Minden emberi konfliktus arról szól, hogy az energiát a másiktól akarjuk elszívni. Energiára szükségünk van, és félünk, hogy nem jut elég.
Pedig az energia forrása mi magunk vagyunk. Ha képesek vagyunk megnyílni önmagunk határtalan belső forrása felé, a világ megváltozik, és nincs többé szükség más emberek kihasználására. Élni és élni hagyni végre lehetséges lesz. És ha már sokan nyíltunk meg magunk felé és képesek vagyunk végtelen energiát meríteni saját forrásunkból, az emberiség új látásmód birtokába kerül, és a békét fogja a lelkében hordozni. A fajunk új képességek birtokába jut, és készen áll majd arra, hogy megkapja a végső tanítást.
Saturday, October 04, 2008
Mennyei prófécia
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
25 comments:
Leírhatatlanul üres világ lenne.
Leírhatatlanul üres lenne az a világ, melyben csak mi létezünk.
Lassan megszokom, hogy úgy értelmezed az írásaimat, hogy pont tudj rájuk egy frappáns, komor választ írni.
Őszintén érdekel, hogy a post melyik szavát értelmezted "csak mi létezünk"-nek.
Az a világ, amelyben az élők önmagukban hordozzák külön-külön az élet forrását nincs egység. Sok különálló én van, de nincs mi. A mi ugyanis arról szól, hogy minden egyes apró szegmens képvisel valamit, de senki sem képvisel mindent. Béke attól lesz, ha az emberek elégedettek lesznek az életükkel, nem ha bezárkóznak a csontváraikba - amiről a te írásod szól. Tudni kell adni és tudni kell kapni, aki csak ad, nyilván önzőnek és negatívnak lát majd mindent, míg aki csak kap, nem érzi át az adás jelentősségét.
A komorságról annyit, hogy az általad lefestett világképnél sötétebbet nem tudok elképzelni.
"Az a világ, amelyben az élők önmagukban hordozzák külön-külön az élet forrását nincs egység. Sok különálló én van, de nincs mi." - ezt nem jelenti, amit én írtam, hanem te gondolod hozzá.
"A mi ugyanis arról szól, hogy minden egyes apró szegmens képvisel valamit, de senki sem képvisel mindent. Béke attól lesz, ha az emberek elégedettek lesznek az életükkel, nem ha bezárkóznak a csontváraikba - amiről a te írásod szól." - nem, erről sem szól.
"aki csak ad, nyilván önzőnek és negatívnak lát majd mindent, míg aki csak kap, nem érzi át az adás jelentősségét." - nyilván. Nyilván tudod, és bizonyítani is tudod, hogy mit él át az, aki csak ad, vagy aki csak kap. Vagy ha nem, akkor nyilván saját tapasztalatod van róla, és nem csak a te világképedben él így. (A változatosság kedvéért ismét valami, ami nem szerepelt abban, amit én írtam.)
Mi az hogy bizonyítani? Miről beszélsz te? Mit kell nekem azon bizonyítanom amit gondolok? Ez egy vélemény, nem egy egyenlet. Ez a két kedvenc hülyeségedből az egyik, a másik hogy próbálod hitelteleníteni a véleményemet saját magad előtt ezzel a tapasztalat dumával. Komolyan vitaképesnek érzed, hogy azzal érvelsz a másik embernek ezzel kapcsolatban nincs tapasztalata? Most írjam én is hogy "jaj ja bizonyítsd" vagy mi? Ez a te vitakészséged. Majd akkor hasonlítgassunk élettapasztalatot ha már nagyon muszáj, ha kiegyensúlyozottabb bejegyzéseket írsz. Nem, nem kell bizonyítanod az ellenkezőjét, nem érdekel. Mérhetetlenül idegesítő, hogy mindenre a válasz a) nem tudod b) nem tudhatod c) nem érdekel d) nem vagy nekem vitapartner - közben mégis megy a vita e) belelátsz ezt-azt. Nem kell nagy látószög ahhoz, hogy az ember kiolvassa pusztán ebből a néhány bejegyzésből, mekkora lelki káosz van a fejedben. Ja, bocsánat, ezt te jobban tudod, szóval nem így van. Nyugodtan kisajátíthatod magadnak az önítélkezés monopóliumát, ez a legkímélőbb módszer. Nyugodtan járj körbe, és mutasd körbe ezeket a bejegyzéseket, és figyeld más emberek reakcióit.
