2007. június 12. 14:00

Ma van a nagy nap.

Tegnap voltunk futni a Dunaparton, hogy helyrerázódjanak a fejemben a dolgok, aztán itthon is voltunk, ... átöltözni. Most mindjárt elkezdem átnézni a tételeket (irodalmat mind kidolgoztam, nyelvtanból felét.. will see). Akik már voltak, és k nagy mákom van, hogy nekem még ennyi időm volt, azt mondták, no para, jófejek a tanárok. Azért attól nem félek, hogy túl komolyan veszem. Úgyis nekem van igazam :)

És tök sokat várok magamtól. Azt, hogy fölvegyenek. Milyen lenne már msn-en kiírni, hogy Virág - 92% FÖLVETTEK!!!

Na ez még a jövő zenéje. Mikor derül ki egyáltalán az eredmény.. wáh.
És az a vicces, hogy utána még fizika érettségire, meg talán törire is tanulni fogok. A matekból nincs szóbeli - úgyhogy a matekot végleg elb*sztam. Igaz, semmire se kell nekem a matek pontszám, de az egómnak kellett volna az ötös.. És olyan hülyeségeket csesztem el..

Na mindegy. Ettől még élhetek értelmes életet. Asszem.

Útlevelem már van, nem dombornyomott bankkártyám még nincs, nemzetközi diákom sincs, és fehér szoknyám, és magas sarkú szandálom, és normális fejem, de az majd lesz, és...
Whatever. Tegnap volt a Fényhozó szülinapja. Jókor bmeg. Pedig talán tettem volna egy békéscsabai túrát, felkutatni a kutatnivalókat. Most van egy éve, hogy nem láttam, hogy elment Németországba, ahonnan aztán kifosztva jött haza, és igen, ő is Peter Gabrielt hallgatott, ... úgyhogy jól összefolytak a dolgok. Quimbyt azóta sem hallgatok túl gyakran, mert túl élénken eszembe jut ő, és mindig nagyon hiányzik. Pedig azt se tudom, hogy nézhet most ki, nem is láttam, csak 7-8 alkalommal, mindegy, hiszek az ilyen dolgokban.

Miért pont most írtam erről.. lol. Ja persze. Szülinap. Mindegy. Tanulok.

Szerelem utolsó vérig

Kiskoromban imádtam a Weöres Sándor verseket. Persze a gyerekverseket, a színes Bóbita kötetből. Még tovább is írtam a sztorit, ott vannak a 3 éves Virág betűi és rajzai a hátlapon.. A függőleges vonalat tartalmazó betűk (B, K, F) fektetve szerepelnek, a j természetesen fordítva, és csak a nagy betűk. Érdekes motívum, hogy amióta az eszemet tudom, tudok írni (...) és olvasni, de arra képtelen vagyok visszaemlékezni, hogyan vagy mikor tanultam ezeket meg. Valószínűleg olyan korán történt, amikorról a legtöbb emebrnek ennyi idősen már nincsenek emlékei. Kár. És tök fura. Nem emlékszem, mi volt velem 2 évesen.. Legalábbis tudatosan nem. Na nem baj. Úgyis végig akarok csinálni egyszer egy pszichoanalízist. Akkor majd erre is rámegyek.
Egyébként anyám állítása szerint ő tanított meg, de ezzel az erővel magamtól is megtanulhattam volna. Ha ő tanított, miért fektetve írtam a betűket? És egyáltalán. Miért fektetve írtam a betűket?
Jaj de várom már, hogy pszichomókus legyek.

Visszatérve Weöreshez.. Annyira jellegzetesek a versei. Most, 5 év irodalommal a hátam mögött már tudom, hogy Weörest pont a stílusbravúrja tette híresség, lásd Rongyszűnyeg-ciklus. Tudott olyan verset írni, ami csak hosszú szótagokból állt (ezt hívják molosszusnak), ez a vers pedig nem más, mint a Szán megy el az ablakod alatt. A legtöbben énekelni is tudjuk:

"Éj-mélyből fölzengő
- csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling -
tél csendjén halkan ring.

Feldobban két nagy ló,
Kopp-kopp-kopp nyolc patkó
Nyolc patkó kopp-kopp-kopp
Csöndzsákból hangot lop."

..és így tovább. Weöres zseni volt.

A hosszú bevezetést csak azért írtam, hogy megindokoljam, miért röhögtem magam könnyesre a következő Orbán Ottó versen, a Máté-passión:

"Miatyánk kivagyok pampam
de azért ragyogok pampam
neked ez csak olyan pampam
de nekem komolyan pampam.

Kilukadt a világ pampam
belukadt a világ pampam
ki-bejár Sanyikád pampam
de azért komolyan pampam.

