsőre nagyon megszerettem a katázást.
Amiért ez fontos: megnéztem egy shaolin kung-fu edzést, és rájöttem, hogy ha nincs is túl sok dolog benne, de pont az viszont igen, ami a jitsuból hiányzik, és mintegy kiegészítőként - tök jól passzolnának. Úgy is mondhatnám, hogy ne szépítsem, hogy beleszerettem a kungfu-formációkba.
Másrészt a formákból (chuan), amiket láttam, sugárzott az önbizalom és az agresszivitás. Az erő, a chi, ha úgy tetszik. Sok bennük a látványelem, de ez teszi rémisztően izgalmassá őket számomra.