Én pusztán arra próbáltam utalni, hogy amit te kommentként írsz az én bejegyzésemre, az nem rólam szól, és nem is a bejegyzésről, hanem valami olyasmiről, amit te odaképzelsz a szavak mellé. Én nem tudom, miért.
A vitakészségem olyan, amilyen. Igen, talán idegesítő, de a pszichológia szak hatása az, hogy ha valaki nyilvánvaló tényként írja le hipotetikus helyzetek működését ill. emberek gondolkodását (itt azokét, akik csak adnak vagy csak kapnak), akkor megkérdezem, hogy ezt miből gondolja. A bizonyítékot és a tapasztalatot azért hozom fel, mert ezekből például gondolhatnád. De másból is, csak az érdekelt, hogy miből.
A "lelki káosz a fejemben", ahogy írtad, szerintem nem bűn, és a részedről nem vitaalap. Mindenkinek megvan a saját lelki káosza, nem értem, téged miért zavar, ha én ezt a blogomban megjelenítem, illetve nem jelenítem meg. Azt sem értem, miből gondolod, hogy ha van is lelki káosz, az egy az egyben le van ide írva, és te egy bejegyzésből meg tudod állapítani, hogy mi van a fejemben.
A vitakészségem egyébként sem attól függ, hogy éppen mennyire nehéz/könnyű időszakot élek át.
Az utolsó kommentedről nagyjából annyit tudnék mondani, hogy rengeteg benne a feltételezés (az én gondolkodásmódomról) és az általánosítás (a cselekvéseimről), az indulat pedig felém irányul, noha szerintem én nem adtam rá okot.
Magyarul nem rólam szól, hanem rólad. Nem tudok többet mondani, ez nekem tényleg nem vitakérdés, sorry.
Egyébként arról van szó, hogy egyszerűen nem kezdtem el megmagyarázni, hogy mit értettem a bejegyzés alatt, hanem csak azt írtam le, hogy mit nem jelent. Ez szemmel láthatóan idegesít téged, én viszont nem akarok újabb hitbeli vitákba bonyolódni, úgyhogy inkább játsszuk azt, hogy én is azt hiszem, amit akarok, és te is, és egyikünk se erőszakolja rá a másikra a hitét. (Ez vonatkozik arra is, hogy te mit látsz bele az írásomba, ami nincs ott.)
Én nem azt írtam le, amit te gondolsz -> azt te már megtetted, hanem amit én gondolok (arról) a világról (amit te írtál). Nem értem, miből gondoltad hogy én a te szavaidat próbálom átformálni, kiforgatni etc. Teljesen szubjektív ez a vitatéma.
És ahhoz h ezt elérjük, mindenkinek egy olyan testrészével kell kihalásznia egy fél kilós fadarabot egy tóból, amiről még nem is lenne szabad tudnia és még csak félig érez, úgy hogy közben háttal áll az egésznek.
Néha ha eléggé belazulsz, belelóghat a háló a vízbe, és kikaphatod a cuccot, de sose tudhatod miért sikerült éppen vagy miért nem, mert nem szabad tudnod.
Mert akkor imba lennél, és a főnök kegyetlenül nerfel :D
És ez most csak félig volt szarkasztikus.
Asszem ez olyan post lett, amihez a kommentek tök jó példával járnak.
Végig olvasva eltekintve a mondanivalótól pont arról szól (legalább is bennem ezt az érzést kelltette) amiről a világ, az emberek (jelenlegi) általános hozzáálása/viselkedése a másikkal.
Ami amúgy a commentek előtt eszembe jutott, hogy Ölelés :) Mert lehet úgy is ilyen energiát generálni, hogy nem elveszed, a másiktól, hanem gerjeszted vele, benne, együtt, és akkor mindenkinek jó (mosoly, nevetés, ölelés) és ilyenkor nincs szükséged arra, hogy a másikból kitépj.