Minek is teneked pampam
hiszen ez tirirá pampam
tererem töröröm pumpum
idelő odalő bumbum."

Hiába. Kevés ahhoz egy magyar érettségi, hogy velem az irodalmat megutáltassa.

Meg tudom csinálni.

Mindig csak a szex

Venus és Mars.

Feküvén a harcz Urával,
Eggy fél test fordulattal
Gátlám heveskedésit,
És félig alajja tsuszva
S félig föléjje hajolva
Öltém testembe testét.
Tsípőm, farom tsedervén
Törpétskémet tsiszálám
A harczi óriással
S láztúl pirúlt-ki orczám
S habos fejér husomban
A gyönyör újra meg újra
Hullámokká tolúlt-fel
S hullámokká alélt-el.
De végtire is be-tellvén,
Magamat hanyatt vetettem
S engettem a szokásnak,
Hogy szembe reám hasallyon,
És engem, kis töredékenyt,
Mint eggy alapos tseléd jányt,
Kémélletlen dögönyözzön.
Tudám, ő néki ez jó;
Nékem jó ebbe tsak annyi,
Hogy bírhatám karomban,
Szerelmessen figyeltem,
Elméje tört hajóként
El-süllyede tengeremben,
A lelke szerte bomlott,
De teste még-is itt vólt,
Rajtam tombolt, viharzott,
Lazán reá fonódtam
S czirkáló ujjaimmal
Hátát, nyakát simogattam.

Lőtse, 1815 ősz-elő.

(Weöres Sándor - Psyché)

Note: azért jó is van az emelt magyar érettségiben.

Politika

Hajrá tomcat. Hajrá Athina. Hajrá szabadság.

Pánik

Így néznék (ki), ha ötven évvel ezelőtt élnék. Persze.. akár tíz év múlva is nézhetek így (ki).

Most blogolok, pedig tanulnom kéne. Nagyon reménytelennek tűnik ez a szóbeli. Olyan későn kezdtem a készülést, mint mindig.. Valahogy úgy lennék most nemitt. Valahol máshol. Olvasnék könyveket, elmennék emberekhez, mennyi fontos szülinap van mostanában.. És mind 12-ike előtt. Hát éljen. Szeretem az életet, csak most inkább ne lenne. Wáh. Teljes elkeseredettség? Lehet, hogy túl komolyan veszem. De olyan sok múlik rajta! Lehet, hogy fölvesznek. És ha nem, akkor mi van? Ha most nem, jövőre biztosan. És addig is.

De annyira kitartó vagyok! Olyan rohadt sok energiám fekszik ebben az egész irodalom dologban. Hetek megfeszített munkája, napi 6-7 óra tanulás a sulin kívül, szünetekben, pihenés helyett.. Most akkor ennyi? Meg fogom tudni csinálni? Nincs időm. Nincs energiám. Valamikor aludni is kell! Sötétben nem tudok dolgozni, de ahhoz túl későn kelek, hogy elég időm legyen világosban dolgozni.. Ma még egy tételt sem írtam meg, délután kicsuktam magam a lakásból, és belefájt a szívem.. Semmi sem sikerül? Se kulcsom, se pénzem telefonra, anyám kulcsa is bezárva, a hasam is fáj, menjen a nyavalya ki a rohadt lépcsőházból! De az idő sürget. Ha még ott töltök két órát, az két óra mínusz a tanulásból. Mégis kimentem. A fájdalom pedig bátorságot szül (úgyis mindegy), úgyhogy kértem kölcsön egy telefont és hazarendeltem apámat. Éljen. Végre tanulhatok! Na persze. Azóta olvastam 150 oldalt József Attiláról/tól. Előre féltem, hogy mit csinálok, ha befejeztem. Nekiállok tételt írni? Kétlem.. Néha még fellángol bennem a kitartás, ami annyira én vagyok, ami átemel minden földi gondon, de mit ér a munka, ha eredménytelen? Csüggedést, azt ér. Mindek dolgozni, ha úgysem sikerülhet, esélytelen.. És külön fáj, hogy nem a tudásom miatt esélytelen, hanem mert nincs elég időm kidolgozni a tudnivalókat, nincs idő-idő-idő.. Valaki adjon időt! Kérem vissza a szürke uraktól a megtakarított időmet, egybe kivenném kamatostul. Vagy elég, ha megáll az idő. Mondjuk egy hónapig. Akkor kidolgozok mindent. Milyen rég el kellett volna kezdenem mindent! Még akkor, amikor azon sírtam, hogy nincs idő az írásbelire készülni.. arra se volt. Akkor kellett volna tételt kidolgoznom? Nem is volt hozzá anyagom. Vagy már akkor el kellett volna kezdeni, amikor kijött a tételsor? Nem tudom, nem tudom.. És a hülye maximalizmusom, hogy "jóvan legalább töltsél le tételeket internetről, legalább valami legyen" de NE LEGYEN VALAMI, mert minden szar, amit nem én csinálok magamnak.. Faszom. Vigyenek el innen.

(és utálom, hogy a blogspot minden egyes alkalommal visszadobja a word verificationt, mindig elsőre jól írom be, és mégis mindig kétszer kell megcsinálnom)

Stressz

Ne. Csak ezt ne. Most kezdődik csak az igazi magasnyomás. A nyelvtan tételek közül 16 egyetemi szintű anyag, és soha az életemben nem hallottam róla. Olvasok, és jegyzetelek, és alig értem. Olyan dolgokból kell tételt írnom, amikről elképzelésem sincs, amiket fel se bírok fogni ésszel. Anyagot csak némelyikhez kaptunk, tételt egyhez se, mindet meg kell írni, de nem megy, nem megy.. Hogy fogom én ezt túlélni? Valaki segítsen..

Érettségi eredmény no.1

Megvan a nemhivatalos írásbeli eredmény. Nem azért nemhivatalos, mert nem biztos, hanem mert hivatalosan még nem láttuk.. 88%, amire eggyel kevesebb, mint maximum pontot kapnék. Az én értékelésemben ez az "elég jó" kategória. Maxpontos érvelő, maxpontos reflektálás egy korjelenségre. Művet elemezni meg nem tudok, de én amúgy is inkább olvasni szeretem őket.
Ahhoz, hogy a szóbelivel 90%-ra húzzam fel az eredményt, az 50-ből 47 pontot kell elérnem. Ehhez képest még egy tételt sem raktam össze, és van olyan, amihez anyagom sincs. (Hosszú lesz a hétvége.) De nem gáz. A szokásos agyatlan meló-meló-meló-kitartás módszerrel minden menni fog.. A végén még fölvesznek az ELTÉ-re :)

Ezenkívül. Megpróbáltam meghívásossá tenni a blogot, aminek majd egy pár hónappal ezutáni projectben lesz szerepe, de egyelőre túl kevés az időm. Majd sz*rakodok vele az érettségi után. Azután meg egy nagyon odab*szós nyár vár rám. Görögország, edzőtábor (nyihíííí!), Siófok - Krisna-völgy, osztálykirándulás, gólyatábor (most már nem is tűnik olyan lehetetlennek), buli-pia-nők. Izé. Pasik. Lehet, hogy melózni is fogok egy-két napot, csak annyi elintéznivaló van még.. Iskolalátogatási.. bankkártya.. befizetések.. vásárlás.. váááháháháháááásáááárolnííííí!! Igen. Azt hiszem, ezt fogom a legjobban élvezni.

Úgy néz ki, előbb-utóbb ember lesz belőlem. Aztán még felnőtt is. Végre.

(A kamerás akcióm elakadt a háromnegyedénél. Nincs kamerám. Ógyász. És pókerezni se tudok.)

NEM

Viszont kell írjak egy komolyabbat is. Mert nem tudom, mi van most velem. 3-4 év óta először újra chaten voltam. Folyamatosan a teveclubon lógok. Folyamatosan egy emberen lógok. Villog valami, hogy nem stimmel semmi, csinálj valamit, ökör.. És nem. Csak át kéne gondolnom, leülni magammal szembe és a pofámba mondani, hogy mi van, mit csinálsz, hülye vagy? De nem, én csak terelem a gondolataimat, el, terelem az időt, játszom-chatelek-olvasok-írok-alszom-beszélek-tévézek.. Gyűlnek az elintéznivalók. Már megint. Mint mindig. Mikor lesz már vége? Nem tudok kitörni. Mert nem is akarok. És mégse jó semmi. Help!

Buzik

A tegnapi estét buzik társaságában töltöttem.

Na jó, kezdem elölről.. :)
Szóval sétáltunk Sállal, és végre dumáltunk. Ilyen régen nem volt. Kibeszéltünk mindenkit wehhehe.. A Margitsziget.. El is felejtettem, mennyire imádom a Margitsziget. Főleg este. Főleg nyáron. Beugrott, amikor tavaly vagy tavalyelőtt eleredt az eső, én meg azon frissiben elvillamosoztam oda, és "megfürödtem" az éneklő szökőkútban. Aztán szárítkoztam. És eső. És..
Most nem esett, csak mi sétáltunk. Néztük a Dunát és kielemeztük, hogy vajon ki, miért csinál (nem csinál) [ezt direkt senki nem érti] mit, és hogy jövök ehhez én.. Párkapcsolati elemzés, "spanyolviasz-kritika", felvázoltam az élethelyzetemet, ami marhára nem vicces, de valahol el kell kezdeni a kimászást belőle, ugye..
Így történt. Aztán.
Elmentünk.. valahova, felmentünk valakikhez, és innentől lásd első mondat. Volt egy nagyon-nagyon erotikus hangú srác, csak hát ugye.. Később masszázspartit rendeztek, én is. Valaki megnyalta a hasam, de sajnos esély sem volt arra, hogy "félre"értsem. Utána punnyadás volt, és eljöttem.