Egy bölcs bagoly mondá vala: huhu.
Majd agyonbaszta egy faág.
Hogy hívták ezt a baglyot?
Ne haragudjatok, kivettem az utolsó néhány bejegyzést, ami tényleg flame volt. Senkit nem akarok megbántani. Raine, te is, és Géza, te is csodálatos emberek vagytok, talán nem tudjátok egymásról, de én igen, úgyhogy jobb a békesség.
'kay ^^
Jogos.
lol.
Hogyan nyithatok önmagam felé?
wow ez jó erős kérdés.
megpróbálok valami válasz mag ötletet hinteni, hátha developpolódik valami kerekebb belőle by someone.
Hát szerintem ahhoz, hogy magad felé nyiss, meg kell szeretned önmagadat. El kell fogadnod magad olyannak amilyen vagy, és jól érezni magad a bőrödben. Érezni, hogy kerek vagy, mosolyogni magad felé, és akkor sokkal könnyebb lesz mosolyogni a világ felé kifelé és a világ meg vissza fog mosolyogni rád és egy szép kis folyamat veszi kezdetét.
Gyakorlatiasabban talán annyi, hogy nem árt kiszakadni a pörgésből. Elmenni gondolkodni egy nyugis helyre. Nem kell ennek feltétlen Pb-n kívül lenni, csak egy olyan hely ahol úgy érzed ...ahol érzed a természetet. A természet mindig segítette az embert. Az jó kiinduló pont lesz sztem.
Azt hiszem, sok megoldás van arra, hogyan lehet önmagunk felé nyitni. Azt hiszem, nagyjából úgy, ahogy önmagunkat ismerjük meg. Hogy ez kinek hogyen megy a legjobban, az személyfüggő, de a természet tényleg egy jó mód. Annak, aki szereti a természetet. Vagy meg lehet magad figyelni mindennapi cselekedeteink közben, vagy el lehet gondolkodni azon, mit miért csinálunk, érzünk, gondolunk. Lehet jógázni, valami sportot tökélyre fejleszteni, rájönni, mik az igazán fontos értékek, mármint nem a világnak, hanem csaját magunk számára. És aztán aszerint cselekdni. Tényleg olyan néha az egész, mint amit paul írt: valamit kihalászni valahonnan, egy nem egészen ismert és kontrollált testrészeddel, anélkül, hogy tudnád, mi az és miért fontos.
Könnyű azt mondani, hogy kövesd a belső hangod, de nem mindenki hallja a belső hangját. Itt is jó a pörgésből kiszakadni. Néha ez félelmetes, mert hirtelen nincs semmi ismert körülötted, csak te magad, és lehet, hogy ez nem megnyugtató... Ez esetben pedig a barátok tudnak segíteni, de úk is csak azután, hogy már tisztába jttél önmagaddal és elfogadtad, mi hiányzik - mert innentől tudod, mi a baj, és miben kell segíteni.
Minden attól függ, honnan jössz. Talán olyan alapok hiányoznak, amik lefektetik a főbb tételeket: az emberek csodálatosak, szinte nincs olyan, amire nem képesek, minden helyzetből fel lehet állni, sosem vagyunk teljesen egyedül, még ha sokszor úgy is érezzük, és hogy érdemes élni. Aztán hiányozhat az elfogadás képessége is, de kifejleszthető. Vagy az igény arra, hogy egyre jobbak legyünk - nem valami külső szempontból, hanem a magunk értékei szerint. Hogy tisztelhessük saját magunkat, és hogy egyre több energiánk legyen, amit ki tudunk sugározni.
Szóval sok mindent meg kell tanulni, és lehet, hogy osztjuk az észt (én is), de mindannyian csak tanulók vagyunk, és sosem leszünk "kész". A magam részéről már azzal elégedett vagyok, ha érzem, hogy azt az utat követem, ami helyes. Nem másoknak, nekem. Úgysem lesz sose vége, mert előbb meghalok, de úgy halok meg, hogy érdemes volt, mert én mindent megtettem.
Post a Comment