Színes este volt.

Nem tudom, mit vártam..

Vihar van.

Búcsú

A fizika érettségi is megvolt, ezennel az írásbeliknek vége. Asszem mindegyik elég jól sikerült, persze a magyar 90%+ kérdéses, még azután is, hogy láttam a megoldókulcsot.. Na mindegy. Legfeljebb a szóbelit 100%-osra csinálom :D
Most, hogy végre szabad vagyok, elkezdhetem visszaépíteni a szétdőlt-megszakadt kapcsolatokat. Visszatérő jelenség, hogy egy ember hirtelen annyira átveszi az összes többi barátom szerepét, hogy belefordulok a vele való kapcsolatba. Aztán mikor vége, kereshetem a barátaimat.. Note. Ezen változtatni.
A visszaépítés pedig folyik, valamivel könnyebben, mint elképzeltem. Ma egy ottalvós-beszélgetős-ivogatós buli lesz három személyre, holnap vakrandi. (Najó. Félvak.) Ugyanis évek óta először felmentem egy chatoldalra, amit is évek óta először komolyan vettem, és most kíváncsi vagyok. Meg kicsit türelmetlen :) Msn-en se tud mindenki ennyire jófej lenni, úgyhogy.. tehát.
Aztán. Volt egy buli is, amire nem mentem el, igaz, nem is hívtak meg, de azért nem utáltak volna ki. Azt hiszem, jól tettem, hogy kihagytam. Egyedül lenni valahol, tehetetlenségemben csak inni-inni.. na neeee. Most ez nem kell valahogy. Emberi kapcsolatok kellenek.

Megfogadtam pár dolgot. Okulva azon, hogy bármi van az exosztályomban, ami velünk, mint közösséggel kapcsolatos (tanárbúcsúztató, ballagás, szerenád stb.), annak a szervezését soha senki nem vállalja el (más kérdés, hogy az ofő is lehetne kevésbé pancser, de azért respect), tehát okulva ezen - megfogadtam, hogy ha osztálytalálkozóra kerülne a sor, én megszervezem, ha másképp nem megy, egyedül.
Ezenkívül mostanában dokumentálom az utolsó pár napot, vagyis inkább az utolsó pár nap embereit: mindenkit megkérdezek/tem, hogy 1. mi lesz, ha nagy lesz, 2. kiből lesz nagy ember az osztályban. Az osztály fele már videón van, de most nincs kamerám. Kéne. Mindegy.
A tanulásról pedig annyit, hogy hiába kib*szott fontos egy vizsga, egyszerűen nem éri meg miatta minden külső programot leállítani, mert tessék, itt az eredmény, körbe-körbe járás, becsavarodás.. wáh. Ez is note.

És akkor ugye az elválás.. még mindig nem tudatosult, hogy osztály volt, nincs. Azt hittem, a ballagáson lesz nagy sírás-rívás, lett is, de csak a stressztől, hogy elkések, és végül kihevertem. Szóval nem az a nagy összeborulós izé, mint nyolcadik után, amikor mindenki mindenkit megpuszilt, vagy amikor a legutolsó (középiskolai) osztálykarácsonyon spontán ölelkezni kezdtek az emberek.. Na az szép volt.
A dokumentációval tulajdonképpen elköszönök. Olyan embereket is fölveszek, akikről azt sem tudtam, mi érdekli őket. Ez az én búcsúm, ami egyben ajándék is lesz majd, vagy átok tíz év múlva. Mint a barátságfüzeteim öt év múlva. Mindennek van értelme. Semmi sem történik véletlenül, én sem csinálok soha semmit véletlenül, még ha annak is tűnik :)
Szeretem az embereket. Az osztályomat. Kicsit vigasztal, hogy lesz még pár jó bulink együtt - osztálykirándulás (jujjuj), szerenád, tanárbúcsúztató, házibulik, bombibulik.. De fáj tudni, ha reális is, hogy maximum 2-3 ember fog megmaradni hosszú távon is barátnak. Ne legyen igazam.

"Szabadság! Szerelem! E kettő kell nekem."

Körbe-körbe haladok és nem tudok kiszakadni. Kérlek, zavard köreimet! Kicsit sok volt az örökkévalóságból. Kicsit sok volt a függőségből. Szabad akarok lenni. És szerelmes.

Faszomkivan

Nnna, idegi fáradtság alapú kiborulás pipa. Remélem, máj. 14-ig ez volt az utsó. Már csak pár nap. Viszonylag felkészültnek érzem magam, de nem fogok belehalni abba se, ha nem vesznek fel. Mint már írtam, abban az esetben elmegyek dolgozni, és megtanulok görögül, legalább egy középfokúig. Ez teljesíthető elvárás magamtól egy évre, de ha felvesznek, akkor is belekezdek valami nyelvbe. Azért épp a görögbe pl., mert Görögország szép, és már régen vonzódom a görög nyelvhez. Gőzöm sincs, miért, és nem is túl logikus, mert nemhogy nem latin alapú nyelv, ami megkönnyítené a tanulást, de még csak nem is arab betűket használ. Ez például lehetetlenné teszi azt, hogy átlássak egy görög honlapot, ... Mindegy. Kihívás, nyelvérzékem megvan, görögül még úgysem tud senki a családban (az angol, német, orosz és eszperantó nyelvek már képviselve vannak).
És egyébként is.. görög nyaraló rulz :)

Tehát megyek, és magyarozok.. ázz.

Név nélkül

Az őrület üvöltő hangja vagyok,
üvöltöm, az emberiség rég halott!

Mit hiszel, pofádba nem száll vissza saját szarod?
Mit hiszel, lelked a röhögő ördögnek el nem adod?

Fúrod a földet, vágod az erdőt,
testvéreid feje felől lövöd le a tetőt.

Ember, ébredj már fel!
Tetteidért unokád felel!
Nem Te, se öltönyös fönőköd,
a bolygót fejbe, Te, Te, Te lövöd!

Kúszol mászol a szenes szarban,
még még még, van a talajban

Nyeled a kátrányos olajad, nyeled kétpofára,
mászol át embertársadon, nem magad, más kárára.

Mi kell neked? profit profit profit, dollár
Megfullad a bolygó, 20 év, talán 30, totalkár?

Hol izgatna téged, vak vagy tulok, izomból
Meg van az új öltöny, bmv, minden rólad szól.

Megcsúszol, ott korlát, megfogod? lófaszt.
Téged olyankor is kibaszott aktatáskád aggaszt.

Le is csúszol a villamos, a vonat elé, öreg.
Persze rögtön sikít, üvölt, pánikol a tömeg.

Sikoltottak volna akkor mikor tényleg kellett,
mikor f-16-osok zúgtak Bagdad felett.

Ma mi a faszt dobjunk le nyomik?
Ezek gyorsabban futnak,
gyorsabban mint a kibaszott szomik.

Menjünk ABC sorrendben,
dobjunk le mindenből egyet, max kettőt,
ne parázz, minden rendben.

Ezeknek úgysincs szarjuk se, nincs kezükben fegyver.
Nézik a csodabombákat, aláülnek seggel.

Nagy lehet ám kinnt a kibaszott diadal,
"rangers lead the way, all the way" -and all

Mint mikor tomahawk-os indiánokat
kergették kibaszott lőporral,
csak itt most lőporos arabokat
lődöznek kibaszott tomahawk rakétáikkal.

Arról nem is beszélve, hogy kik harcolják kiknek a szarját,
Keresve sem találsz a földön ennél mocskosabb gárdát.

Vén faszok üldögélnek benn a kongresszusban,
megmondják, legyen háború, bíznak fiaikban.

Érdekes tény, hogy valóban egy szenátor fia sem harcolt,
egyetlen híres ember, egyetlen gazdag sem kapott karcot.

Gazdag dönt, kimondja a végső szót
szegény tölt, berúgja azt a rohadt ajtót.

Egyik ezüstkanállal az ebédet zabálja,
másik a csatatéren testét fegyverként használja.

Egyszer, egyszer óóó csak egyszer látnám!
Hogy gazdagok állnak azon a kibaszott rámpán.

Hogy a gazdag seggfej az, aki mellé beesik a gránát,
hogy amerika nevében szakítják le a lábát.

Mert ő is megérdemli annyira, mint a szegény,
megérdemli megismerni, miről szól ez a kibaszott vadregény.

De ez nem fog megtörténni soha, picsába, sohasem,
Mert a feudalizmus undorító mocska még mindig megjelen.

Azt akarom látni, hogy nincs több rohadt háború,
arab, néger, japán, fehér mind egymás vállára borul.

De teljesíthetetlen álom ez, ó teljesen,
nem lesz ebből realitás, bizony nem, leshetem,
NEM, NEM, NEM!

Addig marad a sírás-rívás,
kis köcsögökkel egy-két szóbeli vívás.

Azt sem tudják mi az hogy harc, háború
ilyenekkel leállni játszani, szomorú.

Meg sem kell szólalnom, ránézek, érzem
gyenge törékeny
senkiházi félelem
előtör sok érzelem
görcsbe rándul két kezem
őrületben fellángol két szemem
nem, nem, nem nem tehetem
meg, meg, meg kell mentenem
tudom nem ő tehet róla, nem ő a világon az egyetlen
nem csak gazdagok miatt van teher az emberen
de néha az ember elvakul, látása beszűkül,
jólesik mikor minden egybe sűrül,
fellángol, éget, mar, embertelen tűzként,
leülepszik végül, egyfajta undorító bűzként.

Ha elindul a halálmenet, ki áll elöl?
Kacagás hallatszik Washington felől,
Mi lesz, ha detroit, brookyn vagy harlem ledől?
Amerika nevében életet ki ad, ellenséget ki öl?

Mi lesz ha az elnyomottaknak elegük lesz ebből?
Mi lesz ha a szegények népe rettenetes, vad dühvel özönöl?

Igazság soha nem lehet a földön,
ahhoz túl szűkös lenne bármelyik börtön..

inspired by zack de la rocha and dj shadow - march of death
Paulusz Péter, 2007

Csak mert ezzel túlságosan is egyetértek. És mert úgyis annyira benne vagyok az irodalomban éppen..
Nem tökéletes, viszont ígéretes. Hmm. Újabb tehetséges osztálytárs/ismerős/leendő barát?

Most ilyen rövidek vannak

Ígérem, az érettségi után nem fogok a tanulmányi eredményeimről írni. (Igen, már nekem is elegem van.)

Egymásodperces

Kurva sokat vállaltam.

Hierarchia

Már megint tanulásközi szünetet tartok. Ha besokallok az irodalomkönyvektől, akkor mindig történik valami, ma például kitakarítottam, és önelemeztem. Tehát kitakarítottam. Tök jó volt a pár perces vihar, most már biztos, hogy nyár van, mert nyáron szokott meleg, viharos szél fújni a hideg eső közben. És tegnap már egy szál felsőben sétálgattam. A ZP is útba került, és teljesen nyár van, buli és sodródás.. Sörrel a kezemben álmodoztam, a Dunát is megnéztem, és igen, ez az utolsó nyaram, ezután már csak egyetemi nyaraim lesznek. (Remélem.)

Szóval.. néhányszor belegondoltam már, mi kell ahhoz, hogy egy emelt magyar érettségit 90% fölé írjak. Most már tudom a választ is: rajongani kel az irodalomért. Olyan egyszerű és olyan egyértelmű.. Félretenni az előítéleteket, mindent, amit olvasok, irodalomnak felfogni, és máris közel enged magához minden vers, regény és színdarab. Szép így.
Nemrég arra is rájöttem - rádöbbentettek -, hogy tulajdonképpen ennyi a titka a nagy tudásnak. Rajongani kell érte. Minden ebből fakad, és magától történik, ha ez már megvan. Új ars poeticát írtam..

Kár, hogy az élet attól nem lesz jobb, ha rajongok érte. Vagy ha igen - akkor sem olyan egyszerű érte rajongani.


És új elméletem van arra is, miért olyan baromi fontos nekem az edzés. Nem voltam már hónapok óta, és igen, kényelmesebb így, de alapvető igényeim nincsenek kielégítve: küzdésvágy, fizikai megerőltetés, abszolút hierarchia.. No igen. Az még csak hagyján, hogy agresszív és erős vagyok és sok bennem az energia, és ezt valahol ki is kell élnem. De a hierarchia..
A hierarchia egy olyan dolog, hogy a személyiségem egy része (a nagyobbik része) irtózik tőle. Utálja a tekintélyelvűséget (és mekkora a kísértés, hogy úgy írjam: utálom), nem hajlandó senkit pozíció vagy vagyon, szóval tekintély alapján megítélni, hanem csakis emberként. De lehetőleg inkább sehogy. Az ítélkezés nem az ő dolga, így az egész ügyön felülkerekedik, ennyit a tekintélyről..
Azonban be kell vallanom, hogy vannak helyzetek, és tipikusan ilyen helyzet az ismeretlenekkel való találkozás, amikor egyszerűen képtelen vagyok elvonatkoztatni a tekintélytől. Amíg valakiről nem tudok semmit azon kívül, amire magamtól jövök rá, nincs gond. Megvan a benyomásom, a véleményem, elképzelésem az illető ember személyiségéről, működési elveiről, szóval valahogyan megjelenik bennem az illető. De abban a pillanatban, hogy valaki tájékoztat: az illető a) nagyon gazdag b) rendkívül népszerű c) felső pozícióban van stb., ezek alapján kezdem őt megítélni. Na nem tudatosan, hanem érzelmi alapon. Elkezdek félni, elbizonytalanodom, hebegek-habogok, vagy jobb esetben hallgatok, ha "felettem állóval" állok szemben - és lekezelő, felsőbbrendű stílust öltök magamra, amint úgy értesülök, hogy az illetőt amúgy is mindenki lábtörlőnek használja.
Ezzel a szituációval nem nagyon tudok mit kezdeni, mert logikus módokon be tudom magamnak bizonyítani, hogy senki nem ér se többet, se kevesebbet nálam, hogy mindenki ugyanúgy ember, és csak ember, mint én, hogy én is vagyok valaki.. mégsem sikerül levetni a tőlem tök idegen viselkedést. Tök idegen? Hmm.. Úgy látszik, ez is beépített tartozék, hiába utálom - utálja a másik énem. És mivel, mint tudjuk, amit elfojtunk, az erőszakos módokon fog előtörni, én nem akarom elfojtani, következésképpen valahol ki kell élnem. És erre tökéletesen megfelelő az edzés, ahol abszolút hierarchia van, rangban alattam és felettem is emberek állnak, és tulajdonképpen nincs nagyon átjárás a "kasztok" között. Ha a jitsukának edzőtáborban azt mondja a sensei, hogy hozzon neki egy sört, akkor hoz neki egy sört, mert a sensei az sensei. És ha azt mondja, hogy 40 fekvő, akkor az 40 fekvő vagy 5 kör futás vagy 50 guggolás, akkor is, ha nincs rá ok, és ha kollektív büntetés van, akkor mindenki szív, az is, aki nem követett el semmit. Ez a hierarchia. És ez pont jó így, benne lenni is pont jó így, nem azért, mert vannak nekem is alárendeltjeim, hanem mert az embernek néha szüksége van arra, hogy megmondják, mit csináljon, mert így pihenhet az agya. Nem kell mindig felelősnek lenni.
De kicsit elkalandoztam. Mindenesetre alighanem részben emiatt is fontos nekem az edzés (mennyi töltelékszó).

Mindez úgy jutott eszembe, hogy tegnap voltam edzőtáborpénz-részletet befizetni, és találkoztam pár emberrel. Ezenkívül örömmel jelentem, hogy a görögországi út végérvényesen és visszavonhatatlanul le lett zsírozva, és augusztusban megyünk egy hétre, öten, szülők és egyebek nélkül. És látok majd tengert és egyáltalán, úgyis megtanulok még egyszer görögül is...

Iskola

Tanulásközi szünetet tartok. Olvasom az irodalom tankönyveket.. Az elsőt már majdnem befejeztem. Talány, hogy végigérek-e rajtuk érettségiig. Egyébként valószínűleg igen. Ha tartom a min. napi 50-60 oldalt, de inkább 70-et (de az teljesíthetetlen, hiába szeretek olvasni).
Egyrészt készülök ezzel az emelt érettségire. Másrészt készülök az érettségire való tanulásra, ami akkor majd tényleg egész napos olvasásból-írásból fog állni. Harmadrészt gyakorlom azt, amit majd vizsgaidőszakok előtt fogok csinálni, ha felvesznek :) Kicsit sajnálom azokat, akiknek még most sem sikerült eldönteniük, mit akarnak magukkal kezdeni (tehát egy kicsit magamat is sajnálom). Elképzelem, ahogy az egyetem harmadik félévében egyszercsak rájönnek, de akkor meg már olyan nagy lesz a visszatartó erő.. ("minek mostmár máshova menni? Itt már lehúztam egy évet. Legfeljebb befejezem, azt annyi, utána tanulok tovább. Meg hát jól is fogok ezzel keresni. És különben is, itt vannak a barátaim! És nem akarok elveszteni egy évet! És.. és..") Vagy ha nem, akkor meg egy-két-három évet "késett" az illető ahhoz képest, mintha már az elején tudta volna, mit akar magától.
Viszont felfoghatja úgy is, hogy nem vesztett semmit. Csak tanult. Mondjuk van 1 éve közgázos tudása, ami máris több, mint ami mondjuk a műszakin lesz majd a legtöbb csoporttársnak. Csupa nyereség. Én tuti így fognám fel.
Magamat meg kicsit azért sajnálom, (mert az jó, kényelmes, jól esik és nem kell másokkal foglalkozni) mert ki tudja, jó-e az, hogy én pszichológiára megyek. Máshova nem fognak felvenni, mert máshova nem jelentkeztem. Bátor? Van logika mögötte. Más nem nagyon érdekel. Pontosabban ami érdekel (magyar és egyéb nyelvek, pl. görög, arab stb.), azt egyetemen kívül sokkal hatékonyabban meg tudom tanulni. Görögül egyébként is meg akarok tanulni. Oké, hogy angolul tudok – de angolul mindenki tud. Muszáj, mert az USA, ... Szóval alap. Olyan nyelven akarok még tudni, ami nem annyira általános, és ha történetesen nem tudnék a szakmámból megélni, legyen még egy lábam, amin állni tudok. És ha véletlenül Görögországban kéne laknom... :)

Amúgy az egész egyetemi világgal kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak. Mert ugyan egyrészről ez a "felnövés", felelősségvállalás önmagunkért, a saját munka gyümölcsének leszüretelése és egyáltalán, a nagybetűs Élet, másrészről viszont ugyanolyan védett, akár az általános- vagy középiskola. Már kicsit szabad, de azért nem teljesen. Afféle folyamatosságot látok: bölcsiben nem tud magáról az ember, oviban és általánosban mindent az óvó- ill. tanárnénik mondanak meg, és ezért max. utálni vagy szeretni lehet őket, középsuliban már lehet lógni, bár nem legálisan (el kell intézni a háziorvossal), és a fiatalabb tanárok már emberként bánnak velünk, a többinek meg be lehet szólni. Egyetemen saját felelősségre annyit lóg-nem lóg az ember, amennyit akar-nem akar, a tanulásra fordított időt pedig aszerint határozza meg, mik a céljai az egyetemmel, tágabban értelmezve – az élettel. Aki az egyetemet is elvégezte, annak már csak a mindenkori törvények és saját belső korlátai szabnak határt.
Egyébként nem kell ehhez egyetemet végezni. Nem hiszem, hogy valaki az iskoláitól válik emberré. Az iskoláktól iskolázott, a tanulástól tanult lesz valaki, nem bölcs, okos vagy szeretetreméltó. A siker sem garantált. Hallottunk már csődbe ment milliárdosokról és szegénylegényből lett királyokról is. (Már ha a siker szó alatt a pénzt értjük.)
Az iskola olyan, mint az élet – abból a szempontból, hogy ugyanúgy tele van lehetőségekkel, amiket lehet kárbaveszni-hagyni, vagy megragadni. Azonban az iskola meg is véd az élettől, mint egy keltetőgép, ami lehet jó és kényelmes, amíg az ember kicsi és gyenge, de aztán korláttá is válhat, ha már szabadulnánk. És egy idő után már mindenki szabadulna. Miért kezdünk akkor új és új iskolákat életünk során számtalanszor? Azért, mert az iskola gyakran eszköz. "Határátkelőhely", amin ha nem haladunk át, nem léphetünk be legálisan idegen országokba (és sokszor jobb is ez így, lásd orvosok, pszichiáterek, építészek, pilóták, ...) Máskor csak közlekedési eszköz, egy a sok közül – mondjuk hajó. Aki a gazdagok országába akar eljutni, nem csak hajón utazhat, bár az a legkényelmesebb és legbiztonságosabb.

Az iskola egyben a tanulás szimbóluma is. Pontosabban.. a tudásé. Azé a tudásé, amit valaki más, mások már felfedeztek, leírtak, és megint mások sokszor ellenőriztek, előre megrágtak, és még többen azóta meg is tanultak.. Hát ezért van nekem sokszor ellenérzésem az iskolával kapcsolatban. Mert nekem az az igazi tudás, amit én magam tapasztalok meg. Pár dolog esetén egyébként így is kell. De sajnos túl nagy már a világ ahhoz, hogy az egészet én, egyedül fedezzem fel és ismerjem meg. Némely tudásnak az alapja sincs már meg, és akkor honnan kezdhetném? Életképtelenné válnék. Hiszen mennyi dolog van, amit használok, de nem értek! Kezdjük az elektromosságnál, itt bejön a számítógép, de legyenek olyan ősi dolgok akár, mint az éneklés és zenélés, a hangszerek működése! Van valami fogalmam a rezgésről, felhangokról, sinushullámról.. de nem sok. Mégis gitározom, éneklek, ordítok és beszélek. Még távolabb haladva a múltban, vajon ismerte-e az ősember a tűz természetét? Tudta-e, miért süt a nap, miért nő a fű és mi értelme az életnek? Vajon értette-e önmagát?

..és mégis mozog a Föld. Nem tanulhatok meg mindent egyedül. Sajnos a világ ilyen. Információs társadalomnak hívják, és a vízöntő korszakát emlegetik – nekem pedig bele kell törődnöm, hogy mások tudására támaszkodom, hogy tankönyvből tanulok és előre írt verselemzéseket olvasok. Hogy nem vagyok ahhoz elég szélessávú, hogy az egész felém áramló tudásnak én egyedül legyek csatornája. Ezért kell az iskola. Közvetítőnek, átkelőhelynek, kapunak, belépőnek egy olyan világba, ahol az ember csak egy a sokmilliárt bit közül, és ahol az értéket az információ képviseli – az pedig nem lesz kevesebb, ha élet és embertömeg zsivaja helyett hullaszagot és nukleáris szemetet sodor a szél.